A mi adventünk figyelmeztetés és felhívás

 

Mottó:Az emberek megdermednek a rémülettől
és a világra zúduló szörnyűségek várásában. […]
Amikor ez teljesedésbe kezd menni,
nézzetek fel és emeljétek föl fejeteket,
mert elérkezett megváltásotok ideje!
” (Lk 21,26-28)

Az elmúlt vasárnap Krisztust, a Mindenség Királyát ünnepeltük, és ezzel le is zártuk az előző egyházi évet, amelyben Márknak, Szent Péter titkárának elbeszéléséből ismerhettük meg a jóhírt. A jövő vasárnap Advent 1. vasárnapjával új liturgikus év kezdődik, amelyben Szent Lukács, a „jóságos orvos” lesz a kalauzunk. Szent Lukács már foglalkozásából adódóan is különös empátiával közeledik az emberi nyomorúsághoz, evangéliumában is az Isten irgalmának hírnöke. Különös súlyt ad vigasztaló szavainak, hogy az eseményekről – amelyekből ő is csak hallomásból értesült, hiszen Szent Pál tanítványa – igyekszik a történetíró hitelességével szólni, hátrányát aprólékos utánajárással igyekszik ledolgozni. Lukács második generációs keresztény, aki könyvét második generációs keresztényeknek írja. (Talán ezért is különösen kedves ez a könyv nekünk, akik szintén nem a személyes tapasztalás, hanem hiteles tanúk elbeszélése révén ismertük meg Jézus életét.)

Be kell vallanom, hogy amikor elhatároztam, hogy az advent kapcsán a mi adventünkről írok, rögvest a jelen mottó mondatai jutottak eszembe. Aztán amikor megnéztem, mi lesz a jövő vasárnapi evangélium, megdöbbenve tapasztaltam, hogy éppen ez a részlet – Jézus apokaliptikus beszédének záradéka – nyitja meg az új liturgikus évet. (Úgy tűnik, jól választottam a mottót.) Ez az indítás jól kiemeli, hogy az advent nem arra való, hogy eljátsszuk: a Felkent születését várjuk, miként az izraeliták.

A mi adventünk figyelmeztetés és felhívás: Jézus el fog ismét jönni, de már nem a betlehemi jászol egyszerűségében, hanem erőben és hatalomban. A betlehemi jászol egyszerűsége emlékeztet arra, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta érte; egészen kicsinnyé lett, hogy minket naggyá tegyen. Krisztus király ünnepe pedig arra figyelmeztet: Isten úgy szereti Egyszülött Fiát, hogy neki adta a világot, hogy uralkodjék rajta mindörökké.

Sokszor elfelejtjük, hogy a világ ura nem a „Sötétség Fejedelme”, hanem Krisztus. Az Ellenség mindent meg is tesz azért, hogy azt a látszatot keltse, hogy ez nincs így; sokszor még, mi keresztények is kételkedünk, pedig Krisztus király ünnepe arra tanít: Jézus uralma egyszer nyilvánvalóvá fog válni mindenki számára.
Manapság divatos lett a világ végével riogatni; a Jelenések Könyvét hívők és hitetlenek próbálják faggatni, vajon már megkezdődtek-e az abban leírt szörnyűségek. Ezek a naiv próbálkozások azért ítéltetnek eleve kudarcra, mert a Jelenések Könyvének iszonyú képei mögött nem ismerik föl annak valódi mondanivalóját: Istennek van ereje a Gonosz megbüntetésére, bármilyen nagy erőt és hatalmat vonultasson is fel. Éppen ezért azt sem tudjuk, hogy a világ miként fog véget érni: az erre vonatkozó látomásokat nem valamiféle jövőbelátás, hanem a belső összefüggéseknek a Szentlélek által történő megvilágítása hozta létre, így a képek csak másodlagosak.

A Jelenések Könyve azt a szörnyű lehetőséget elemzi, hogy a gonoszság elhatalmasodhat a világ felett: ez iszonyatos szenvedéseket zúdít a világra, mégis, „aki mindvégig kitart, az üdvözül” és Krisztussal uralkodik mindörökké. Jézus apokaliptikus beszéde a bölcs távolságtartást mutatja a világ látványos változásaival szemben: nehogy a (látszólagos) jószerencse túlságosan felemeljen, vagy a balsors túlságosan letaszítson. Az apostolokat éppúgy óvja a nagy nemzeti fellángolásoktól (álmessiások fellépése), mint a katasztrófák (háborúk, éhínség, elemi csapások) és az üldöztetések okozta kétségbeeséstől. Jézus arra a szoros szövetségre emlékeztet minket, amely Benne az Istenhez fűz minket, és amelyet a külső körülmények nem, csak a mi hűtlenségünk tud megzavarni. Lényegében tehát mindkét irat az Isten iránti hűségre és hálára kell, hogy indítson minket, nem a rettegésre.

Az adventnek valójában erre a hűségre és hálára kell képessé tennie bennünket: fel kell szítanunk magunkban a keresztségben (bérmálásban) kapott kegyelmeket, hogy a világban valóban királyi papságnak és szent nemzetnek bizonyuljunk, és valóban félelem nélkül várhassuk azt a napot, amikor a hazugság kulisszái leomlanak és minden annak fog látszani, ami.
Kyrie eleison!

(Eredetileg közzétéve: 2006. december 4.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: