Oly nehéz a választás IV. – Evolúciós játékok

ragadozókMottó:Ahhoz, hogy egy nő igazában számítson,
okosnak vagy jónak kell lennie.” (Agatha Christie)

Az ember alapvetően értelmes lény, és irtózik mindattól, ami értelmetlen, ezért igyekszik a látszólag megmagyarázhatatlant is megmagyarázni. Az emberi értelem ezért különböző ún. természeti törvények felállításával igyekszik a világ történéseit értelmes rendezőelvekre visszavezetni. Az emberi viselkedés értelmes magyarázata során ez gyakran oda vezet, hogy a magyarázat sokszor  éppen az emberi értelem szerepét tagadja, és az emberi viselkedést különböző biológiai folyamatokra (törvényekre) igyekszik visszavezetni. Ez a sors utolérte a párválasztást is, hiszen a kölcsönös vonzalom sokszor meglehetősen megmagyarázhatatlannak, észérvekkel nehezen igazolhatónak tűnik, ezért különböző biológiai magyarázatokkal igyekeznek ésszerűségét kimutatni. Ez önmagában talán nem lenne baj, de az etológiai feltevések átszivárogva a közbeszédbe furcsa torzszülötteket hoznak létre; ezek egyike a – minden értelemben – vulgáris alfa-hím elmélet. Bővebben

Oly nehéz a választás III. – Aki keres, az talál

questionnaireMottó:Ki milyen virágot szakít,
azt szagolja!

Ha az ember jár-kel a világhálón, lépten-nyomon belefut olyan oldalakba, amelyek igyekeznek párkapcsolati tanácsokkal segíteni olvasóikat. Ennek egyik formája az “n+1 jel, hogy a kapcsolat halálra/sikerre van ítélve” illetve az “n+1 tulajdonság, aminek meg kell lennie/nem szabad meglennie a párodban” kaptafára felépített szerelmi kisokos. Nem állítom, hogy mindaz ostobaság, ami ezekben le vagyon írva, de az biztos, hogy ha őszintén magunkra vonatkoztatunk néhány ilyen feltételrendszert, akkor alighanem mindannyian alkalmatlannak minősülünk a boldog párkapcsolatra, legalább egy vagy két szempontból. Persze mondhatják kedves Olvasóim, hogy eléggé ostoba az, aki ezeket az írásokat komolyan veszi. Csak az a baj, hogy nagyon sokan hasonló, leegyszerűsítő elvárások alapján keresnek párt – és sajnos meg is találják!

Bővebben

Oly’ nehéz a választás II. – Valódi-e az Igazi?

igaziMottó:Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból
megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette.” (Ter 2,22)

Mielőtt néhány gyakorlati kérdést megvizsgálnék, először is egy jószándékú, ám már keresztény körökben is ható, ártalmas nézetre szeretném felhívni a figyelmet.  Nevezetesen arra, hogy aki sokáig nem talál párt, az saját magának köszönheti, hiszen túl nagyok az igényei, ezért neki kell megváltoznia és megértenie, hogy “nem jön el a szőke herceg”, és “Igazi nem létezik”. Míg előbbi állítással általában egyet tudok érteni (bár ha a Földön csekély számban élő szőke hercegek is nősülnek, akkor nyilván van, akihez tényleg eljön a szőke herceg), utóbbival azonban nem, és ennek hangoztatását nagyon károsnak tartom, mert csak arra jó, hogy az őszinte keresőket elkedvetlenítsük, és a házasságokat rossz kompromisszumokra építsük. Ráadásul ez az állítás nem is igaz.

Bővebben