Az erkölcs sem pusztán belső ügy

Mottó: „Két dolog tölt el csodálattal: a csillagos égbolt felettem
és az erkölcsi törvény bennem.(I. Kant)

A nyelv csodálatos kincsesbánya, de ugyanakkor kétélű fegyver is: a beszéd tisztázhat bizonyos összefüggéseket, de össze is zavarhatja gondolatainkat. Így van ez az erkölcs és a jog összefüggései tekintetében is. Ez a kérdés időről-időre előkerül a közbeszédben is; és állandó vita folyik arról, hogy ami jogos, az szükségképpen erkölcsös-e, vagy sem, egyáltalán van-e valami összefüggés a kettő között.

Azt hiszem, hogy a vita gyökerét abban kell keresnünk, hogy ugyan használjuk a jog és az erkölcs fogalmát, de nem vagyunk tisztában annak jelentésével. Ha megkérdezzük az embereket, mi az erkölcs, akkor mindenféle furcsa dolgokat fognak mondani: nagy valószínűséggel egyes erkölcsi parancsokat, illetve erényeket fognak megnevezni az erkölcs lényegeként. Ha a jogról kérdezzük őket, hasonló eredményre juthatunk: vagy a törvényt, vagy az alanyi jogot fogják megnevezni jogként.

A mottóban említett Kant gúnyolódott a jogászokon, hogy úgy vitatkoznak „tudományuk” tárgyáról, a jogról, hogy nem is tudják, mi az. Követői szerint a jog és az erkölcs különbsége abban ragadható meg, hogy a jog külsőleg kötelez, az erkölcs pedig belsőleg. Szép, szemléletes gondolat, könnyű megjegyezni. A kint és bent ellentéte valóban ötletes kép, és lehetővé teszi a két normarendszer szembenállásának leírását. Kár, hogy ez az egész kép téves.

A jog ugyanis ugyanúgy köt belülről, mint ahogy az erkölcs is köt kívülről. A jogászok eszménye ugyanis a jogkövető ember, és valljuk be, hogy az emberek döntő többsége a jogszabályok egy részét külön kényszer nélkül is követi. Az erkölcs sem pusztán belső ügy: számos olyan magatartás van, amelytől az embereket a többi ember mély erkölcsi megvetése tartja vissza. De mi akkor a különbség?
A különbséget szerintem a két normarendszer céljában kell keresnünk. A jog célja az, hogy a társadalomban tartós (!) rend és béke legyen. A jog szabályai egy olyan társadalmi rend kialakítását szolgálják, amely megakadályozza a konfliktusok „bővített újratermelését”. Ez nyilvánvalóan az érdekek összemérését és méltányos figyelembevételét teszi szükségessé; ez a tevékenység tehát az emberi természetnek és a társadalmi valóságnak számításba vételét jelenti, ezért a jog eszményi célja az igazságos társadalom kialakítása.

Így viszont mindjárt más színben tűnik fel az erkölcs és a jog kapcsolata is: az igazságos társadalmi rend segíti az ember boldogságra törekvését, ezért a jog célja erkölcsileg legitimált, ugyanakkor a jog és erkölcs szabályai nem feltétlenül esnek egybe: van, amit a jog tilt, és az erkölcs megenged, van, amit az erkölcs tilt és a jog engedi meg. (Mivel az ember nem két személyiség, ezért e kérdésben a kettős legitimáció elvét kell követnie!) Ezzel nincs is baj, igazi feszültséget az okoz, ha a jog olyant tilt, amit az erkölcs kötelezővé tesz, vagy olyant tesz kötelezővé, amit az erkölcs tilt.

(Eredetileg közzétéve: 2006. július 25.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: