Fekete, fehér, igen, nem

Mottó:Az Isten fia, Jézus Krisztus ugyanis […]
nem volt Igen is, meg Nem is,
hanem az Igen valósult meg benne;
Isten valamennyi ígérete Igenné vált benne.” (2Kor 1,19-20)

“Az éremnek két oldala van!” – szoktuk mondani sokszor, ha úgy gondoljuk, hogy a vitatott kérdés másképpen is meg lehet közelíteni. A világot nem csak egyetlen nézőpontból szemlélhetjük, és az, ami valamilyen szempontból jó, szép, hasznos, más szempontból lehet kellemetlen, haszontalan, vagy akár rossz is. A keresztény liturgiára és világszemléletre ugyancsak jellemző valamiféle sajátos kettősség: a kereszthordozás és a feltámadás kettőssége. Vajon azt jelenti ez – mint néhány vallásfilozófus állította – hogy Istennek van egy démoni oldala is?

A Szentírás erre a kérdésre már első lapjain megadja a választ: Isten jó, és a világot is jónak teremtette; ez az alapvetően jó világ azonban meghasonlott önmagával. Ennek a ténynek a rendkívül mély értelmű képi megjelenítését adja a második teremtéstörténet (Ter. 2,4b-3,24), amelyet ugyan a legtöbb ember ismer, de kevesen értik helyesen. Ez a mítosz – megszokottsága miatt – elsőre nem ígér sokat, főleg ha egyéb, mozgalmasabb, pogány mítoszokkal vetjük össze. Hiszen hogyan is áll össze ez a mítosz a fejekben? A szigorú, szeszélyes öregúr (Isten) megteremti a férfit és nőt, beteszi őket egy kertbe, de szigorúan megtiltja, hogy egyenek az almafáról; a férfi és nő lopnak a fáról, felismerik egymásban a férfit és nőt, mire a dühös öregúr kikergeti őket a kertjéből: boldoguljanak, ahogy tudnak! Tanulság: Isten egy szeszélyes zsarnok, aki fölösleges parancsokkal és szigorú büntetésekkel keseríti az ember életét.

Csakhogy az eredeti történet egyáltalán nem erről szól! A történet ugyanis azzal kezdődik, hogy miután Isten megteremtette a világot, az puszta volt, és kietlen, mert “az Úristen nem adott még esőt a földnek, és nem volt ember sem, hogy a földet művelje”. Már itt, a történet legelején úgy jelenik tehát meg az ember, mint az Isten munkatársa, akinek munkája nélkül a föld kietlen sivatag. Miután az Isten esőt ad a földnek, és megteremti az embert, minden adottá válik arra, hogy a föld élhető hellyé váljék. Isten a sivatagban (Éden) gyönyörű kertet (tulajdonképpen oázist) készít az ember számára, amely biztosítja az ember boldogságának külső feltételeit (ezt jelképezik a fák és a bővizű folyók), és ide helyezi az embert, hogy okosan használja fel ezeket (művelje és őrizze a kertet). Itt kiemelnék valamit: a fák az ember boldogságának feltételeit jelképezik, nem kivétel ez alól az élet fája és a jó és rossz tudásának fája is. Mindkettő az ember korlátaira figyelmeztet: az élet fája az emberi lét végességére, a jó és rossz (vagyis: a minden-) tudás fája pedig az emberi képességek végességére. Míg azonban az élet fájától az ember eredetileg nincs eltiltva – Isten az embert örök boldogságra teremti! –, a jó és rossz tudás fájától igen: emberi képességeink végessége hozzátartozik természetünkhöz, ezt az embernek tudomásul kell vennie. Ugyancsak ide kívánkozik még egy megjegyzés: a fák maguktól teremnek gyümölcsöt, emberi erőfeszítés nélkül. Ez a jelkép – ami a történet végén válik igazán fontossá arra utal, hogy Isten eredeti terve szerint az ember feladata nem a létfenntartás, hanem a világ teremtésének folytatásában való közreműködés, így a létfenntartáshoz szükséges javakról, az ember boldogságához szükséges feltételekről maga Isten gondoskodik.

A történet folytatása az asszony teremtéséről beszél: e csodálatos kép férfi és nő lényegi egységéről, egyenlőségéről és összetartozásáról tanít. A férfi és a nő kiegészítik egymást, közösen hivatottak az emberiség feladatait betölteni. Ennek kapcsán arra hívnám fel a figyelmet, hogy az Isten nem féltékeny az emberre. Bár a történetből világos, hogy az ember az Isten munkatársa a világban, az Isten mégis úgy ítéli, hogy “nem jó az embernek egyedül lennie”. Isten tehát – magán kívül – “hozzá illő segítőtársat” is szán az embernek: így kapcsolódik össze már e korai történetben is az istenszeretet az emberszeretettel. A történet a férfi és nő egyenrangúsága mellett tanítja az ember különbözőségét az állatoktól is: Isten azért teremti az állatokat, hogy segítségre legyenek az embernek, de nem társai feladata ellátásában. A történet befejező megjegyzését – amely a férfi és nő mezítelenségére utal – sokan félreértik: nem a nemi vágyak hiányára, vagy rendezettségére utal ugyanis a szöveg, hanem a kiszolgáltatottságra. Az ókori Keleten ugyanis mezítelenül a rabszolgák és a gyerekek jártak; mindkét csoport kiszolgáltatott: míg azonban a rabszolgák szégyenkeznek kiszolgáltatottságuk miatt, a gyermekek nem. Ez a mezítelenség tehát a gyermekség állapota, nem a rabszolgaságé.

Ezt követi a meghasonlás leírása: ebben a részben is hemzsegnek a szimbólumok. A kígyó az ókori Keleten a bölcsesség és tudás szimbóluma. Itt a bukott angyal, az emberi értelmet meghaladó romlott tudás jelképévé válik. Igen jellegzetes párbeszéde az asszonnyal: úgy támad, hogy először – látszólag – átengedi a győzelmet. Az asszony az emberi végesség belső tágasságát megvédelmezi, emellett azonban nem tagadhatja annak végső korlátait. A Kísértő azonban e korlát átlépésének lehetőségét állítja: Isten és ember közti létrendi különbség meghaladására csábít. Fontos kiemelni, hogy az eredeti létrend bomlása már e beszélgetés során megkezdődik: a férfi és nő többé nem segítőtársai egymásnak, csak cinkosok. Bár a férfi jelen van, nem siet az asszony segítségére a Kísértővel szemben, az asszony viszont a férfit is bevonja a bűnbe. (Igen finom lélektani megfigyelés, hogy a Kísértő mindenkit a leggyengébb pontján támad meg: az asszonyt beszélteti, a férfi elcsábításához meg az asszonyt használja fel.) A végesség meghaladására tett kísérlet büntetése: a végesség megtapasztalása. A szeretet egyetemes törvényének mint a világ rendező elvének kétségbevonása azonban ezt a végességet fenyegetővé teszi: az embertárs és Isten iránti kiszolgáltatottság félelmet kelt.

A történet következő szakaszában a világ új, megromlott rendje kibontakozásának lehetünk tanúi. Az ember fél az Istentől, eleve feltételezi, hogy Isten meg fogja büntetni azért, amit tett (hiszen ki van neki szolgáltatva!), ezért szabadulni igyekszik a felelősségtől. A férfi az asszonyt vádolja, amiért bevonta a bűnbe, ezzel egyben Istent is vádolja, amiért lehetővé tette a bűnt (“az asszony adott, akit mellém rendeltél”), az asszony pedig a Kísértőt okolja. Az új rend alapját ez a magatartás adja: az ember végességének elvetésével lényegében úgy tünteti fel magát, mintha minden tőle függne, majd mikor ráébred, hogy a korlátlan szabadság korlátlan felelősséggel is jár, igyekszik minden felelősségtől megszabadulni. Isten és ember közti felelősség-megosztás hiányában az ember önértékelése válságba jut, nem tud megfelelő módon élni az Isten által felkínált lehetőségekkel. Az okoz számára leginkább fájdalmat, ami boldogságára szolgálhatna: a férfi munkájában, az asszony családi életében, anyaként és feleségként vall kudarcot. A férfi és a nő büntetése igen szemléletesen mutatja az ellentétet a világ eredeti és megromlott állapota között. A kertben a fák maguktól termettek mindenféle táplálkozásra alkalmas gyümölcsöt; a kerten kívül rekesztett ember a mező füvét eszi, de a föld “csak tövist és bojtorjánt terem”; az embernek a bűnnel megrontott világban a legelemibb létfeltételekért is keményen meg kell küzdenie. Hasonló finom jelképiség jelenik meg a nő büntetésében: a férfi “hozzá illő segítőtárs” helyett ezek után alattvalót lát a nőben.

A világban azonban mégis marad egy szilárd pont: Isten. A történet tragikumát Isten cselekvése oldja. Isten a Kísértő megalázó kudarcát (“hasadon csúszol, és a föld porát eszed”) hirdeti meg: az ember nem válik a Kísértő rabszolgájává, folytonos szabadságharcában Isten munkatársa lesz, sőt a Kísértőt ember fogja legyőzni. Isten megakadályozza a világrend e meghasonlásának véglegessé válását (ezt jelképezi az élet fájától, vagyis az időbeli végesség meghaladásától való eltiltás), és gondviselésével gondoskodik a kiszolgáltatottság érzésének csökkentéséről (ezt jelképezi az emberpár felöltöztetése). E három tette három ígéret, amely reményt ad: a Kísértő végleges kudarcára, e meghasonlás megszűntére és – addig is – Isten segítségére számíthatunk.

A Fiú megtestesülésével eme ígéretek beteljesülése kézzelfoghatóvá válik. Jézus Krisztus bűntelen élete, ártatlan szenvedése és kínhalála a Kísértő végleges vereségét hozza el. Krisztus feltámadása jelzi az ember megdicsőülését, az új teremtés kezdetét. Az élet fájára vonatkozó tilalom, vele a halál fojtogató tudata megszűnik (“aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom az utolsó napon”), a halál már a szenvedések idejének megszűntét, a boldog beteljesülés időpontját jelenti azok számára, akik Isten Országának polgárai. A köztes időre vonatkozóan Jézus ígérete (“ti csak keressétek Isten Országát és az ő igazságát, a többi mind megadatik nektek ehhez”) visszaállítja az eredeti rendet: az ügyéért fáradozóknak a létfenntartáshoz és a boldogsághoz szükséges feltételeket Isten ingyenesen és bőségesen adja.

A meghasonlott világ tehát végóráit éli, Isten ígéretének beteljesülése bizonyos. Bűneink és kudarcaink között bukdácsolva azonban sokszor nehezen tudjuk elfogadni, hogy Isten Megváltott minket, szeretetével ölel körül minket, és féltő gonddal vigyáz ránk. Jézus, aki maga is sokat szenvedett, tudja jól, mit élünk át: nem is azt kívánja, hogy kitörő örömmel üdvözöljük a szenvedést, hanem azt, hogy – bízva abban, hogy erőnkön felül nem próbál meg – fogadjuk el keresztként, és vele együtt folytassuk tovább szabadságharcunkat a Kísértő és pokoli műve ellen. Nem hiába kérjük Istent, hogy vessen véget szenvedéseinknek, biztosítsa boldogságunkat, és oltalmazzon meg minket a Gonosztól: Ő Jézusban végleges, háromszoros igent mondott a mi ügyünkre.

De vajon Mi mikor mondunk “igen”-t az ő ügyére?

(Eredetileg közzétéve: 2008. március 7.)

Advertisements

One Response to Fekete, fehér, igen, nem

  1. Visszajelzés: Belül tágasabb | sartogrilu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: