Egy párbaj tanulságai

Mottó:Azelőtt csak hírből hallottam felőled,
most azonban saját szememmel láttalak.” (Jób 42,5)

 Egy közkedvelt napilap nagyszombati számában közöltek egy cikket, amelyben a szerző C. G. Jung egyik könyvét ismerteti, illetve annak tartalmát kritizálja. A könyv Jób könyvét veszi górcső alá, és végkövetkeztetése az, hogy az ember felnőtté válásának e pontján Isten elveszti fölényét az emberrel szemben, az igaz Jób és Isten vitájában a morális nyertes Jób. A cikk szerint ez nincs így, a vita vesztese Jób, aki morálisan teljes mértékben megsemmisül, hiszen igaz voltának önérzetét morzsolja fel Isten hatalma.

Jób könyvét sokan, és sokféleképpen magyarázták. A racionalista gondolkodók – és a pszichológusok jó része is közéjük sorolható –  ezt a történetet gyakran félreértik, mert elemzésekor nem tesznek fel, vagy tévesen válaszolnak meg három alapvető kérdést. Miért engedi Isten Jóbot szenvedni? Miért panaszkodik Jób? Miért nem ad logikus választ az Isten Jóbnak?

Ami az első kérdést illeti, arra a kerettörténet egyértelmű választ ad. Isten büszke Jób igaz voltára, amely szerinte nem haszonlesésből, hanem Jób hűségéből fakad. A Sátán éppen azt akarja bizonyítani, hogy Jóbot is csak a haszonelvűség mozgatja. Kettejük vitájának a tárgya Jób, de Jób személye nem elhanyagolható tényező: Isten azért engedi őt próbára tenni, hogy igazolja a Sátán előtt, hogy Jób hűséges és igaz szolga, nem béres. Isten tulajdonképpen Jób becsületét védi, s mikor sikerrel jár, kárpótolja őt veszteségeiért. Isten tehát nem azért engedi próbára tenni Jóbot, mert nem számít neki, hanem éppen ellenkezőleg, azért, mert fontos neki Jób.

Ebből is látszik, hogy az igazi vita nem Jób és Isten között zajlik, hanem Isten és a Sátán, illetve Jób és barátai között. Jób elsősorban nem azért panaszkodik, mert szenvedések érik. Amikor a felesége unszolja arra, hogy forduljon szembe az Istennel (”Átkozd az Istent és halj meg!”), akkor Jób leinti, méghozzá azzal az érvvel, hogy “ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, akkor miért nem fogadnánk el a rosszat is?”. Jób tehát elvben elfogadja Isten teremtői szuverenitását, egyáltalán nem gondolja úgy, hogy ő, az igaz nem szenvedhet. A bölcsek látogatása – akik már életében meggyászolják – váltja ki belőle az első keserű panaszt. Látogatói ugyanis üres, elméleti moralizálással bizonygatják erkölcsi felfogásuk (csak a bűnös szenved) egyetemes és megdönthetetlen érvényét. Azt próbálják elismertetni Jóbbal, hogy azért szenved, mert bűnös, ezzel mélyen sértik becsületében. Jób szenvedélyes beszédeiben lényegében ezzel az elvi állásponttal, illetve saját bűnös voltával vitatkozik, és e vita hevében szólítja számadásra az Istent. Láthatjuk, hogy Jób lényegében itt a Sátán állításával vitatkozik (jónak lenni jó üzlet), ennyiben Isten harcostársa, még ha a vita hevében el is veti a sulykot.

Isten furcsa válasza az, ami a racionalistákat legjobban felháborítja, és ezért hozzák ki Jóbot a vita erkölcsi győztesének. Ennek az az oka, hogy Istent pusztán hiperracionális Észlénynek tartják. A Szentírás azonban egyöntetűen vall Isten gazdag érzelemvilágáról. Isten válasza Jóbnak természetesen nem racionális magyarázat, hanem szenvedélyes kifakadás. Istent sérti az, hogy Jób számon kéri rajta, mit miért tesz. A Teremtő és a teremtmény eltérő méltósága nem teszi lehetővé, hogy az ember megítélje a Teremtő cselekedeteinek helyességét, Isten még tette indítóokairól sem köteles számot adni. (Ez a gondolat Jeremiásnál is megtalálható, ahol Isten magát a fazekashoz, az embereket az edényekhez hasonlítja.) Jóbot a Teremtő méltósága valóban lenyűgözi, és észhez is téríti. Ne feledjük azonban, hogy Jób csak arra az álláspontra jut el a vita végén, amit a vita előtt is vallott (Isten kezéből a rosszat is el kell fogadni), így ez semmiképpen sem tekinthető erkölcsi összeomlásnak.

Jób könyve tehát valójában nem az Isten és az igaz ember vitájáról szól, hanem arról, hogyan kell(ene) az igaz embernek a szenvedésről gondolkodnia, miként kell elfogadni az igazságtalanul elszenvedett sérelmeket, valamint arról, hogy miként tekint Isten az igazságtalanul szenvedőkre. Ezáltal Jób könyve határozottan az Újszövetségre és a Megváltó szenvedésére mutat.

A túlságosan racionalista módon gondolkodó embereknek pedig egy kis fricska, hiszen Isten szeretetének értelmi oldala helyett annak érzelmi oldaláról vall. Isten minket is meg akar dicsőíteni, most már nem mint hű szolgákat, hanem mint hű gyermekeit. Kérdés, vajon mi valóban azok akarunk-e lenni, vagy csak egyszerű, jól fizetett béresek …

(Eredetileg közzétéve:2008. március 28.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: