Nagyszombat

jesus 9Mottó:Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott.
A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett.” (Ter 2,1-2)

Ma Nagyszombat van, a csendes gyász és imádság ideje. Ma a liturgikus szolgálat szünetel: a mai napon nem tartanak szentmisét, és – a bűnbocsánat szentségén kívül – csak halálveszélyben szolgáltatnak ki szentségeket.  Az Egyház arra a napra emlékezik, amelyet Jézus a sírban töltött.

Jézus teste csendesen pihen a sírban; megváltó munkáját befejezte: életét adta az emberek üdvösségéért, és példát adott nekik: hiába gúnyolták, hiába kínozták, hiába ölték meg, ellenállt a kísértéseknek, és nem követett el semmilyen bűnt, inkább imádkozott gyilkosaiért, és megbocsátott a bűnösöknek. Teste most csendesen pihen a sírboltban, amelyet Arimetei József bocsátott a rendelkezésére; ő, aki világ életében szegény volt, egy gazdag ember elegáns sírjában pihen. A zsidók királyaként halt meg, s egy igaz ember bátorságának köszönhetően most méltó nyughelyet kapott.

A Város az ünnep lázában ég; Húsvét ünnepe van, amely ma különösen is nagy ünnep, hiszen szombatra esik. Ma ünnepli Izrael, hogy Isten erős karral kivezette őt Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Előző este, a szombat kezdetén leölték a húsvéti bárányt, véréből kentek a két ajtófélfára és a szemöldökfára; húsát tűzön  sütötték meg és még aznap elfogyasztották, ahogyan a Törvény előírja. Ma pedig nagy ünnep van, és tódul a nép az Úr tempolmába. Igaz, előző nap földrengés volt: a jeruzsálemiek  gondterhelten nézik a repedéseket; nem baj, majd ha elmúlik az ünnep, a zarándokok által a szállásért fizetett pénzből kijavíttatják a károkat. A messze földről érkezett zarándokok ámulva nézik a Templomot. A Szentély függönyét éjjel szorgos mesteremberek összevarrták. Állítólag valami galileai tanító miatt haragudott az Úr, akit a rómaiak felfeszítve hagytak a keresztjén az előkészület napján; a főpapok azonban tudták, mit kell tenni, és a helytartóval levetették a holttestet, hogy az ne szennyezze be az ünnepet …

A főpapok és írástudók is ünnepelnek; igaz, nyugtalan a szívük. Jézust ugyan megölték, de vajon sikerült-e ártalmatlanná tenni? Nem veszélyesebb-e holtában, meggyőződéséért meghalt vértanúként, mint élve, amikor őszintesége sokakat sértett? Reggel már jártak a helytartónál, hogy őriztesse a sírt, nehogy tanítványai ellopják holttestét, és azt állítsák: “feltámadt!”, de ő elutasította őket. Még szerencse, hogy mindig akad a helyőrségben egy-két ember, aki jó pénzért a helytartó elutasító válasza ellenére is kész katonákat küldeni a sírhoz. Persze az ilyen ember megbízhatatlan, ezért nem elég, ha a katonák ott ácsorognak, hiszen ennek a Jézusnak a tanítványai is megvesztegethetik őket, ezért a főpapok kimentek a sírhoz is, és lepecsételték a sírt. Most a lepecsételt sírt római katonák őrzik, de ki tudja, mire képesek ennek az embernek a tanítványai?

Pilátus nem ünnepel: rosszkedvűen sétál termeiben. Nem elég, hogy odakint hömpölyög a nép, mindig lázadásra készen, már kora reggel felzavarták ennek a csürhének a vezetői, és azt követelték, hogy őriztesse a Názáreti Jézus sírját. Mit képzelnek ezek? Van őrségük, őriztessék azzal, ha akarják. Szégyen és gyalázat, hogy őt használják fel a kisszerű személyes leszámolásaikhoz, aztán meg a háta mögött arról panaszkodnak, hogy milyen kegyetlen. Minek is engedett nekik tegnap! Pedig Claudia Procula figyelmeztette, hogy maradjon ki ebből. Most felesége őrá haragszik, és szótlanul jár-kel. Nem hozta ugyan szóba ezt a Jézust, de szemében látta a megvetést: “Rabszolga vagy most is!”. Pedig ő mindent megpróbált, még Barrabás elengedését is megkockáztatta! De ezek az átkozott papok jól tudják, hol árthatnak neki, Seianus kegyeltjének, most, hogy patronusát árulás miatt kivégeztette az isteni Tiberius… De legalább egy kis borsot törhetett az orruk alá azzal, hogy királyként végeztette ki, és aztán holttestét kiadta annak az előkelő embernek, hogy illő módon eltemethesse …

Arimeteai József és Nikodémus fáradtan és rosszkedvűen nézi a Temploba tóduló tömeget. Tegnap szótlanul és sietve váltak el egymástól, miután eltemették Jézust, mint valamely csínyen rajtakapott gyerekek. Egész éjjel az írásokat forgatták, hátha magyarázatot kapnak mindarra, ami történt. A Názáreti Jézus a Főtanács előtt azt állította, hogy az Úr kegyeltjeként, dicsőséges Királyként tér vissza, e helyett a rabszolgák leggyalázatosabb halálát szenvedte el. Nem nyúlt hosszúra élete, és nem látja meg utódait, mint az Úr Szolgájának, miként Izajás megjövendölte; az Úr büntette meg őt így, amiért a Fiának mondta magát? De honnan volt akkor csodatévő hatalma? Miért esküdött hamisan, ha az igazmondása révén elkerülhette volna a halált? És ha mégis igazat mondott, miért nem oltalmazta meg az Úr, ha Fiaként szerette?

Cirenei Simon elgondolkozva nézi boldogan hancúrozó gyermekeit, a kis Alexandert és Rufust. A hátát felhorzsolta a durván faragott gerenda, amit tegnap a hátára kötöztek, hogy vigye a zsidók királya helyett.  Amikor a rómaiak megállították, és kényszerítették, hogy vigye a terhüket, nagyon megijedt, és a családjára gondolt: a feleségére és gyermekeire, akiket nem lát többé. Amikor a Golgotán végre levették róla, és elengedték, úgy érezte, mint aki újjászületett: mégsem kell meghalnia! El akart futni, nehogy visszatartsák, de végül mégis ott maradt. Különös, hogy halt meg ez az ember; bár istenkáromlónak mondták, nem káromkodott és átkozódott: imádkozott a kereszten. Mikor hazaért, a felesége és gyermekei sírva borultak a nyakába: egy szomszéd látta, amikor a rómaiak magukkal viszik, és hírt vitt a családjának. Soká elmaradt, és ők azt hitték, hogy már meg is halt …

Mária szélütötten kuporog a szoba sarkában, nem zokog, nem hisztériázik, csak a szemét futja el olykor-olykor a könny; a mély gyász néma. Mindaz, ami történt, olyan mint egy rossz álom; bárcsak felébredhetne végre! De tudja, hogy mindez megtörtént: az ő fiát megkínozták és megölték. Az angyal szava jut eszébe: “Ő örökli atyjának Dávidnak trónját …” és Simeon szava: “a te szívedet is tőr járja át”. Hát így teljesült az angyal szava? Fiát a zsidók királyaként feszítették keresztre: ez hát Dávid trónja? A keresztfa? De Ő nem zúgolódott; még a kereszten is az Atyához imádkozott. Az Atya kezébe ajánlotta a lelkét, s az Atya meghallgatta Őt. Mi haszna az Úr rendelése ellen lázadozni, most, hogy szenvedései véget értek, s most már az Atya keblén pihen?  Most János jön be, és kérdezi, nincs-e valamire szüksége. Arca sápadt, és beesett; a Mester, aki szerette őt, halott, de halála előtt rábízta az édesanyját. Mária int, hogy nincs szüksége semmire, és halványan elmosolyodik: János harmadszorra jön be ma, meghatóan figyelmes. Amikor János kifelé megy, Mária észreveszi, hogy a köntösét valami kiszakította. Majd holnap megvarrom neki, hiszen Jézus rám bízta; de ma nem lehet: ma szombat van …

Az emeleti teremben a tanítványok kuprognak a földön: olyanok, mint egy nagy csomó háló, amelyet a bárka aljára dobtak. Tegnap este egymás után jöttek meg; addig a Város utcáin kóboroltak, de végül mégis ide hozta őket a lábuk; ugyan hová mehetnének? Jeruzsálem ujjong és ünnepel; az ő fájdalmukra érzéketlen. Veszélyes is nekik az utcán kóborolni: János, aki végighallgatta Jézus kihallgatását, már elmondta, hogy Annás a tanítványairól faggatta Jézust, így csak idő kérdése, mikor fogják kerestetni őket … Alig aludtak valamit az éjjel; Jézust megkínozták és megölték, és ők nem voltak mellette, nem segítettek neki. Sem enni, sem felkelni nincs kedvük: nem éreznek sem éhséget, sem fáradtságot. Fásultak, keserűek és mardossa őket a szégyen. Néha, szabálytalan időközönként egyikük-másikuk egy-egy zsoltárt dünnyög, de aztán elszorítja a torkát a gyász és az önvád … és e kemény férfiak arcán számoltalanul folynak a könnycseppek.

Péter egy sarokban ül, néha összerázkódik, ingatja a fejét, kezével a hajába túr, majd arcát két kezébe temeti, és rázza a zokogás. A többiek nem merik vigasztalni: tudják, hogy háromszor tagadta meg a Mestert, és félnek, hogy valami kárt tesz magában … De ő csak ül, és gyötrődik: reggel is összerázkódott a kakasszóra, szüntelenül két kép kavarog felváltva az agyában: a Mester arca, amikor olyan hevesen fogadkozott, hogy nem hagyja el, aztán a főpap szolgáinak arca, amint körülveszik őt, és újra hallja azokat a szörnyű szavakat, az átkokat és esküket, amiket félelmében kiáltozott … Aztán látja a Mester arcát, amint rátekint, és szinte hallja a kakast … Meg kellene halni, elvenni a méltó büntetést, ami jár neki, a hamis esküért … Ezt érezte akkor is, amikor tegnap feldúltan bolyongva találkozott  Máriával, aki nem tett neki szemrehányást, sőt a karjára támaszkodott, mikor hazafelé tartott a Golgotáról. Ekkor értette meg, hogy nem a halál számára a büntetés, hanem az, hogy szemébe kell néznie azoknak, akik szerették a Mestert, és mindvégig kitartottak mellette …

Eközben a katonák az Olajfák hegyén őrzik a sírt, és unatkoznak. Ketten feszes vigyázzban állnak a sír előtt, ketten fel-le járkálnak a kertkapuig vezető ösvényen, míg ketten a kertkaput őrzik. A decurio egy olajfa árnyékába húzódva pihen. Meleg van, és a páncél hamar áttüzesedik a napon. Rómára gondol, a fürdőkre és arra a fürtöshajú rabszolga-lányra, akivel a fürdőben ismerkedett meg, tavaly ilyenkor. Milyen távoli mindez! Itt csak meleg van és por. Az itteniek gyűlölettel méregetik őket, és hevesen ordítoznak különös nyelvükön. Úgy őrzik ezt a sírt is, mintha valami király nyugodna itt, holott csak egy kivégzett lázadó. Aztán eszébe jut egy kép: hogyan vonult be ez egy hete Jeruzsálembe. A helyőrségben az öreg katonák összesúgtak: a zsidók lázadásáról beszéltek, és azt latolgatták, meddig tudják tartani az erődöt, míg megjön az erősítés Cezáreából.  Ki kell tartani, mert ezek mindenkit kegyetlenül lemészárolnak, akit elfognak! Aztán elfogták, és kivégezték a vezérüket, most mégis ők őrzik a sírját. De mit tudnak tenni heten, ha az a tömeg megrohanja őket?! Bár igaz, azt mondták a zsidó papok, hogy azért kell őrizni a sírt, mert tanítványai el akarják lopni a holttestet, hogy azt mondhassák: feltámadt. Akkor pedig csak két-három ember lehet beavatva, azokkal meg könnyedén elbánnak majd, ha idemerészkednek …

Jézus teste pedig odabent a sírban békésen pihen. Az Atya megbékélten tekint le a Világra, míg a Fiú a holtak országában hírt visz a börtönben sínylődő lelkeknek, az Úr Lelke pedig Jeruzsálem felett lebeg, hogy élesztgesse a bűnösök lelkiismeretét, és vigasztalja a gyászolókat. Mert holnap felvirrad az új teremtés hajnala …

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: