Magyarország Éke

Mottó:Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj,
és a bűntelen élet, mint a magas kor.” (Bölcs 4,9)

Szent Imre ünnepét ültük; ilyenkor mindig fokozottabb figyelem vetül az ünnepelt alakjára. De vajon mi az, amit alakjából kiemelésre méltó és számunkra is utat mutathat? Hagyományosan szűzi tisztaságát szokták erényei közt kiemelni: ez nem véletlen, hiszen ez nagyban elősegítette szentté avatását, és Legendája is főleg ezt emeli ki ; számos más erénnyel is dicsekedhet, amelyeket azonban „fő” erénye némiképp háttérbe szorít. Újabban viszont éppen „fő” erénye, pontosabban annak megvalósulása az, ami vitákat kelt alakja körül, ezért ma  élesebben vetül fel a kérdés, mint korábban: mit is tanulhatunk Szent Imrétől?

Szent Imréről – elterjedt középkori kultusza ellenére – viszonylag keveset tudunk, és azt is részben tévesen. Elterjedt hiedelem például, hogy 1083. november 5-én Szent László kezdeményezésére avatták szentté, ugyanabban az évben, mint apját és Szent Gellértet; ez azonban nem igaz. Szent Imrét – mint ahogy Szent Gellértet (Legendája szerint 1068-ban!) – a (későbbi Szent) Salamon király avattatta szentté, valamikor 1074 előtt; az 1074-ben befejezett Altaichi Évkönyv ugyanis már kanonizált szentként említi. Ez az időszak fontos harcok ideje, amelyekben Szent Imre szűzi tisztasága jól felhasználható fegyver volt. A Magyar Királyságban a legitimációs vitából fakadó viszály újjáéledőben van a király (Salamon) és a herceg (Géza) között; a herceg pártján állók azt híresztelik, hogy Salamonnak azért nincs gyermeke, mert apja trónörökösként szabad utat engedett a pogánylázadásnak, s Isten így bünteti András fiait (ezt a pletykát a Képes Krónika is megőrizte). A királynak jól jön tehát egy szűzi tisztasága miatt gyermektelen előd. A keresztény világban pedig folyik a gregoriánus reform, amely a szerzetesi eszményeket (köztük a nőtlenséget) akarja elterjeszteni a papság köreiben, és kibontakozóban van az invesztitúraharc is (1077-ben volt a Canossa-járás). A pápa természetesen támogatja egy nőtlen püspök (Gellért) és egy József-házasságban élő trónörökös (Imre) szentté avatását, és erényeik között hangsúlyozza a szűzi tisztaságot.

Szent Imre szűzi tisztasága életében abban az értelemben nem játszott központi szerepet, hogy fogadalmáról nagyon kevesen tudtak, így nyilván életében nem ezzel hívta fel magára a figyelmet (ellentétben Szent Margittal, aki kifejezetten elutasította azt, hogy házasságot kössön). Legendája szerint még tulajdon apja sem tudott erről, és csak halála után derült ki, hogy feleségével ú. n. József-házasságban éltek. A Legendából kitűnik, hogy Imre herceg szüzességi fogadalmát – egy látomás hatására – még gyermekként, a veszprémi Szent György kápolnában tette. A József-házasság e gyermekkori fogadalom és apja kiházasítási tervei között kötött kompromisszumnak tekinthető, amelyre Szent Imre nagybátyja (akiről a nevét is kapta), az 1146-ban szentté avatott II. Henrik német-római császár adott közeli, családi példát, aki feleségével, Kunigundával együtt szintén örökös szüzességet fogadott.

A József-házasság – nyilván Szűz Mária és Szent József kapcsolatára utalva – olyan házastársi kapcsolatot jelent, amelyben a házasfelek – szüzességüket megtartva – nem élnek nemi életet. Tudnunk kell azonban, hogy az olyan házasság, ahol a házasfelek eleve kizárják a gyermekáldást, a kánonjog szerint érvénytelen; a József-házasság ezért nemhogy nem ajánlott, de érvényessége is erősen kétséges. [Szűz Mária és Szent József házassága azért volt más, mert – az evangéliumok tanúsága és a zsidó felfogás szerint – Mária jogilag már József házastársa volt, amikor Jézus természetfeletti fogantatása megtörtént, igaz, hogy még nem költöztek össze (ezért mondja az Evangélium jegyességnek), és – az akkori szokások szerint egyáltalán nem szokatlan módon – még nem éltek nemi életet (ezért is volt Mária mindössze 3 hónapos távolléte után József biztos abban, hogy csak házasságtörésből származhat Mária gyermeke, és ezért akarta elbocsátani). Ez az eredetileg teljesen hétköznapi házasság alakult tehát át egy olyan kapcsolattá, amelyben a házasfelek nem éltek nemi életet, mert József  – Isten iránti tiszteletből – később sem közeledett ahhoz az asszonyhoz, akit az Isten lefoglalt magának; ez az utólagos változás azonban a házasság érvényességét már nyilvánvalóan nem érinthette.] Az első ezredfordulón azonban a gondolkodást nagyban befolyásolta a közelgő világvége gondolata, ez tette a József-házasság elfogadottá, Szent Pálra hivatkozással, aki ezt írta: „Az idő rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik.” (1Kor 7,29-31). Ez volt a bibliai alapja annak, hogy az Egyház elfogadta a József-házasságokat.

Nyilvánvaló tehát, hogy számunkra nem Szent Imre József-házassága a követendő példa; sokkal inkább az a törekvése, hogy gyermekkorban tett fogadalmát minden körülmények között igyekezett megtartani. Ez a jellembeli szilárdsága az, amely személyiségének egyik fő mozgatórugója volt, és amely már életében kivívta a kortársai csodálatát. Ez a jellembeli szilárdsága azonban nem kis részben igen intenzív imaéletének volt köszönhető; Legendája feljegyzi, hogy igen sokat imádkozott, és apja is több ízben megfigyelte, hogy éjszaka virrasztva imádkozik.

Kétségtelen, hogy a középkori legendaírók néha az ima mennyiségére helyezik a hangsúlyt (mint Ráskai Lea, aki Szent Margitnak napi több ezer Üdvözlégy, Miatyánk, Hiszekegy elmondását tulajdonítja), de Szent Imre Legendája ebben mértéktartónak mutatkozik: lényegében csupán annyit mond, hogy gyakran éjszakába nyúlóan imádkozott és – egyféle bűnbánati liturgia részeként – zsoltárokat énekelt („Minden éjjel, amikor a többiek már lefeküdtek, ő – mint királyi sarjhoz illik – maga előtt két gyertyával világított, Istennek zsoltárokat énekelve virrasztott, és mindegyik zsoltár végén szíve töredelmével kért bocsánatot.”). Fogadalma elbeszélésének bevezetéséből  (“Mikor egyik éjjel titokban, csupán egyetlen szolgát magához véve imádkozni ment abba az igen ősi és ódon templomba, amit Veszprém városában Krisztus drága vértanújának, Györgynek a tiszteletére építettek, hogy ott imádságba merülve magában azt fontolgassa, milyen még kedvesebb dolgot ajánlhat fel Istennek“) is az tűnik ki, hogy imaélete nem merült ki előre megírt szövegek ismételgetésében, annak részét képezte az Isten tetszését kereső elmélkedés saját élete és cselekedetei felett. Szent Imre rejtett, igen gazdag és sokrétű imaélete tehát nemhogy szemben állt volna nyilvános, udvari életével, hanem inkább éppen szorosan összefonódott azzal, és mintegy hátországát képezte annak: napi gondjait, bűneit esténként Isten elé vitte.

Az Istennel való eleven kapcsolat azonban nem csupán lelkierőt, de bölcsességet is adott neki. E két tulajdonsága magyarázza, hogy miként lehetett egyszerre apró lelki rezdülésekre érzékeny vezető, aki megérezte Boldog Mórban a szűzi életet élő szerzetest (a Legenda itt is a szűzi tisztaság értékét emeli ki!), ugyanakkor szinte kegyetlenségig hideg fejjel döntő hadvezér, aki előbb az összecsapást hosszan halogatva az ország belsejébe (Fehérvár közvetlen közelébe) csalta az ellenséget (elnyújtva, majd elvágva annak utánpótlási vonalait), majd az utánpótlásától elvágott, visszavonuló császári trónörököst csapataival együtt becsalta a Fertő-tó mocsaraiba, ahol foglyul ejtette őket.

A krónikák elszórt utalásaiból kitűnően Szent Imre komolyan vette uralkodói hivatását, és arra komolyan felkészült, az apja által rá rótt feladatokat (egyebek mellett a varég testőrcsapat parancsnoka is volt) lelkiismeretesen ellátta; ezt nyilvánvalóan nem valamiféle, díszletnek, hanem olyan feladatnak tekintette, amelynek teljesítéséért Istennek számadással tartozik. József-házassága is csak első látásra mond ennek ellent. Ez ugyan kizárta, hogy vér szerinti leszármazója kövesse a trónon, de nemcsak apja unokatestvére, a korosodó Vazul-”Szár” László élt még ekkor, de volt neki két, Szent Imrével közel egykorú – noha Vazul házasságának rendezetlensége miatt akkor még nem tisztázott jogállású – fia (András-Levente, Benignus-Béla), így akár ők, akár utódaik követhették őt a trónon, akár oldalági öröklés, akár örökbefogadás útján (az Altaichi Évkönyvek szerint Orseolo Péter is úgy került a trónra, hogy Szent István örökbe fogadta).

Ha tehát azt a kérdést tesszük fel, hogy mi az, amiben Szent Imre példaképünk lehet, akkor azt mondhatjuk, hogy az eleven, sokrétű imaélet, amelynek keretében Isten tetszését keresve napi gondjainkat és bűneinket Isten elé visszük; a világi hivatásunkra való komoly, felelősségteljes felkészülés, illetve annak lelkiismeretes ellátása; a jellembeli szilárdságra és bölcsességre törekvés; végül – de nem utolsósorban – az életállapotunknak megfelelő tisztaság. Fiatalon nagy kihívás – az idő előrehaladtával, erőnk fogytával még nagyobb.

De kis célokat nem érdemes kitűzni, mert azoknak nincs elég felhajtóereje …

(Eredetileg közzétéve: 2011. november 8.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: