A búcsú búcsújáról

Mottó: „Atyám házában sok lakóhely van;
ha nem lenne, mondtam volna-e:
’Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek’?” (Jn 14,2)

Vasárnap ünnepeltük templomunk búcsúját. Egy ilyen felemelő ünnep alkalmat teremt a töltekezésre. De vajon mit jelent nekünk a búcsú? Színes vásári forgatagot? Érdekes programokat? Hangversenyt a mise keretében? Tömjénfüstös-keresztes felvonulást? Papok és ministránsok által előadott pompás színielőadásokat?

A búcsú lényege nem ebben ragadható meg, hanem abban, hogy ebből az alkalomból teljes búcsút nyerhetünk. De tudjuk-e, értjük-e, mit jelent számunkra ez a lehetőség? Sokak számára a búcsú a búcsúcédulákat jelenti: a simónia utálatos bűnét, amikor „a papok pénzért árulták a bűnbocsánatot”. Bizony, sokan vannak, akik számára a búcsú intézménye nem több babonás praktikánál. De tényleg, mi is a búcsú?

Ennek az intézménynek a „hivatalos”, latin neve az indulgentia, amely az indulgeo igéből képzett főnév; ennek az igének eredeti jelentése: „kedvezni valakinek”, ebből fejlődött ki a „tartozást elengedni”, „megbocsátani” jelentése. Ez az elnevezés is arra utal, hogy az Egyház a búcsúhoz egy kedvezményt fűz. Ez a kedvezmény: „az ideig tartó” büntetések elengedése. Az „ideig tartó büntetés” fogalma párjából érthető meg, ez ugyanis az „örök büntetés”, vagyis a kárhozat. A kárhozatban a büntetés nem patás állatok társasága és a forró éghajlat, hanem az Istentől való örök elszakítottság: a végtelenre nyitott ember végességébe zárkózása. A bűn önmagában hordja a büntetését: az Istennel való elszakítottságot. Ha az ember haláláig nem áll helyre ez a kapcsolat, akkor ez az állapot véglegessé válik: ez tehát az örök büntetés.

Az „ideiglenes büntetés” valójában az a tüske, ami a kapcsolat helyreállítása után is még fennmarad egy ideig: saját lelkünk sérülései, a szakítás fájdalmas emléke, a gyermeki bizalom megbomlása. Aki ezzel a tüskével lép át az új életbe, nem tudja még teljesen befogadni az üdvösséget; „idő” kell még hozzá, hogy kapcsolata az Istennel – amely soha többé nem szakad már meg – teljesen zavartalan legyen. Ez az átmeneti állapot a tisztulás állapot, amit képszerűen tisztítótűznek nevezünk.

A búcsú ezt a tüskét hivatott eltávolítani: a célja tehát a tisztulás idejének megrövidítése, vagy eltörlése (ettől függően részleges, vagy teljes. Feltehetjük persze a kérdést: mit tehet a búcsú azért, hogy ismét bízzak az Istenben, hogy eleven, odaadó szeretettől átitatott kapcsolatban álljak vele? Nos, ha megnézzük, hogy mik a búcsú feltételeinek, akkor be kell látnunk, hogy igen is sokat, hiszen ezekben az Egyház nevelő szándéka nyilvánul meg.

Először is, a búcsú elnyerésének feltétele, hogy meggyónjunk: világos, hogy a legalapvetőbb feltétel a kapcsolat helyreállítása. A feloldozásban megtapasztaljuk az Isten megbocsátó szeretetét, aki akkor áldozta fel értünk Fiát, amikor még ellenségei voltunk. A bűnbocsánat szentségét nem kell (nem is lehet) kiérdemelnünk: Isten üdvözíteni akar mindannyiunkat, akkor is, ha súlyos bűnöket követünk el. Ennek bizalmat kell ébresztenie bennünk.
Ezt a kapcsolatot mélyíti el a második feltétel, az Eucharisztiában való részesedés: nem elég kisöpörnünk a házat, lakó is kell bele, különben az „önkényes beköltöző”, akit kidobtunk belőle visszajön – megfelelő erősítéssel. Az Eucharisztia egyrészt személyes találkozás az Istennel, másrészt felidézi Jézus megváltói szeretetét, ezért hatalmas erőforrás: nem hiába tanítja az Egyház, hogy a szentáldozás gyengíti a bűnre való hajlandóságot.
Harmadik általános feltétel a bűnöktől – ideértve a bocsánatos bűnöket is! – való megszabadulás komoly szándékának felidézése. Ez nyilván nem üres fogadkozást jelent: nem azt kell megígérnünk, hogy mostantól nem fogunk vétkezni, hiszen ezt nem tudjuk megtartani, hanem azt, hogy minden erőnkkel törekedni fogunk, hogy minden bűnünktől megszabaduljunk.
A negyedik általános feltétel ima a pápa szándékára: ezzel az Egyházhoz, Krisztus titokzatos testéhez tartozásunkat nyilvánítjuk ki, illetve erősítjük meg. Ez arra tanít minket, hogy a cél nem saját magunk tökéletesedése, hanem Istennel való együtt-munkálkodásunk a világ megszentelésére. (Ezt erősíti az is, hogy magunkon kívül a búcsút bármely megholt és a tisztulás állapotában lévő emberért is felajánlhatjuk.) A búcsú elnyerésekor a szentek érdemeire hivatkozunk: ugyanaz a szolidaritás, amely megnyilvánul a világegyházzal való együtt imádkozásunkban, az alapja annak, hogy Isten – a megdicsőült egyház tagjainak közbenjárására, rájuk tekintettel – megadja a kapcsolat helyreállításához szükséges kegyelmeket.

A különös feltétel mindig valamilyen üdvös cselekedet, amelyet az egyház valamely erény gyakorlásának jeleként figyelmünkbe ajánl. Ez lehet imádság, jócselekedet (például alamizsna), valamilyen önmegtagadás. Egy templombúcsú esetén ez az ünnepét ülő templom imádságos lélekkel, zarándokként való felkeresése.

Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy most vasárnap a kegyelem különös áradásának lehettünk (volna) részesei, ha búcsút igyekeztünk nyerni: Szent Imre ezen a napon külön is imádkozott a tiszteletére felszentelt templomok népéért, az odasereglő zarándokokért. Azt Legendájából is tudjuk, hogy ő nagyon hatékony közbenjáró, ezért biztosan sokak szívét tisztította meg az Isten ezen a napon.

Csak megjegyzem, hogy november 8-ig egy temető meglátogatásával és ott a megholtakért elmondott imával teljes búcsú nyerhető ….

(Eredetileg közzétéve: 2006. november 7.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: