Keresztúton (V.)

Kereszthordozas_JeruzsalemMottó:Ha valaki követni akar, tagadja meg magát,
vegye fel keresztjét és kövessen.
Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti.
Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét.” (Mk 16,34-35)

Az előző alkalommal azt a kérdést kóstolgattam, miként lehet oldani a szenvedés feszültségét, és ennek kapcsán utaltam arra a kapaszkodóra, amit ebben a Szentírás nyújthat a panaszkodó zsoltárok révén.  Nekünk keresztényeknek azonban van még egy segítségünk a szenvedés idején: nem járatlan ösvényeken kell ugyanis bolyonganuk, hiszen van Valaki, akit a szenvedés útján is előttünk járt és példát mutat nekünk. Ez alkalommal tehát azt a kérdést járnám kicsit körül, hogy Jézus mire tanított szenvedésével.

Bővebben

Keresztúton (IV.)

eli_eli_lamma_szabaktaniMottóFeljegyezted, Uram, szenvedésem útját,
összegyűjtötted tömlőidben könnyeimet.” (Zsolt 56,9)

Az előző alkalommal szemügyre vettük, milyen helyzetben vagyunk, amikor szenvedünk, és igyekeztünk megfékezni értelmünket és képzeletünket, hogy veszteségeink hangsúlyozása és szenvedésünk értelmének lázas kutatása révén ne tegyék helyzetünket még súlyosabbá, hanem inkább a rendelkezésünkre álló erőforrások feltárását és mozgósítását szolgálják. Nyilván sokan egyetértenek azzal, hogy ez a helyes út, ugyanakkor átérzik annak igazságát is, amit úgy fogalmaztunk meg, hogy amikor szenvedünk, nem vagyunk egészen beszámíthatók és kétségbeesett harcot folytatunk az akaratunk feletti uralom visszaszerzéséért. Rendben van, hogy ne növeljük a szenvedéssel szükségképpen együttjáró belső feszültséget, de hogyan tudjuk mederben tartani azt? Valljuk be őszintén: a szenvedés idjén nyugodtan kitehetnénk magunkra egy táblát: “Magasfeszültség! Érinteni életveszélyes!”. Most tehát arra keresném a választ, hogy hogyan kezelhetjük helyesen ezt az életveszélyes állapotot.

Bővebben

Keresztúton (III.)

igézet Mottó:Ne félj a rád váró szenvedésektől!
Az ördög néhányotokat fogságba vet,
hogy próbára tegyen benneteket.
Megpróbáltatásotok tíz napig tart.” (Jel 2,10)

Az előző alkalommal arra kerestem a választ, hogy miként segíthetünk a környezetünkben élő, szenvedő embertársainkon. Nem kerülhetjük azonban meg a kérdést, hogy mit tehetünk akkor, ha nem valaki más, hanem mi magunk szenvedünk. A szenvedéssel kapcsolatos elméleteknek ugyanis az az igazi próbaköve, hogy mi hogyan birkózunk meg vele: ez teszi ugyanis jószándékú tanácsainak hitelsssé vagy éppen hiteltelenné.  Persze nehéz erről egy olyan közösségben írni, amelynek tagja Placid atya, aki igencsak jó példával járt elő ebben, és meg is fogalmazta a szenvedés négy alapszabályát. Az alábbaikban nem is kísérlem meg, hogy ezekbe a magasságokba emelkedjek: arra keresem a választ, hogy mi, a mai jóval gyengébb nemzedék tagjai mit tudunk kezdeni a szenvedéssel.

Bővebben