Oly nehéz a választás I. – Hogy’ kerül a csizma az asztalra?

ringsMottó:A tanítványok megjegyezték:
„Ha így áll a dolog a férj és feleség között,
nem érdemes megházasodni.”
” (Mt 19,10)

Az ősz egyik legfontosabb egyházi eseménye, amely a világi sajtó élénk érdeklődését is kiváltotta, a házasság és család kérdéskörét tárgyaló rendkívüli püspöki szinódus volt. A világi sajtó érdeklődését persze az váltotta ki, hogy tájékozatlanságukban úgy gondolták, hogy ez valamiféle reform-zsinat, amelyen dogmák dőlnek meg, és az Egyház szakít azzal a “meghaladott” nézetével, amely a házasságot egy férfi és egy nő életen át tartó, kizárólagos, felbonthatatlan és mindhalálig tartó szövetségének tekinti. Aki ezt várta, alaposan csalódhatott, hiszen ez a püspöki szinódus alapvetően pasztorális jellegű előzetes tanácskozás volt; mi azonban, akik  együtt élünk az Egyházzal, okkal mondhattuk azt: legfőbb ideje volt, hogy a családdal és házassággal kapcsolatos lelkipásztori gyakorlatot alaposan átgondoljuk.

Eddig ugyanis talán túlságosan nagy hangsúlyt helyeztünk a “megszentelt élet” népszerűsítésére, a papi hivatások számának növelésére. Félreértés ne essék, ezek fontos dolgok, de nem feledkezhetünk el arról, hogy a hívő emberek túlnyomó többsége családban él, és a keresztény életszentség legbővebben termő táptalaja ezért az egészséges keresztény család. Sokan gondolják ugyan, hogy a kereszténység számára az ad új lendületet, ha egy nagy hatású szent ember, általában egy pap vagy szerzetes új, eddig nem látott módon hirdeti az Evangéliumot, és ezzel felkelti az emberek figyelmét, és szinte kétségbe esnek az egyre kínzóbb paphiány miatt. Ennek kapcsán azonban felhívnám a figyelmet Benedek pápa egy megjegyzésére, miszerint jelenleg sincs kevesebb pap a hívek számához viszonyítva, hanem a hívek száma csökkent le annyira, hogy az azzal arányos számú pap már alig-alig tudja fenntartani a korábbi lekipásztori szervezetet. Nem a pap teremti meg ugyanis maga körül az egyházi közösséget, hanem az Egyház közössége szüli a papokat. Minél elkötelezett egy hívő közösség, minél jobban megéli a hitét a hétköznapokban (ez a hívek többsége számára a család és a világi munkahely) annál több papi hivatás támad, illetve érik be az adott hívő közösségen belül. A valódi hivatásgondozás tehát nem választható el a családi életet élő, világi hivatást választó keresztények lelkigondozásától, sőt egyenesen feltételezi azt.

Ehhez képest mit tapasztalunk? A hitoktatásban, a keresztény életre nevelés során gyermekeink, fiataljaink alig-alig kapnak segítséget az egészséges családi élet kialakításához. Persze ismertetjük velük a házasságra vonatkozó keresztény tanítást, és megtanítjuk őket arra, hogy milyen súlyos bűnöket kell kerülniük a “hatodik parancs” alapján, továbbá hangsúlyozzuk, milyen fontos az elköteleződés, az önfeláldozás és az alkalmazkodás a házasságban, de ezek – valljuk be – inkább elvi iránymutatások, amelyek igencsak életidegennek tűnnek, és sokszor csak arra jók, hogy félelmet és bűntudatot keltesenek a fiatalokban, és elvegyék a kedvüket attól, hogy a családi élet alapját jelentő házasság, illetve már a párválasztás tekintetében az Egyház tanítását valóban iránymutatónak tekintsék.

Így aztán sok keresztény fiatal a párválasztásra és a házasságra vonatkozó nézetei, gyakorlata szempontjából semmiben sem különbözik nem kersztény környezetétől, és ha emiatt érez valami bűntudatot, az csak arra jó, hogy még jobban eltávolodjék az Egyháztól. De miért is csodálkozunk ezen, ha egyfelől csak kötelességeket írunk elő számukra, a nélkül, hogy ezek értelmét megvilágítanánk, és semmilyen gyakorlati tanácsot nem adunk arra, hogyan lehet valóban krisztusi módon, tehát jól csinálni ezeket? A világ tanácsai gyakorlatiasak, hiszen csak a szexuális technikáról, esetleg a “csajozási”/”pasizási” fogásokról szólnak, a pillanatról; bármennyire látszik ezek elégtelensége, ezzel szemben nem elég nekünk csak az elveket, az örök távlatot felvillanatani, hanem az örök távlatba helyezve gyakorlatiasan kell szólnunk arról, hogyan élhetik meg fiataljaink nemiségüket boldogan és teljes értékűen. Hiszen a nemiséget Isten adta, és a javunkra adta; az Ellenség éppen az által tudja felhasználni a kárunkra, hogy megcsonkítja, és ezt a torzót kínálja fel látszólag ingyenes, bármikor elérhető és biztos gyönyört kínáló áruként.

Arra persze nem vállalkozhatom, hogy párválasztási gyorstalpalót nyitok fiataljaink és gyermekeink számára (kissé furcsa is lenne, ha én akarnám megmondani a “tutit”), inkább csak az ezirányú gondolkodáshoz és törekvésekhez szeretnék egy ugrópontot és kis muníciót szolgáltatni a következő néhány bejegyzésben. Nem feltétlenül egységes, egybefüggő “tananyagot” szeretnék átnyújtani, inkább egy-két, manapság divatos, ám téves elképzelésről szeretnék elgondolkodni, mert ezek kritikája utat nyithat a keresztény elvek fényében is helyes, ugyanakkor valóban gyakorlatias megoldási lehetőségek irányvonalának meghatározásához. Ez persze csak az első lépés; jó lenne, ha egyházi közösségeinkben sokan, nálam nagyobb tapasztalattal rendelkezők, fiatal házasok osztanák meg gondolataikat a “legjobb gyakorlatokról” (“best practice”), hogy kialakulhasson egy magyar keresztény “párválasztási franchise”.

Talán nem tűnik kifejezetten adventi programnak, bár ez is, az is a találkozásra való készületről szól …

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: