Itt az örökös!

Mottó: Igen, a Seregek Urának szőleje Jeruzsálem háza,
és Júda népe dédelgetett ültetvénye.
Azt várta, hogy igaz tetteket vigyenek végbe,
s lám gaztetteket követnek el.
Azt várta, hogy igazság terem náluk,
de csak jajkiáltás hallik és siralom.
” (Iz.5,7-8.)

Húsvét közeledtével minden évben időszerűvé válik a gyilkos szőlőművesekről szóló példabeszéd. Nyilván sokszor hallottuk már, sokan magyarázták, ezért úgy gondolhatjuk, értjük miről szól: Jézus megjövendöli halálát és feltámadását ellenségeinek. Maga a történet kerek egész, lényegében Izajás egyik példabeszédének – amely az Úr kedves szőlejéről szól, és amelynek záró sorait a mottóban idéztem – átfogalmazása. Nem tudom azonban, másoknak is feltűnt-e a példabeszéd zárásaként Jézus által idézett zsoltárrészlet.

Bevallom, sokat gondolkoztam rajta, és sokáig nem is nagyon értettem, mit keres ez az idézet e példabeszéd végén, amely e nélkül is érthetőnek tűnik. Egy szőlőskert (Izrael) gazdája (az Úr) hiába várja, hogy a szőlőművesek (Izrael vezetői) a termést beszolgáltassák, szolgáit (a prófétákat) megölik vagy elkergetik, végül saját fiát (Jézust) küldi el, de őt is megölik, ezért a gazda elmegy, elpusztítja a gonosz bérlőket, és másnak adja bérbe a szőlőt. Ez a példabeszéd látszólag összeköti Jézus halálát és Jeruzsálem pusztulását, igazságos büntetésként feltüntetve azt. (Máténál Jézus a zsidó nép vezetőivel mondatja ki az ítéletet – saját fejükre.) Igen ám, de mit jelentsen az a bizonyos zsoltárrészlet?

Szerintem ennek megértéséhez el kell helyeznünk a példabeszédet a maga történeti összefüggéseiben. Dicsőséges bevonulása után Jézus kiűzi a kereskedőket a Templomból („Írva van: ’Házam az imádságnak háza’, ti pedig rablók barlangjává tettétek!”). A következő napon a főpapok (vélhetőleg a Templom rendjét felügyelő tisztségviselők) felelősségre vonják, hogy milyen jogon teszi mindezt. Jézus elhárítja kérdésüket, majd elmondja ezt a példabeszédet. A példabeszéd talál; a főpapok éktelen haragra gerjednek, és el akarják fogni. Történt pedig mindez nagykedden, Jézus elfogatása napjának reggelén.

Jézus tudja, hogy dicsőséges bevonulását és a Templom megtisztítását a főpapok nem fogják megbocsátani neki. Jézus túl nagyra nőtt: a nép Messiásnak tartja, és ezúttal már ő sem utasítja vissza ezt a címet. Jézus szelíd királyként (szamárháton), a messiási jövendölések szerint bevonult Jeruzsálembe, hogy megkezdje uralmát, ezzel döntés elé állította a főpapokat. Kézenfekvő lenne, hogy a főpapok, meggyőzetvén csodáitól és tanításától elfogadják Messiásnak, és engedelmesen, önként alávessék magukat neki, ők azonban féltik szellemi és anyagi pozícióikat (féltékenyek Jézusra és tudják (ezt a Templomban történtek megerősítik), hogy Jézus nem engedné anyagias üzelmeiket továbbfolytatni), ezért inkább eltennék az útból.

A főpapok – bár látszólag mindig a bizonyosságot hiányolják Jézus küldetését illetően – éppúgy tudják, hogy Jézus a Messiás, mint ahogy szellemi elődeik is felismerték a prófétákat, csakhogy éppúgy, mint azok, ők sem akarják alávetni magukat az Istentől rendelt szellemi vezetőnek, inkább megölik. Jézus – aki még ellenségeit is szereti – azonban éppen ettől a végzetes lépéstől akarja visszatartani őket. A példabeszéd szerint a szőlőművesek megölik a fiút, hogy megszerezzék a szőlőt, de éppen e tettük miatt fogják végleg elveszteni. Ez az a gondolat, amelyik rímel a zsoltáridézetre (amelyet Jézus – a nyomaték kedvéért – még ki is egészít: „Aki e kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ráesik, azt agyonzúzza.”). Istent nem lehet kijátszani, terveit nem lehet meghiúsítani: az általa küldött Felkentet el lehet vetni, de uralmának átvételében nem lehet megakadályozni; csak magának árt, aki ezt megpróbálja. A főpapok ettől gyúlnak igazán haragra, hiszen Jézus ezzel adja tudtukra, hogy nem fog félreállni az útjukból.

Jézus mentőkísérlete tehát kudarcot vall, hiszen a földies szempontok szerint gondolkodó főpapok kihagyják számításukból az Isten hatalmát, a feltámadás lehetőségét. Úgy gondolják, ha megölik a Messiást, Isten nem zaklatja őket többé, hiszen a Messiás elküldésével az utolsó ütőkártyáját is eljátszotta. Ha Jézus nincs, és nincsenek próféták, a választott nép azt teszi, amit ők akarnak, őket viszont nem kérheti számon senki. Csakhogy tévednek, mert Jézus nem földi uralomról beszél: nem egyetlen ország (Izrael) hatalmas királya akar lenni, hanem az egész emberiség Szabadítója. Halála és feltámadása megkoronázza a megváltás művét, uralma pedig az Egyház, a lelki Izrael révén az idők végezetéig fennmarad. A főpapok csupán azt érik el, hogy az általuk (félre)vezetettekkel együtt kirekesztik magukat ebből a közösségből.

Ez a példabeszéd számunkra is fontos tanítást hordoz: Isten uralma – minden látszat ellenére – feltartóztathatatlanul tör előre. Megakadályozni nem tudjuk, legfeljebb kirekeszthetjük magunkat belőle; ha azonban önként vetjük alá magunkat neki, akkor mi is részesei lehetünk diadalmenetének – amely sokszor a keresztúton és a Golgotán keresztül vezet Húsvét hajnaláig.

Itt az örökös!

Mi van a kezünkben? Az első termés legjava? Vagy gyilok?!

(Eredetileg közzétéve: 2007. április 12.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: