Zárszó

Mottó: “Jobb félni, mint megijedni!”

A hét elején az Országgyűlés megkezdte az egészségbiztosítás átalakítását célzó törvénycsomag vitáját; innentől kezdve nálam avatottabb emberek fejtik e tárgyban nézeteiket, illő tehát, hogy elhallgassak. Még utoljára szólnék azonban egy nagyon fontos kérdésről, amely felett – szerintem – hajlamosak vagyunk méltatlanul elsiklani. Korábbi két jegyzetemben arról írtam, hogy ki finanszírozza az egészségügyi ellátást, illetve hogyan lehet elejét venni a pazarlásnak; most arról írnék pár szót, hogyan lehet hosszú távon csökkenteni az indokoltan felmerülő költségeket.

Előző két jegyzetem kiindulópontja mindvégig az volt, hogy egyfelől az egészséghez való alkotmányos jogból kifolyólag mindenki számára biztosítani kell az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, másfelől viszont biztosítani kell az egészségügyi ellátórendszer (az egészségügyi szolgáltatók és az egészségbiztosítási alap) tartós pénzügyi egyensúlyát. Lényegében tehát abból indultam ki – szerintem helyesen – hogy az egészségügyi ellátás valós költségeit valakinek mindenképpen viselnie kell. Emellett azonban talán elsikkadt az, hogy az indokoltan igénybe vett egészségügyi ellátás valós összköltsége nem feltétlenül állandó, azt megfelelő eszközökkel befolyásolni lehet.

 Arról van szó, hogy az ember az élete folyamán ugyan biztosan igénybe vesz egészségügyi ellátást, de azt, hogy milyen gyakori, milyen jellegű és költségigényű ez, az elsősorban az ember egészségi állapotától függ. Az egészséges ember számára nyújtott szolgáltatások (szűrővizsgálat, egészségügyi tanácsadás, táplálék-kiegészítők, stb.) költségigénye jóval kisebb, mint a beteg ember számára nyújtott szolgáltatások (gyógyítás, ápolás, gyógyszerek és gyógyászati beavatkozások, stb.). Ha tehát csökkenteni akarjuk az egészségügyi ellátórendszer valós költségigényét, akkor az emberek egészségi állapotát kell javítanunk.

 Az egészségi állapot javításának eszközrendszere igen kiterjedt, és nem korlátozódik az egészségügyi ellátórendszer által nyújtott szolgáltatásokra, bár azoknak is igen nagy a szerepe. Az egészségi állapot rendszeres felülvizsgálata, a szűrővizsgálatok elvégzése lehetővé teszi a betegségek felismerését korai szakaszban, amikor még gyógyításuk is jóval egyszerűbb és olcsóbb (adott esetben életmódváltással is helyreállítható a jó egészségi állapot). Ugyancsak fontos a megfelelő ápolás biztosítása, mert a gyógyításra feleslegesen költjük a pénzt, ha megfelelő ápolás hiányában a kezelt beteg általános egészségi állapota leromlik, vagy betegséget megelőző, jó egészségi állapota nem tud helyreállni, és ez a meggyengült egészségi állapot újabb betegségek forrása lesz.

 Az egészségi állapot javítása érdekében rendkívül fontos a megelőzés. Az Alkotmány 70/D.§-ának (2) bekezdése a “lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészség” biztosításának eszközeiként az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezése (lényegében ezzel foglalkoztunk eddig) mellett a rendszeres testedzés biztosítását, a munkavédelmet és az épített és természetes környezet védelmét említi. Nem kell tehát hosszasan törni a fejünket azon, vajon mi egyéb módon lehetne még elősegíteni az emberek egészségi állapotának javítását, hiszen maga az Alkotmány is említ három olyan eszközt, ami valóban nagyban elősegítené e cél elérését. Más kérdés, hogy ezeket az eszközöket is használni kell; márpedig ezen a téren komoly hiányosságok tapasztalhatók. (Ha csak szűkebb környezetünket nézzük: a kerületi zöldterületek mérete az elmúlt húsz évben jelentősen csökkent, és szűkültek a sportolási lehetőségek is: a most lebontott SKÁLA és parkolója helyén 25 éve még sportpálya volt; a MAFC-BEAC pályát az elmaradt világkiállítás megrendezése érdekében felezték meg. A munkavédelem szintjét bárki megítélheti, aki látott már építkezést…)

 A megelőzés és a betegségek továbbterjedésének megakadályozása mindenképpen csökkenti az egészségügyi ellátórendszer kiadásait. Ennek kapcsán jelenleg az emberi felelőtlenség és a korlátlan profitéhség a legfőbb akadályozó tényező.

A jó minőségű áruk forgalmazása ugyan csökkentené az azok használatával járó egészségügyi kockázatokat; a magas színvonal biztosítása azonban növeli a költségeket, ezért nem ritkán az olcsón előállítható, illetve beszerezhető, de kifejezetten egészségre ártalmas áruk kerülnek forgalomba. A környezetszennyezés legfőbb oka sok esetben nem a szükségszerűség, hanem a költségcsökkentésre való törekvés, illetve a hanyagság: természetesen lehet kevesebb szennyezőanyagot is kibocsátani, biztonságosabban is el lehetne helyezni a veszélyes hulladékot, de mindez pénzbe kerül, illetve odafigyelést igényel. (A szennyezés által okozott káros következmények utólagos elhárításának költsége általában jelentősen meghaladja az óvintézkedések költségeit, de ezeket általában nem, vagy csak részben viseli a károkozó: nagyobb részét az egészségügyi ellátórendszer és a költségvetés kénytelen állni.). A betegségek korai szakaszban való gyógyítása, a fertőző betegek elkülönítése, a jó egészségügyi állapot helyreállítása igen fontos az újabb betegségek és a későbbi szövődmények kialakulásának, a betegségek továbbterjedésének megakadályozásához, ezért beteg, különösen a fertőző beteg embereket a gyógyulás időtartamára fel kellene menteni a munkavégzés alól. Sok munkáltató azonban – a munkajogi szabályok ellenére is – megköveteli, hogy a munkavállaló betegen is dolgozzon; az ebből származó esetleges többlethaszon a munkáltató zsebébe vándorol, a súlyosabb szövődmények, és a munkatársak megbetegedésének többletköltségei viszont az egészségügyi ellátórendszert terhelik.

Ezek ellen a jelenségek ellen csak a gazdasági élet hatékony állami ellenőrzésével, aktív hatósági fellépéssel, szigorú minőségi követelmények felállításával és a jogszabályi rendelkezések betartásának szigorú számonkérésével lehet és kell fellépni. Kétségtelen, hogy ez rövid táron növeli a gazdasági szereplők költségeit, hosszabb távon azonban mind a gazdaság szereplőinek, mind az államnak megéri ez a befektetés: az emberi és anyagi erőforrások hatékonyabb felhasználásához vezet ugyanis el. Hosszabb távon tehát a népegészségügyi és gazdasági szempontok nem kizárják, hanem éppen kiegészítik egymást.

Nem hiszem, hogy gondolataim akár csak egyetlen országgyűlési képviselőhöz is eljutnának, és így érdemben befolyásolhatnák a mostani törvénytervezet sorsát. Azt gondolom azonban, hogy nem árt, ha néha felidézzük az alapvető társadalmi problémák, és az azok megoldására szolgáló eszközrendszer valós összefüggésrendszerét és terjedelmét.

A szó a T. Házé …!

(Eredetileg közzétéve: 2007. november 16.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: