Kutyaharapást szőrivel?

Mottó:… amilyen mértékkel ti mértek,
olyannal mérnek majd nektek is.
” (Lk 6,38)

Húsvét táján plakátok lepték el Budapest utcáit, amelyek arra hívták fel a figyelmet, hogy “A megkülönböztetés jogellenes. Küzdjön ellene!“. Túl azon, hogy ez a megállapítás így nem igaz, hiszen nem önmagában a megkülönböztetés jogellenes (hiszen a jog lényege éppen a megkülönböztetés, t. i. a jogszerű és jogszerűtlen megkülönböztetése) hanem csak az indokolatlan, hátrányos megkülönböztetés, idegen eredetű szóval a diszkrimináció, a mellékelt képek és a hátrányos megkülönböztetés eseteire utaló szövegek meglehetősen irányított képet festve  szemezgetnek a célcsoportok közül. Ez nem az én szubjektív észlelésem hibája: az elkészített plakátok teljes körét bárki megtekintheti az Európai Bizottság honlapján. Így válik egy alapvetően fontos jogvédelmi kérdés az ideológiai harc eszközévé…

A megkülönböztetés célcsoportjai a kampány szerint az etnikai kisebbségek, a fiatalok, öregek, fogyatékosok, “különleges” szexuális irányultságúak és az egzotikus vallási kisebbségek; csupa-csupa olyan csoport, akiknek kiszolgáltatott helyzetére manapság illik felhívni a figyelmet. Nem szerepeltek azonban – bár a munkahelyi hátrányos megkülönböztetésnek vagy zaklatásnak legalább ennyire ki vannak téve – a kisgyermekes, illetve gyermeket vállalni kívánó nők, a keresztény hitüket komolyan vevők, és az el nem fogadott politikai nézeteket vallók.

Tudom, hogy első látásra meglehetősen merész dolog egy kisgyermekes anyát és egy bőrfejűt egy kalap alá venni; valóban, más közös nincs is bennük, mint az, hogy nem divatos az ő kiszolgáltatottságukat emlegetni, bár kétségkívül eltérő okból. A kisgyermekes, illetve gyermeket vállaló nők és a keresztény hitüket komolyan vevők azért nem kedveltek, mert a különböző individualista, forradalmi ideológiák hirdetői elsősorban a hagyományos társadalmi renddel szemben határozzák meg magukat, amelynek értékeit e csoportok tagjai általában magukénak vallják. A szélsőjobboldali politikai csoportok pedig azok, akiknek  ideológiájával (amely lényegileg éppúgy szemben áll a hagyományos, keresztény értékekkel) való szembenállás  az, amely e forradalmi ideológiákat – az értékrendjében legalábbis – meglehetősen konzervatív társadalmi többség előtt legitimálja.

Maga az elnyomó az egyik, ellenség a másik – legalábbis e forradalmi ideológiák képviselői szemében. Ez az a pont, ahol a jogvédelmi célt legyőzi az ideológiai hittérítés szándéka. A jogvédelem ugyanis – egy valódi jogállamban – mindenkit megillet; a törvény előtti egyenlőség lényege ugyanis éppen az, hogy a jog mindenkit egyenlő mércével mér, legyen az ellenség vagy barát. A valóban jogellenes indokolatlan hátrányos megkülönböztetés lényege pedig az, hogy össze nem tartozó dolgokat összekapcsolva okozunk hátrányt másokhoz képest valakinek egy olyan jogviszonyban, amelynek keretei között nincs közöttük lényeges különbség.

A szélsőséges ideológiák terjedése ellen  – saját jól felfogott érdekünkben, a jogállam védelmében –  természetesen küzdenünk kell, de egy megfelelő munkát végző munkavállalót önmagában még azért sem lehet megfosztani a munkájától, mert szélsőséges politikai meggyőződést vall. Természetesen előfordulhat, hogy ez a meggyőződés kihat a munkavégzés minőségére: de még ebben az esetben  sem szélsőséges politikai meggyőződése, hanem a munkavégzésre irányuló jogviszonyból fakadó kötelezettségek nem megfelelő teljesítése vagy elmulasztása lehet a munkajogi szankciók alapja.

Ezzel a szigorúan jogállami megközelítéssel tartozunk magunknak és a jogállamnak – semmi szükség arra, hogy ordas eszmék képviselői legalább részben alappal ártatlan áldozatnak érezhessék magukat, akiket pusztán politikai meggyőződésük miatt üldöznek. Ráadásul ezzel elkerüljük annak szükségességét, hogy az emberek politikai meggyőződését minősítgessük, és állandóan kényszerű “szent háborút” folytassunk a nekünk nem tetsző eszmék ellen, ami csak a polgárháborús hangulatot kelt, a szélsőséges megközelítés terjedését eredményezi és a gyűlölet szellemét tartja fenn a társadalomban.

Persze vannak, akik számára éppen ez az eredmény a kívánatos, mert érvényes mondanivaló nélkül szellemi létalapjukat a szakadatlan “szent háború” elit-alakulatának szerepéből merítik. Valójában ők éppolyan szélsőségesek és elvakultak, mint akik ellen harcolnak, és felfogásuk éppen olyan kártékony a társadalom egésze szempontjából,  mint amely ellen maguk küzdenek. Fő céljuk az ideológiai ellenség totális megsemmisítése: minden eszközt megengedettnek tartanak a “megtestesült Gonosz” visszaszorítása érdekében, és e heves indulatot annak – kétségtelen – múltbeli és jelen bűneivel akarják igazolni. Csak azt nem veszik észre, hogy ez a “szeresd felebarátodat, gyűlöld ellenségedet” alapelvére épülő igyekezet kudarcra van ítélve: a társadalmi béke csakis az igazságosságra épülhet, a valódi törvény előtti egyenlőség az, ami a kölcsönös tisztelet és bizalom légkörét meg tudja teremteni a társadalomban, és csakis az ellenség jogos igényeinek tiszteletben tartása az, ami a gyűlöletet értelmetlenné teszi.

Visszatérve e kampányra, azt meglehetősen rosszul is időzítették, ha annak valódi célja nem a politikai hithirdetés vagy a figyelemelterelés volt. Az Európai Unió ugyanis eddigi történetének egyik legkomolyabb szociális válságát éli át. Az Európai Unió és tagállamok minden erőforrást a pénzügyi válság felszámolására mozgósítanak, a szociális szempontok ismét háttérbe szorultak. (Abba, hogy a válság valódi oka tényleg a túlzott szociális kiadásokban, vagy a féktelen, rövidlátó kapzsiság és mindent ellepő korrupció tombolásában keresendő-e, most inkább ne menjünk bele…) Lényeg, hogy a munkavállalói jogok mindenütt jelentősen szűkülnek, számos országban emberek tömegeit teszik utcára, csökkentik a fizetésüket, növelik munkaidejüket, vonják meg tőlük a különböző kedvezményeket.

Ebben a helyzetben aligha hiszem, hogy a hátrányos megkülönböztetés lenne a munkavállalók legfontosabb problémája; ha azonban a megkülönböztetés elleni küzdelem jegyében a dédelgetett csoportok tagjai érinthetetlenné válnak, és ezért a többiek kerülnek hátrányos helyzetbe, ez nemhogy gyengítené  az előítéleteket, hanem felerősíti azokat. De még ha a kampány sikerrel jár is, és megszűnik a megkülönböztetés: mi haszna van abból a plakátokon szereplő cigány, fiatal, öreg, rokkant, homoszexuális vagy éppen muszlim munkavállalónak, ha éppúgy 25%-kal csökken a fizetése, mint egy nem cigány, középkorú, heteroszexuális, nem rokkant keresztény munkavállalóé, vagy ha épp úgy utcára teszik, mint őt? Tudom, hogy legszebb öröm a káröröm (mert nincsen benne irigység), de azt nem feltételezném egyetlen épeszű munkavállalóról sem, ha annak örülne, hogy együtt hal éhen a többséggel.

Jobb lenne ezért inkább mindenki számára, indokolatlan hátrányos megkülönböztetés nélkül biztosítani a tisztes megélhetést biztosító munkát, és az ahhoz kapcsolódó munkavállalói jogokat, mint azt kutatni, ki miért nem részesül ebben a “kegyben” …

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: