Fel lehetne építeni egy alternatív gazdaságot

Mottó: „Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk.”

Manapság sokan kárhoztatják a közgazdászokat, hogy mindent a gazdaság szempontjából néznek, és számaik mögött elvész az ember. Még jézusi mondást is tudunk erre találni: „Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkének kárát vallja?!” A kérdés csak az, hogy vajon maga ez a felvetés széplelkek fanyalgása, vagy reális kritika. Sokan vannak ugyanis, akik szerint – tetszik, nem tetszik – „eladó az egész világ”; mások inkább úgy közelítik meg a kérdést, hogy valamiből élni kell: „nincs ingyen ebéd”.

Induljunk ki talán abból, hogy mi a gazdaság, a gazdálkodás célja, hiszen – mint azt már korábban, másutt kifejtettem – minden létezőnek az objektív mércéje a célja. A gazdasági rendszer működésének célja, hogy biztosítja a társadalom tagjainak létéhez szükséges anyagi természetű javak rendelkezésre állását. Tekintettel arra, hogy a társadalom tartósan fennálló jelenség, csak az a gazdasági rendszer működik jól, amely ezt a funkciót tartósan és megfelelő színvonalon tudja ellátni.

Tekintettel arra, hogy az anyagi erőforrások végesek, ezt a gazdasági tevékenység irányítása (gazdálkodás) közben is figyelembe kell venni; az anyagi erőforrásokat úgy kell felhasználni, hogy az ne veszélyeztesse a gazdasági tevékenység hosszútávú folytatását. Ez lényegében az anyagi erőforrások hatékony felhasználását követeli meg, hiszen a pazarlás a jövőbeni felhasználás lehetőségét csökkenti.

A gazdasági rendszer működése azonban nem korlátozódik csupán az anyagi javak megtermelésére (hiszen a cél nem ez, hanem a társadalom tagjai anyagi igényeinek kielégítése), hanem annak fontos eleme a javak elosztása is. A társadalomnak minél nagyobb része (értsd: minél több ember) jut tehát hozzá ténylegesen a létéhez szükséges anyagi javakhoz, annál jobban működik a gazdaság.
A gazdálkodásnak tehát kettős célja van: a lehető legkevesebb erőforrás felhasználásával a megfelelő mennyiségű anyagi jót létrehozni, és az így létrehozott anyagi javak felhasználásával a lehető legtöbb ember létének anyagi feltételeit biztosítani. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen rendszerben az ember az elsődleges érték, de a hatékonyság is fontos szempont.

A gondot valójában mindig az okozza, hogy eltérő a pénz szerepe nemzetgazdasági és vállalati szinten. Nemzetgazdasági szinten a pénz szerepe a javak elosztásának megkönnyítése azáltal, hogy azok értékét közös nevezőre hozza; vállalati szinten viszont a pénz az erőforrások jövőbeni biztosításának fontos eszköze is. Ez lényegében azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló erőforrások mennyisége a pénz felhalmozásával, illetve felhasználásával is növelhető, vagyis a gazdálkodás sikere nem csak az erőforrások hatékonyabb felhasználása, de a rendelkezésre álló pénzmennyiség növelése útján is elősegíthető.

Ez ad lehetőséget arra, hogy az, akinek elegendő pénzmennyiség áll rendelkezésére, a tényleges gazdálkodás sikerétől (tehát a termelés hatékonyságától) nagymértékben függetleníthesse magát, és annak kudarca esetén – a pénz felhasználásával – másik gazdasági tevékenységből biztosítsa megélhetését. A továbbiakban tehát már nem az lesz az érdeke, hogy minél hatékonyabban termeljen, hanem az, hogy minél több pénzhez jusson, hiszen számára a túlélést majd a felhalmozott pénzeszköz felhasználása biztosítja.

Lényegében itt válik el a valódi közgazdasági szemlélet a pénzügyi szemlélettől: a pénzügyi szemlélet szerint a gazdálkodás célja a profittermelés, míg a közgazdasági szemlélet szerint a gazdasági tevékenység hatékonyságának és folyamatosságának biztosítása. A pénzügyi szemléletnek vállalati szinten talán van létjogosultsága, hiszen a vállalat gazdálkodásának sikerétől a pénz értéke lényegében független. Nemzetgazdasági szinten viszont nincs, hiszen a modern hitelpénz fedezete éppen a nemzetgazdaság teljesítménye, ha tehát a nemzetgazdaság nem tudja kielégíteni a fizetőképes keresletet, akkor a pénz értéke csökken.

Nemzetgazdasági szinten tehát a profitérdekeltség nem részesíthető előnyben a gazdasági ésszerűséggel és a szociális biztonsággal szemben. A gazdaság teljesítőképességének csökkenése esetén a saját pénz felhalmozásának nincs értelme, hiszen annak értéke is csökken, az idegen pénz felhalmozására meg nincs lehetőség, hiszen nincs olyan csereérték, amelyért idegen pénzt adnának; ebben a helyzetben valódi értéket képviselő pénzhez csak kölcsön útján lehet jutni, azonban ennek visszafizetésére sincs remény megfelelő csereérték hiányában, ezért egy idő után ez a lehetőség is megszűnik.

A gazdaság teljesítményét tehát nemzetgazdasági szinten csak a termelés és elosztás hatékonyságának növelésével lehet elérni. Ez viszont azt is jelenti, hogy a gazdaság sikere attól függ, hogy a termelés és az elosztás mennyire hatékony. A kedvező hatásfokú termelési és elosztási viszonyokat akkor is érdemes tehát fenntartani, illetve megteremteni, ha ez rövid- és középtávon pénzügyi veszteséget okoz.

A pénzügyi személet tehát nemzetgazdasági szinten kifejezetten káros, míg a közgazdasági szemlélet vállalati szinten is értelmes. A vállalati gazdálkodás célja eszerint lényegében a vállalkozó és az általa foglalkoztatottak megélhetésének tartós biztosítása. Ennek megfelelően a cél nem a minél nagyobb fajlagos haszon, hanem akkora bevétel, amely az anyag- és energiafelhasználás költségein túl az alkalmazottak tisztességes munkabérét és a vállalkozó tisztes hasznát is fedezi. Egy ilyen szemlélet mellett a vállalkozó és munkásai, illetve a termelő és fogyasztó nem egymás ellenségei, akik egymás kárára járhatnak csak jól, hanem együttműködő partnerek, akiknek kölcsönösen szükségük van egymásra.
Ez a szemlélet tehát lényegében azt várja el a vállalkozótól, mint amit a Szentírás az igaz embertől: adja ki a munkást megillető bért, ne csapja be az üzletfeleit, ne adjon uzsorára kölcsön, és ne törekedjék tisztességtelenül nagy haszonra. Jó lenne, ha legalább a keresztény vállalkozók megfogadnák ezt a tanítást; akkor lenne választási lehetősége az embernek, kivel köt üzletet, és így a tisztességtelen üzleti magatartás versenyhátrányt jelenthetne. Fel lehetne építeni tehát egy alternatív gazdaságot, amely a tisztességen és becsületen alapszik, és amely fokozatosan a gazdasági élet peremére szorítaná a kapzsiságon és becstelenségen alapuló gazdálkodókat.

Szerintem megéri megpróbálni …

(Eredetileg közzétéve: 2006. szeptember 19.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: