Ha az emberek többsége a közös dolgok iránt is felelősséget érezne

Mottó: „Ami a tied, az az enyém is,
és ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd!”

Vasárnap Szombathelyről utaztam haza; az IC-vonat majdnem egy órát késett – „váltólopás” miatt. Maga a tény önmagában is bosszantó, jóllehet én szerencsére „csak” a misét késtem le (ami aznap a második lett volna, mert szokásomtól eltérően duplázni akartam), de a honi közállapotokra sem vet valami jó fényt.
A köztulajdonhoz igen furcsa a magyar társadalom viszonya; ha megőrzéséről, gyarapításáról, karbantartásáról van szó, akkor „nem az enyém”, ha viszont birtoklásáról, használatáról, hasznosításáról, akkor „közös, tehát az enyém”. Jól látható, hogy ennek gyökere az önzés: az „enyém” és a „nem az enyém” fogalmaival írjuk le a világunkat, s felelősséget csak az előbbi iránt érzünk: cselekvésünket a puszta önérdek vezérli.

Ez azonban egyáltalán nem szükségszerű. Biztosan sokan vannak, akiket annak idején figyelmeztettek szülei, hogy a kölcsönkért dolgokra „jobban vigyázzál, mert nem a tiéd”; ez a más dolgai iránti felelősség – amit a jog szabályai is előírnak (!) – az, amely kiveszett sokak gondolkodásából. (Viszonylag kevesen tudják, hogy a másik érdekei védelmének elmulasztása akár bűncselekményt (segítségnyújtás elmulasztása, kiskorú veszélyeztetése) is megvalósíthat – igaz itt nem vagyoni érdekekről van szó.)

Ennek talán az is az oka, hogy ha egy dolog senkié, illetve mindenkié, akkor az, aki a dologgal kapcsolatba kerül, nem áll egy konkrét személlyel szemben, akinek megtorlásától tartania kellene arra az esetre, ha jogtalanul cselekedne. Az, aki – rabszolga módjára – a szép szóból nem, csak a korbácsból ért, annak ez a körülmény azt jelenti, hogy szabad a vásár. Természetesen, ha az emberek többsége a közös dolgok iránt is felelősséget érezne, akkor az ilyen ember nem egy, hanem sok emberrel találná magát szemben, ami ugyancsak elriaszthatná a jogtalanságtól.
Ez tulajdonképpen a helyes válasz arra a felvetésre, hogy vajon az állam rosszabb tulajdonos-e, mint a magánszemélyek. Az állam ugyanis attól függően jó vagy rossz tulajdonos, hogy az állam polgárai, illetve az állami tisztségviselők éreznek-e felelősséget a közösség iránt. Ha nem, akkor nyugodtan szét lehet lopkodni az állami vagyont, hiszen az állami tisztségviselők nem fogják ezt megakadályozni, sőt élen járnak ebben, hiszen a hasonszőrű emberekből álló nép nem fogja számon kérni rajtuk, hogy hová lett a köz vagyona. Ha azonban igen, akkor igen kockázatos dolog a közvagyont megkárosítani, mert az állami apparátus sokkal hatékonyabban meg tudja védeni érdekeit, mint egy magánszemély, márpedig az állami tisztségviselők is serénykednek az állami vagyon érdekében, ha tudják, hogy a köz iránt elkötelezett emberek tömege kíséri figyelemmel a közvagyon sorsát.

Rajtunk áll tehát elsősorban, hogy az állam jó gazda-e; ha szó nélkül megyünk el a közvagyon megkárosítása mellett, akkor ez bátorítólag hat azokra, akik szemében a közvagyon „res nullius”, szabadon elsajátítható dolog. Nem feltétlenül kell nagy dolgokra gondolni; elsőként ugyanis nekünk kell megőrizni a ránk bízott közvagyont, legyen ez egy állami vállalat, vagy a hivatalban kapott golyóstoll (amit előszeretettel szoktunk hazavinni a gyereknek, mert „szükség van tollra az iskolában”).

Ne feledjük az ide vonatkozó jézusi mondást: „Derék és hűséges szolga! A kicsiben hű voltál, ezért sokat bízok rád!”

(Eredetileg közzétéve: 2006. szeptember 12.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: