A Karácsony öröme

Mottó: Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot,
hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.“(Jn.3,17)

A Karácsony ünnepe a mai, az Egyház életétől és tanításától eltávolodott világban is megérinti az embereket. Sokan nem ismerik jelentését, mások csak mosolyognak rajta, de valamit még őriznek belőle: a szeretet ünnepét, az ajándékozás napját látják benne. Néha azért mi, keresztények is jobban belegondolhatnánk, mit is ünneplünk, mert ez az ünnep – az előkészületek miatt esetleg megzavart családi együttléten felül -igazából csak így válhat az öröm forrásává.
Karácsonykor Jézus születését ünnepeljük; ha a felszínt nézzük, akkor ez az ünnep Jézus születésnapja. Illő és igazságos, hogy felköszöntsük őt ez alkalomból, hiszen szeretteinket is fel szoktuk köszönteni születésnapjukon. Ez is jó megközelítés, hiszen Jézust helyezi a középpontba, és arra ösztönöz, hogy ez alkalomból valamivel kedveskedjünk neki, örömöt szerezve neki. Erre jó eszköz lehet egymás megajándékozása, hiszen Ő azt tanította, hogy Vele felebarátainkban tudunk jót tenni (Mt.25,45). Mégis, az ajándékozás örömén túlmutató örömöt is hordoz ez az ünnep.

Jézus ugyanis nem csak egy a nagy emberek, hatalmas próféták közül, még csak nem is a legkiválóbb ember, hanem az Isten fia, aki érettünk Emberré lett. Mi ennek igazi jelentőségét nem tudjuk felmérni: a végtelen Isten magára vállalta a véges emberi létet, annak minden korlátjával és nehézségével együtt (Fil.2,6-7), ez a tény azonban ettől függetlenül igazi öröm forrásává válhat bennünk.
Az Isten Fia ugyanis nem azért lett Emberré, hogy fitogtassa mindenhatóságát (mint Alberich a Rajna kincsében), hanem azért, hogy megszabadítson minket. Jézus neve is ezt fejezi ki, ugyanis annak jelentése: “Jah’ a Szabadító”. Isten ennek a szabadításnak egészen különleges módját választotta: nem törölte el egyetlen nagy tettel a világban meglévő, az embert sújtó rosszat, hanem magára vállalta. Ennek a nagy tettnek külön üzenete van: egyszerre példaértékű és kinyilatkoztató jellegű.

Példaértékű, mert megmutatta, hogy a szeretet lényege a szolidaritás. Mi sokszor gondolkozunk úgy, hogy az egyik személy boldogsága csak a másik kárára történhet, és ezért az önzést (egoizmus) és az önfeláldozást (altruizmus) állítjuk szembe, ez utóbbit ajánlva. Valójában az altruizmus és az önzés nem egymás ellentétei, hiszen közös gondolatból fakadnak: vagy te, vagy én; az igazi ellentét az önzés és a szolidaritás között feszül, mert ez utóbbi alapgondolata az: együtt is boldogok lehetünk, sőt igazán csak együtt lehetünk boldogok. Az Ige megtestesülésével példát adott nekünk arra, hogy egymás terhét hordozzuk (Gal.6,2), közösen haladva az élet olykor megpróbáltatásokkal terhes útján – az üdvösség felé (Mt.11,29).

Ugyanakkor kinyilatkoztató jellegű annyiban, hogy megmutatja, hogyan is gondolkozik az Isten az emberről. A bűnbeesett emberiség bizalmatlanul, kiszolgáltatottságának tudatában félelemmel fordul az Isten felé, akinek parancsát megszegte, mert várja a megtorlást. Az Ellenség szüntelenül vádolja a bukott emberiséget (Jel.12,10), követelve annak végleges elítélését a parancsszegés miatt. Az ember pedig a bűn és a nyomába lépő romlás terhei alatt maga is hajlamos arra, hogy értéktelen és elpusztítandó teremtményként tekintsen magára(1Kir.19,4). Isten azonban nem vetette el az emberiséget: valódi méltóságát azzal adja vissza, hogy maga a Fiú lesz emberré, és bűntelen életével tanúsítja, hogy az emberiség a bűn következtében nem veszett el teljesen és végérvényesen.

A Karácsony ünnepe Isten ember iránti bizalmáról is tanúskodik: kiszolgáltatta Fiát nekünk. Nem hatalmas királyként, győztes hadvezérként, dicsőséges főpapként vagy villámló tekintetű prófétaként lett emberré, hanem magatehetetlen csecsemőként, aki emberi gondoskodás híján pusztulásra van ítélve. S Jézus még ennél is jobban kiszolgáltatta magát nekünk: az Eucharisztiában egészen védtelenül, egyszerű kenyér és bor színe alatt jön közénk. E kenyeret szentségtörő módon szét lehet morzsolni, és ezt a bort gyalázatosan ki lehet önteni, de Jézus mégis vállalta ezt a kockázatot, amikor e szentségben a megváltott emberiségre (az Egyházra) bízta magát. Tudta, hogy lesznek, akik visszaélnek védtelenségével, ahogyan ezt földi életében is megtették, de azt is tudta, hogy lesznek, akik illő tisztelettel, őszinte odafigyeléssel és szerető gondoskodással fordulnak felé, miként egykori tanítványai.

Ha Isten ilyen bizalommal és megbecsüléssel fordul felénk, mi sem becsmérelhetjük saját magunkat, inkább viszonozzuk hasonló megbecsüléssel és bizalommal Isten, felebarátaink és magunk felé. Örüljünk és örvendezzünk, mert Isten üdvösségünk mellett döntött és szolidaritást vállalt velünk, hogy Vele és embertársainkkal együtt haladjunk a földi élet megpróbáltatásai között az üdvösség útján!

(Eredetileg közzétéve: 2008. december 25.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: