Cigányok ideje

Mottó: “Az idegent ne használd ki és ne nyomd el,
hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptomban!” (Kiv.22,20)

Az elmúlt hétvége megint a nagy vonulások jegyében telt el. Több más mellett a cigányság vezetői is békemenetet szerveztek, a “rasszizmus és kirekesztés ellen”. A felvonulással illetve az azon elhangzott beszédekkel nyilván lehet vitatkozni, azzal azonban nem, hogy a legnagyobb lélekszámú etnikai kisebbség helyzetével igenis foglalkozni kell. Sajnálatos, hogy ma szinte majdnem minden fontos társadalmi probléma azonnal pártpolitikai síkra terelődik; most viszont, hogy a “megfigyelési botrány” elterelte a pártpolitikusok figyelmét e kérdésről, alkalmunk nyílik néhány higgadt, rövid gondolat megfogalmazására.

Az első és legfontosabb, amit a cigányság helyzete kapcsán megjegyezhetünk, hogy – mindenféle téves híreszteléssel ellentétben – a honi cigányság történelmi, kulturális, társadalmi szempontból egyáltalán nem egységes. Történelmileg és kulturálisan három nagyobb társadalmi csoport különböztethető meg: a romungrók, akik ősei valószínűleg a XIV. században, Zsigmond király alatt érkeztek hazánkba; az oláh-cigányok, akik nagyrészt a török hódoltság korában érkeztek Közép-Európába; végül a beások, akik a XIX. század második felétől, Románia felől érkeztek Magyarországra. E cigány csoportok egymástól is megkülönböztetik magukat, és az össztársadalomba is más-más mértékben integrálódtak. A romungrók (az ú. n. zenész-cigányok) hagyományosan a cigányság elitjét képezték; a cigány lakosság nagy része az oláh cigányokhoz tartozik, míg a beások alkotják a kisebbségen belüli kisebbséget. A – hivatalos becslések szerint hatszázezres, nem hivatalos becslések szerint milliós lélekszámú – honi cigányság társadalmi szempontból sem egységes: vannak nagyon gazdag és nagyon szegény cigányok, emellett létezik cigány középosztály is: vállalkozók, iparosok, értelmiségiek.

* * *

Látható, hogy a cigányság tagoltsága az össztársadalomba való beilleszkedés eltérő fokát is jelenti. Jó hír, hogy úgy tűnik, minél régebb óta tartózkodik egy cigány csoport Magyarországon, annál jobban beilleszkedett, mert ez azt jelenti, hogy a beilleszkedési folyamat, ha lassan is, de zajlik. Valójában ma már a történelmi és kulturális különbségek helyett egyre inkább a társadalmi különbségek kerülnek előtérbe, ami egyrészt természetes következménye e folyamatnak (azt jelenti, hogy a cigányság valamennyi csoportjára erőteljesen hat ez a folyamat), másrészt az egyéni és családi beilleszkedés valamint a kisebb közösségek beilleszkedésének problémáira irányítja a figyelmet. Kerülgethetjük, mint macska a forró kását, de a lényeg mindenképpen az: a cigányságon belül – az össztársadalomhoz képest – túlságosan kicsi a középosztály aránya a kifejezetten szegény népréteg magasabb aránya mellett, és jelen van egy masszív bűnözői szubkultúra, amely felelős a cigányság börtönpopuláción belüli túlzott jelenlétéért és rossz híréért. Lényegében az integráció egyik akadálya is ez: egy – egyelőre még – európai típusú társadalmon belül egy dél-amerikai típusú társadalom él, amelynek a társadalomba való beilleszkedését az e viszonyok fenntartásában érdekelt bűnözői szubkultúra is akadályozza. A cigányság beilleszkedése érdekében ezeket az anomáliákat kellene megszüntetni: a szinte láthatatlan cigány középosztály arányát a középosztály össztársadalmon belüli arányához hasonló mértékűvé kell fejleszteni (egyrészt a középosztályba tartozó cigányok helyzetének stabilizálásával, másrészt a szegényebb cigány rétegek felemelkedésének elősegítésével), és szétzúzni az ezt akadályozó bűnözői szubkultúra szervezetét.

* * *

A konkrét teendők és a bűnözői szubkultúra problémájának megfontolása előtt talán nem haszontalan azt is átgondolni, miként került a cigányság mai helyzetébe. Lépten-nyomon elhangzik ugyanis az a vád, hogy ez a többségi társadalom fajgyűlölő és kirekesztő magatartásának az eredménye. Ez a vádaskodás azonban nem segít megoldani a problémát, csak elmérgesíti a viszonyt. A valóságban ugyanis annak oka, hogy már a cigány középosztály megjelenését is sikerként könyvelhetjük el, elsősorban a cigányság történetében keresendő.

A cigányság minden valószínűség szerint Indiából származik, és annak az indiai őslakosságnak a származéka, amely a Kr. e. III. évezredben az Indus völgyének magaskultúráit létrehozta. Az indoeurópai hódítás után ez a népesség alávetett helyzetbe került, a kasztrendszer kialakulása után pedig a rendszeren kívüli pária lett. E népesség egy részét valószínűleg az iszlám indiai terjeszkedése mozdította ki: ők a mai cigányság ősei. Az iszlám birodalmak területén viszonylag szabadon mozogtak, azonban – mivel nem lettek muzulmánok – itt is a többségi társadalmon kívül (mellett) éltek, jórészt szórakoztatásból, kiskereskedelemből és kisiparból, vagy – egyéb, törvényes megélhetési forrás hiányában – bűnözésből. Ez a helyzet számos sajátos vonás és torzulás oka lett: ennek következménye a vándorló életmód, a vagyon ékszerek formájában való felhalmozása, az összetartó nagycsaládi közösség és a bűnözői szubkultúra erős jelenléte.

A vándorló cigány közösségek Európát is az iszlám terjeszkedése révén érték el; az iszlám birodalmak határainak visszahúzódása után e csoportok itt maradtak, de helyzetük általában nem javult. Ennek fő oka, hogy e társadalmakba sem tudtak igazán beilleszkedni. Jelentős részük nem volt keresztény és nem jutott földhöz, amelyen gazdálkodhatott volna, így továbbra is kiegészítő gazdasági tevékenységből tartották el magukat. [Helyzetük sokban hasonlított az európai zsidóságéhoz, két lényeges különbségtől eltekintve. Egyrészt a vallási eredetű képzetek erőteljesen alakították a zsidósághoz való viszonyt (amely nem szűkíthető le az antiszemitizmusra, mert általában bizonyos fokú vallási türelmet is jelentett mind a keresztény, mind az iszlám társadalmakban), és így a zsidóság beilleszkedése és egyenjogúsítása hamarabb bekövetkezett. Másrészt a zsidóságon belül volt egy – igaz, szűk – réteg, amely a távolsági kereskedelem és pénzügyletek révén (a keresztények illetve mozlimok egymás közötti viszonyaiban érvényesült a kamattilalom!) igencsak meggazdagodott.]

A XIX-XX. században Közép-Európa iparosodása természetesen teret nyújtott a cigányság felemelkedésének is, noha a nagyipar először inkább a többségi társadalomhoz tartalmazó szegényparasztokat szívta először fel, és a cigányokat – hagyományos megélhetési formáik fennmaradása mellett – elsősorban továbbra is a kisiparban alkalmazták (például nagyapámnak, aki az 1930-as években építőmester volt, számos cigány munkása volt, akik közül sokkal komaságba is került). A tágabb körű beilleszkedést elsősorban a képzettség alacsony szintje (sokszor írástudatlanság), a saját tőke hiánya, a földhöz való hozzájutás nehézsége és a mezőgazdaság általános válsága akadályozta. A szovjet megszállás első időszakában a nagyipari munkásság kialakításánál – a földjétől és megélhetésétől megfosztott szegényparasztság mellett – leginkább a cigányságot használták fel. Ez azzal járt, hogy a cigányságot letelepítették (jelentős részüket Budapesten és a kialakuló nagyipari központokban), törvényes megélhetést nyújtó munkahelyet biztosítottak nekik; egyidejűleg velük szemben is érvényesítették a tan- és a munkakötelezettséget, és közösségeiket igyekeztek állambiztonsági felügyelet alá vonni. E lépések – diktatórikus voltuk és politikai célzatuk ellenére – nagymértékben elősegítették a cigányság beilleszkedését, mert lényegében felszámolták a nomadizáló életmódot, az írástudatlanságot, és – a munkavégzés és tanulás révén – lehetőséget nyújtottak a társadalmi felemelkedésre. Ugyanakkor a hagyományos kultúra és közösség szétverése hozzájárult a bűnözői szubkultúra későbbi megerősödéséhez, mert a hatalom bomlasztó tevékenysége elsősorban a nem törvénytelen célra szerveződő közösségekre tudott hatni, a bűnözői csoportokhoz nem illetve nem olyan mértékben tudtak hozzáférni.

A szocialista rendszer gazdasági liberalizációja ugyancsak kétarcú hatással volt a cigány közösségekre. Lehetővé tette ugyanis a cigány “maszek” megjelenését, és e tevékenység biztosíthatta a középosztályi lét gazdasági alapjait, ám e vállalkozók tevékenysége – a többségi társadalom hasonló vállalkozóihoz hasonlóan – nem mindig volt törvényes; a bűnözői szubkultúra meglévő szervezetét pedig jól fel lehetett használni a feketegazdaság megszervezéséhez. A rendszerváltás a középosztály számára sok új, korábban elzárt lehetőséget megnyitott, ami a középosztályba tartozó cigány vállalkozók és értelmiségiek számára is esélyt nyújtott a továbblépésre, viszont a cigányság – főleg a képzetlen cigány munkások – nagy tömegei váltak munkanélkülivé; a bűnözés – az erős állambiztonsági felügyelet megszűnése miatti – felfutásából pedig a cigányság számarányán felüli mértékben kivette a részét, míg számos cigány gyermek ismét elérhetetlenné vált az iskolarendszer számára.

Jól látható tehát, hogy az európai, és ezen belül a hazai cigányság történelme nagyobb részében a társadalom peremén élt, és csak a legújabb időkben sikerült – legalább részben – beilleszkednie annak szövetébe. A cigányság hátrányos helyzete és a bűnözői szubkultúra ereje tehát elsősorban a viharos történelem maradványa.

* * *

Sokat emlegettük a bűnözői szubkultúrát, ezért most már itt az ideje, hogy néhány szóval pontosítsuk, mit is értsünk ez alatt. Először is tisztázzuk: bűnözői szubkultúra a többségi társadalomban is létezik. Azt a társadalmi képződményt értjük rajta, amelynek tagjai bűnözésből élnek, saját szabályaik szerint. A cigány szubkultúra különlegessége és veszélye tehát elsősorban nem létében, hanem abban rejlik, hogy a bűnözői csoportok jellemzően “vérségi” (családi) alapon szerveződnek, és a csoporton belül fontos összetartó erő az etnikai hovatartozás. Az etnikai bűnözés egyébként nem ismeretlen más kisebbségi csoportok esetén sem (gondoljunk csak az “albán” vagy a “kínai” maffiára), a fokozottabb veszélyt itt inkább a létszám jelenti. Az etnikai kötődés valójában persze csak álca (ideológia); annak hangoztatása, hogy a “gádzsók törvénye” nem vonatkozik a cigányokra, csak ürügy arra, hogy a bűnöző életmódot elfogadhatóvá tegyék. Ez egyrészt a belső “maffiatörvények” elfogadottságát és az “árulók” megbélyegzését, másrészt a legális jövedelemmel nem rendelkező cigányok közötti toborzást segíti. E bűnözői réteg is tagolt; vannak valóban egy-két családra kiterjedő csoportok, amelyek jellemzően valóban anyagi szükségleteik kielégítése végett követnek el kisebb-nagyobb bűncselekményeket, de létezhetnek kisebb-nagyobb bűnszervezetek is (ahol a vezetők akár kifejezetten gazdagok is lehetnek, és csak a végrehajtókat toborozzák a szegényebb cigányok közül), amelyek kifejezetten üzletszerű bűnözésre (uzsora, prostitúció, kábítószer) rendezkednek be. Közös jellemzőjük ugyanakkor, hogy érdekeltek a cigányság és a többségi társadalom ellentétében, a szegénység és tudatlanság fennmaradásában, a beilleszkedés elmaradásában.

Ha jobban utána nézhetünk, láthatjuk, hogy majdnem minden, nagyobb port felverő, a “cigánybűnözés” kategóriájába sorolt bűnügy mögött e szubkultúra áll. Nem általában magyar-cigány ellentétről van szó, hanem egy-két család randalírozásáról. Ezek az esetek általában a jéghegy csúcsát jelentik: számos kisebb súlyú eset közül a bűncselekmények tárgyi súlya és a többségi társadalom érintettsége emeli ezeket ki. A többségi társadalom tagjai ugyanis – minden kiszolgáltatottságuk mellett is – védettebbek e támadásokkal szemben, mint a helyi cigány közösség tagjai. E bűnözés etnikai jellege ugyanis végletesen elnehezíti a cigány sértettek helyzetét. E csoportok tevékenysége ugyanis bizalmatlanságot szül a többségi társadalomban a cigányokkal szemben, ráadásul elterjedt az a nézet, hogy külső beavatkozásra a cigány közösség összezár, ezért igen nehéz a többségi társadalomtól valóban hatékony fellépést kicsikarni. Azt a sértettet viszont, aki külső segítségért fordul, árulónak nyilvánítják és bosszút állnak rajta, ugyanakkor a cigány társadalom belső szerveződése nem elég erős ahhoz, hogy e csoportokat maga is megfékezze.

Mindezek mellett e bűnözői szubkultúra erkölcsileg legnagyobb bűne, hogy a cigány gyerekekben és fiatalokban csak a nem büntethető elkövetőt, önmaga utánpótlását látja, és nemhogy nem segíti, de sokszor kifejezetten akadályozza a cigány gyermekek és fiatalok oktatását és nevelését. Ennek eredménye az, hogy a jövő nemzedékek elől elzárja a felemelkedés útját, emellett – a tankötelezettség és a bűnöző életmód összeütközéseként – sokszor az oktatás rendjét és eredményességét zavarja, meggátolva így a többi gyerek és fiatal tanulását is.

* * *

E bűnözői réteg jelenléte az integrációnak azért is fontos gátja, mert ez kelti a cigányság rossz hírét. Nem csak azzal árt tehát e réteg jelenléte, hogy ahol erősen jelen van, ott a tisztességes cigányoknak sokszor cigány identitásuk és a normális élet között kell választaniuk, de azzal is, hogy a többségi társadalomban élő cigányságképet döntően befolyásolja. Így azok a cigányok is, akik nem állnak e bűnözői réteggel semmilyen kapcsolatba, igyekeznek elhatárolódni ezektől, általában azzal, hogy eltitkolják a származásukat. Ez azt jelenti, hogy a cigány középosztály – amellett, hogy gyenge – még láthatatlan is a társadalom számára, így a tisztességes cigányok számára sem jelennek meg egy egyértelmű, cigány példaképként, és a többségi társadalomban a cigányságról élő képet sem tudják korrigálni.

A többségi társadalom viszonyát a cigánysághoz – ezt kutatások igazolják – általában nem lehet rasszista előítéletként leírni. Valójában egyfajta jópolgári bizalmatlanság él a cigányokkal szemben, amely inkább félelemből, mint nemzeti gőgből táplálkozik. Ezt támasztja alá az is, hogy míg a cigányságról és általában a cigányokról valóban élnek a társadalomban kedvezőtlen előítéletek, addig az ismeretségi körbe tartozó cigányokkal szemben ezeket általában nem érvényesítik. Ennek az az oka, hogy a tisztességes cigány emberek igen ritkán szerepelnek a híradásokban, míg a cigány bűnözők gyakran (ezen nem segít az sem, ha a származásra nem utalnak), ezért az emberek többsége – mint általában a bűnözőktől – fél a cigányoktól, de természetesen nem fél attól a cigány embertől, akiről tudja, hogy nem bűnöző. Persze a társadalomban emellett – sajnos – jelen van – ugyan szerencsére marginális jelenségként – a valódi rasszista gondolat is, főleg a többségi társadalom deviáns rétegeiben és bűnözői szubkultúráiban.

Hozzátartozik a problémához a cigány értelmiség és általában az értelmiség felemás viszonyulása a problémához. A cigány értelmiség tagjai (főleg akik nem értelmiségi szülők gyermekei) általában hozzák magukkal azt az alapélményt, amit fentebb a többségi társadalom bizalmatlanságaként írunk le. Vannak olyan értelmiségiek, akik ezt a rasszizmussal azonosítják, és kötelességüknek tartják, hogy erre felhívják a nyilvánosság figyelmét. Ez önmagában nem lenne baj, de az, ha – túllőve a célon – a többségi társadalom eredendő intoleranciájáról, és az ebből fakadó, közeli népirtásról, apartheidről, rasszista szegregációról szóló rémálmaikkal harsogják tele a honi nyilvánosságot, csak ront a helyzeten. Azok a cigányok, akik származásukat a többségi társadalom véleményétől tartva titkolják, még jobban megrettennek, és a nyilvánosságból való eltűnésükkel a cigányságról alkotott torzkép tovább erősödik. Azok a cigányok pedig, akikben a többségi társadalom vélt vagy valós igazságtalanságai miatt van egy eredendő dac, átveszik az érvelést, amivel vérig sértik a környezetük többségi társadalomhoz tartozó tagjait, akik erre természetesen általában indulatos, ezért túlzó és igazságtalan választ adnak, ami tovább erősíti e cigányokban a többségi társadalom előítéletességéről alkotott képet. Ennél is súlyosabb következményekkel jár, ha e rasszizmus-paradigmából kiindulva kifejezetten bűnözőket próbálnak áldozatként feltüntetni és követelni, hogy az állami szervek – az államra kötelező diszkrimináció-tilalom jegyében – is így kezeljék őket. Ez ugyanis mindkét oldalon azt a nézetet erősíti, hogy a társadalomban komoly etnikai ellentét feszül cigányok és nem-cigányok között, és e két csoportra eltérő szabályok érvényesek. Ez pedig éppen nem az integrációt, hanem a szegregáció gondolatát erősíti.

* * *

Azt hiszem, hogy e – kissé hosszabbra nyúlt, de a témához mérten mégiscsak rövid és töredékes – állapotfelmérés is jól mutatja a probléma összetettségét és a kérdés leegyszerűsítésének és átpolitizálásának veszélyét. Nyilvánvaló, hogy a cél a cigányság beilleszkedése, amely a cigányság és a többségi társadalom tisztességes tagjainak összefogása révén, az állam tevékeny közreműködésével érhető csak el. (Ennek néhány gyakorlati kérdésével reményeim szerint a következő alkalommal foglalkozom.) A helyzet egyébként nem reménytelen, hiszen ez a folyamat jelenleg is zajlik, számos biztató kezdeményezést láthatunk, ugyanakkor még nem értünk célba, és még sok ostoba kezdeményezés hátráltathatja illetve veszélyeztetheti a végső sikert. Ide bölcsességgel párosult akarat kell!

(Eredetileg közzétéve: 2008. október 3.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: