Törvénytisztelők

Mottó:Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat.
Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.” (Mt 5,17)

Újév napján az Evangélium visszakanyarodik a Karácsony estéjéhez; a szentbeszédek többsége is ennél a történetnél időz. Az előírt evangéliumi szakasz azonban itt nem ér véget, hiszen utolsó mondata ez: “Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna.“ (Lk 2,21). Miért akarom felhívni erre a momentumra a figyelmet, így, egy hét múltán is? Azért, mert ha jól utánaszámolunk, ez a nyolcadik nap az, amelyiken Jézust körülmetélték, Karácsonytól számítva éppen Újév napjára esik.

Első látásra ez a mondatocska nem mond sokat: arról tudósít, hogy a gyermeknek a Jézus nevet adták, és ez által teljes egészében beteljesedett az angyal jövendölése: “Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és a Jézus nevet adod neki.” (Lk 1,31) Világos, hogy Lukács evangélista is elsősorban erre utal. Van azonban ennek az elbeszéléssornak egy másik vonulata is: ezt követően ugyanis az Evangélium arról tudósít: “Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, hogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik, s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.” (Lk 2,22-24) Itt az evangélium úgy mutatja be a Szent Családot, mint amelyik lelkiismeretesen betartja a mózesi Törvényt; ha kételyeink lennének ennek az értelmezésének helyességéről, az evangélista még meg is erősíti mindezt: “Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe.” (Lk 2,38).

Ennek a jelentőségét akkor érthetjük meg, ha figyelembe vesszük az evangélium szerzőjét és címzettjét: ezt az evangéliumot Lukács, egy görög orvos, a zsidó szokások pogányokra kényszerítése ellen hevesen küzdő Szent Pál tanítványa írja egy görögnek. Megtért pogány ír megtért pogánynak, olyan, aki mestere tanítása nyomán nem tartja kötelezőnek a pogányokra a mózesi Törvényt (az erre vonatkozó határozatot éppen az általa írt Apostolok Cselekedeteiből ismerjük), mégis fontosnak tartja kiemelni, hogy Jézus megtartotta az izraelitákat kötelező mózesi Törvényt. Ez két dologra is figyelmeztet.

Az egyik az, amit egyik, vállaltan zsidó osztálytársam így fogalmazott meg: “Jézus harmincéves koráig rendes, törvénytisztelő zsidó volt …“. Ennek manapság különösen  jelentősége van, amikor egyesek kétségbe vonják Jézus zsidó származását, azt állítva, hogy Szűz Mária nem zsidó (hanem pártus, szkíta, magyar) származású volt, így Jézus sem lehetett zsidó, és csak a zsidó származású tanítványi kör vitte át a kereszténységbe a zsidók kiválasztottságának gondolatát. Az “elmélet” kiindulópontja az, hogy amikor Jézust ellenségei szamaritánusnak és ördögtől megszállottnak nevezik (Jn 8, 48), akkor Jézus csak ez utóbbi sértésre válaszol. Ez a zsidósággal szembeni eredendő ellenérzés és a “keresztény öntudat” összeegyeztetésének eléggé életszerűtlen kísérlete, aminek semmi köze a valósághoz. (Kérdem én: ki az, akit ha “sátánista zsidónak”-nak neveznek, akkor mindkét jelzőt külön-külön kikéri magának?!) Ez az összeesküvés-elmélet ugyanis már azon megbukik, hogy a két evangélista közül, akik Jézus fogantatásának titkát egyáltalán felfedik, éppen a pogányságból megtért (Pál tanítása nyomán körül nem metélkedő) keresztényeknek író, görög Lukács domborítja jobban ki a Jézus születésével kapcsolatos  zsidó szokások aprólékos betartását; a zsidóknak író, zsidó származású Máté,  sem Jézus körülmetélkedéséről, sem a Templomban való bemutatásáról nem ejt szót, csak József álmáról és a keleti bölcsek látogatásáról, majd az Egyiptomba menekülésről.
Az persze igaz, hogy mind Máté, mind Lukács Józsefen keresztül illeszti be Jézust a dávidi vérvonalba, ennek azonban az a magyarázata, hogy az ókori, bibliai zsidóság – szemben a középkori és újkori (rabbinikus) zsidósággal – a törvényes leszármazást fiágon, és nem leányágon tartotta számon (erre bőséges bizonyítékul szolgálnak az Ószövetségben található nemzetségtáblák; rabbinikus számítás szerint Dávid nagyapja sem volt zsidó, hiszen anyja moábita nő volt). Ezen túlmenően azonban Mária is biztosan izraelita volt, hiszen Lukács  úgy beszél Máriáról, mint aki Erzsébetnek, Keresztelő János anyjának rokona, róla pedig azt írja, hogy “Áron leányai közül való” [tehát egy levita pap lánya] volt (Lk 1,5). (Ráadásul a vegyes házasságokat a fogság kora után már nem tartották megengedhetőnek (Ezd 9., Neh. 13,23-30); elképzelhetetlen, hogy József, aki Máté szerint “igaz ember volt” (Mt 1,19), egy pogány nőt jegyzett volna el.) Jézus izraelita származását tehát ez a nem zsidó szerző – aki a pogányok elzsidósítása ellen küzdő Pál apostol tanítványa és közeli munkatársa, és a hagyomány szerint értesüléseinek legalább egy részét magától Szűz Máriától szerezte – nem vonja kétségbe, sőt kifejezetten hangsúlyozza; minden ezzel ellentétes állítás tehát merő spekuláció.

A másik fontos tény, hogy Lukács leírása szerint József és Mária aprólékosan betartották a törvényt. A szabály így szólt: “… ha az asszony szül, és a gyermeke fiú, akkor hét napig tisztátalannak számít, mint ahogy tisztátalan havi vérzése idején. A nyolcadik napon metéljék körül a gyermek előbőrét. De ő még harminchárom napig maradjon otthon, hogy megtisztuljon vérétől. Ne érintsen semmit, ami szent, és ne közeledjen a szentélyhez, amíg le nem telt tisztulásának ideje. […] Amikor letelt tisztulásának ideje – akár fiúról, akár leányról van szó -, vigyen a papnak a megnyilatkozás sátorának bejáratához egy egyéves bárányt égőáldozatul és egy galambot vagy gerlét bűnért való áldozatul. […] Ha nincs annyi pénze, hogy egy bárányt vegyen, akkor hozzon két gerlét vagy két galambot: egyet égőáldozatnak, egyet pedig bűnért való áldozatnak. A pap végezze el fölötte az engesztelés szertartását, s akkor megtisztul.” (Lev 12) [Ebből az is kiderül, hogy József és Mária szegények voltak.] Lukács a tisztulási szertartást összekapcsolja az elsőszülöttekre vonatkozó rendelkezéssel (Kiv 11,13-16). Jézus esetében a Törvény szabálya  – vagyis, hogy minden elsőszülött az Úré – különlegesen teljesül, hiszen ő Isten Egyszülöttje (Jn 1,14).
Manapság divatos az Egyház által elénk adott liturgikus szertartásokat és törvényeket az Istennel való szoros kapcsolatra hivatkozással félrevetni. “Mi szükség arra, hogy minden héten elzarándokoljunk a templomba, és meghallgassuk a pap unalmas locsogását, a kórus hamis kornyikálását és a dagályos szövegimákat, amikor mi olyan jól el tudunk beszélgetni Istennel?!”; vagy “Miért éppen péntekenként  böjtöljünk vagy végezzünk valamilyen más bűnbánati cselekményt, hát nem sokkal többet ér, ha bármikor máskor, de titokban teszünk valamilyen jót?!” – kérdezik sokan.
Jézus azonban,bár Ő mindenkinél közvetlenebb kapcsolatban volt az Atyával (Jn 10,38), erre hivatkozással sem vonta ki magát  a hívő izraelitákra vonatkozó vallási kötelezettségek alól: éppen János evangélista, aki mindenkinél határozottabban tanítja az Atya és a Fiú szoros kapcsolatát,  őrzi meg számunkra azt a tényt, hogy Jézus – eleget téve vallási kötelezettségeinek (Kiv 23,17) – rendszeresen felzarándokolt Jeruzsálembe – akkor is, amikor már ez életveszélyt jelentett számára (Jn 7,1-10). Ugyan sokan szemére vetették, hogy nem tartja meg a szombatot, ez azonban a vonatkozó törvényhely eltérő értelmezéséből fakadt (Mk 2,27-28), nem abból, hogy maga Jézus vitatta volna a szombatra vonatkozó parancsot.

Lukács részletes elbeszélése feltárja pogány olvasóinak azt a tényt, hogy József és Mária nem a kozmopolita Római Birodalom keverék életmódját folytatta, hanem  a vallásos izraeliták életét élték; Jézus pedig ebben a környezetben nevelkedve szinte öntudatlanul nőtt bele az izraelita vallásosságba. Nekünk, akik nem egy vallásos izraelita, hanem egy magyar keresztény közösség tagja vagyunk, ezt a magyar és keresztény mivoltunkat kell megőriznünk, és nem a divatos nyugati életstílus által sodortatni magunkat, hanem saját nemzeti és vallási értékeinket hitelesen  megélve azt a következő nemzedékeknek is átadni!

Isten a világot sokszínűnek teremtette, de rendezettnek: ha minden színt összekeverünk, abból csak valami szürke massza vagy nagy sötétség lesz, de soha nem lesz a színeknek az a tarka kavalkádja, amit méltán csodálunk a világban. Őrizzük és tisztítsuk meg tehát színünket, hogy általunk is színesebb maradhasson a világ. A törvények e sokszínűség megtartásához nélkülözhetetlen rend fenntartásában segítenek minket: ne a kifogásokat keressük, hogy miért nem tartjuk be őket, hanem azokat hűségesen megtartva segítsük kiteljesíteni valós céljukat!

(Eredetileg közzétéve: 2012. január 9.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: