Ember a nagyító alatt

Mottó: „Aki a kicsiben hű, a nagyban is hű.” (Lk 16,10)

Nem tudom, elgondolkodtak-e kedves Olvasóim azon, hogy miért tartják sokan úgy, hogy a hatalom megrontja az embert. Ez a – látszólag – rendkívül szigorú ítélet a hatalmasok felett egyesek szerint a hitványak és sikertelenek irigységének gyümölcse, míg mások szerint örök és változhatatlan törvény. Ez utóbbi vélekedés mellett még vallásos érveket is felhoznak: a hatalom az Istené, így az az ember, aki mások felett hatalmat gyakorol, eleve rossz úton jár. Erkölcsös ember tehát menekül a hatalomgyakorlás kísértése elől, annál is inkább, mert a hatalom megtartása tisztességes eszközökkel lehetetlen.

Ez a nézet napjaink magyar társadalmában is kóros ragályként terjed. Első látásra különös és nem kívánt következménye pedig az, hogy a hatalom gyakorlóival szemben támasztott erkölcsi követelmények elporladnak. (Ha a hatalomgyakorlás szükségképpen erkölcstelenné tesz, ugyan miféle erkölcsi értéket kérhetünk számon a hatalmasoktól?) Valójában csak első látásra különös és nemkívánatos ez a következtetés; tulajdonképpen egészen kézenfekvő és szándékos, hiszen ezt a felfogást éppen a hatalmasok legaljasabbjai terjesztik – önmaguk erkölcsi felelősség alól való felmentése végett.

A hatalom ugyanis nem valamiféle fertőző betegség, amely tönkreteszi az embert. Az sem állja meg a helyét, hogy a hatalomgyakorlás az Isten kiváltsága lenne. Maga az Úr ugyanis azzal a paranccsal vezeti be a világba – a saját képére és hasonlatosságára teremtett – embert, hogy „Hajtsátok uralmatok alá a Földet! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a mező vadjain!”. Az ember tehát uralkodásra termett lény, a keresztény ember pedig – aki részesül Krisztus királyi, papi és prófétai küldetésében – még inkább. (Nem hiába nevezi a Szentírás a krisztushívők közösségét így: „királyi papság és szent nemzet”!). Nem a hatalomgyakorlás tehát a rossz, legfeljebb annak a módja.

A hatalom nem más, mint egy sajátos nagyító: felnagyítja az ember lelkében meglévő jót és rosszat. A hatalom ugyanis lehetőség arra, hogy a megváltoztassunk valamit. Akinek kevés hatalma van, az csak csekély hatást tud gyakorolni a környezetére; ha gonosz, leginkább magának árt vele, de aligha terjed közvetlen környezetén túl annak a rossznak a közvetlen hatása, amelyet tesz. Akinek azonban sok hatalma van, az széles körben, jelentős hatást tud gyakorolni az emberek életére; ha gonoszat tesz, igen sok ember életét meg tudja keseríteni. Azt is meg kell vallani, hogy az ember a hatalom gyakorlása során is azt az ideált igyekszik követni, amelyet saját személyiségéről és szerepéről kialakított, így bizonyos értelemben saját képére és hasonlatosságára igyekszik formálni a világot.

Jól szervezett társadalmakban ezért a vezetők kiválasztásában döntő szempont azok jelleme. Nem a nemi erkölcsről van itt szó elsősorban – bár a pletykalapokat leginkább ez érdekli – hanem azok az erényekről, amelyek a hatalom gyakorlása során fokozottan szükségeltetnek: a felelősségtudatról, önmérsékletről, igazságosságról, okosságról, méltányosságról, tisztességről és bátorságról. Nem szerencsés ugyanis olyan embert vezetőnek választani, aki felelőtlen, gátlástalan, csak a maga igazát keresi, ostoba, érzéketlen, becstelen vagy gyáva és megalkuvó. (Amikor egy tolvajt teszünk meg pénzügyminiszternek, ne csodálkozzunk, ha a közpénzek eltűnnek, amikor egy kocsmai verekedőt hadügyminiszternek, ha kitör a háború, és amikor egy gátlástalan törtetőt miniszterelnöknek, ha nő a nyomor. A becsületes könyvelő pénzügyminiszterként is hűségesen kezeli a rábízott közvagyont, a fegyelmezett katona hadügyminiszterként sem provokál háborút, és a felelősségteljes, bátor ember miniszterelnökként is enyhíti az elesettek nyomorát, sőt, ha kell, harcba száll a szegények érdekében a gátlástalan harácsolók ellen, még ha ez tisztségébe kerülhet is.)

Azt hiszem tehát, nem az a helyes magatartás, ha végsőkig vonakodunk a hatalom közelébe kerülni, hanem inkább az, ha már most felkészülünk a hatalomgyakorlásra azáltal, hogy kifejlesztjük magunkba azokat az erényeket, amelyek ehhez szükségesek. Ha hatalomhoz nem is jutunk, de legalább a közvetlen környezetünk számára elviselhetőbbé válik az élet azáltal, hogy kevesebb rosszat sugárzunk magunk körül. És ki tudja: hátha éppen a mi példánk fogja a helyes útra terelni azt, aki egyszer majd tényleg hatalmat fog gyakorolni fölöttünk…

(Eredetileg közzétéve: 2007. május 17.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: