Ha a jog és az erkölcs összeütközik

Mottó: Mindent vizsgáljatok meg,
a jót tartsátok meg, a rosszat vessétek el!” (1Tessz 5,21)

Néha érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mit is jelentenek valójában azok a szavak, amelyeket használunk. A világon mindenütt vannak bajnokai az „erkölcsi relativizmus”-nak, és ezekkel szemben sokan harcolnak az „objektív erkölcsi rend” védelmében. Az előbbiek azt hirdetik, hogy a világon minden viszonylagos; ki-ki másként látja a dolgokat, és mivel senki sem birtokolja a bölcsek kövét („mindenki egyenlő”), ezért az egyik felfogás olyan (értékes, illetve értéktelen), mint a másik. Az ellentábor szerint viszont a világban mindennek megvan a maga helye, a jelenségeknek egyetemes és állandó értéke van, a rossz tehát mindig rossz, a jó pedig mindig jó.

Még ha a második felfogás rokonszenvesebbnek tűnnék is, érdemes az elsőt is megvizsgálni, mert abban is van igazság. Az a helyzet ugyanis, hogy az emberi érzékelés (kémiai, fizikai) kölcsönhatásokon alapul, ezért mind a tapasztalás, mind a fogalomalkotás viszonylagos: a világ megértéshez a létezők közti viszonyokat igyekszünk feltérképezni. Azt is mondhatnánk, hogy azt, hogy milyen a világ valójában, talán senki emberfia nem tudja, minden tudatos lénynek van azonban világképe. Ez tulajdonképpen egy modell, amelynek segítségével értelmezzük a világ változásait, azzal a céllal, hogy azokat előre tudjuk jelezni és azokra adekvát választ tudjunk adni. (Maga az értéktartalom meghatározása (az értékelés) is viszonyítás eredménye (és mint ilyen, viszonylagos): a vizsgált jelenséget vetjük össze a mércével.)

Az tehát igaz, hogy ahány ember, annyiféle világkép, és ahányféle világkép, annyiféle értékelési elv lehetséges. Az sem hazugság, hogy az értékelés eredménye csak azonos helyzetek azonos mércéhez viszonyítása esetén lesz szükségképpen azonos. Mindez viszont nem jelenti azt, hogy ne lehetne a különböző felfogásoknak objektív mércéje. A világképünk, és az annak alapjául szolgáló felismerések mércéje ugyanis a valóság: a világkép ugyanis csak akkor használható, ha annak segítségével a relevánsnak ítélt tényezők ismeretében (érzékelése esetén) előre tudjuk jelezni, hogy mi fog történni (mit fogunk érzékelni). Hiába dolgozunk ki egy ellentmondásmentes, átfogó világképet, ha a világban soha sem az történik, aminek szerintünk történnie kellene. (Például, egy fal túloldalára jutásról sokféle elképzelésünk lehet: gondolhatjuk, hogy elég gyorsan nekifutni; gondolhatjuk, hogy ki kell bontani; gondolhatjuk, hogy elég leülni vele szemben, és a többit a kvantummechanikai határozatlanságra bízhatjuk; a helyes elképzelést az fogja igazolni, hogy ha a szerint cselekszünk, ahogy szerintünk kellene, sikerrel járunk-e.)

Az erkölcsi relativizmus bajnokai ezt a természettudományok vonatkozásában talán el is fogadnák, de az erkölcs terén nem. Szerintük ugyanis az erkölcs világában nincs ilyen objektív mérce, mivel az erkölcs közösségi (társadalmi, kulturális) termék, alapja a konvenció. Csakhogy: az erkölcs is és a világkép is individuális eredetű, hiszen mindkettő egyénileg fejlődik ki (ezen a téren sincs gondolatátvitel!) és mindvégig megőrzi egyediségét, jóllehet a társadalomban élő ember kapcsolatba kerül más ember felfogásával is, és ez alakíthatja az ő felfogását is, a különböző nézeteket ez által – általában nagymértékben (de soha nem teljesen!) – hasonulnak egymáshoz.

Persze attól, hogy az erkölcsi felfogás egyedi jellegű, az erkölcsi relativizmus még nem szenved halálos csapást, hiszen lényegében ezt hirdeti. Azt azonban figyelmen kívül hagyja, hogy ha ez így van, akkor az szorul magyarázatra: egyedi jellegük ellenére az egyes erkölcsi felfogások némely ponton miért mutatnak mégis megdöbbentő hasonlóságot? Nos, azért, mert minden létező objektív mércéje a célja (láthattuk, hogy az egyes világképeket is az minősítette, hogy mennyire feleltek meg arra célra, amire a világkép szolgál!), ezért az erkölcsi felfogások objektív mércéje az erkölcs célja. De mi az erkölcs célja?

Ha megkérdezzük az embereket, miért kell erkölcsösnek lenni, sokféle választ kaphatunk: van, aki szerint azért, mert „így helyes”, van aki szerint azért, hogy „ne kerüljünk a pokolba” (pozitíve: „üdvözüljünk”), de lesz aki szerint azért, mert „Isten parancsa”, sőt, lesz aki szerint azért, hogy „meg ne szóljanak”, stb. Ezek a válaszok, bármennyire is eltérnek egymástól látszólag, lényegében ugyanarra utalnak: az erkölcs céljára. Ez pedig nem más, mint a boldog élet: ezt akarja elérni az is, aki csak a mások szájától fél, vagy az, aki az isteni büntetéstől retteg éppúgy, mint az, aki üdvözülni akar, vagy aki egyszerűen mindig helyesen akar viselkedni. Ez utóbbi azért érdekes, mert az ember akkor boldog, ha eléri a célját, (itt ne csak a magunk elé kitűzött, kis célokra gondoljunk!), márpedig ha az ember úgy viselkedik, hogy betöltse saját rendeltetését, feladatát, célját, akkor „helyesen” cselekszik.

Az ember alapvető célját (azt a feladatot, amit neki személy szerint be kell töltenie a világban) a Teremtő Isten szabta meg, aki azt akarja, hogy az ember ne valljon kudarcot. Isten erkölcsi jellegű parancsai tehát az ember boldogságát szolgálják. Az ember nem tudja nem akarni saját boldogságát, legfeljebb téves felfogása lehet az annak elérésére vonatkozóan (Minden tiltakozásuk ellenére még a sátánisták is boldogok akarnak lenni: az ő – tragikusan téves – felfogásuk szerint ugyanis a pokollal a kisebbik rosszat választják!) Ez természetesen azt is jelenti, hogy minden erkölcsi felfogás próbája az, hogy boldogabbá tette-e azokat, akik hűségesen követték azt. Az erkölcsi relativizmus prófétái tehát rossz kérdésre vélik megtalálni a maguk válaszát: nem az a kérdés ugyanis, hogy lehet-e a hagyományos erkölcs felfogásoktól eltérő („polgárpukkasztó”) erkölcsi elveket vallani, illetve követni, hanem az, hogy érdemes-e.

Még egy következtetés adódik a fentiekből: ha a jog és az erkölcs összeütközik, mindig a jog húzza a rövidebbet …

(Eredetileg közzétéve: 2006. augusztus 8.)
Advertisements

One Response to Ha a jog és az erkölcs összeütközik

  1. Visszajelzés: Önelfogadás « sartogrilu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: