Bábelből jelentjük …

Mottó:Egy akol lesz, és egy pásztor.”

A tudományos-fantasztikus irodalom kedvelt építőkockája az egész földre, illetve az egész univerzumra kiterjedő világkormányzat víziója. Ez a gondolat – miként e fantáziavilág oly sok eleme – a politikai filozófia utópiái közül származik. Sokan gondolták úgy, hogy a világ békéjét csak az képes szavatolni, ha a világ egymással hadakozó népeit egyetlen, világméretű birodalomba szervezzük. S ez a gondolat ma is kísért: az ENSZ és az Európai Unió hatásköreit egy politikai közösség irányába bővíteni kívánók gondolatai között is – kimondva vagy kimondatlanul – ott lappang az egyetlen (politikai) nemzet, egyetlen ország, közös akarat, örök béke látomása.

A gondolat egyáltalán nem új, de vajon valós igény, vagy öncsalás áll-e szépnek tűnő álom mögött? Ha a Szentírást fellapozzuk, annak első könyvében erre is választ kaphatunk. A bábeli torony története ugyanis – még ha sokan egyszerű okmagyarázó mondává akarják is silányítani – éppen a világkormányzat gondolatáról mond ítéletet. A történet előzményei a bűnbeesés és a vízözön történetében lelhetők fel. A bűnbeeséssel az emberek közti egység éppúgy felbomlott, mint az Istennel való összhang. A bűn elhatalmasodása Isten közbelépését váltotta ki, de a végső szó nem a pusztulásé: Isten újból az emberi nem mellett dönt. Ezt fejezi ki a teremtéstörténetben elhangzott parancs megismétlése: „Sokasodjatok és szaporodjatok, és töltsétek be a föld színét!”.

A bábeli torony története viszont azzal kezdődik, hogy az emberek úgy döntenek: nem szóródnak szét a földön, hanem egyetlen népet alkotva együtt maradnak. A torony az egység és az ebből fakadó erő kifejezése: az emberiség egysége korlátlan lehetőségeket nyit meg az ember előtt, végső soron Istenné teszi az embert. Ez egy Isten nélküli, sőt Isten-ellenes egység: a kárhozat szolidaritása, a földön megvalósuló pokol. Isten azonban nem engedheti meg, hogy az emberiség egésze elkárhozzék, ezért közbelép. Jól kell értenünk e példázatot: nem konkrét eseményekről szól, hanem az emberi lét sajátosságairól. Isten képtelenné tette az emberiséget arra, hogy nélküle egységbe forrjon.

Az emberek nem képesek valamennyi embertársukkal megtalálni a közös hangot: a köztük lévő különbségek szükségképpen csoportokra bontják az emberiséget. Isten minden egyes embert saját képére és hasonlatosságára teremtett: Isten személyének gazdagsága tükröződik az emberiség sokszínűségében. Az Ő örök tervében ezek a különbségek csodálatos összhangba forrnak, de az emberi tervekben – mivel e határtalan sokszínűséget az emberi értelem nem képes átfogni – inkább csak a kiiktatandó zavarforrás szerepét játsszák. Így lesz a népesség egy csoportja kiirtandó fajjá, osztályellenséggé, múltból itt maradt terhes örökséggé, amelynek kiküszöbölése a szép új világ felépítése közben „szükségszerű”.

Jézus Krisztus azonban ebben a tekintetben is a világ Isten által alkotott rendjét állítja helyre. Az ő Egyházában helye van a sokszínűségnek, ahogy Szent Pál írja: „a testnek sok tagja van, mégis e sok tag egyetlen test”. A világ Istentől elgondolt sokszínűsége az Egyházon belül is megmarad, de ha az Egyház tagjai Krisztust követik Isten akaratának teljesítésében, e különbözőség Isten tervének összhangzatában teljesedik ki. Ezt a csodálatos megújulást fejezi ki a pünkösdi nyelvcsoda, amikor az apostolokat minden zarándok saját anyanyelvén hallotta beszélni. Isten a Szentlélek által maga akarja megteremteni az emberiség egységét, amely a bűnbeeséssel felbomlott, de nem akarja megszüntetni az emberek sokféleségét.

Sokan tartják az Egyházat a mássággal szembeni türelmetlenség fellegvárának, noha az Egyház nem a különbözőséget nem tiszteli, hanem a bűnt. Az emberek különbözősége („mássága”) az Isten által teremtett világ sajátossága, tehát méltán nyeri el csodálatunkat. Ha azonban e különbözőség nem akar részt venni a világ Isten által akart összhangjában, nem érdemel tiszteletet, hiszen önmagával hasonlik meg. Az Egyházban e csodálatos összhang kiteljesedése valósul meg, ma még csak töredékesen, de egykor majd tökéletesen.

Az Ellenség nem tud igazi egységet létrehozni, de ez nem is célja. Méltán lehet az egyik neve: „szétdobáló” (diabolosz), mert az Isten nélküli egység illúziójával is az emberiség valódi egységét akadályozza. Hatalmas birodalmak, „haladó” ideológiák törekedtek az emberiséget zászlajuk alatt egyesíteni, de ennek vége mindig háborúság, széthúzás és zűrzavar lett. Isten nem ígér látványos és gyors sikert, de a Szentlélek munkája nyomán béke, összefogás és rend terem. Krisztus győzelmes visszatértekor beérik e munka gyümölcse, addig azonban, egymást akadályozva, folytonos harcban e kétféle egység fennmarad. Rajtunk áll, hogy melyik egység építésében munkálkodunk!

(Eredetileg közzétéve: 2008. május 12.)

Reklámok

One Response to Bábelből jelentjük …

  1. Visszajelzés: Belül tágasabb | sartogrilu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: