Egyszerű, mint az egyszeregy?

 

Mottó:A rókáknak vackuk van, a madaraknak fészkük,
de az Emberfiának nincs hova lehajtania fejét.” (Mt 8,20)

A XVII. századi felvilágosodás gondolkodói beleszerettek a számokba. A matematika rendezett, axiomatikus, deduktív világa számukra minden tekintetben meghaladta a hagyományokból táplálkozó, szokások által szabályozott mindennapokat, és azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy a világ bajai megoldódnak, ha az ésszerű számítás veszi át az uralmat az élet felett. Nem ismerték fel, hogy a számok önmagukban nem jelentenek semmit: a számítások mit sem érnek helyes képletek nélkül, az élet pedig sokkal bonyolultabb, mintsem azt képletekbe foglalhatnók.

A pénzügyi szemlélet hívei nem tanultak a felvilágosodás hibáiból. Ma is számokra akarják redukálni az életet. Csak ezt látják, hogy mi kerül többe, miből lehet több pénzt kivonni. Számukra a világ kiadások és bevételek halmaza, és a kettő különbözete a lényeges: az eredmény. Szeretik az átfogó szabályozási koncepciókat (ezek a képletek) és a változtatás lázában égnek (mindent a képlet szerint akarnak kialakítani), irtóznak azonban az egyedi döntések átgondolásától, a folyamatok figyelemmel kísérésétől. Törekvésük kudarcra van ítélve, hiszen a társadalom működése bonyolult összefüggésekre épül: elegendő lehet egyetlen feleslegesnek vélt elem eltávolítása, hogy az egész rendszer összeomoljon.

Vegyük példának okáért a hajléktalanokkal kapcsolatos közgondoskodás kérdését. A hajléktalanoknak nincs szállásuk; ahhoz, hogy fedél legyen a fejük felett, szállást kell nekik biztosítani. A hajléktalanszállók fenntartása pénzbe kerül. Könnyű lenne levonni azt a következtetést, hogy a hajléktalanok ellátása pusztán pénzkérdés, és a központi költségvetés állapotától függően oldható meg. Ez azonban óriási tévedés, mert a kérdés nem ilyen egyszerű.

A hajléktalanok ellátása, mint szociális alapellátás, a települési önkormányzatok kötelező feladatai közé tartozik (Ötv. 8.§ (4) bekezdés). Az önkormányzat részére – az Alkotmány 44/A.§-a (1) bekezdésének c) pontja szerint – biztosítani kell a kötelező feladatai ellátásához szükséges forrásokat. A hajléktalanok ellátása tehát nem tehető függővé a központi költségvetés pénzügyi helyzetétől: annyit kell rá fordítani, amennyibe kerül. De mennyibe is kerül? Ez nagyban függ attól, hogy miként próbáljuk megoldani a hajléktalanok helyzetét. Ehhez viszont tisztában kell lennünk azzal, miért és milyen jellegű probléma a hajléktalanság.

Egyrészt, a hajléktalan ember híjával van alapvető testi szükségleteknek (védelem az időjárás viszontagságai ellen, pihenési, tisztálkodási lehetőség, stb.), ami az életét, testi épségét és egészségét veszélyezteti. Másrészt kiszolgáltatott helyzetben van (nincs tulajdona, nem tud hova menekülni), a társadalmi életben csak korlátozottan tud részt venni (a hatóságok például nem tudnak vele a kapcsolatba lépni, társadalmi kapcsolatait nem tudja fenntartani), helyzetéből adódóan pedig veszélyt jelenthet a társadalomra (közegészségügyi és közbiztonsági szempontból). A hajléktalan ember sokkal nehezebben tud munkát vállalni, ami fokozza kiszolgáltatottságát. A kiszolgáltatottság kóros elváltozásokat okozhat a személyiségében is: szenvedélybeteg, öntörvényű és társadalomellenes lesz.

Hogyan lehet mindezt elkerülni?

Először is, meg kell akadályozni, hogy az emberek hajléktalanná váljanak, másodszor biztosítani kell számukra a társadalmi életben való részvételhez szükséges képességek fenntartását, harmadszor állandó szálláshoz kell juttatni őket. A társadalmi életben való részvételhez szükséges képességek fenntartásának kulcsfontosságú eleme a hasznosság és felelősség érzésének fenntartása. Ennek legjobb eszköze, ha munkához juttatjuk a hajléktalanokat, illetve – általuk is teljesíthető – követelményeket állítunk velük szemben.

A munkáltatás akkor lesz igen hatékony eszköz, ha biztosítani tudjuk azt, hogy az, aki dolgozik, az biztosítani tudja a lakhatását. Ezt jelentős mértékben elősegíthetné, ha a lakhatásra fordított költségek költségként elszámolhatók lennének a személyi jövedelemadó-alap terhére. A stabil fizetőképes kereslet ösztönzőleg hatna a bérlakások építésére, a kialakuló stabil bérlakás-kínálat pedig megindítaná a jobb anyagi helyzetben lévőket az állami, önkormányzati bérlakásokból a magánkézben lévő bérlakások felé, a felszabaduló szociális bérlakások pedig az alacsonyabb jövedelmű, jelenleg hajléktalan személyek számára válhatnának hozzáférhetővé.

De mi legyen azokkal, akik az utcán maradnak?

Először is, számukra biztosítani kell az egészségügyi ellátást, ideértve a megfelelő tisztálkodási lehetőséget is. Mindenkinek vannak tapasztalatai mosdatlan hajléktaklanokról, arra azonban már kevesebben gondolnak, hogy ez nem csupán kellemetlen, de fertőzés veszélyes is lehet. A tisztálkodást tehát nem egyszerűen lehetővé kell tenni, hanem meg kell követelni. Az az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 5. cikke (1) bekezdésének e) pontja is lehetővé teszik a szabadságjogok korlátozását közegészségügyi okokból, ez tehát nem jelenthet alkotmányos problémát. Itt a felelősségérzetüket is erősíthetjük: szabjuk meg, milyen rendszerességgel kötelesek a kijelölt egészségügyi intézmények bármelyikében megjelenni e célból; ha ezt elmulasztják, egy bizonyos türelmi idő elteltével pedig karhatalommal kényszerítsék erre őket.
Ez azt is eredményezné, hogy a hajléktalanok nem tűnhetnének el hosszabb időre a hatóságok szeme elől, ami bűnmegelőzési szempontból is előnyös lenne. (Gondoljunk arra, hogy ha a hajléktalan bűncselekményt követ el, még csak-csak a hatóság tudomására jut, de ha az ő sérelmére követnek el ilyet, ugyan ki törődik vele? Vajon hány ember hal meg úgy, hogy fel se tűnik senkinek?) A hajléktalanok között sok a szenvedélybeteg: kezelésükről is gondoskodni kell, hiszen betegen még kevesebb esélyük van arra, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba.

Nyilván vannak olyanok is, akik képesek lennének munkába állni, de azért nem teszik, mert a segélyekből élnek, és ez nekik megfelelő életszínvonalat biztosít. E magatartás megelőzését szolgálhatná, ha a segélyek döntően természetbeni juttatásként járnának (az ingyenesen kiosztott élelmiszer kedvezően hatna az időszakosan felmerülő mezőgazdasági túltermelés okozta piaci válságokra), és csak a közvetlen létfeltételek biztosításán felüli összeg járna pénzben, azzal a feltétellel, ha a jogosult részt vesz a közmunka programokban. Ez lényegében azt jelentené, hogy éhen nem lehet halni az országban, de pénzhez csak munka útján lehet jutni.

Persze senki nem kívánhatja az államtól, illetve az önkormányzattól, hogy számolatlanul költse a pénzt: meg kell keresni azokat, akiknek részt kell vállalniuk ebben. Ők azok, akikről kevés szó esik: a hajléktalan tartásra köteles hozzátartozói (feltéve, hogy vannak ilyenek). A hajléktalan ellátásának költségeit – a tartási kötelezettség erejéig – rájuk kell hárítani, hiszen tulajdonképpen nekik kellene tartani (etetni, itatni, felruházni, illetve befogadni) a hajléktalant. Ez azért is méltányos, mert általában éppen ezek a hozzátartozók azok, akik megakadályozhatják, hogy ez a helyzet kialakuljon: gondoljunk csak arra, hogy a szenvedélybeteget (aki mindenét elissza) a legközelebbi hozzátartozók kezdeményezésére lehet gondnokság, illetve kötelező gyógykezelés alá helyezni.

A fenti – felületes – ötletparádéból jól látszik, hogy egy szociális probléma tartós megoldása milyen összetett intézkedéssorozatot kíván: érinti a gazdaságpolitikát (munkahelyteremtés, bérlakás-építés), az adójogot (költség-elszámolás), az egészségügyi jogot (kötelezően igénybe veendő ellátások), a rendészeti tevékenységet (kényszerintézkedések, bűnmegelőzés), az igazságszolgáltatást (tartási költségek áthárítása). Az intézkedések egy része pénzbe kerül, illetve bevétel-kiesést okoz, míg másik része bevételnövelő hatású. Ha a közvetlen pénzügyi hatások középtávon talán összességükben veszteséget okoznak is, a kedvező társadalmi hatásokból fakadó bevételek és a nemzetgazdaság megtakarításai ezt mindenképpen kiegyenlítik.

Aki nem hisz nekem, dolgozza ki a konkrét intézkedések tervezetét, és készítse el az azokhoz kapcsolódó hatástanulmányokat. Meg fog lepődni …

(Eredetileg közzétéve: 2007. június 8.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: