Tán csodállak, ámde nem szeretlek?

Mottó:Aki embertársával nem érez együtt,
az az Úr félelmével is szakít.
” (Jób 6,14)

Nem tudom, végzett-e valaki valaha is közvélemény-kutatást abban a kérdésben, hogy ki érzi úgy, hogy belőle szent lesz. Személyes tapasztalataim szerint azonban az emberek nagy többsége – és ez alól a keresztények sem kivételek – e kérdésekre nemmel felel. Ennek sok oka van, de az egyik ezek közül mindenképpen az, hogy sokakban él valamiféle torz kép a szentekről: komoly, már-már komor egyéniségek ők, akiknek tetteiben kizárólag az Isten parancsainak kérlelhetetlen követése nyilvánul meg, a világ hiúságait megvetik, a rosszat és bűnt kíméletlenül elítélik, ezért erkölcsi fölényükkel szinte agyonnyomják az embert.

Bizonyos, hogy e kép kialakulását a kanonizált szentek legendáriumai is elősegítették. A legenda ugyanis – műfajából adódóan – épületes történet, ami azt emeli ki a szent életéből, ami követésre méltó. A példaképállító igyekezet azonban sokszor valóban kilúgozza szentjeinkből mindazt, ami emberi, és így már többé nem is lehetnek követhető példaképek, csupán az Isten félelmetes és csodálatraméltó szolgái. De ne hibáztassuk ezért a legendákat! A szentek nagyszerűségét és csodáit bemutató legendák igen hasznosak, különösen a gyermeke nevelésében, de ha tovább akarunk haladni a keresztény nagykorúság felé, azokhoz az életrajzokhoz kell fordulnunk, amelyek a szentek életének árnyoldalait is megmutatják.

Az Egyház ugyanis nem azért mutatja fel a szenteket, mert “így kell élni ahhoz, hogy üdvözülj”, hanem azért, mert “így is lehet üdvözülni”. Remete Szent Antallal kapcsolatban írja legendája, hogy amikor haldoklott és köréje gyűltek remetetársai, egyikük felkiáltott: “Ne hagyj itt minket, atyánk! Te olyan vagy nekünk, mint Mózes!” Mire a szent így válaszolt: “Isten nem azt fogja tőlem kérdezni: ‘Miért nem voltál Mózes?!’, hanem azt: ‘Miért nem voltál Antal?!’!”. Ez a kis történet is rávilágít arra, hogy a szentek életének egyes eseményeinek, tetteiknek utánzása nem recept a szentségre. Szent Pál sem azt írja levelében, hogy “Ugyanazt tegyétek, mint Krisztus!”, hanem azt: “Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban megvolt!”. Nem a felszínre kell tehát tekintenünk, hanem arra, ami a felszín mögött van. Ehhez azonban látnunk kell azt is, ami esetleg zavaró, kellemetlen, akár elítélendő az adott szent életében.

Szent Pál türelmetlen, rámenős modora, gyűlölettel telt szíve éppúgy hozzátartozik életéhez, mint megtérése a damaszkuszi úton, és indulatainak, szavainak megszelídülése élete végére. Pál életének árnyoldalai segítenek megérteni, mire képes egymagában egy vakbuzgó ember, és miként változtatja meg őt az Isten kegyelme. Szent Benedek legendája feljegyzi, hogy amikor már nem tudott gátat vetni érzéki vágyainak, a barlangja előtt álló csipkebokorba vetette magát. Nem egy önsanyargató ember mutatványa ez, hiszen Regulájában az önmegtagadások végzését az elöljáró döntése alá veti, hanem kétségbeesett próbálkozás a kísértés visszaverésére. Tanulság nekünk is, hogy a szentek nem attól szentek, hogy nem köti őket semmiféle bűnös vágy evilághoz, hanem attól, hogy Isten segítségével végül úrrá lesznek azokon. Szent Margitról a legtöbb keresztény is csak annyit tud, hogy szülei apácának adták, ahol keményen sanyargatta magát. Azt már kevesebben tudják, hogy IV. Béla fogadalma alól kieszközölte a felmentést a pápától, de Margit önszántából, hazaszeretetből szerzetes maradt, és a vezeklés és imádság mellett sokat tett azért, hogy apját és bátyját kibékítse. (Nem véletlen, hogy bátyja, V. István eredetileg húga, az ekkor még szentté nem avatott Margit mellé temetkezett.) Nem annyira a néha bizony meghökkentő önsanyargatás, mint inkább a békítés és hazaszeretet önfeláldozó szentje ő.

Sokan vannak, akik leragadnak a felszínnél: csak a tetteket, a szentség “tüneteit” látják meg, és azokat igyekeznek utánozni. Ez egy bizonyos pontig nem rossz, azon túl azonban gátja lehet a személyiség fejlődésének, ráadásul azzal fenyeget, hogy magunkat és másokat is külsődleges tetteink alapján ítéljük meg, valami elvont mérce alapján. Ennek eredménye pedig a farizeus imája lehet: “Köszönöm Uram, hogy nem vagyok olyan bűnös, mint a többi ember, mint ez a vámos is ..!”. Félreértés ne essék: fontosak a tettek, sőt a szentség tettekben is megnyilvánul, hiszen Jézus nem véletlenül figyelmeztet: “gyümölcseikről ismeritek meg őket”, de nem szabad elfelejtenünk, hogy az emberben – különösen megtérése kezdetén – nemcsak jó, de rossz is lakozik: mindkettő megnyilvánul tettekben is. A rossz tettek puszta megtapasztalása mások életében azonban nem adhat alapot az ítélkezésre, hiszen nem tudhatjuk, milyen heves belső harc dúl az illető életében. A megváltást nem mi érdemeltük ki, hanem Isten szeretetének ingyenes ajándéka: világos tehát, hogy a szentté válás kezdetén – ha nem is minden téren – a rossz van fölényben, vagy legalábbis nagyon erős. Isten kegyelme éppen abban nyilvánul meg, hogy ezt az erős rosszat tudjuk – sokszor csak évtizedes harc árán, néha csak életünk végére – a jóval legyőzni. E harc során bizony az embert érik kudarcok: ez nem jó, de nem jelenti a háború elvesztését.

Ha azonban leragadunk a külsődleges tetteknél, akkor azt tapasztaljuk, hogy van aki jót tesz, és van a ki rosszat. Ha e tapasztalataink alapján ítéljük meg az illető embert, eleve torz képet kapunk, hiszen nem minden tettéről értesülünk. Lehet valaki odaadó családapa, ha mindig péntekenként, amikor a kocsma melletti házba megyünk bridzselni, találkozunk vele – a kocsmából kifele menet; könnyen ítéljük iszákosnak. Ennél csak akkor lehetünk igazságtalanabbak vele, ha nem ismert tetteire másodlagos körülményekből (sorsából, megítéléséből, stb.) következtetünk; ekkor hasonlóvá válhatunk Jób barátaihoz, akik abból a feltevésből kiindulva, hogy csak a bűnös szenved, a szenvedő Jóbot mindenféle bűnnel vádolták meg. Azért is veszélyes ez a szemlélet, mert arra indíthat, hogy hamis látszatot keltsünk magunkról, önmagunkat és másokat is becsapva: valamiféle jól megfontolt polgári tisztesség köntösébe öltözünk, és elvárjuk, hogy mások is ugyanezt tegyék. Egy ilyen ruha azonban egyaránt takarhat gőgöt és bizonytalanságot: ránk van szabva, így semmiképpen sem jöhetünk ki rosszul az összehasonlításokból. Ennek fedezéke mögül pedig hajlamosak vagyunk jó tanácsokkal ellátni a többieket: éljetek az általunk elfogadott elveknek megfelelően, akkor nem lesz baj.

Isten azonban “a szívek és vesék vizsgálója”: tisztában van érzelmeinkkel és akaratunkkal, ezért nem pusztán a külsődleges tetteink alapján ítél meg, noha ő valóban minden tettünkkel tisztában van. Isten nem méricskél aszerint, hogy hány %-ot értünk el az élet nagy tesztjén, szeretetét nem a mi teljesítményünktől teszi függővé. Ő meghív minket az üdvösségre, sőt mi több, akarja, hogy szentté váljunk. Az ő akarata teremtő, isteni akarat, ami a semmiből is létet teremt: nincs tehát szüksége lényegében semmire, hogy jó embert teremtsen belőlünk.

Ez persze nem jelenti azt, hogy Isten “ránk erőszakolja” az üdvösséget, vagy valami nagy varázslattal hipp-hopp szentté tesz bennünket, mert Ő szabadnak teremtette az embert, és arra hívta meg, hogy szabadon döntsön üdvösség és kárhozat között. Már a mózesi törvényt is azzal adja át: “Nézd eléd tártam életet és halált, áldás és átkot. Válaszd az életet!” (MTörv 30,19). Nap mint nap számtalanszor lehetőséget kapunk, hogy alávessük magunkat Isten akaratának, vagy azzal szembeszegüljünk, mielőtt halálunkban meghozzuk a végleges döntést. Isten hallatlan bölcsességgel, tisztelettel és hűséggel kísér minket az úton, és segít abban, hogy a jót tegyük, és ha el is bukunk, napról napra, óráról órára, percről percre újrakezdjük.

Van azonban, amit Isten igenis elvár tőlünk, ez pedig az, hogy – viszonzásul az ő örök szeretetéért – mi is hasonlóképpen szeressük egymást. Ahogy Szt. János levelében írja: “Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.” (1Jn.4,21) Ha valóban Isten útján haladunk, nekünk is tisztelettel, bölcsességgel és hűséggel kell embertársaink üdvösségén munkálkodnunk. Ha a végtelen Isten tisztel minket annyira, hogy kudarcaink idején is türelemmel viseltetik irántunk, és nem ítél el minket, nekünk is türelemmel kell embertársaink felé fordulnunk. Ha az Isten bölcs tanácsokkal támogat, mi sem fizethetjük ki embertársainkat üres szavakkal, haszontalan tanácsokkal, elhamarkodott ítéletekkel. Ha az Isten hűségesen kitart mellettünk, nekünk sem szabad felebarátainkat elhagyni, vagy különleges (visszataszító) idegenként kezelni.

Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy kis történet: Két ember sétál az utcán, és meglátnak egy részeg hajléktalant. Megszólal az egyik: “Látod milyen koszos és büdös ez a hajléktalan! Nem mosakszik, de italra bezzeg van pénze!” Mire a másik: “Ha nekem kellene az utcán élnem, talán én is innék…” A felebaráti szeretet és alázat szép példájának tartom ezt. Nem arról van szó, hogy szép látvány lenne egy részeg hajléktalan. De a részeg hajléktalanban is meg kell látnunk a felebarátot, és mielőtt elítélnénk, nem árt felidézni saját korlátainkat, és azt, hogy nem a magunk erejéből vagyunk azok, aki vagyunk. Ahhoz, hogy a másik embernek segíteni tudjunk, meg kell értenünk: a megértés nem azonosulás abban az értelemben, hogy helyeselnénk mindazt, amit a másik tesz, gondol, vagy érez, de ismernünk kell azt, és kiindulási helyzetként kell elfogadnunk, hiszen az adott helyzetben – általában – neki kell cselekednie, a saját problémáját neki kell megoldania, nem nekünk.

Sok ember nem látja át jól a maga helyzetét, ezért szorul tanácsra, de ez nem jelenti azt, hogy a jó tanácsnak szükségképpen tartalmaznia kell a helyzet minősítését, különösen nem azt, hogy valamiféle megfellebbezhetetlen döntést hozzunk a másik személy értékéről. Előfordulhat ugyanis az is, hogy éppen azért fordul hozzánk, mert látja a helyzetét, de nem látja a javulás reményét se. A jó tanácsnak a kiutat kell megmutatni, vagy legalábbis a kiút megtalálásához kell segítséget nyújtani. (Ha például egy alkoholista barátunk azzal fordul hozzánk, hogy mindenütt egereket és bogarakat lát, nem az a dolgunk, hogy fejcsóválva azt mondjuk: “Ugye, megmondtam, hogy ne igyál, mert ez lesz a vége. Látod, a rossz mindig elnyeri büntetését! Most már csak a májzsugor jön, és a halál. Jól elrontottad az életed!”, hanem az, hogy segítsünk neki leszokni az alkoholfogyasztásról, tanácsot adva, miként tud leszokni, illetve ki tud ebben segíteni.) Lehet persze, hogy mi nem tudunk kiutat mutatni: ilyenkor sem árt, ha – tiszteletben tartva személyiségét (nem kioktatva őt) – megvitatjuk vele a lehetőségeket, mert ha nem is talál ezáltal kiutat, de megérzi, hogy mellette állunk, és ez a vigasz erőt adhat neki a további kiútkereséshez. Ha tehetjük (egyes ateistákat ez csak felbőszít és zárkózottá tesz), ilyen helyzetben különösen hasznos lehet Isten szeretetét felidézni, és felkelteni a belé vetett bizalmat, hiszen ez kimeríthetetlen erőforrás a problémáiban vergődő embernek (is).

Ne feledjük, hogy a Szentlélek egyik ajándéka a jó tanács, és az irgalmasság egyik cselekedete is a tanácsadás a jóra. Istennek tetsző, ha mi szeretetből jó tanáccsal segítjük embertársainkat, ezért bízhatunk benne, hogy ilyenkor Ő is segít nekünk; előfordulhat tehát, hogy amikor tanácsot adunk – talán általunk sem tudottan – Isten üzenetét közvetítjük embertársaink felé. Nem szabad ugyanakkor saját tévedhetetlenségünk és igazságunk látszatában tetszelegni, hiszen a bűnös embernek is lehet igaza, és lehet, hogy Isten éppen azért vezérelte utunkba, hogy elgondolkoztasson és önvizsgálatra indítson minket. A szentség nem a fennhéjázó módon hirdetett igazságban, hanem az alázatos szeretet irgalmas jóságában nyilvánul meg.

Talán ezért van az, hogy a nagy szentek szelídek és barátságosak tudtak lenni az összetört szívűekkel, de kemények és hajlíthatatlanok a kicsinyeket elítélő, fennhéjázó álprófétákkal szemben …

(Eredetileg közzétéve: 2008. augusztus 13.)

Reklámok

One Response to Tán csodállak, ámde nem szeretlek?

  1. Visszajelzés: Keresztúton (I.) | sartogrilu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: