Tovább is van, mondjam még?

Mottó:A bölcs maga elé néz, a balga vaktában megy.
De arra is rájöttem, hogy egy és ugyanaz
a sorsa mind a kettőnek.
” (Préd.2,14.)

Ilyenkor, Mindenszentek ünnepe és Halottak napja környékén megtelnek a temetők látogatókkal. A sírokat felkereső emberek halott hozzátartozóikra emlékeznek, s ilyenkor azok is kénytelenek a halálra gondolni, akik egyébként még a gondolatától is irtóznak. Az emberek általában nem szeretnek a saját halálunkra gondolni, noha sokan vannak, akik a távkép képernyőjén nap mint nap részvétlenül nézik végig mások halálát. Másokat meg szinte állandóan a halál gondolata foglalkoztat, rémítve-csalogatva egy ismeretlen világba, ahol a földi lét olykor keserves törvényszerűségei már nem érvényesülnek. Még a keresztények közül is sokan vannak, akik nem tudnak megbirkózni a halál gondolatával, és inkább hamis hitekbe menekülnek előle. Hogyan is állunk tehát ezzel a halállal?

Alapvetően háromféle álláspont létezik az ember halált követő sorsával kapcsolatban: a megsemmisülés, a lélekvándorlás és a túlvilági élet. A megsemmisülést a panteista szemléletű vallások és filozófiák hirdetik, ideértve természetesen a materializmust is. Ezek szerint az egyedi létezők az őslétezőből (istenség, anyag) épülnek fel, és egyedi létük lebomlásukkal szűnik meg; a lebomlott elemek beolvadnak a nagy egészbe, az őslétezőbe. Ez a nyugati, elsősorban materialista világnézetek számára tragikus vég, hiszen az ember egyedisége és tevékenysége a nyugati ember számára végső soron érték, míg a keleti panteizmusban (elsősorban a buddhizmusban) ez a valódi beteljesülés, amikor az egyedi létezők létrejötte által keltett zavar elcsitul az istenségben (ez a nirvána, vagyis „nyugalom”).

A lélekvándorlás gondolata abból a gondolatból fakad, hogy az élőlényeket örök és elpusztíthatatlan éltető erő hatja át, amely ugyan különböző egyedi létezőkön keresztül, de folyamatosan hat a világban. A hinduizmus és a buddhizmus ezt a gondolatot összekapcsolja a világrend, pontosabban az erők egyensúlyának gondolatával: az újjászületés módja hivatott a világ rendjét helyreállítani vagy megerősíteni, így az erényes lélek kedvező körülmények között (pl.: szent állatként vagy magasabb kasztbeli emberként) születik újjá (a buddhistáknál megsemmisül), míg a gonosz kedvezőtlenek közé (alacsony kasztba tartozóként vagy tisztátalan állatként). Az újjászületést követő szenvedés tehát megtisztulást hozó vezeklés a korábbi életben elkövetett bűnökért (az indiaiak ezért látszólag érzéketlenek a páriák szenvedésével szemben), míg a jó sors jutalom az előző életek jótetteiért. A nyugati lélekvándorlás-hit ezt a gondolatot nem vette át, ott a lélekvándorlás csupán a lélek szüntelen, véletlenszerű vándorlása egyik testből a másikba.

A túlvilághit lényege, hogy az ember mint egyedi létező a halállal nem semmisül meg, hanem a maga egyediségében, bár megváltozott körülmények között fennmarad. A túlvilághitnek számtalan változata létezik, a görögök és kezdetben az izraeliták is úgy képzelték el a túlvilágot, mint valamilyen nedves, ködös föld alatti barlangrendszert, ahol az emberek – távol az Isten (istenek) dicsőségétől – testetlen árnyként tengetik szomorú napjaikat, jók és gonoszok vegyesen. Később kifejlődött a túlvilági büntetés gondolata, így a nagyon gonoszok brutális büntetések elszenvedőivé váltak, míg a hősök és bölcsek jólétben élhettek a túlvilágon is. Volt ettől eltérő túlvilág hit is: az avarok és a honfoglaló magyarok például a földi világ tükörképeként képzelték el a túlvilágot, ahol a házastársak, rokonok továbbra is együtt élnek és végzik munkájukat. Az egyiptomiak túlvilághite ugyan sokat változott az eltelt évezredek folyamán, de kezdetben úgy képzelték, hogy a túlvilágon is munkával telik majd az élet, csak e munka könnyebb és eredményesebb lesz.

A keresztény kinyilatkoztatás egyértelműen a túlvilági élet mellett tesz tanúságot, egyben helyesbíti a korábbi elképzeléseket. A túlvilági élet minőségileg más lesz, mint a földi élet, ám nem szünteti meg az emberi lét anyagi vetületét: a feltámadt test jóval nagyobb szabadságot ad az embernek, mint az általunk ismert, de valódi, anyagi test lesz. A feltámadást követően az embereken nyilvánvalóvá válik Istenhez fűződő viszonyuk, ezáltal a földi világ igazságtalanságai is orvoslást nyernek (Jn.5,29). Azok, akik Isten barátainak bizonyulnak, Isten biztonságot és boldogságot adó jelenlétében fognak élni, bensőséges viszonyban Istennel és embertársaikkal (Jel.22,3-4). Az emberek közötti kötelékek valamiképpen fennmaradnak: mint egy nagyváros lakói, akik (házanként) kisebb (családi, baráti) közösségekben élnek, mégis egyetlen (városi) közösséget alkotnak (Jel.21,10.). E közösséget az Isten- és emberszeretet hatja át, forrasztja eggyé és erősíti meg. (Azok ellenben, akik Istent elvetették, Istentől távol, a bukott angyalok gúnyolódásának és zsarnoki vágyainak kiszolgáltatva, a keserűség, reménytelenség, gonoszság és gyűlölet által tüzelve, egymással is szüntelen harcban állva gyötrődnek majd.)

Bár az Egyház egyértelműen vallja, hogy az ember örökké él, a keresztények számára a halál mégis fontos pontja az életnek. A földi élet lezárásaként a halálban az ember meghozza élete legfontosabb döntését: Istennel vagy Isten nélkül akar-e élni. Kétségtelen, hogy az ember földi életében meghozott döntései, jótettei és bűnei megkönnyíthetik vagy megnehezíthetik ezt a döntést, de a halálban az ember különleges szabadságra ébred. A halál pillanatában ugyanis az ember megszabadul földi léte adottságainak korlátaitól: valódi személyisége, amelyet az élete folyamán Isten által ingyenesen adott kegyelmek és alkalmak az adott korlátok között való jó vagy rossz felhasználása révén alakított eddigi élete során, ekkor mutatkozik meg igazán. A halál tehát az igazság pillanata, de egyben az irgalomé is: Isten nem egyszerűen földi életünk teljesítményét bírálja el, hanem felkínálja szeretetét. Aki elfogadja azt, üdvözül, aki visszautasítja, elkárhozik. E döntésünk nyilvánvalóan nem független földi életünk alatt kialakított személyiségünktől, de nem is szükségképpen következik abból. A válasz alapvetően kétféle lehet, a válaszadás módja azonban egyéni: minél jobban gazdagodtunk erényekben földi életünk során, minél jobban kibontakoztattuk magunkban Isten tervét, annál nagyobb mértékben tudjuk Isten szeretetét befogadni és viszonozni. Aki elfogadja Isten szeretetét, alkalmat kap arra is, hogy bűnei következményeitől megszabadulva, tisztán léphessen Isten elé.

Valószínű, hogy a halálban átértékeljük addigi életünk egészét, hiszen ami addig folyamatban volt, most befejeződik, és Isten közelségének fényénél a maga egészében szemlélve életünket feltárulnak annak rejtett összefüggései: a nagy egészen belül tisztábban láthatjuk küzdelmeinket és Isten beavatkozását életünkbe. Az ember mint természetétől fogva közösségi lény halálában és azt követő életében sem válik elszigetelt lénnyé. Az emberi nem egysége nem csak a bűn terjedésében és következményei elszenvedésében nyilvánul meg, hanem a bűn és következményei elleni küzdelemben is. Ahogyan bűneink jó részét nem egyedül követjük el, a bűn elleni harcban is támaszai lehetünk egymásnak (Gal.6,1-4.). A bűn elleni harcban is közösséget vállalhatunk embertársainkkal, segítve őket – Isten akaratából – a halálon túl is.

Az Egyház ugyanis tanítja Isten népének egységét is: a földi életet élő keresztényekből álló Küzdő Egyház, a halált követően az Istennel való boldog találkozásra készülődve a bűn következményeitől megszabadulni akaró emberekből álló Szenvedő Egyház, és az Istennel már közösségben élő emberekből álló Megdicsőült Egyház egyetlen szent népet alkot. A Küzdő Egyház tagjai jótetteikkel és imáikkal segíthetik a Szenvedő Egyház tagjait, hogy „mielőbb” a Megdicsőült Egyház tagjai közé kerülhessenek (ez a búcsúk lényege), a Megdicsőült Egyház tagjai pedig közbenjárnak Istennél a Küzdő Egyház és a Szenvedő Egyház tagjaiért. „Miként használhatna egy halottnak, ha halála után ajánlanak fel érte miséket és búcsúkat?!” – kérdezik sokan, és nem is teljesen alaptalanul. Ne feledjük azonban, hogy a halálban az ember kilép a földi idő folyásából (bár természetéhez tartozó anyagi vetülete miatt valószínűleg ekkor is térben és időben létezik), ezért rá a földi idő és tér korlátai többé nem vonatkoznak rá.

Gyenge geometriai hasonlattal élve olyan ez, mintha a földi élet egy parabola mentén telne, és az ember a halálban egy egyenesre lépne át, amely egy pontban ismét metszi e parabolát (ez a világ vége), ám egy darabig attól eltérő nyomvonalon halad. A parabola köztes szakaszából végtelen számú egyenest húzhatunk, amely e pontban metszi e másik vonalat (vagy annak bármely pontját a köztes szakaszon); így imáink és engesztelésünk – amelyek hatása térhez és időhöz nincs kötve, hiszen Isten, akihez szólnak, kívül van téren és időn – a halál időpontjában vagy a tisztulás idején bármikor érzékelhetővé válik annak, akiért felajánljuk azt. Ez azt jelenti, hogy a végső döntés pillanatában és a tisztulás időszakában nem csak földi életünket szemlélhetjük, de az irántunk halálunk után megnyilvánuló szeretetet is érzékelhetjük. A felénk áradó szeretet nagyban segítheti azt, hogy végül Isten mellett döntsünk, és vállaljuk a megtisztulással járó szenvedést, hiszen embertársaink szeretetében is Isten szeretete tükröződik vissza. Ne feledjük azt sem, hogy amikor halottainkért szentmisét ajánlunk fel, szeretetünket Krisztus megváltó szeretetével egyesítjük!

Véleményem szerint halálunk e közösségi vetülete segíthet jobban megértenünk a végítélet szükségszerűségét és jelentőségét is. Előbbi hasonlatunknál maradva, amikor a parabolát metsző egyenesek egy pontban ismét metszik a parabolát, ismét egyesül az emberi nem, hogy végleg szétváljon az Istennel közösséget vállaló, megtisztult emberiségre, és azokra, akik nem kértek Isten uralmából (Mt.25,32.). A különböző korok üdvözült emberei ekkor már nem idegenként állnak egymás mellett, hanem ismerősként, akiket az engesztelés és közbenjárás szeretetből szőtt hálózata egyesít (Ef.2,19.). Az emberi nem egysége, amely földi küzdelmeink közepette inkább csak hangzatos szólamnak tűnik, akkor majd teljes szépségében és erejében megnyilvánul. A megtisztult lelkek Isten uralma alatt az igazságosság szellemében orvosolják a történelem igazságtalanságait is, megbocsátva, de egyben elégtételt is szolgáltatva egymásnak a sérelmekért. Isten pedig saját személyében köszöni meg a jótéteményeket, bőségesen osztva mindenkinek javaiból (Mt.25,34-40.).

Az Istent elvetők e nagy kiengesztelődésnek nem tudnak részt venni: megbocsátani egyáltalán nem akarnak, ezért az emberi elégtételt és Isten elismerését keveslik. Az ő számukra az elmulasztott alkalmak szolgálnak indokul a vágyott (de meg nem érdemelt) elismerés elmaradására, így sorsuk, amely végső kielégítetlenség, örök büntetésként nehezedik rájuk (Mt.25,41-46.). A szétválás eredendően nem Isten szándéka szerint való, de szükségképpen következik abból, hogy Isten a halálban mindenki számára felkínálja a döntést: Vele vagy Nélküle, és mindenki hallhatja Isten félelmetes szavát: „Legyen meg a te akaratod!”. Aki Istent választja, felbonthatatlan közösségben fog Vele élni (Jn.4,23.), így az, aki elutasítja Istent, egyúttal az Istennel közösségben élő emberiség közösségéből is kizárja magát; ez a kitaszítottság azonban nem a megbánás, hanem a keserűség és irigység érzését szítja fel (Lk.13,28). E döntés azonban végleges és megmásíthatatlan, ezért az azon alapuló szakadás állapota is örök és megváltoztathatatlan lesz (Lk.16,26.).

Amikor tehát most halottainkra gondolunk, ne feledkezzünk meg minden ember örök sorsáról; felelősséggel és szeretettel munkálkodjunk azon, hogy Isten műve mind jobban kiteljesedjék a világban, és Isten dicsősége nyilvánuljon meg úgy az élőkön, mint a holtakon!

(Eredetileg közzétéve: 2009. november 1.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: