Mire várunk?

tűzbenMottó:Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá,
aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára,
mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában.” (Jn 3,16-18)

A világsajtó szenzációként terjesztette azt a hírt, hogy az ősi maja jóslatok szerint 2012. december 21-én, tehát a téli napfordulókor véget ér a világ. Az emberek szerte a világon vérmérsékletüknek megfelelően kezelték a hírt. Volt, akit bosszantott ez az ostobaság, volt akit mulattatott, mások jóleső borzongással gondoltak erre az izgalmas eseményre, megint mások komolyan vették, és vagy otthon készültek fel a közelgő pusztításra, vagy elutaztak azokra a helyekre, amelyeket – állítólag – a világ vége nem fog érinteni. Végül nem történt semmi, eltekintve attól, hogy a sajtó, néhány önjelölt kutató, továbbá a bunkerkészítők és az utazási irodák jó üzletet csináltak. A világvége-cirkusz azonban tulajdonképpen még jól is jöhet nekünk, keresztényeknek, hiszen akaratlanul is utalt az advent lényegére, és a szokottnál alkalomhoz illőbb hangulatot teremtett. Mi ugyanis minden adventkor – a választott nép Messiásra való várakozását felidézve – valójában a világ végét, Krisztus második, dicsőséges eljövetelét várjuk.

Nem véletlen, hogy az első adventi vasárnapon az Egyház Krisztus nagy világvégi beszédéből idéz: az advent ugyanis számunkra elsősorban nem is az emlékezés ideje, hanem felkészülésé. Az adventi lila szín a bűnbánatra utal, amely a jelen (bűnös állapotunk) és a jövő (Krisztus második eljövetele) közti összefüggésbe helyezi ezt az időszakot.

Emberi kíváncsiságunk számára – hívők és nem hívők számára egyaránt – a világ vége kapcsán természetesen a rendkívüli események és azok bekövetkezésének ideje az érdekes. A világ végére vonatkozó jövendölések homályos képei rejtvényfejtésre hívnak: mikor és mi fog történni? Talán már el is kezdődött a végső nagy pusztulás ideje? Vagy azok a jelek, amelyeket felismerni vélünk, még nem a végső időket jelzik? E kérdésekre meglepő módon a válasz az: igen, Krisztus első eljövetelével megkezdődött a végső idő, a jelek, amelyeket észlelünk, valóban a végső időkre utalnak, mégsem lehet belőlük egyértelműen a világ közeli végére következtetni.

Először is jó, ha figyelembe vesszük: bár Jézus ezt kifejezetten nem mondja, de mindabból, amit a világ végéről elmond, az következik, hogy a világ vége nem a világ belső fejlődésének eredménye, hanem az Isten nagy tettei közé tartozik. A világ vége ugyanis egyben az új, örökkévaló világ kezdete; Krisztus második eljövetelét követően a teremtett világ általunk ismert rendjét új rend, az örökkévalóság rendje váltja fel ( Róm 8,19-21.). Ez az új világ vagy a régi pusztulását (Jel 21,1), vagy minőségi megváltozását feltételezi (1Kor 15,35-58). Ez a minőségileg is más világ azonban nem a világ jelenlegi adottságaiból és törvényszerűségeiből ered; a Teremtő Isten külső beavatkozása nélkül az új ég és új föld (Iz 65,17) nem valósulhat meg. Ez azt is jelenti, hogy e változás időpontját és jellegét a világ megfigyelésével nem tudjuk – sem tudományosan, sem tudománytalanul (pl.: csillagjóslás útján) – előre jelezni, hiszen ez a változás nem a világból indul ki.  Ezért keresztényként el kell utasítanunk minden olyan állítást, amely szerint a világ megfigyelése alapján valaki (valamelyik tudós, az ősi maják, sumérok, atlantisziak, földönkívüliek stb.) meg tudta, illetve tudja állapítani a világ végének időpontját.

De mi a helyzet azokkal a jelekkel, amelyeket úgymond Isten küld a látnokoknak, jövendőmondóknak, prófétáknak? Kétségtelen, hogy ha valaki, akkor Isten tudja, mikor és milyen módon akar véget vetni a világnak. Sőt, Jézus maga is beszél a világvége előjeleiről,  sőt, kifejezetten azt mondja: “Vegyetek példát a fügefáról! Amikor hajtása már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtóban!” (Mk 13,28-29, Mt 24,32-33). Ennek ellenére ezekben az előjelekben sem bízhatunk. Ha ugyanis jobban szemügyre vesszük Jézus által megjelölt előjeleket, illetve a beszéd egészét, láthatjuk, hogy ez a mondat sem jelenti azt, hogy a jelek bekövetkezte egyértelműen előre jelzi a világ végének bekövetkeztét.

Melyek azok az előjelek, amelyek Jézus szerint a vég közeledtét előre jelzik? “Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek. Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. … Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhínség, ragály üti fel a fejét, és a föld megrendül itt is, ott is. De ez még csak a kezdete a gyötrelmeknek. Szorongattatásban lesz részetek, megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog titeket. Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást. Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, … Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.” (Mt 24,3-14). “Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Szörnyű tünemények és különös jelek tűnnek fel az égen.” (Lk 21,11) “Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától.” (Lk 21,25-26.)

Ugyanakkor ne feledjük, hogy Jézus azt is mondja: ” Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya. Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, és  jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is.Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!” (Mt 24,36-44). Itt Jézus – ugyanazon beszéd keretei között – meglehetősen világosan tanít arról, hogy a világ végének nem is lesznek konkrét, egyértelmű előjelei, mint ahogyan az özönvíznek sem voltak, vagy ahogy egy betörésnek sincsenek.

A mindennapi tapasztalat is azt mutatja, hogy azok a jelenségek, amelyekről Jézus beszél, hozzátartoznak életünkhöz, így azok megtapasztalása nem visz közelebb ahhoz a kérdéshez, hogy mikor lesz a világ vége. De akkor mégis miért beszél ezekről Jézus úgy, mint a vég előjeleiről? Azt hiszem azért, mert ezek a jelenségek minden időben valójában az emberi világ végességére utalnak. Az ember rászedhetősége, a háború, természeti csapások és megfejthetetlen természeti jelenségek, a gonoszság tombolása és az üldözések mind-mind az emberi lét törékenységére és korlátaira irányítják az emberek figyelmét. Hívők és hitetlenek ezek kapcsán egyaránt kénytelenek szembesülni az emberi lét végességével és esetlegességével. Azzal, hogy az ember nemhogy nem isten, hanem inkább teljességgel kiszolgáltatott lény (Ter 3,7). Ez a felismerés azonban az ember számára a legnagyobb kísértés veszélyét hordozza magában: a kétségbeesés és az abból fakadó, Istennel való radikális szembefordulás kísértését. Erre a veszélyre Jézus kifejezetten is figyelmeztet, ugyanakkor fel is csillantja a reményt: “Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd egymást.  Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 24,10-13.)

A végesség megtapasztalása azonban nem szükségképpen vezet el a kétségbeeséshez: másként kell hogy hasson Jézus követőire, mint azokra, akik nem hisznek benne. Jézusban  ugyanis Isten visszavonhatatlan jelét adta örök szeretetének, így végességünk tudatának sem szabad lerombolnia Istenbe vetett bizalmunkat. A Lukács szerinti evangélium párhuzamos helyén Jézus erre is utal: “Nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De nem vész el egy hajszál sem fejetekről. Kitartástokkal megmentitek lelketeket.” (Lk 21,17-19). Itt Lukács Jézus egy másik, szintén az üldözésekkel kapcsolatos beszédére utal: “Nektek, barátaimnak, mondom: Ne féljetek azoktól, akik a testet ugyan megölik, de aztán semmi többet nem tehetnek. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Attól féljetek, akinek, miután megölt, ahhoz is van hatalma, hogy a kárhozatba taszítson benneteket. Igen, mondom nektek, tőle féljetek.  Ugye két fillérért öt verebet is adnak. Mégis az Isten nem feledkezik meg egyetlen egyről sem.  Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.  Mondom nektek, hogy aki tanúságot tesz mellettem az emberek előtt, azt majd az Emberfia is magáénak vallja az Isten angyalai előtt. Aki azonban megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. ” (Lk 12,4-9). A Krisztust követő embernek a világban található szenvedés és szomorúság ellenére is Isten mellett kell döntenie, megvallva, hogy az Isten szeretet (1Jn 4,8); e hitvallás módja pedig az, hogy szeretettel fordulunk egymás felé (1Jn 4,11), nem engedve, hogy kihűljön bennünk a szeretet.

Jézus tehát még amikor a végítéletről szól, akkor sem a jövőre nézve ad tájékoztatást, hanem arra figyelmeztet, hogy a jelenben kell olyan életet élnünk, hogy ne érjen minket készületlenül az Úr napja. A marxisták azzal vádolták a keresztényeket, hogy a jelen nyomorúságairól elterelve a végső idők boldogságára irányítják a figyelmet, ezzel akadályozva az emberi társadalom igazságtalanságainak orvoslását. Ha azonban jobban szemügyre vesszük Jézus beszédeit, láthatjuk, hogy ez egyáltalán nem igaz, hiszen amikor Jézus a végső időkről beszél, valójában a jelenről tanít, hiszen az ő eljövetelével már beléptünk a végső időbe, sőt, valójában már a végítélet is megkezdődött (Jn 3,18). Azt persze nem tudjuk, milyen hosszú ez az idő: a Homo-nem a legújabb kutatások szerint közel 2 millió éve él a földön; e hosszú emberi történelemhez képest pedig mit számít két-három ezer év?! Jézus sem a jövőre, hanem a jelenre akarja irányítani figyelmünket, hiszen örök sorsunk most dől el: “Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.” (Lk 21,34-36)”

Nem az a dolgunk tehát, hogy a teremtett világot és homályos jóslatokat fürkészve kutassuk a végítélet időpontját, hanem az, hogy itt és most szeretetTel fordulva egymás felé méltóképpen fogadjuk, bármikor is következik el, hiszen ha a végítélet várat is magára egy-két ezer évig, halálunk napja biztosan eljön még a mi életünkben …

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: