Az Élet Kenyere

kenyér és borMottó:Hadd lássuk, milyen csodajelet viszel végbe!  Akkor majd hiszünk neked.
Mit tudsz tenni? 
Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja:
Égi kenyeret adott nekik enni.” (Jn 6,30-31)

Ma Úrnapját, hivatalosan Krisztus Szent Testének és Vérének főünnepét, vagyis az Eucharisztia ünnepét ünnepeljük.  Noha az Oltáriszentség alapításának ünnepe tulajdonképpen Nagycsütörtökön van, azonban akkor Jézus elfogatásának és Nagypéntek árnyékában nem lehet olyan diadalmas ez az ünnep, ezért vezették be ezt a külön ünnepet a XIII. században. Az, hogy erre az ünnepre ma is szükség van, mi sem mutatja jobban, mint az a hihetetlen indulat és értetlenség, ami az Eucharisztiával kapcsolatos katolikus tanítást és gyakorlatot övezi, sajnos nemcsak a harcias ateisták, a militáns protestánsok, de az elpártolt katolikusok részéről is. De vajon mi, gyakorló katolikusok, értjük-e az Eucharisztia finom jelképiségét és jelentőségét?

Kezdjük talán azzal, hogy az értetlenség voltaképpen érthető, hiszen az Eucharisztia a katolikus tanítás szerint is érthetetlen és felfoghatatlan elsődleges hittitok. Nem tudjuk, hogy miként lehet jelen valóságosan a feltámadt Krisztus az Oltáriszentség színeiben (az átváltoztatott kenyérben és a borban), pusztán kinyilatkoztatott igazságként elfogadjuk ezt a tényt, mert Jézus az utolsó vacsorán azt mondta a kenyérre  “Vegyétek, ez az én testem.” (Mk 14,22) és a borra: “Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik.” (Mk 14,23). Mi, akik hisszük, hogy Jézus Krisztus nem csupán egy szent ember, az elveiért meggyilkolt Messiás, hanem Isten Fia volt, hiszünk abban is, hogy tudta mit beszél, amikor ezeket a szavakat mondta. Az, hogy mi nem értjük, hogyan lehetséges mindez, azért van, mert Ő Isten, mi meg nem vagyunk azok (emberek vagyunk). A reformátusok ezt a feszültséget nem is vállalják, és azt tanítják, hogy az Úrvacsora pusztán jelkép: az Utolsó Vacsora felidézése pusztán emlékezés Krisztus keresztáldozatára. Az evangélikusok szerint is jelképes cselekedetről van szó, azonban szerintük az áldozás pillanatában Jézus jelenvalóvá válik a kenyérben és borban, hogy ilyen módon egyesüljön a hívővel.  Mi katolikusok viszont hisszük, hogy amint a felszentelt pap megismétli Jézus szavait, a Szentlélek Isten erejéből a kenyér és bor lényege megváltozik, és – változatlan színek alatt –  Krisztus testévé és vérévé lényegül át.

Ebbe a titokba mi magunk sem tudunk olyan mélységig belehatolni, hogy megértsük. Annyiban azonban igazuk van a protestánsoknak, hogy Jézus az Oltáriszentséget jelképes cselekedetek formájában létesítette; ezek a jelképek segítenek valamit megértenünk ennek a szentségnek a jelentőségéből és hatásaiból.  Ennek kapcsán most a kenyér és bor kettősségének három jelkép-rétegére szeretném felhívni a figyelmet:

1. Először is, a kenyér és bor áldozati anyagként használatának ószövetségi gyökere van, amely Krisztus főpapságának isteni eredetére utal. A Teremtés könyve szerint ugyanis, miután Ábrahám legyőzte a keleti királyok szövetséges csapatait, hogy kiszabadítsa kezükből unokaöccsét, Lótot, találkozott a keleti királyok által korábban megvert Szodoma királyával,  “Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt. Megáldotta és így szólt hozzá: „Áldott legyen Ábrám a magasságbeli Isten előtt, aki az eget és a földet teremtette. S áldott legyen a magasságbeli Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet.” Ő pedig tizedet adott neki mindenből. ” (Ter 14,18-20). Ennek a kis jelenetnek ószövetségi folytatása is van, mert egy Dávidnak tulajdonított zsoltár így tanít a Messiásról: “Azt mondta az Úr az én Uramnak: ‘Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul!‘ Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta. Az Úr megesküdött és nem bánja meg: ‘Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.‘ Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat tipor le, pogányok között ítéletet tart. A halottak halomban feküsznek, szerte a földön fejeket zúz szét. Útközben a patakból iszik, és újra fölemeli a fejét. ” (Zsolt 110). A kenyér és bor áldozati anyagként történő használata tehát Krisztus messiási mivoltára utal, akinek főpapi méltósága magasabb rendű, mint az ároni papságé, miként azt a zsidókhoz írt levél fejtegeti (Zsid 7,1-10). Jézus főpapságában erő van, mert keresztáldozata által egyszer s mindenkorra legyőzte az emberiség ellenségeit: a Sátánt, a bűnt és a halált, ezért főpapi közbenjárása számára nincs semmi lehetetlen.

2. Másodszor, a kenyér és bor mint hétköznapi anyag önmagában is jelkép. A kenyér a mindennapi táplálék jelképe, amely nélkül az ember élete nem maradhat fenn; aki nem eszik, az megbetegszik és meghal. Jézus a  kenyeret, mint a táplálék jelképét annyira fontosnak tartotta, még a Miatyánkba is bevette: a mindennapi betevő falatra szükségünk van ahhoz, hogy tovább éljünk. Ezt erősíti Jézus kafarnaumi zsinagógában elmondott beszéde is: “Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak.”  (Jn 6,32-33) “; “Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért. … Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.” (Jn 6,48-58). A bor ugyanakkor – az alkohol gátlásoldó hatása mindannyiunk előtt ismert – a felszabadult öröm jelképe; a zsoltáros is ekként utal rá: “Füvet nevelsz az állatoknak, és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földből kenyeret nyerjen, a szívét meg borral vidíthassa, hogy az olaj kenetül szolgáljon fejére, s a kenyér erőt kölcsönözzön neki“. (Zsolt 104 14-15). Az Eucharisztia révén Jézus az örök életet és az örök boldogságot táplálja bennünk: életerő és felszabadult öröm forrása lelkünkben.

3. Harmadszor, a kenyér és bor az átváltoztatás során elválaszthatatlan egymástól. Ezt az Egyházi Törvénykönyv is rögzíti a 927. kánonban: “Még végső szükség esetén is tilos az egyik anyagot a másik nélkül … átváltoztatni.” Ennek a magyarázata nemcsak az, hogy Jézus ekként szabta meg az utolsó vacsorán az Eucharisztikus ünneplés formáját, hanem az is, hogy a test és a vér együttese fontos tanítást jelenít meg. Az ókori ember számára ugyanis abból a tapasztalatból kiindulva, hogy aki vért veszít, elgyöngül, aki pedig elvérzik, meghal – a vér az élet hordozója, az életerő forrása. A mózesi Törvény tiltotta a vér elfogyasztását: “Ha Izrael házából bármelyik ember vagy bármelyik köztetek élő idegen vért eszik, mindegy hogy milyen vért, ellene fordulok annak, aki vért evett és kiirtom a népből. Hiszen a test élete a vérben rejlik. A vért azért adtam nektek, hogy az oltáron elvégezzétek vele az engesztelés szertartását életetekért, mert a vér szerzi meg az engesztelést az élet számára. Ezért mondtam Izrael fiainak: Senki ne egyék közületek vért, s a köztetek lakó idegen se egyék vért. Ha valaki Izrael fiai vagy a köztetek lakó idegenek közül vadászaton elejt egy olyan vadat vagy madarat, amelyet meg szabad enni, annak folyassa ki a vérét és takarja be földdel. Mivel minden testnek a vér az élete, és én azt mondtam Izrael fiainak: Ne egyétek meg a vérét egyetlen testnek sem, mivel minden testnek a vér az élete, aki eszik belőle, azt ki kell irtani. ” (Lev 17,10-14). Ezt a tilalmat egyébként – az étkezési előírások közül egyedül ezt – az apostoli egyház is átvette a zsidóságtól (ApCsel 15,29). Annak, hogy Jézus mégis elrendeli az Ő vére elfogyasztását, komoly indoka van:  az Eucharisztia vétele által éppen az Ő életéből akar részesíteni minket. A két szín elválaszthatatlansága pedig arra utal, hogy az Eucharisztiában nem a keresztre feszített, lándzsával átszúrt és így kivéreztetett halott Krisztus, hanem a halottaiból dicsőségesen feltámadott, élő Krisztus van jelen.

E jelképekre és tudatosításukra azért is szükség van, mert a szentségek által közvetített kegyelmek érzékeinkkel általában nem tapasztalhatók, a szentségek vételekor látszólag nem történik semmi változás, és valójában nem is tudjuk, hogyan hat a kegyelem (ez is elsődleges hittitok!). A szentségek anyaga olyan testi cselekvés, amelynek testi hatása valamilyen módon megfeleltethető a szentség által kifejtett kegyelmi hatásnak. Ha vízzel lemossuk a testünket, a testünk tiszta lesz; ha megkeresztelnek minket, a lelkünk tisztul meg. Ha kenyeret eszünk és bort iszunk, erőre kapunk és jókedvünk lesz; ha áldozunk, lelkünk erőre kap és felderül. Ha betegek vagyunk, és a gyógyító ránk teszi a kezét, testünk meggyógyul; a gyónásban beteg lelkünk gyógyul meg (t. i.: a gyónásban feloldozáskor a pap valójában nem csak felemeli a kezét, hanem jelképesen a fejünkre teszi, csak a gyónót a gyóntatótól elválasztó rács miatt alakult ki az a szokás, hogy ez nem történik meg ténylegesen).  Ha a birkózó testét olajjal kenik meg, kicsúszik az ellenfél fogásából; a betegek szentségének kiszolgáltatása révén a lelkünk az őt legyűrni törekvő szenvedés kárhozatos öleléséből csusszan ki. Ezek a jelképes cselekedetek arra valók, hogy az érzéki tapasztalás (hiánya) ellenére is, érzékelhetővé váljék a kegyelem működése a hit által.

Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert nagyon sok katolikus testvérünk szenved amiatt, hogy áldozás után nem érzi úgy: lelkileg erőre kapott és felderült, és lelkiismeret-furdalása van amiatt, hogy “fogva tartják evilági gondjai”. A szentségek alapvető felépítése azonban éppen azért ilyen, hogy a testi cselekedet akkor is bizonyítékul szolgáljon a hívő számára a szentség hatékonyságára és kegyelmi hatására, ha a szentséget felvevő esetleg nem is érez semmit. Az Eucharisztia akkor is táplál és megörvendeztet, ha vétele után továbbra is fáradtnak és csüggedtnek érezzük magunkat. Ez nem változtat azon, hogy az Eucharisztiában maga Jézus látogat el hozzánk, éppen azért, hogy fáradt és csüggedt lelkünknek erőt és örömet adjon. Ahogyan gyászunkban sem feltétlenül érezzük magunknak erősnek és felszabadultnak pusztán azért, mert egy általunk nagyon szeretett személy meglátogat minket, senki sem vonhatja kétségbe, hogy jelenléte erőt ad, és örülünk neki, hogy mellettünk áll; ugyanígy vagyunk Krisztus látogatásával is. Akkor és ott, lehet, hogy nem érezzük azt az erőt és vigasztalást, amit hoz számunkra, de utóbb, mikor segítségével legyűrjük nehézségeinket, rájövünk, valójában mekkora erőt és vigasztalást nyújtott nekünk.

Járuljunk tehát minél gyakrabban szentáldozáshoz, hogy személyesen  találkozzunk az Eucharisztikus színek alatt ténylegesen jelen lévő, feltámadott Jézussal, aki örök és diadalmas Főpapként közbenjár értünk az Atyánál, és erőt és vigasztalást hoz nekünk a földi élet küzdelmei között!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: