Általános mozgósítás

erősítésMottó:Azt is mondom nektek:
Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön,
és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól.
Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben,
ott vagyok közöttük.” (Mt. 18,19-20)

Egész héten arra készültem, hogy írok néhány sort a múlt vasárnapi Evangéliumról, de ember tervez, Isten végez: Ferenc pápa böjt- és imafelhívása most fontosabb. Aki még nem értesült volna róla, Ferenc pápa azt kéri, hogy 2013. szeptember 7-én tartsunk szigorú böjti napot és virrasztva imádkozzunk vele együtt a világ, különösen is Szíria békéjéért. Valóban, ahogyan most mennek a dolgok, az ima marad az egyetlen fegyverünk, hiszen az Egyesült Államok háborúzni akar, ami azonban könnyen regionális háborúvá szélesedhet.

Először is jó, ha tisztázzuk: bármi is történt Szíriában, az Egyesült Államoknak nincs joga arra, hogy egyoldalúan, saját elhatározásából megtámadja Szíriát. Az első világháború után azért hozták létre – egyébként amerikai javaslatra – a Nemzetek Szövetségét, a második világháború után pedig az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy a fegyveres összeütközéseket ne az egyes érintett felek belátása szerint, katonai erővel rendezzék, hanem a nemzetközi közösség ellenőrzése alá helyezzék. Nem mondom, hogy az ENSZ ezt a feladatát tökéletesen látja el, de kétségtelen, hogy tevékenysége nagyban hozzájárult a regionális háborúk kirobbanásának megelőzéséhez. Az ENSZ-be való belépés által ugyanis a tagállamok lemondtak arról a jogukról, hogy saját belátásuk szerint indítsanak háborúkat, és vállalták, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül nem alkalmaznak egymással szemben katonai erőt.

Az utóbbi időben azonban az Egyesült Államok felhatalmazva érzi magát arra, hogy vélt vagy valós, tömeges emberi jogi jogsértések vagy saját biztonsága veszélyeztetettsége esetén az ENSZ BT felhatalmazása nélkül is katonai erőt alkalmazzon. Nem volt ez mindig így: az első iraki háború még az ENSZ BT felhatalmazása alapján indult, akárcsak az afganisztáni hadjárat; a második raki háború már ENSZ felhatalmazás nélkül, de a BT utólagos jóváhagyásával indult. A szíriai beavatkozás lenne az első komolyabb akció, amelyhez az Egyesült Államok meg sem kísérli megszerezni az ENSZ BT határozatát.

Az a körülmény, hogy az ENSZ BT-ben vétójoggal rendelkező  Oroszország a szír kormányerőkkel szimpatizál, nem menti az Egyesült Államok magatartását. Egyrészt, az ENSZ ellenőrei vizsgálják az esetet, tehát megvan az elvi hajlandóság a helyzet tisztázására, az Egyesült Államok azonban e vizsgálat eredményét be nem várva akar háborút indítani. (Ha évekig nem fájt a csaknem százezer halott, miért pont ez az 1500 ember lenne a háború ilyen sürgős megindításának az oka?) Másrészt, az Egyesült Államoknak legalább meg kellene próbálnia beszerezni a BT előzetes felhatalmazását, és ha a BT-ben erre valamely nagyhatalom vétója miatt nem kerülhet sor, akkor még mindig kérhetne rendkívüli felhatalmazást a Közgyűléstől (igaz, miután a második iraki háború ügyében koholt bizonyítékokat mutattak be, ezt csak akkor tehetné meg, ha az ENSZ ellenőrei is alátámasztják a szíriai kormányzat bűnösségét), miként arra már volt példa.

Az Egyesült Államok rendkívül veszélyes útra lép, ha a régi, mára már megsemmisült birodalmak logikáját követi: vezetői csak saját népük felé akarnak elszámolni tetteikkel, elégségesnek tartják, ha magukat és saját közvéleményüket meggyőzik  igazukról, nem tartják szükségesnek mások véleményét kikérni, illetve arra hallgatni. A saját titkosszolgálati információk persze hasznosak, de ne feledjük, hogy az Egyesült Államok titkosszolgálata már az iraki vegyi fegyverek kapcsán is “melléfogott”: ugyanilyen határozottan állították, mint most, hogy az általuk megdöntendő rezsimnek vegyi fegyverei vannak, és azt be is vetné saját népe ellen, aztán később kiderült, hogy ennek az állításnak semmi alapja nem volt.

Az Egyesült Államok azzal sem vet számot, hogy az elmúlt húsz évben megindított háborúinak csaknem mindegyike kudarccal ért véget: sikerült ugyan megroppantani az ellenséges fegyveres erőket, azonban sehol sem sikerült békét és biztonságot teremteni, így a megtámadott államokban nem csökkent, hanem nőtt a feszültség és az Amerika-ellenesség. Az Egyesült Államok – talán a fegyverlobbi hatására – hamis logikát követ: az általános leszerelés és a nyomor enyhítése helyett az ellenzéki erők felfegyverzése révén akarja biztosítani a tartós győzelmet , csak azzal nem vet számot, hogy az ellenzéki egység mindenütt csak addig áll fenn, amíg a vele szemben álló, kormányzó erők erejük teljében vannak, hiszen sokszor egyetlen közös céljuk van: a hatalmon lévők megbuktatása. Ha e célt elérték, akkor kitör az egykori ellenzéki erők közti hatalmi harc, ami újabb szenvedést és káoszt idéz elő. (Tulajdonképpen így működik ez a nyugati demokráciákban is, csak itt az egyes pártoknak nincsenek fegyveres csapataik, így a helyzet nem torkollik polgárháborúba.)

Az Egyesült Államok különösen az arab világot nem érti, és ezért itt a legsúlyosabbak a melléfogásai. Először is, a radikális csoportok számára az Egyesült Államok olyan, mint a bolsevikok számára az értelmiség: “hasznos idióta”, akit mélységesen megvetnek és gyűlölnek, de nagyon jól jön a hatalmon lévők megdöntéséhez.  Másrészt, a szélsőséges csoportok számára mindenki ellenség, aki nem úgy gondolkodik, mint ők: muszlim vonatkozásban ez lehet egy keresztény, egy másik iszlám irányzathoz tartozó, sőt olyan, saját muszlim irányzathoz tartozó is, aki hite középpontjának valóban az Isten akaratába való békés belenyugvást (iszlám) – és nem a dzsihádot – tekinti. Harmadrészt, a nyugati képviseleti demokrácia – amely arisztotelészi értelemben valójában nem is demokrácia, hanem arisztokratikus vagy oligarchikus berendezkedés – idegen az iszlám közösségen belül, a hívők egyenlőségén alapuló közvetlen demokráciát tükröző vallási felfogástól éppúgy, mint a ténylegesen gyakorolt nemzetségi hatalomgyakorlástól.
Így – a közép-európai országokhoz hasonlóan – csak a nyugati képviseleti demokrácia kulisszáinak felépítése zajlik, amelyet azonban a nemzetközi lobbicsoportok nyomban ki is üresítenek a globális szabad piac, a politikai korrektség és a társadalmi kisebbségek pozitív diszkriminációja követelményeinek nevében. A demokratikus berendezkedés egyik legfontosabb társadalmi előfeltétele, a társadalom többségét alkotó, tisztes jómódban élő középosztály általában nincs is jelen ezekben az országokban: a háborúk és embargók hatására a nyomorgók nagy tömege és a kiváltságos gazdagok szűk elitköre él egymás mellett. Mindaddig, amíg a társadalmi igazságosság szellemében a nyomorgók helyzetében nem következik be érezhető javulás, a külföldi megszállás miatt nemzeti önérzetükben szükségképpen sértett helyiek számára mindez csak gyarmatosítás. Ilyen helyzetben nem csoda, ha a radikális csoportok önjelölt prófétái találnak elég elkeseredett embert, akit meggyőzhetnek arról, hogy hazájuk ellen “keresztes hadjárat” folyik, és helyzetük jobbra fordulását csak az iszlám (általuk hirdetett értelmezésének) radikális követésétől és a hitetlenek elleni harctól várhatják.

A fegyvergyárak persze lehet, hogy örülnek a kereslet fellendülésének, és a háborúban, nem az általános leszerelésben érdekeltek; nem lehet azonban nem észrevenni, hogy a kapzsiság, a gőg és a gyűlölet által mozgatott események végső soron nem szolgálják az Egyesült Államok érdekét, sokkal inkább az Ellenségnek az emberiség tönkretételére szőtt nagyszabású tervét. Itt jövünk azonban a képbe mi, keresztények: mi ugyanis tudjuk, hogy Krisztus kereszthalála megdöntötte a Sátán uralmát; van Szószólónk az Atyánál, akihez fordulhatunk végső szükségünkben. Jézus mondta a sikertelen ördögűzés miatt elkeseredett tanítványoknak: “Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. Mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.” (Mt 17,20-21). Szentatyánk pontosan ezért kéri tőlünk, hogy együtt böjtöljünk és imádkozzunk. A közvetlen veszély miatt nem elegendő, ha egyénileg ítéljük el a vérengzést, vagy szóban tiltakozunk a világbékét fenyegető egyoldalú lépések ellen, mert ezek csak tünetei egy nagyobb bajnak. Itt és most arra van szükség, hogygyökerénél ragadjuk meg a bajt, és valódi közösségként, együtt lépjünk a Mindenható Atya színe elé, kérve őt az emberiséget fenyegető veszély elhárítására, hiszen ő mindent megtehet, és az Ellenség is csak addig mehet el, amíg ő megengedi (v. ö.: Jób 2,6). Persze tartós eredményt csak akkor érünk el, ha a kapzsiság, gőg és gyűlölet szellemét kiűzzük a szívünkből: akkor a Sátán többé nem uralkodhat felettünk, hiszen Krisztus vére árán megváltott minket.

Tulajdonképpen most mi is az amerikai taktikát követjük: földi alakulataink nem elég erősek arra, hogy döntő győzelmet arassunk, ezért a (l)égi erőnket vetjük be …

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: