Az öröm reménye

Mottó:De viszontlátlak benneteket,
s akkor majd örül a szívetek,

és örömötöket nem veheti el tőletek senki.” (Jn.16,22)

Advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja; a várakozás hosszú heteinek a közepén egyszerre fellobban az öröm fénye, elővételezve a várakozás boldog beteljesülését. Külső körülményeink nem adnak okot túl sok örömre; mégis, hinnünk kell, hogy van okunk örömre. A gyűlölet, az erőszak, a félelem, a szenvedés és a bűn nem tartanak örökké; Isten gondviselő jósága határt szab nekik. (A Jelenések Könyve is mindig megadja a csapások időtartamát és mértékét, jelezve ezek véges kiterjedését.)

A szorongattatások közepette gyakran tűnik úgy, hogy már minden elveszett, ellenségeink túl erősek, s mire legyőzik őket, mi már nem leszünk. Ilyenkor öntsön belénk örömöt a prófétai szó “Ahogy mondom, úgy teszek, mihelyt elterveztem, már végre is hajtom. Hallgassatok ide, ti csüggedt szívűek, akik úgy érzitek: messze van még a győzelem! Közel hozom győzelmemet, már nincs is messze, és nem késik szabadításom.” (Iz.46,11-13.) Isten terveiben számol a gonoszság erejével, ezért az nem ejti zavarba.

Az Istent nem lehet legyőzni, hatalmának semmi nem állhat ellen. Jól példázza ezt Jeruzsálem asszír ostromának esete, amikor az akkori legerősebb világhatalom végső rohamra készült a kicsiny Jeruzsálem ellen, amely csak Isten szabadító ígéretében bízhatott: “Még azon az éjszakán kivonult az Úr angyala, és az asszírok táborában lesújtott száznyolcvanötezer emberre; reggel, ébresztőkor mind ott feküdtek holtan.”(Iz.37,36.)

Mindennek ellenére a félelem árnyékában várakozni hatalmas próbatétel. Gondoljunk csak arra, a Getszemáni-kertben miként várakozott Jézus az órára, amikor megdicsőül. Jézus tudta, mi vár rá (Lk.18,31-33), és számtalanszor kinyilvánította, hogy elfogadja az Atya akaratát. Mégis, a hidegben, míg a Júdás vezette csapat érkezését, vele legvégső és legnagyobb tette kezdetét várta, érzelmei és ösztönei felhasználásával megkísértette a Kétkedés Atyja. Jézus sikeresen állt ellen neki, de a küzdelem nagyságát jól jelzi vérrel verejtékezése. Az Atya beavatkozása azonban nem maradt el: “Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette.”(Lk.22,43.)

Az apostolok aludtak, ezt a jelenést tehát csakis Jézus közölhette velük. Ezzel fontos dolgot akart közölni velünk is: ha ő, a Világ Megváltója, aki “mindnyájunk terhét hordozta”, és “egészen hasonlóvá lett hozzánk” ereje fogytán segítséget kapott az Atyától hivatása betöltéséhez, mi is reménykedhetünk ugyanebben.

Az, hogy az Isten szabadítása sokszor apróságnak tűnő eseményekkel kezdődik, ne tévesszen meg senkit: ez csak Isten atyai jóságának és türelmének a jele, nem erőtlenségéé vagy lassúságáé. Kudarcaink, félelmeink és szenvedéseink ne törjenek le bennünket: Isten Szabadítót küldött nekünk, akinek nevére meg kell hajoljon minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban (Fil.2,10).

Életünk adventje tehát nem a végső kudarc, hanem az emberi lét beteljesedésének öröme felé vezet, hiszen Jézus így imádkozott értünk: “Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, és lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél.” (Jn.17,24)

(Eredetileg közzétéve 2007. december 19.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: