Hadgyakorlat

Mottó:Gyakorlat teszi a Mestert.

Ismét megkezdődött a Nagyböjt, amely a bűnbánat és az aszkézis ideje minden katolikus hívő részére. Tapasztalataim szerint sokan értetlenül állnak ez előtt. Minek kell magunkat sanyargatnunk? (Nincs elég bajunk e nélkül is?) Mások különböző alternatív magyarázatokkal azt próbálják elmagyarázni, hogy a téli igénybevétel után a tavasz kezdetén ez az önmegtartóztató időszak milyen hasznos – a testünknek. Az Egyház a nagyböjttel is Jézust akarja követni, aki megkeresztelkedése után, nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napig böjtölt a pusztában. Jézus ezzel is példát adott nekünk, de –mivel maga bűntelen volt – nem annyira a bűnbánatra, mint inkább az aszkézisre. De mi is az az aszkézis?

Az aszkézis szó napjainkban nem cseng valami bíztatóan; ha ezt halljuk, az önsanyargató, csontig soványodott, a világ hívságait megvető aszkéta jelenik meg szemünk előtt. Akkor sem jobb a helyzet, ha bevett magyar megfelelőjével, az önmegtagadással próbáljuk ezt a szót helyettesíteni. A mai eltömegesedett világban az ember önálló személyiségének értékét az Egyház is hangsúlyozza; miért lenne jó, ha az ember megtagadná önmagát? Nem az-e a célja az Istennek, hogy az általa teremtett ember képességeit kibontakoztatva, vágyait betöltve boldog legyen?

Szerintem mindkét szó rossz hírét alapvetően azok félreértése okozza. Az önmegtagadás ugyanis egyáltalán nem a személyiség feladása; nem arról van szó, hogy lelkünk legmélyéről fakadó vágyainkat, személyiségünk értékeinket tagadjuk meg, hiszen ezzel a Teremtő Isten ránk vonatkozó tervét tagadnánk meg. Maga az önmegtagadás gondolata Jézus mondására vezethető vissza: „Aki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és úgy kövessen.” (Mk.8,34). A kulcsot itt is Jézus követése adja meg: amikor az ember megtagadja magát, Jézust követi, utánozza, aki maga is megtagadta magát és felvette a keresztjét. Jézus, aki bűntelen volt, a Messiás, Izrael királya és az Isten Fia, elítélt bűnözőként a rabszolgák gyalázatos halálát szenvedte el, a Törvény szerint megátkozottként, mégis éppen ez által bizonyult igaznak, Messiásnak, Isten Fiának (Róm.1,4). E paradox helyzet oka a bűn jelenléte: ha az ember hű akar maradni önmagához, eredeti hivatásához, jogtalanságot és gyalázatot kell elszenvednie a bűntől megfertőzött világ részéről.

Az ember Isten képmása és helyettese a világban, de a saját maga vagy mások által elkövetett bűnök következményeként sokszor kerül méltatlan helyzetbe. Jézus arra figyelmezteti követőit, hogy ha eredeti hivatásukhoz hűek akarnak maradni, választaniuk kell: vagy vállalják gyarlóságuk gyalázatát és az értetlen és ellenséges külvilág részéről megnyilvánuló méltánytalanságot megtérésük érdekében, vagy elkerülik a gyalázatot és méltánytalanságot, ám akkor nem tudnak megtérni, és megmaradnak bűneikben. A megtérés folyamata ugyanis az, hogy beismerjük gonoszságainkat, Istenhez fordulunk bocsánatért, ez után pedig törekszünk a rosszat jóvátenni és életünket Isten parancsai szerint élni. Az igazi megtérés tehát az alázat és az Isten iránti bizalom gyümölcse. Az, aki nem Istenre építi életét, csak a megalázkodást látja, s ezért neki a megtérő is egyszerű baleknak tűnik, aki megalázkodik (holott le is tagadhatná bűnét), majd mindenféle erőfeszítéseket tesz „lelkiismerete megnyugtatására” (holott el is hallgattathatná azt), és „hagyja magát kihasználni” (holott jótetteiért nem kap viszonzást).

Az önmegtagadás tehát valójában nem méltóságunk, értékeink vagy vágyaink megtagadása, hanem hivatásunkból és élethelyzetünkből fakadó adottságaink és feladataink alázatos vállalása, amely sokszor ellentétesnek tűnik méltóságunkkal, értékeinkkel és vágyainkkal. Valójában az önmegtagadás kulcsát Jézus példája adja a kezünkbe: a nagypénteki kínhalál szenvedéseinek és megaláztatásainak gyalázatát ugyanis a húsvéti feltámadás dicsősége törli el. Ez a világ elmúlik, s vele együtt múlik el a megtéréssel együtt járó gyalázat és szenvedés, a megtért és megtisztult ember azonban örökké él Isten szerető közelségében: nem vitás, hogy megéri egy ideig baleknak látszani.

Az aszkézis viszont nem azonos az önmegtagadással. E görög szó jelentése egyszerűen gyakorlás (az aszkéta tehát az, aki „gyakorlott”), tehát az aszkézis valójában nem más, mint edzés. Az aszkézis azért is fontos (lenne) az életünkben, mert a helyes útra irányíthatja figyelmünket. Sajnálatos módon ugyanis az erkölcsi gondolkodásunk gyakran megreked a bűnök szintjén; hosszasan tudunk beszélni arról, melyek azok a bűnök, amelyeket el kell kerülnünk, s nem sokat beszélünk, mit kellene tennünk. Erkölcsi életünk lényege azonban nem lehet a bűnök elkerülése. Ez ugyanis olyan, mintha – elnézést a durva példáért – a pöcegödröt kerülgetné az ember: előbb-utóbb elszédül és belezuhan. A mi feladatunk az, hogy a jót tegyük, építve az Isten országát; ebben persze a bűnök megakadályoznak minket, ezért fontos, hogy életünket lehetőség szerint megtisztítsuk tőlük.

Nyilván mindannyian megtanultuk hittanórán, hogy bűnt az követ el, aki tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten parancsának. A bűn elkerülésének tehát az a legegyszerűbb módja, ha engedelmeskedünk Isten parancsának. A baj itt szokott kezdődni: nem tudjuk mit kell akkor tennünk, ha engedelmeskedni akarunk Istennek, és ha tudjuk is, sokszor nem vagyunk erre felkészülve. A jó felismerése ugyanis – szemben Szókratész érvelésével – még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ember meg is teszi a jót. Ez részint az ember szabadságából adódik, részint az ember végességéből. Az emberi végesség Isten akaratából adódik, ezért azt nem tudjuk meghaladni, ugyanakkor belső tágasságát bővíteni lehet. Hogyan? Úgy, hogy az Istentől kapott adottságainkat hatékonyabban használjuk fel; ebben segít az aszkézis.

Az aszkézis tehát tulajdonképpen képességfejlesztés: adottságaink kibontakoztatása a természetes erények kifejlesztése révén. Önmagában persze az aszkézis és egyes természetes erények kifejlesztése nem abszolút érték, hiszen mindezek végső értékét az adja meg, hogy képességeinket mire használjuk fel. (Valaki lehet az önfegyelem mintaképe, ha e képességeit bérgyilkosként kamatoztatja, s az okosság sem ér sokat, ha az ember szélhámosként használja azt ki.) Ha azonban az aszkézist a megtérés és Isten országa építésének szolgálatába állítjuk, akkor rendkívül hasznos eszköz lehet. A természetes erények ugyanis sok tekintetben hasonlítanak az érzelmekhez: lehetővé teszik, hogy az ember – szinte ösztönösen – akkor is helyesen (hatékonyan) használja egyes képességeit, ha a mögött nincs komolyabb megfontolás és elszánás.

Ez azért fontos, mert az ember nem tudja erejét mindig ugyanolyan magas szinten összpontosítani. Néha elfárad, és ilyenkor megnő a hibázás lehetősége. Az erények ilyen helyzetekben a hibázás lehetőségét az által csökkentik, hogy egy olyan magatartásfolyamatot indítanak el, amelyet – meggyőződvén annak helyességéről – az ember korábban begyakorolt. Ez éppen elegendő a rutinhelyzetek megfelelő kezeléséhez, ezáltal az ember meg tud pihenni anélkül, hogy annak komolyabb mulasztás lenne a következménye. Másként szólva: mindenkinek vannak jó napjai, amikor rendkívüli teljesítményt nyújtva nehéz helyzetben is remekel; az erények értéke abban van, hogy az ember a rossz napokon is megállja a helyét. A gyakorlott játékost sem az különbözteti meg a gyakorlatlantól, hogy mindig nyer, hanem az, hogy akkor is elfogadható teljesítményt tud nyújtani, ha rossz napja van.

Az Egyház a nagyböjtben tehát azért ajánlja különösen is a keresztények figyelmébe az aszkézist, hogy felkészítsen minket a szürke hétköznapokra, amikor a rendkívüli helytállás dicsfénye nélkül, a napi kereszthordozásban elfáradva kell helytállnunk. Nem örömeinket és vágyainkat akarja elvenni tőlünk, hanem hatékony eszközt akar adni kezünkbe, hogy gyarlóságunk ne keserítse meg örömeinket és ne akadályozza vágyaink megvalósulását. Rajtunk áll, hogy élünk-e az alkalommal, amikor az Egyház közösségében edzhetjük magunkat, vagy elmulasztjuk, és majd máskor, egyedül küszködünk. Ne feledjük azonban Isten bölcs megállapítását: „Nem jó az embernek egyedül lenni”!

(Eredetileg közzétéve: 2010. február 27.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: