Amikor leszállt a Lélek …

Mottó:De amikor leszáll rátok a Szentlélek,
erő tölt el benneteket,
és tanúim lesztek Jeruzsálemben
és egész Judeában és Szamariában,
sőt egészen a föld végső határáig!
” (ApCsel.1,8)

Vasárnap Urunk megkeresztelkedésének ünnepét üljük. Ez az ünnep általában nem mozgatja meg különösebben a képzeletünket, noha ez az egyik első szentírási jelenet, ahol a Szentháromság megjelenik (legelsőnek talán Jézus fogantatásának hírüladásakor jelentkezik a három isteni személy). Ennek részint az az oka, hogy a Karácsony bensőséges, népszokásokkal tarkított ünnepe mellett kevesebb figyelmet fordítunk erre az ünnepre, részint az, hogy sokak számára nehezen érthető ez az egész jelenet. Nem csoda, hiszen egyik szereplője is ugyancsak értetlenkedik rajta!

Jézus nyilvános működését megelőzően új próféta lépett fel Izraelben, aki megtérést és bűnbánatot hirdetett; ennek jeleként tanítványait megfürdette a Jordánban. Alapos fürdetésről volt szó, hiszen a víz alá nyomta őket, ahonnan jelképesen megtisztulva, mintegy újjászületve emelkedtek ki. Ez a fürdő azonban nyilvánvalóan csak a külső szenny lemosására alkalmas, jelképes cselekedet volt. Ezt maga János is így látta, hiszen amikor az ország vallási hatóságai felelősségre vonják, akkor azt mondta: „én csak vízzel fürdetlek benneteket, de nyomomba lép az erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani; ő majd az Úr Lelkében és tűzben fog benneteket megfürdetni” (Lk.3,16.) Ez világos beszéd volt a farizeusoknak, hiszen a régi próféták korábban sokszor megjövendölték, hogy az Úr a végső időkben úgy fogja megtisztítani az ő népét bűneitől, mint ahogy az ötvös a nyers ezüstből tűzzel kiégeti a salakanyagot (Zak.13,9, Mal.3,3.).

Történt tehát, hogy Jézus is beáll a sorba, hogy a bűnbánat jeleként János őt is megfürdesse. Nem tudjuk, János miként ismeri fel Jézusban a Felkentet, vajon ismerte-e Jézust személyesen korábbról, vagy csak anyjától hallott róla, esetleg valamiféle isteni sugalmazás eredménye ez, mindenesetre értetlenül áll Jézus e cselekedete előtt. S nem csupán értetlenkedik, de tiltakozik is ellene, miként Péter az utolsó vacsorát megelőző lábmosáskor; ez a tiltakozás itt is az őszinte szeretet és tisztelet jele, nem az engedetlenségé. Jézus azonban szükségesnek tartja, hogy megtörténjék mindez, hiszen miként az utolsó vacsorán, itt is nekünk akar példát adni. Neki nem volt szüksége a bűnbánatra és megtisztulásra, neki nem kellett meghalnia a bűnnek, nem neki volt szüksége arra, hogy a Szentlélek leszálljon rá, hiszen a Szentháromság lényegi egysége mindig is fennállt. Jézus fürdője a Jordánban a mi megkeresztelkedésünk mintája: nekünk van szükségünk a bűnbánatra és megtisztulásra, s arra, hogy a Szentlélek elkezdje isteni működését bennünk.

A keresztség eltörölhetetlen pecsétet nyom az emberi lélekre; a megkeresztelt ember Istené; ezt a bűnök, botlások sem képesek eltörölni bennünk. Tudjuk, hogy az ókorban a pecsét a tulajdonjog jele volt; a pecséten a tulajdonos neve, címere, vagy képmása volt látható. A mi lelkünkbe nyomott pecséten Krisztus képmása van; Ő a mi Gazdánk, akinek arcát magunkban hordozzuk. A görög liturgiában a megkeresztelt embert mindjárt meg is bérmálják; ez is eltörölhetetlen jegyet ró ránk: Isten saját Lelkét küldi lelkünkbe, hogy megszenteljen minket. A latin liturgiában e két szentség jobban elkülönül, de Jézus megkeresztelkedése is figyelmeztet, hogy milyen szorosan összefüggnek. János is azt jövendölte, hogy Jézus tűzzel és Szentlélekkel fog megkeresztelni bennünket: a keresztségben is a Szentlélek szeretetének tüze az, ami eltörli Lelkünkből az eredeti bűn pecsétjét és helyette Krisztus arcát vési szívünkbe; ennek a kegyelemnek kiteljesedése a bérmálás szentsége, amikor leszáll ránk az Úr Lelke.

De vajon tudjuk-e, mi az, amiről biztosak lehetünk abban, hogy Isten Lelke működik bennünk? Az első pünkösdöt hatalmas jelek kísérték, mégis, Isten Lelkének igazi hatását ne ezekben a jelekben keressük. Búcsúbeszédében Jézus – többek között – ezt mondja a Szentlélekről: „Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Szószóló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm. Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről, amiért nem hittek bennem. Az igazságról, hogy az Atyához megyek, s többé nem láttok. Az ítéletről, mivel a világ fejedelme ítélet alá esett. Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra.”(Jn. 16,7-13). A Szentlélek az Igazság Lelke, aki az igazságot hirdeti számunkra: az első pünkösdben nem az a legcsodálatosabb, hogy Péter szavát mindenki értette, hanem az, hogy egyáltalán kiállt a nép elé szónokolni.

Sokan mondják, hogy amikor a Szentlélek leszállt az apostolokra, akkor kiűzte szívükből a félelmet, és ők, akik korábban gyáván meghunyászkodtak, most bátran hirdették Krisztust. Én azonban azt hiszem, hogy a Lélek elsősorban nem a félelmet űzte ki szívükből, hanem a kételyt, és ez erővel töltötte el őket, ezért emberi félelmeik ellenére is ki tudtak állni Jézus mellett. Ha ugyanis Krisztus valóban feltámadt, akkor Isten igazolta őt. Ha pedig Isten igazolta Krisztust, akkor mindaz, aki őt elveti, az Isten ellen vétkezik. Ha Krisztus halála nem megérdemelt büntetés, nem kudarc, hanem megváltói küldetésének beteljesedése volt, akkor a Világ Fejedelme legyőzetett, az általa egykor leigázott emberiség számára pedig megnyílt a szabadulás útja. Ha pedig dolga végeztével Krisztus visszatért az Atyához, akkor biztosítani tud nekünk mindent, ami ahhoz szükséges, hogy tanítását megtartsuk, parancsait teljesítsük. Ha tehát nem kételkedünk abban, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia valóban feltámadt, valóban felment a mennybe és valóban az Atya jobbján ül, akkor mindennapi problémáink – noha nem szűnnek meg – nagyrészt jelentőségüket vesztik; nem azért, mert mi leszünk mindenhatók és mindentudók, hanem mert bizton számíthatunk a mindenható és mindentudó Isten végtelen szeretetére és irgalmára.

Megkeresztelkedésünkkor Istené lettünk, s azóta minket is szeretett gyermekeinek ismer el; bérmálkozásunkkor pedig leszállt ránk az Úr Lelke, hogy messze űzze szívünkből a kételkedés és reményvesztettség homályát. De nemcsak hitünket erősíti meg, hanem nap mint nap egyre azon dolgozik, hogy elvezessen minket a teljes igazságra, és felragyogjon nekünk az Igazság hajnala, amikor már nem azért valljuk hitünk igazságait, mert a hittanórán megtanultuk, hanem azért, mert saját életünkben is meggyőződtünk Isten szeretetéről és irgalmáról. Ez a meggyőződés erőt ad tetteink megtisztításához, és így mi is tanúi leszünk Jézusnak, akárcsak az apostolok; talán nem fogunk prédikálni, hiszen a szolgálatok különfélék(1Kor.12,4), de segítünk embertársainknak felismerni a világban Isten szeretetét és működését. Az új esztendő jó alkalmat az újrakezdéshez: térjünk vissza a forráshoz Krisztushoz és a bennünk lakó Szentlélek erejével szálljunk bátran szembe vétkeinkkel és rossz szokásainkkal a végső győzelem reményében akkor is, ha e harc rövid távon nem sok sikerrel kecsegtet is. Isten ugyanis a semmiből is tud teremteni, de tiszteli szabadságunkat, mert részt akar adni nekünk a győzelem öröméből.

Egyszóval: rajta!

(Eredetileg közzétéve: 2010. január 9.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: