Igazságszolgáltatás

Mottó: Erőszakos ítélettel végeztek vele.
Ugyan, ki törődik egyáltalán ügyével?!” (Iz. 53,8)

A honi sajtó szenzációként röppentette világgá a hét végén: lemondott a “móri bíró”. Valóban, nem mindennapi hőstett ez a sajtó részéről: sikerült derékba törnie egy becsületes, kiváló szakember pályáját! Dr. Varga Zoltán, a Fővárosi Bíróság egyik legjobb büntetőbírája, aki méltó lenne arra, hogy a Legfelsőbb Bíróságon ítélkezzék, most dacára évtizedes helytállásának kénytelen távozni az Országos Igazságszolgáltatási tanácsból. Olyanok követelték a fejét, akik készek az újságok hasábjain a legátlátszóbb rágalom alapján is bárkit elítélni, és ha a meghurcolt személy ártatlansága mégis kiviláglik, szót sem ejtenek erről. Mi is utolsó gazemberek lennénk, ha ezt szó nélkül hagynánk!

Először is szögezzük le: a jogban jártas ember számára nyilvánvaló, hogy a móri ügyben semmiféle bírói hiba nem történt. A tárgyaláson rendelkezésre álló bizonyítékok a megvádolt személyek bűnösségét támasztották alá. Így látta ezt nemcsak az ügyészség, az elsőfokú bíróság hivatalnokbírája és két ülnöke, de a másodfokú bíróság három hivatalnok bírából álló tanácsa is. A vádlott felmentésére utóbb nem azért került sor, mert a korábban eljárt bíróság hibázott, hanem azért, mert olyan új bizonyíték merült fel, amely az alapeljárásban még nem volt ismert. Ez a helyzet ugyan rendkívüli, de nem annyira, hogy a büntetőeljárási törvény ne számolna vele: a perújítási eljárást éppen erre a helyzetre találták ki.

Az objektíve téves tényalapon meghozott bírói döntés léte sokak számára botrány, pedig az emberi természet végességéből fakad. A bíróságon is emberek ítélkeznek: megismerésük ugyanúgy töredékes, mint bárki másé. A tényállás megállapítása kapcsán tehát a körültekintést számon lehet kérni, de az objektív helytállóságot nem. Itt kell megjegyezni azt is, hogy egy perbe vitt, illetve vád tárgyává tett tényállás megállapításához olyan speciális (mérnöki, orvosi, közgazdasági, stb.) szaktudásra lehet szükség, amellyel a bíró nem rendelkezik. Az eljárási törvények erre is számítottak, amikor lehetővé tették, hogy az eljárásba a bíróság szakértőt vonjon be. A bírónak persze a szakvéleményt is megfelelően értékelni kell, azonban – mivel a speciális szakértelemmel nem rendelkezik – egy szakvélemény helytállóságára csak annak logikai ellentmondásaiból, a szakértőnek a felek kifogásaira és a bíróság kérdéseire adott válaszaiból, illetve több szakértő eltérő álláspontjának egybevetéséből következtethet.

A szakértő csak abból indulhat ki, amit tapasztalt: az azonban, hogy valaminek nem maradt nyoma, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem létezett. A szakértői vélemény éppen ezért csak egyike a bizonyítékoknak: ha a kellőképpen megalapozott, aggálytalan szakértői vélemény valamely tény fennálltát megállapítja, az valónak fogadható el; de ha pusztán annyit mond, hogy valamely tény nem volt megállapítható, akkor az csak annyit jelent, hogy egyéb bizonyítékokra lesz szükség annak megállapításához, hogy az adott tény fennállt-e, vagy sem. Meglehetősen ostoba álláspont lenne tehát például abban bírói hibát látni, hogy a bíró annak ellenére megállapította, hogy valaki jelen volt egy helyen, mert a szakvélemény szerint a helyszínen talált nyomok nem igazolták azt, hogy jelen volt.

 Különösen visszatetszést keltő egy bíró körültekintését olyanok részéről kétségbe vonni, akik maguk jóval kevesebb körültekintéssel jártak el ugyanezen, vagy más hasonló ügyekben. Ne hallgassuk el: a sajtó szenzációhajhász képviselői komoly nyomást gyakoroltak a rendőrségre és az ügyészségre, hogy mihamarabb kerítsék kézre és állítsák bíróság elé a móri gyilkosságok elkövetőit. Részletesen taglalták az esetet, megalapozottnak tűnő, vagy egészen légből kapott feltételezéseket taglalva. Minden egyes új gyanúsítottat rögvest elítéltek, részletesen beszámolva előéletükről, találgatva indítékaikat, majd a nyomozás fordulatát követően gyalázták a rendőrséget, amiért az eredményesség látszata érdekében “ártatlan” embereket hurcolt meg. Vajon mennyire ítélheti meg egy bíró munkáját megalapozottan egy olyan ember, aki – még azt sem tudva, hogy az első fokú büntetőtanácsban mindig a hivatásos bíró a tanács elnöke – azt követeli, hogy a “móri bíró” – megtartva bírói állását – mondjon le tanácselnöki címéről?

Mindezeket végiggondolva, azt hiszem minden tisztességes ember számára nyilvánvaló, hogy ismét “erőszakos ítélettel” törtek össze egy ígéretes pályát. A mi felelősségünk, hogy ne hagyjuk ezt annyiban; a lelkiismeretlen, szenzációhajhász sajtó áldozatainak igazságot kell szolgáltatnunk! Nincs hatalmunk a sajtó felett, a mi fegyverünk a szolidaritás: én és házam népe tisztelettel fejet hajtunk az ártatlanul meghurcolt Dr. Varga Zoltán büntetőbíró előtt.

(Eredetileg közzétéve: 2007. december 10.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: