Rugalmas elszakadás

Mottó:Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem
a Törvényt vagy a prófétákat.
Nem megszüntetni jöttem,
hanem teljessé tenni.
“(Mt.5,17.)

Az elmúlt vasárnapi evangélium a maga korában is botrányos volt, és még inkább az manapság. Nem véletlenül írja a Szentírás a hegyi beszéd végén: “”A nép döbbenten hallgatta, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.” (Mt.7,28-29.) Az evangélium tulajdonképpen két különböző, de egymással összefüggő kérdést foglalt össze: az egyik a bosszú, a másik az ellenséggel való viszony kérdése. Ez a szakasz Nietzschenél is kiverte a biztosítékot: lám, a kereszténység a gyengék vallása, amely megfosztja az erőst a természet adta jogaitól. Sokszor mi keresztények is értetlenül csóváljuk a fejünket: jó, jó, Uram, de csak nem azt kívánod, hogy bárki büntetlenül belénk törölje a lábát? Azt hiszem, ha jól akarjuk érteni ezt a szakaszt, nem árt kicsit alaposabban is szemügyre vennünk.

Először is, idézzük fel, hogy miért is döbbent meg a nép azon, ahogyan Jézus beszélt. Bár sokan ezt gondolják, de nem azért, mintha valami gyökeresen újat mondott volna, amire az ószövetségi Szentírás még csak nem is utalt volna, hiszen például az ellenség gyűlöletét már Jób is a bűnök között sorolja fel: “Vajon örültem-e ellenségem baján, vagy vígan voltam-e, amikor baj érte, és engedtem-e, hogy a szám vétkezzék, kívántam-e életét egy-egy átokszóval?” (Jób.31,29-30.). Valójában a hallgatóságot az döbbentette meg – ami a magyar fordításban kissé elsikkad – hogy Istennel egyenrangúként magyarázta a Törvényt. “Mondatott a régieknek…”: ez a divinum passivum alak értelemszerűen úgy lenne fordítható: “Ő [az Úr] azt mondta a régieknek…”; Jézus ezzel állítja szembe azt, amit tanít (”Én viszont azt mondom nektek…”).

De vajon Jézus szembe akar szállni az Istennel, aki a Törvényt hozta? Egyáltalán nem ez a szándéka; ezt kifejezetten meg is mondta (Mt.5,17). Jézus valami olyasmit mond ki – Isten tekintélyével – amit a Törvény nem tartalmazott. Hogy megértsük miről van szó, figyelembe kell vennünk a Törvény jellegét és keletkezésének körülményeit. Isten a Mózes útján kinyilatkoztatott Törvényt az egyiptomi rabságból való kivonuláskor adta Izraelnek. A Törvény az új, önállósult Izrael életének kereteit hivatott megszabni; elsősorban tehát jogi jellegű szabálygyűjtemény, amelynek az a célja, hogy a rabszolgák menekülő csapatából az Úr népének szabad közösségét megalkossa. Természetes tehát, hogy a közösség boldogulását tartva szem előtt, elsősorban a külsődleges cselekedeteket tilalmazza és bünteti.

Noha a Törvény elsősorban jogi jellegű szabály, és mint ilyen a törvénysértő cselekedeteket bünteti, már a próféták felismerték azt, hogy a Törvény szabályainak van egy, az egyes rendelkezéseken túlmenő belső logikája, amely nem csupán a közösség jólétét, de az egyes ember boldogulását is védi, ezért a Törvényt már mint az egyéni boldogulás és az erkölcsi rend sarokkövét szemlélték és dicsőítették, és a népet a Törvény “betűjén” (konkrét szabályain) túl a Törvény szellemének (az erkölcsi szabályoknak) a megtartására is felhívták. Ezt a prófétai felhívást Izrael egyes csoportjai (például a farizeusok) elfogadták, míg mások (mint például a szadduceusok) nem.

Jézus a hegyi beszédét tanítványainak tartja. Mégsem új közösséget akar létrehozni, hanem az Isten országa programját hirdeti meg “Izrael maradékának”: mit kell tenniük az egyes embereknek, hogy Isten uralma kiteljesedjék az életükben, és elérhessék az üdvösséget. A beszédet ezért is kezdi a boldog-mondásokkal: itt már nem a közösség léte és rendje, hanem az emberek boldogsága kerül előtérbe. Jézus nem új jogszabályokat hoz Izrael életébe, hanem isteni tekintéllyel hirdeti az üdvösségre vezető erkölcsi tanítást.

Jézus – a múlt vasárnapi evangélium első felében – ismét a Törvényből idéz: “Hallottátok, hogy Ő azt mondta:’Szemet szemért, és fogat fogért’ [Lev.14,17-20.] Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki el akarja venni a ruhádat, annak engedd át a köntösödet is [Kiv.22,25]; és ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj.” A Törvény idézett rendelkezése tulajdonképpen a korlátlan bosszúnak akart gátat vetni, és kijelölte a megtorlás jogszerű mértékét: a megtorlás nem lehet nagyobb, mint az okozott sérelem. De mit akar Jézus?
Közkeletű felfogás szerint itt Jézus még lejjebb viszi a mércét, és a teljes erőszakmentességet hirdeti. Én szerintem azonban itt nem egészen arról van szó, hiszen Jézus itt sem akarja eltörölni a Törvényt; nem a jogszabályt módosítja, hanem erkölcsi tanítást ad. Jézus ezzel nem azt mondja, hogy a visszatorlásra ne lenne jogunk. Sokkal inkább arról van szó, hogy Jézus éppen arra hív fel, hogy ne tegyük meg azt, amihez egyébként jogunk van. De miért mondja ezt?

Azt hiszem, hajlamosak vagyunk átsiklani a bevezető mondat felett, vagy félreérteni azt, mert elsősorban a szemléletes példákra figyelünk fel, nem pedig a beszéd belső logikájára. Jézus azzal vezeti be példáit, hogy “ne álljatok ellen a gonosznak”. Ezt hajlamosak vagyunk félreérteni, mintha Jézus valamiféle megadó magatartást várna el tőlünk, mert csak saját maguk fegyelmezése, és a világban lévő szenvedést keresztként való eltűrése lenne a feladatunk. Jézus világosan megmondta, hogy az ő követése küzdelem, amely a közösségen belül is zajlik (Mt.10,34). Ebből és a következő szakaszból is világosan kitűnik, hogy Jézus nem valamiféle világtól elrugaszkodott hippi, aki az egyetemes testvériséget hirdetve minden rosszat csak a jó félreértésnek tekint. Jézus “nem rejti véka alá”, hogy nem csupán gyarlóság, de gonoszság is van a világban, és vannak ellenségeink, még ha mi nem is akarunk senkinek ártani. Jézus azonban kifejezetten attól óv minket, hogy a gonosszal – aki tehát nem gyarlóságból, gondatlanul, hanem tudatos rossz szándékkal árt nekünk -. szálljunk szembe. Ez így első látásra még megbotránkoztatóbb: a gyarló bűnössel szemben megengedett a megtorlás, csak a gonosszal szemben nem?!

Nos, bármennyire furcsa Jézus éppen ezt mondja, és jó oka van rá. A gonosz embernek van ugyanis egy sajátossága, ami csak őt jellemzi, a megtévedt igazat nem: nincs önkritikája. A gonosz ember magára nézve nem ismeri el az általános erkölcsi vagy jogi törvények mércéjét; ha pedig gaztettei következményeivel szembesül, akkor mindig mást okol: Istent, a másik embert, a körülményeket, a társadalmat, az emberi természetet stb., de ő soha semmiért nem felelős, ezért az őt ért büntetést is mindig jogtalannak érzi. A megtévedt igaz ember, ha nem is kéri, de elfogadja az igazságos büntetést, hiszen tudja és egyetért azzal, hogy megérdemli azt. A gonosz ember tehát az igazságos megtorlást nem tekinti az ügy lezárásának, hanem újabb bosszúért kiált.
Persze ez az igazságos megtorlásra válaszoló, általában egyre kegyetlenebb bosszú megint jogossá teszi az arányos megtorlást. A baj csak az hogy hiába nem lépi valaki túl a mértéket, a gonosz nyomán egyre szörnyebb dolgokat követ el. Ebben a játékban az igaz ember csak veszíthet: mivel a gonosz gátlástalan, ő korlátlanul tudja emelni a tétet. Ha az igaz ember megtorlatlanul hagyja a végső bűntettet, akkor a gonosz győztesként vonulhat el, ha viszont mindent azonos módon torol meg, akkor maga is a gonoszhoz válik hasonlóvá. (Az ellenség betör a területünkre, és megöl egy embert; mi elfogjuk és kivégezzük a gyilkos katonát. Jó. Az ellenség ezért kiirt egy falut. Nem jó, de mi is kiirtunk egyet. Akkor az ellenség terrorbombázással felel, mi viszont. Végül ledob egy atombombát… )

Jézus éppen arra hív fel minket, hogy ne menjünk bele ebbe a játékba, amelyben a gonosz szabja meg a játékszabályokat. Félreértés ne essék: Jézus nem a megadó beletörődést javasolja megoldásként, hanem azt, hogy ragadjuk magunkhoz a kezdeményezést. Az általa felhozott példák mindegyike arra utal, hogyan fosszuk meg a gonoszt a casus bellitől. Ezek a példák ma már magyarázatra szorulnak: Jézus az akkori emberek számára jól ismert jogtiprásokra utal. A galileai szegények jól ismerték ezeket a figurákat: a ruhát elvevő uzsorást, a római katonát (aki egy mérföldre bárkivel vitethette a poggyászát), a szegényt pofonnal kifizető gazdag embert. Jézus példái azt tanácsolják: ha a gonosz részéről valamilyen nem nyilvánvaló jogtalanság ér, valamilyen nyilvánvaló jogtalanság elviselésével tedd ezt nyilvánvalóvá; ne a gonosz állítson választás elé, hogy meddig mersz elmenni, hanem te a gonoszt.

A gonosz ugyanis – azon túl, hogy gátlástalan – általában gyáva és képmutató is. Azt a látszatot szereti kelteni, hogy ő az áldozat, hogy így elnyerje a közönség helyeslését, megfosztva ezzel áldozatát minden támaszától. A Jézus által javasolt magatartás erre nem ad neki lehetőséget. Természetesen Jézus nem azt akarja, hogy a gonoszt a rosszra provokáljuk; határozott fellépésünk ugyanis sokszor már önmagában távol tartja őt a rossztól. Nem mintha nem akarná elkövetni, de nem meri megtenni, mert fél a közösségtől. Ahogyan egyik munkatársam az őt becsapó pénztárosnak mélyen a szemébe nézett, és azt mondta: “Ezt az ötszázast most én adom neked.”

Természetesen ez a magatartás nem feltétlenül véd meg a gonosz zaklatásaitól; leleplezi ugyan a gonoszt, de ez az elvetemültség bizonyos fokán már nem hat rá sem elrettentőleg, sem javítólag. Igaz, ezt a hatást a megtorlással sem érnénk el: erről tanúskodnak a megrögzött bűntettesekre kiszabott szabadságvesztések után elkövetett újabb bűncselekmények is. Jézus ezért is beszél közvetlenül ez után az ellenség szeretetéről, amely nem másban, mint imában és jócselekedetekben nyilvánul meg.

Az egyensúlyt a mi visszavonulásunk és a gonosz tobzódása között a közösség és Isten léte teremti meg. A közösség feladata, hogy a Törvény megtartásán őrködjék, és tagjait megvédje. A fölérendelt közhatalomra nem vonatkozhat az önkorlátozás, hiszen, ahogyan azt Szt. Pál szépen kifejti a Rómaiaknak írt levélben: “A felsőbbség nem arra való, hogy a jótettől ijesszen el, hanem a rossztól. Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót és megdicsér: Mert az Isten eszköze a javadra. De ha gonoszságot művelsz, rettegj, mert nem hiába viseli a kardot. Isten eszköze, hogy a gonosztevőt megbüntesse.” (Róm.13,3-4.) A közösségre, mint társadalomra pedig az a kötelesség hárul, hogy a gonosz ellenében támogatásáról biztosítsa az áldozatot, és a gonosz támadásának hatásait elhárítsa. Ha az uzsorás elviszi zálogba a ruhát és a köntöst, akadjon, aki ad a szegénynek ruhát is, köntöst is; a katonának cipekedő földjét felszántsák, a jogtalanul arcul-vertet tisztelettel köszöntsék.

Ezt a játszmát ráadásul Isten is figyelemmel kíséri, a szenvedő igaz gyámolítója. Igaz, hogy ő az, aki “felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt”, de nem azért, mert nem tehet mást, hanem éppen ellenkezőleg: azért, mert elég hatalmas ahhoz, hogy ezt is megtehesse. Ugyancsak a Rómaiaknak írt levélben olvashatjuk: “Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: “Enyém a bosszú, én majd megfizetek” – mondja az Úr.” (Róm.12,19.) Ne gondoljuk, hogy Isten irgalma azt jelenti, hogy egyformán tekint a tettesre és az áldozatra. Isten megbocsát annak, aki megbánja a bűnét, de ha valaki erre nem hajlandó, akkor “ökörlánccal vonja magára a büntetést” (Iz 5,18). Persze, Istennek olyan nagy a hatalma, hogy nem kell sietnie: mindenért kárpótolni tud, és senki sem menekülhet kezéből. Ezen kívül: “Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.” (1Kor.10,13.)

Nagyot tévednek tehát, akik a kereszténységet a mulyák, vesztesek, a megadóan beletörődők vallásának tartják! Jézus ugyanis éppen azt várja tőlünk, hogy ragadjuk ki a kezdeményezést a gonosz kezéből, és ne engedjük, hogy életünket az ő aljas támadásai határozzák meg. Az Atya pedig, akinek gyermekei akarunk lenni (Mt.5,45), Jézus Krisztus által a Szentlélekben maga ad erőt és találékonyságot ehhez, “mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.” (Jn.1,17.)

(Eredetileg közzétéve 2011. február 21.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: