Nem a haszon mértéke, hanem a nyereség összege tesz minket gazdagabbá

Mottó: „Virtus in medio.

Elég kellemetlen csalódásban volt részem a napokban. Egyik keresztény testvérünkkel vitatkoztunk erről-arról, és szóba került a „tisztességes haszon” fogalma. Legnagyobb meghökkenésemre kategorikusan kijelentette: „Ilyen, hogy ’tisztességes haszon’, nincs. Csak nyereség van.” Súlyosító körülményként jegyezném meg, hogy testvérünk nem közgazdász, hanem jogász.

Jogászként ugyanis tudnia kellett volna, hogy a szerződés megtámadható, ha a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között – anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné – a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség (Ptk. 201.§ (2) bek.). A szerződés semmis, ha a szerződő fél – a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki (ú. n. uzsorás szerződés, Ptk. 202.§,). Annak is tudatában kellett lennie, hogy a hazai és a közösségi versenyjog szabályai tiltják a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést, illetve a tisztességtelen piaci magatartást.

A jog tehát igenis ismeri az üzleti tisztesség és a tisztességes haszon fogalmát; az más kérdés, hogy egyes üzleti körök és közgazdasági iskolák ezt szeretnék a feledés homályába száműzni. Fogalmazzunk világosan: egy 10-15%-os haszon tisztességes, egy 50%-os már nem. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha egy drágán kikísérletezett gyógyszer közvetlen előállítási költsége például 100 Ft., akkor azt legfeljebb 120 Ft.-ért lehetne árusítani, hiszen a tisztességes hasznot a teljes költség [ideértve a közvetlen (anyag, energia, munkaerő) és a közvetett (kutatás, fejlesztés, a vállalkozás állandó költségei) költséget is] összegén felül kell érteni.

Azt viszont igenis jelenti, hogy ha egy termék teljes költsége 100 Ft., azt ne próbálják 150-200 Ft.-ért eladni nekünk. Ebben az esetben ugyanis valójában arról van szó, hogy a vállalkozó az olcsóbb előállíthatóság (a technikai-technológiai haladás) hasznát egyedül magának akarja megtartani, holott azt köteles lenne megosztani partnereivel, nevezetesen alkalmazottaival és üzletfeleivel. Ez az önző magatartása mesterségesen tartja magasan az árakat, ezáltal rontja a pénz vásárlóértékét, így lényegében nemzetgazdasági szempontból is ártalmas.

Arról se feledkezzünk meg, hogy egy olyan piacon, ahol a szabad verseny érvényesül, az árakat tisztességes eszközökkel nem lehet indokolatlanul magasan tartani. Ha tehát az árakat mesterségesen magasan lehet tartani, akkor az adott piacon valószínűleg nincs szabad verseny. Ennek oka vagy az, hogy a piacnak néhány nagy szereplője van (monopol, vagy oligopol piac), vagy ugyan sok szereplője van, de ezek egyeztetik magatartásukat (kartellek).

Mindkét esetben ez a magatartás a versenyjog szabályaiba ütközik; a jog ugyanis hatékony védelmet kíván nyújtani a monopóliumok és kartellek extra-profit iránti igényével szemben.

Azt is meg kell említenünk, hogy ez a látszólag vállalkozóknak kedvező felfogás – t. i. „nincs tisztességes haszon, csak nyereség” – a kis tőkeerejű vállalkozások érdekei ellen való. Ha ugyanis azt mondjuk, hogy például 5%-os haszon nem csupán tisztességes, de elvárható is, akkor azt kell mondanunk, hogy az, aki ez alatt ad el, lényegében dömpingáron ad el, hiszen magatartása csak egy mások kiszorítására törekvő piaci stratégia keretében értelmezhető racionálisnak. (A dömpingáron történő eladást is tiltja a jog.) Ha ugyanis nincs haszna az ügyletből, nyilván felhalmozott tőkéjéből él, amit egy tőkehiányos vállalkozás nem tud megtenni; lényegében piaci erőfölényével él tehát vissza. Ha viszont azt mondjuk: nincs tisztességes haszon, és mindenki annyi hasznot számolhat el, amennyit akar (valójában, amennyit tud), akkor, ha valaki tönkremegy a dömpingárakkal való versenyben, „az az ő baja”.

Az természetesen már egy másik probléma, hogy miként lehet a jog eszközeivel kikényszeríteni a tisztességes piaci magatartást. Ne feledjük azonban: a jog hatékonyságának alapja az önkéntes jogkövetés. Elsősorban tehát nem árt, ha észben tartjuk, mekkora az a tisztességes haszon, amelyre törekednünk illik. Másodsorban, ha valamilyen csoda folytán megugrik a profitunk, meg kell fontolnunk, hogy milyen arányban osztozunk ezen az alkalmazottainkkal és üzletfeleinkkel. Harmadsorban véssük eszünkbe: nem a haszon mértéke, hanem a nyereség összege tesz minket gazdagabbá; tisztességes haszonkulcs és nagy forgalom mellett is meg lehet gazdagodni.

Csak akkor esetleg nem terheljük meg a lelkiismeretünket …

(Eredetileg közzétéve: 2006. szeptember 19.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: