Szemlesütve

Mottó:Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel,
és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok!” (Lk.21,28.)

Advent első vasárnapján Krisztus nagy apokaliptikus beszédének egy részletét hallhattuk a szentmise evangéliumában. Ez Jézus utolsó nagy, többé-kevésbé nyilvános beszéde, amelyet Nagykedden, az utolsó vacsora és elfogatása előtt mondott. A beszéd egésze valójában nem is a világ végéről, hanem Jeruzsálem pusztulásáról szól; a világ vége a közelgő nemzeti katasztrófa ellenpontjaként jelenik csak meg. Nekünk, mai keresztényeknek, akik számára Jeruzsálem pusztulása már csupán a távoli múlt emléke, azonban éppen ez a részlet fontos, hiszen a világ vége még nem jött el. Jézus evangéliumi szavai tehát elsősorban nekünk, mai keresztényeknek szólnak, akik talán még részesei is lehetünk ezeknek az eseményeknek.

Emeljétek fel a fejeteket!” Ha fejünket fel kell emelnünk, az nyilván azért van, mert lehajtott fejjel járunk-kelünk a világban. De miért is hajtja le az ember a fejét? Az emberek közti közlésnek csak egy csatornája a beszéd; testtartásunk, taglejtésünk, arcjátékunk sokszor akaratlanul is többet árulnak el gondolatainkról és érzéseinkről, mint szavaink. Aki lehajtja a szemét, vele együtt szemét is lesüti; aki fejét lehajtja, tekintetét a földre szegezi. A gyermek, ha valamitől fél, vagy huncutkodik, eltakarja a szemét; volt, nincs! A felnőtt gyerekesnek tartja ezt, pedig mikor szemét lesüti, ugyanezt teszi. A gyerek is és a felnőtt is azért tesz így, mert nem akarja látni a körülötte levő világot, vagy azért, mert nem akarja, hogy a világ lássa őt.

Emeljétek fel a fejeteket!” Ha az ember szenved vagy szomorú, nem akarja, hogy szenvedését más is lássa, de nem is érdekli a világ nyüzsgő forgataga: csak nyugalomra vagy enyhülésre vágyik. Az ember haragjában is leszegi a fejét (Káin is így tett); elhatározott szándékát nem változtassa meg a világ felszínes forgataga! Alattomos szándékot is leplezhet a lesütött tekintet: meg ne lássák arcán, mire gondol, mire készül! De félelemből vagy tiszteletből is lesütheti valaki a szemét: egyes keleti uralkodókra (pl.: a kaszár kagánra) nem volt szabad rátekinteni, az ókorban a rabszolga is lehajtott fejjel állt ura elé, sőt, Japánban ma is lesütött szemmel üdvözlik egymást az emberek, mert valakit szembebámulni ott a megvetés jele.

Emeljétek fel a fejeteket!” Jézus nem ígérte, hogy tanítványai valamiféle örökös feldobottság állapotban fogják élni az életüket. A keresztény hit megtartása boldogságra vezet ugyan, és Isten bőven ad okot az örömre is, de a keresztény élet is tartogat kellemetlen meglepetéseket. A keresztények – akárcsak a többi ember – megbetegedhetnek, elfáradhatnak, elkedvetlenedhetnek, érheti őket gyász, vallhatnak kudarcot, követhetnek el bűnt, érezhetik magukat tehetetlennek. Sőt, ha valóban gyakorolják a felebaráti szeretetet, akkor még többet is kapnak ebből, mint korábban, hiszen mások szenvedéseit is magukénak érzik. Emellé társulnak az üldözés és értetlenség, amely a világ részéről minden korban fenyegeti a keresztényeket.

Emeljétek fel a fejeteket!” A keresztények nem erejükről, gazdagságukról vagy hatalmukról ismerszenek meg, ezt már Szt. Pál is leszögezte. A kisemberek pedig minden korban védtelenebbek. Ha valami baj történik, az elsőként a kisembereket éri, s a nagyokig sokszor el sem jut; tudjuk például, hogy a vészkorszak idején a gazdagok megválthatták vagyonukon életüket, míg a kisemberek (kiskereskedők, kisiparosok, értelmiségiek) rettegve várták, hogy a kapzsi, kéjsóvár és vérszomjas gazemberek mikor csapnak le rájuk. A kisemberek közül is azok a legvédtelenebbek, akik valamilyen értéket őriznek; ők nem tudnak mindent odahagyva menekülni. Az iszlám hódítás idején, akiknek keresztény hitük nem volt drága, hamar felvették a hódítók vallását, megszabadulva az üldözésektől, megmentve vagyonukat és befolyásukat; akik azonban ragaszkodtak hitükhöz, további zaklatásnak és hátrányoknak tették ki magukat. Ez minden korban így volt, és ezután is így lesz.

Emeljétek fel a fejeteket!” Jézus beszédét zsidó kisembereknek mondta, akiket nyilván alaposan megrémített és kétségbeejtett mindaz, amit hazájuk és a Templom jövőjéről elmondott. Ha ma valaki azt jövendölné nekünk, hogy hazánk idegen megszállás alá kerül, Budapestet és legszentebb ereklyéinket elpusztítják, asszonyainkat meggyalázzák, a gyermekeket, nőket és öregeket kardélre hányják, akit meghagynak, rabszolgasorba taszítják, akkor azt hiszem, mi is így tennénk. Jézus azonban nem azért mondta el mindezt, hogy félelemmel, kétségbeeséssel és rettegéssel töltse el tanítványait. Ő tanácsot akar nekik adni, felkészíteni őket a nagy nemzeti katasztrófára, s utat mutatni, miként kerülhetik el – ha nem is az egész nemzet, de legalább egy szent maradék – a pusztulást. Jézus emellett a nemzeti katasztrófa ellenpontjaként, mintegy reménysugárként – milyen különös – egy világméretű katasztrófát hirdet meg.

Emeljétek fel a fejeteket!” A világtörténelem folyamán számos kisember, kisebbség és kis nemzet érezte azt, hogy csak lefelé vezet út: a zsarnokok ugyan cserélődnek, ám az ő kiszolgáltatottságuk megmarad, sőt még talán fokozódik is. A régi hódítók helyett jönnek újak, és elsőként az elmenekülni nem tudó elnyomottakat éri el a támadók féktelensége és kegyetlensége. A pénz és a hatalom a megváltozott körülmények között is esélyt ad a túlélésre, főleg, ha valaki nem kötődik semmilyen értékhez. Ezért van egy réteg, amely – akármi történjék is – végül minden rendszerben jól jár. Eljön azonban az idő – ígéri Jézus – amikor nem a jelszavak, a zászlók fognak megváltozni, hanem a dolgok lényege: amikor pénzen és hatalmon nem lehet megvásárolni a túlélést, és a gyáva megalkuvás sem segít. Amikor nem egy rendszer omlik össze, hanem a mindenség.

Emeljétek fel a fejeteket!” Nem tudjuk, mire gondol pontosan Jézus: természeti katasztrófára vagy valami másra, mindenesetre olyasmi történik, ami eddig nem volt. Ez az ismeretlen és kiszámíthatatlan eseménysor is félelmet kelt, csakhogy most nem azoknak van okuk félelemre, akiknek se hatalmuk, se befolyásuk, se pénzük nincs sok, de valódi értékekhez ragaszkodnak: az ő számukra ez a pusztulás az igazságtétel és szabadulás közeledtét jelzi. Jézus veszi át az uralmat, és megsemmisít minden, Isten akaratával szembeszegülők hatalmát. Azok, akik a világot akarták uralni, szerették erejüket fitogtatni, és dicsőségesnek látszani, most megláthatják, milyen az igazi Fölség, az igazi Hatalom, az igazi Dicsőség. Az ő számukra ez a nap a megszégyenülés és számonkérés napja, míg azok számára, akik tiszta szívvel és vágyakozva várják az Isten országát, az öröm és a remény beteljesedésének napja ez. Nem is akarnak elszalasztani belőle semmit sem, inkább ámulva szemlélik Isten hatalmát, amellyel újjáalkotja e romlott világot, és helyreállítja a teremtés eredeti rendjét, amelyet az emberi bűn rontott meg: igazságot szolgáltat mindenkinek, akivel igaztalanul bántak, letörli az árvák, özvegyek, elhagyottak és megnyomorítottak könnyeit, felszabadítja az elnyomottakat, meggyógyítja a testi-lelki betegségeket, eltörli a megbánt bűnöket, s megjutalmazza a jótetteket.

Emeljétek fel a fejeteket!

(Eredetileg közzétéve: 2009. december 4.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: