Önelfogadás

Mottó:A szem nem mondhatja a kéznek:
’Nincs rád szükségem!’,
vagy a fej a lábnak:
’Nincs rád szükségem!’.
”(1Kor.12,21)

A Nagyböjt kezdetén illenék a böjtről, imádságról és alamizsnálkodásról írnom. Én most mégis az elmúlt hetekben gyakran szóba kerülő ’gender mainstreaming’ vagy másként nemi önrendelkezés gondolatával foglalkoznék, pontosabban azzal a jelenséggel, amely e gondolat mögött is tetten érhető. E gondolat prófétái – ez talán nem annyira köztudott – azt hirdetik, hogy a nemi szerepek csak kulturális eredetűek, lényegében csak megkövesedett előítéletekből állnak, ezért mindenkinek joga van ezeket szabadon megválasztani illetve megváltoztatni. E gondolat térségünkben talán még nem tett szert általános elfogadottságra, ugyanakkor az Európai Bizottság súlyos pénzeket öl e gondolat népszerűsítésébe illetve a „nemi irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés” felszámolásába, ezért nem mehetünk el mellette szó nélkül.

Először is szögezzük le, hogy a nemi viselkedés igen összetett jelenség, amely az ember esetén – mint bármely más emberi viselkedés – kulturálisan meghatározott. Ugyanakkor jól kell látnunk, hogy a nemiségnek biológiai gyökerei vannak, amelyek adottságként meghatározzák a nemi önazonosságunkat. A kétivarúság az emlősállatok közös jellemzője, ez alól az ember sem kivétel: a nemi hovatartozás – bizonyos kóros esetektől eltekintve – a fogantatástól kezdve genetikailag meghatározott adottságunk. Ez az adottság az egyedfejlődés során – ugyancsak a kóros esetektől eltekintve – az ivari kétalakúságban is megmutatkozik: a férfiak és nők testfelépítése, belső szabályozó (hormon) rendszere némiképp eltér egymástól. Ez a biológiai különbség az embernél is bizonyos mértékig befolyásolja az egyedek viselkedését, különös tekintettel a társas viselkedésre, bár valóban nem határozza azt meg ösztönszerűen.

Valójában a – lélektani-társadalomtudományi értelemben vett – nemi szerepek a nemi adottságoknak megfelelő viselkedést hivatottak szolgálni. Nyilvánvaló, hogy ezt alapvetően befolyásolják az egyéni és közösségi felismerések, nézetek és társadalmi elvárások, így e szerepek kulturálisan meghatározottak és változhatnak. Mindenkinek vannak tapasztalatai arról, hogy adottságait miként tudja jól, illetve rosszul felhasználni, e tapasztalatok fényében kialakít valamiféle elképzelést arról, hogy hogyan kellene adott helyzetben viselkednie. Ezek az egyéni tapasztalatok és elképzelések közösségi és társadalmi szinten is összegződnek és elvárásként fogalmazódnak meg az egyén irányában. Az egyéni tapasztalás és értékelés folyamatosan szembesül e közösségi és társadalmi elvárással, amelyek így kölcsönösen és folyamatosan hatnak egymásra.

A nemi szerepek – lélektani-társadalomtudományi értelemben – tulajdonképpen viselkedési minták. Ennek megfelelően igen sok van belőlük, hiszen mindig meghatározott helyzetre adnak eligazítást, megszabva a viselkedés kereteit. Ezen felül ugyanazon helyzetre több szerep is létezhet egymás mellett, ezek egy része társadalmilag elfogadott, más része nem. Ahogyan a személy önazonosságát kifejezi az a szerep-összesség, amelyet alkalmazni szokott, úgy a nemi önazonosságát is kifejezi a nemi szerepek összessége. Ha innen nézzük a dolgot, valóban mindenki szabadon alakítja ki a nemi önazonosságát, hiszen a szerepválasztás egyéb személyiségjellemzőktől is függ. Ez azonban nem változtat azon, hogy alapvetően két nemi jelleg létezik: a férfi és női nemi jelleg, amelyek biológiailag meghatározottak. Éppen e genetikai-biológiai meghatározottság miatt értékelhető a személyes szerepválasztás illetve a társadalmi elvárás megfelelő volta. A szerep által megszabott viselkedésnek ugyanis a személyes és közösségi adottságokhoz – így a nemi jellegből adódó adottságokhoz is – megfelelően alkalmazkodnia kell.

Valójában a nemi önrendelkezés bajnokai ezt a meghatározottságot tagadják, a nemi szerepek egyenértékűségét hirdetve. Ez a gondolat lényegében az “erkölcsi relativizmus” (helyesen: az erkölcsi agnoszticizmus) egyik megnyilvánulása, amely minden igazságtartalma mellett is hamis képet alkot a világról, hiszen a tökéletes bizonyosság hiányában is meglehetősen jól értékelhetők a világról alkotott értékítéletek e megfelelőség valószínűségének jelentős eltéréseire tekintettel. (Bővebben lásd: Ha a jog és az erkölcs összeütközik, 2006. augusztus 8.) Ugyanakkor e gondolat mögött meghúzódik egy másik törekvés is, mégpedig az adottságok el nem fogadása. A korlátlan (tehát isteni) szabadság prófétái számára az ember végességéből fakadó korlátok és adottságok elfogadhatatlanok. E korlátokat úgy próbálják kiiktatni, hogy tagadják azok létezését. Ez a magatartás ismerős lehet F. Nietsche elméletéből is, aki szerint az ember feletti ember (Übermensch) szavai révén kényszeríti akaratát a külvilágra, így lényegében szavával teremti (újjá) a világot.

Az ember feletti ember azonban nem létezik: a kultúrát ugyan nagyban alakíthatja szavaival az ember, de nincs ilyen hatalma a természet felett. Lehet ugyan művi úton a biológia nemi jelleget némiképp befolyásolni, így a testfelépítés és a belső szabályozás műtéti úton és gyógyszeres kezeléssel részben átalakítható, de mindez nem teszi meg nem történtté az ember nemi jellegének kialakulását és az abból fakadó adottságokat. Valójában a nemi jelleg megváltoztatására való törekvés mögött – kivéve azt az igen ritka esetet, amikor valamilyen kóros elváltozás miatt e jelleg nem alakult ki (megfelelően) – az húzódik meg, hogy a személy nem tud mit kezdeni a nemi jellegből adódó adottságaival. Tipikusan a nemi szerepek nem megfelelő elsajátítása áll tehát a háttérben, ezért ezt nem is tekinthetjük másnak, mint a személyiségfejlődés illetve a társadalmi beilleszkedés zavarának. Ez nem védendő érték, hanem orvoslandó hiányosság, amelyet a nevelés és önnevelés eszközeivel kezelni kell.

Az természetesen más kérdés, hogy a nemi adottságok elfogadása önmagában még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a személy a közösségi (társadalmi) elvárásoknak megfelelő nemi szerepeket sajátítja el. Itt ugyanis már az egyéni és közösségi értékelés eltérései és zavarai is számításba jönnek; e körben tehát nem minden eltérés (deviancia) tekinthető kórosnak, sőt bizonyos esetekben a közösségi elvárástól elütő vagy akár azzal kifejezetten ellentétes viselkedés is megvalósíthat olyan értéket, amely az egész társadalmat gazdagíthatja. A külső (emberi) elvárások sokszor a személyes adottságok és lehetőségek téves felismeréséből fakadnak vagy harmadik személyek önérdeke folytán torzulnak, sok esetben pedig egymásnak is ellentmondanak. Az önazonosság tehát nem lehet kizárólag a külső elvárások függvénye, mert azok alapján egységes, a személyes adottságokat és lehetőségeket kibontakoztatni képes, ép személyiség általában nem alakítható ki.

Ne értsük félre: ez természetesen nem jelenti azt, hogy az önazonosság kialakítása kimerülhet a külső elvárásokkal való szembehelyezkedésben. Valójában az ilyen „örök ellenzéki”, „polgárpukkasztó” önazonosság éppúgy a társadalmi elvárások függvényévé teszi a személyiséget, mint az elvárásoknak mindig megfelelni akaró „nyárspolgár” viselkedése. A megfelelő személyiségfejlődés révén kialakuló önazonosságból fakadó viselkedés ugyanis azért tér el a közösségi elvárások által megszabott keretektől, mert a felismert egyéni és közösségi adottságok és lehetőségek kiteljesítése ezt szükségessé teszi, nem pedig azért, mert különbözni akar a többiektől vagy el akarja magát határolni a közösségtől. Nyilvánvaló tehát, hogy a nemi önazonosság kialakítása (vagyis a nemi szerepek elsajátítása) során is megfelelő összhangot kell teremteni a közösségi (társadalmi) elvárások és a személyes indíttatások között. Ennek kapcsán a társadalomban felhalmozódott tapasztalatokat (hagyományos szerepeket) éppúgy nem hagyhatjuk figyelmen kívül, mint a társadalom-kulturális változás során keletkező új felismeréseket vagy a helyes önismereten alapuló személyes újításokat.

Ne gondoljuk azonban, hogy e gondolatok csak a “szabad nemi önrendelkezés” hívei számára tartalmaznak fontos üzeneteket. Nekünk, keresztényeknek – különösen most, Nagyböjtben – arra kell törekednünk, hogy szívből megtérjünk az Istenhez. Ez a megtérés azonban mindaddig csak felszínes marad, amíg nem vonjuk bele egész személyiségünket; ne csak előnyös tulajdonságainkkal törődjünk és azokat igyekezzünk Istennek felajánlani, hanem egész valónkat vegyük birtokba Isten nevében. Ehhez arra van szükség, hogy felismerjük és elfogadjuk személyiségünkből és közösségi létünkből fakadó adottságainkat. Ennek hiányában ugyanis olyanok vagyunk, mint aki úgy sétál keresztül a mocsáron, akár egy mezőn: mivel nem ismeri a veszélyes részeket, nem tudhatja, mikor nyeli el az ingovány.

Minden embernek vannak olyan tulajdonságai, amelyektől legszívesebben megszabadulna, de ez nem ok arra, hogy úgy tegyünk, mintha e kellemetlen vonások nem tartoznának hozzánk. Ezek egy része olyan adottság, amelyen nem változtathatunk (ilyen a nemi hovatartozásunk, a kor és rokonság, amelybe beleszülettünk stb.); ezeket el kell fogadnunk, és a minket szerető, Teremtő Isten akaratát kell keresnünk bennük. (Ebben a helyzetben milyen személyes feladatot bízott rám az Isten?) Az adottságok másik részén (műveltségi, anyagi helyzet, általában az egészségi állapot stb.) változtathatunk; ezek kapcsán rendkívül fontos a helyes önismeret és önértékelés, hogy ne valamilyen vágyképhez, hanem Isten – változtathatatlan adottságainkban megnyilvánuló – akaratához igazítsuk cselekvésünket, mert különben meghasonlunk önmagunkkal. Ezen kívül vannak még azok a kellemetlen tulajdonságaink, amelyeket mi magunk alakítottunk ki (szokásaink, szenvedélyeink és bűneink): itt még nagyobb a szabadságunk, ezért még nagyobb a meghasonlás kockázata is; igyekezzünk bölcsen Isten uralma alá vonni személyiségünk e “sötét oldalát” is.

Isten ugyanis kellemetlen tulajdonságainkkal együtt is szeret minket (Mk.2,17); mi jogon gyűlöljük tehát magunkat, belső meghasonlással rombolva személyiségünket? Jézus azt tanította: minden önmagával meghasonlott ország elpusztul (Mk.3,24). Minket azonban Krisztus nem a pusztulásra, hanem az életre hívott meg (Jn.10,10), ezért inkább egyesítsük erőinket Isten országának építésére!

(Eredetileg közzétéve: 2009. március 4.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: