A szeretet dinamikája

Mottó: “Irgalmasságot akarok,
nem áldozatot!” (Mt.9,13)

Az elmúlt vasárnap az irgalom vasárnapja volt. Számos ember számára az irgalom nem egyértelmű, különösen nem egyértelműen kedvező érzelmeket keltő fogalom, ezért nem is igen tudnak mit kezdeni vele. Az irgalmat sokan a megbocsátással azonosítják, míg mások valamiféle szánakozásból fakadó kedvezést látnak benne, amely megalázó arra nézve, aki részesül benne. Ma, az “esélyegyenlőség” és “egyenlő elbánás” korában nem irgalmat, hanem igazságos elbánást akarunk.

Az irgalom ugyanakkor rendkívül fontos a mi életünkben is. Ennek elfogadásához szükséges rögzítenünk, hogy az irgalom nem azonos a megbocsátással, noha a megbocsátás az irgalom megnyilvánulása lehet. Az irgalmat gyakorlóban ugyan valóban megjelenhet a szánalom érzése, de ebben az érzésben – amely nem az irgalom forrása – nem az irgalomra szoruló személy értéke, hanem  szorult helyzete  tükröződik.

A Szentírás sokszor utal Isten irgalmára, és általában az irgalomra. Az irgalom ezekben a tanításokban mindig úgy jelenik meg, mint Isten, vagy az ember segítő közbeavatkozása valakinek az érdekében. Jól példázza ezt az irgalmas szamaritánus története: a szamaritánus nem attól irgalmas, hogy megbocsát a megvert zsidónak – ilyesmiről szó sem esik a történetben – hanem attól, hogy szorult helyzetében segít rajta. Ugyanígy, az irgalmasság testi cselekedetei, amelyeket Jézus az utolsó ítéleten számon kér majd rajtunk, nem a megbocsátással függnek össze, hanem az emberek természetes szükségleteivel (evés, ivás, ruházkodás, lakhatás, ápolás és társaság).

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az irgalom a szeretet (agapé) tevékenysége, amelyre mindannyian rászorulunk, de egyben hivatva is vagyunk. Isten nem üres szavakat vár el tőlük akkor, ha szorult helyzetben lévő, vagy szenvedő emberekkel találkozunk, hanem segítő szándékú tetteket. Jó példa erre egyébként Jób könyve is, ahol a három bölcs üres, elméleti okoskodása csak arra jó, hogy a valóban ártatlanul szenvedő Jóbot felhergelje. De mit olvasunk a történet végén? “Minden fivére, nővére és ismerőse elment hozzá. Együtt ültek vele házában, kifejezték részvétüket és vigasztalták azok miatt, amelyekkel az Úr sújtotta. Mindegyik adott neki egy kesitát és egy aranygyűrűt. ” (Jób 42, 11) . Ezek a barátok nem csupán szavakkal vigasztalják Jóbot, de tettekkel is. Így válnak Isten eszközeivé, aki rajtuk keresztül teszi ismét gazdaggá Jóbot.

Isten irgalma cselekedeteiben nyilvánul meg: a Megváltás egész műve a bűn rabságában élő, abból szabadulni nem tudó emberiség megmentésének tetteiből áll. Isten gondoskodik a bukott emberről, folyamatosan szól hozzá, tanítása őrzésére és közlésére kiválaszt egy népet, oltalmazza és neveli őket, majd e nép tagjaként emberré lesz, hogy – vállalva a kínhalált is -megnyissa az üdvösség útját.

Isten megbocsátó irgalma sem illékony szó, hanem teremtő erővel áthatott tett. Az ember bűne lerombolja a bensőséges kapcsolatot Isten és ember között, rombolja az ember személyiségét, kapcsolatát embertársaival. Isten megbocsátó irgalma újból képessé teszi az embert az Istennel való bensőséges kapcsolatra, új közösséget – Egyházat – hoz létre az emberek között, sőt magát az embert is megújítja (”Kiveszem szívetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek” Ez.36,26.) .

Nehéz ezt felfognunk, mert a keresztelés és a szentgyónás alkalmával látszólag semmi különös nem történik, csak formaszövegek hangzanak el. Sokan ezért nem is hiszik, vagy nem gondolnak bele, hogy a bűnök, amelyeket a keresztség, illetve a szentgyónás eltörölt, többé nincsenek, és abba, hogy Isten újjáteremtette az ember képességét a jóra (megszentelő kegyelem) .

Isten irgalma valóban kimeríthetetlen, és soha el nem fogy (”Mennyei Atyám szüntelenül munkálkodik“- mondta Jézus (Jn.5,17). Ez azonban nem kárhoztathat minket passzivitásra, mert Isten azt szeretné, ha mi is hasonlítanánk hozzá, és mi is segítenénk azokon, akik rászorulnak irgalmunkra, vagyis segítő tetteinkre.

E téren nem kell nagy dolgokra gondolnunk: mindig azok szorulnak ránk leginkább, akik a környezetünkben élnek, és akikért mi magunk vagyunk a felelősek. Minden szülő, aki gyermekeiről gondoskodik, nap mint nap irgalmasságot gyakorol, akárcsak az orvos és az ápoló a beteggel, a tanár a diákkal, az ügyvéd az ügyfelével, a fiatal az öreggel (például amikor átadja a helyét a buszon), stb.

Irgalmasnak kell lennünk, ugyanakkor számos esetben mi magunk is irgalomra szorulunk. Ha azonban úgy látjuk is, hogy segítő szándékunk nem nyer viszonzást, mikor mi kerülünk bajba, ne felejtsük, mit mondott Jézus: “Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak!“. Jézus soha nem hazudott nekünk: ha tehát emberek nem segítenek szükségünkben, akkor majd maga siet segítségünkre …

(Eredetileg közzétéve: 2008. április 4.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: