A magyar királyok elseje

Mottó:A legnagyobb királyi ékesség – az én tudásom szerint –
a királyelődök után járni, a szülőket utánozni.
Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei,
az az isteni törvényekre sem ügyel.
”(Szent István)

Ma Szent Istvánt ünnepeljük, a legnagyobb magyar államférfit, a keresztény magyar államszervezet kiépítőjét. Küzdelmes élet volt az övé, amelyet erős hittel és páratlan bölcsességgel tudott megharcolni. Atyjától és nagyatyjától két fontos feladatot örökölt: a magyarság keresztény hitre térítését és a központi hatalom megerősítését. Ő mindkét feladatot szívügyének tekintette és lényegében be is végezte.

Már uralkodása kezdetén komoly nehézségekkel szembesült. Atyja, Gyeücsa keménykezű uralkodását követően a tartományok urai szabadulni akartak az erős központi hatalomtól, és úgy tűnt számukra, hogy az elkötelezett keresztény, fiatal István ezt nem tudja megakadályozni.

Távoli rokona, Koppány harka a fejedelmi trónról is le akarta taszítani, ezért Veszprém elfoglalására indult, hogy az árpádok (a Megyer törzs vezérei) székhelyét megkaparintván és Gyeücsa özvegyét feleségül vevén jogcímet szerezzen ehhez. Alaposan elszámította azonban magát, mert István Esztergom mellett összegyűjtött seregével gyorsan Veszprém alá vonult, és legyőzte. Koppányt – aki valószínűleg a csatában esett el – felnégyeltette, és testének részeit az uralma alatt álló, egykori törzsi területek irányítási központjaiba (Győrbe, Veszprémbe és Esztergomba), valamint Erdélybe küldte, világosan megüzenve mindenkinek: nem tűri a lázadást, és az ország rendje érdekében nem habozik élni fejedelmi jogaival.

Három évvel később, a római császár és a pápa beleegyezésével királlyá koronázatta magát a pápa által Magyarországra (vissza)küldött koronával, ezzel az európai keresztény közösség egyenrangú tagjává tette országát. Töretlenül folytatta a keresztény állam- és egyházszervezet kiépítését, a vele szembeszegülőket pedig érdemük szerint büntette: előbb Prokuj gyulát győzte le és fosztotta meg tartományát önállóságától, majd Ajtony, az egykori Jenő törzs területének ura ellen küldött sereget. Egyik nővérét a felsőtisza-vidéki kabar törzsfőhöz adta feleségül, a dunántúli kabarok ellenállását pedig megtörte, így az 1010-es évek elejére az utolsó akadály is elhárult a keresztény egyházszervezet kiépítése, tartományonként egy (összesen tíz) püspökség felállítása elől.

Külpolitikája alapvetően békés volt: csak két támadó és két védekező háborújáról tudunk uralkodása negyvenegy évéből. 1015-1017-ben besenyők törtek az országra, akiknek támadását visszaverte. 1018-ban a bolgár cár ellen vezetett hadjáratot. 1030-1031-ben pedig az új német császárral, Konráddal hadakozik.

Családi élete nem volt éppen szerencsésnek nevezhető: bár több gyermeke is született házasságából, de csupán két fiú élt hosszabb ideig: Ottó, akit trónörökösnek szánt és Imre, a fiatalabb. Ottó halála után Imrét neveltette örökösének, aki ennek a feladatnak bizonyára kiválóan megfelelt volna, hiszen hadvezérként a császár támadását is ő hiúsította meg, azonban 1031-ben egy vadászbalesetben életét vesztette. Ez a haláleset komoly gondot okozott az öregedő királynak. Az öröklési rendben következő, hasonló korú unokatestvére, Vazul/László ugyanis nem rendelkezett törvényes örökössel. Voltak ugyan fiai, de mivel az egyház által nem megáldott házasságból származtak, ezért – törvénytelen származásuk miatt – nem örökölhették a trónt. István Imre halála után sikertelenül próbálta rávenni Vazult, hogy – utólagos bűnvallomás mellett – orvosolja ezt a hibát, ezért szavainak nyomatékot adva házi őrizetben tartotta Nyitra várában.

Halála előtt nem sokkal a kor annyira legyengítette, hogy ágynak esett. Hosszas betegeskedését megelégelve néhány udvari nemes összeesküvést szőtt ellene, amely azonban meghiúsult. A bűnösöket elfogták és megbüntették, azonban ez az eset meggyőzte Istvánt, hogy nem tétovázhat sokáig az örökös megnevezésével és beiktatásával, ezért Nagyboldogasszony ünnepére összehívta az ispánokat családi erődjébe, Fehérvárra és követét elküldte Vazulért. Valószínű, hogy István valóban azért küldte a követet, hogy Vazult kihozva börtönéből királlyá tegye, azonban a követ (Buda ispán) megérkezvén már Vazul megvakítására és fiai (András/Levente és Benin/Béla) száműzésére adott parancsot Sebes nyitrai ispánnak.
Ebben a helyzetben Istvánnak már nem volt lehetősége megfelelő utódról gondoskodni, ezért kényszerű helyzetében nővérének és az 1026-ban Velencéből elűzött doge fiát, a palotaőrséget felügyelő Pétert tette meg utódjának. Azt, hogy mennyire nem bízott benne, jól mutatja, hogy kijelölése előtt megeskette: özvegye, Gizella birtokait épségben megtartja (Péter ezt nem tartotta meg; első elűzésének oka is döntő részben ez volt, hiszen a királynő emiatt fordult védelemért a királyi tanácshoz!), ugyanakkor István mindenképpen meg akarta akadályozni a polgárháborút, amellyel uralkodása elején neki szembesülnie kellett. Balsejtelmei ellen hitéhez menekült: az utód kijelölésével egyidejűleg, a királyi tanács jelenlétében Szűz Mária részére hűbérbe adta egész birodalmát.

Szent István életében különösen szép egyensúlyban áll a hagyomány és újítás, a keresztény szelídség és az Árpádok bölcs szigora. Bár új ideológiára is támaszkodhatott, mégis, újításait királyként is a régi, szerzett jogok messzemenő tiszteletben tartásával, a fejedelmi jogai által megszabott kereteket túl nem lépve hajtotta végre. Jó példa erre a vármegyerendszer kiépítése: ehhez a nemzetségeken belüli gyepűk („senki földje”) kisajátításával látott hozzá, ahová szolgáló és katonanépeket telepített. E birtokait kíséretének egy – általa (elvben) tetszőlegesen kiválasztott – tagja felügyelte; igyekezett azonban az adott nemzetség fejét, vagy – ha ő politikailag nem volt megbízható – a nemzetségfő családjának valamely tagját e tisztségbe kinevezni. Mivel az ispán hatalma nagy volt, ezért a nemzetségfők igyekeztek kedvében járni, így a kereszténység új rendje is gyorsabban terjedt (Ha egy nemzetségfő nem lázadt fel, de nem is tett többet, mint amire köteles lett volna, a király nem mozdította ugyan el a nemzetségfői tisztségből (erre ez esetben nem is lett volna joga), de nem őt nevezte ki a vármegye ispánjává. Az a rokon viszont, aki ispán volt, hatalmánál fogva könnyen a nemzetség fejévé lett.), és István hosszú uralkodása alatt a nemzetségfők is a király hűséges alattvalóivá lettek.

Szent István életének üzenete számunkra leginkább az lehet, hogy a mély keresztény hit nem csupán arra segít, hogy mi magunk üdvözülhessünk, de arra is, hogy képességeinket kibontakoztatva kicsit jobbá tegyük a világot, vagyis gyümölcsöt teremjünk, „maradandó gyümölcsöt”.

(Eredetileg közzétéve: 2009. augusztus 20.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: