Oly nehéz a választás IV. – Evolúciós játékok

ragadozókMottó:Ahhoz, hogy egy nő igazában számítson,
okosnak vagy jónak kell lennie.” (Agatha Christie)

Az ember alapvetően értelmes lény, és irtózik mindattól, ami értelmetlen, ezért igyekszik a látszólag megmagyarázhatatlant is megmagyarázni. Az emberi értelem ezért különböző ún. természeti törvények felállításával igyekszik a világ történéseit értelmes rendezőelvekre visszavezetni. Az emberi viselkedés értelmes magyarázata során ez gyakran oda vezet, hogy a magyarázat sokszor  éppen az emberi értelem szerepét tagadja, és az emberi viselkedést különböző biológiai folyamatokra (törvényekre) igyekszik visszavezetni. Ez a sors utolérte a párválasztást is, hiszen a kölcsönös vonzalom sokszor meglehetősen megmagyarázhatatlannak, észérvekkel nehezen igazolhatónak tűnik, ezért különböző biológiai magyarázatokkal igyekeznek ésszerűségét kimutatni. Ez önmagában talán nem lenne baj, de az etológiai feltevések átszivárogva a közbeszédbe furcsa torzszülötteket hoznak létre; ezek egyike a – minden értelemben – vulgáris alfa-hím elmélet.

A vulgáris alfa-hím elmélet lényege abban foglalható össze, hogy vannak olyan férfiak – ők az alfa-hímek – akik gyakorlatilag bármely nőt megkaphatnak, életük során ezért rengeteg nővel létesítenek szexuális kapcsolatot, míg vannak a többiek – ők a béta-hímek – akik ilyen előnnyel nem rendelkeznek, és örülhetnek, ha valami lehullik nekik az alfa-hímek asztaláról. A nők vonzalma pedig akként írható le, hogy minden nő alfa-hímre vágyik, de tartós párkapcsolatra béta-hímet választanak, aki kiszolgálja őket és gondoskodik róluk. A mai társadalom nyelvére lefordítva: a nő a béta-hímmel köt házasságot, és az alfa-hímmel csalja a férjét.

Talán nem nehéz rájönni, hogy ez az elmélet a csapodár férfiak önigazolása. Az elmélet azonban nem puszta hímsovinizmus, mert létezik női változata is (ott a férfi választ irányíthatóbb béta-nőstényt, akit aztán megcsal az okos és független alfa-nősténnyel). Meglehetősen elterjedt a világhálón, ezért talán nem haszontalan néhány szóban összefoglalni, mi a tudományos alapja, mert ebből nyomban kiviláglik, hogy valójában áltudományos magyarázatról van szó, amely inkább a hűtlenség apológiájának, mint a párválasztást helyesen leíró elméletnek tekinthető.

Az alfa-hím fogalma az etológiából származik, és a társas viselkedésű állatok csoportjain belüli viszonyok leírásával kapcsolatos. Több állatfajnál megfigyelték ugyanis, hogy az egyes állatcsoportokon belül valamiféle hierarchia létezik. Az alfa-hím egy több hímet magában foglaló csoporton belüli “legmagasabb rangú” hím, amely a csoportban vezető szerepet játszik, és bizonyos előnyöket élvez a táplálkozás, illetve a párzás terén. Fontos azonban, hogy ez nem jelent kizárólagosságot; vannak ugyan olyan állatfajok, amelynek csoportjai egyetlen hímből, nőstényeiből és azok kölykeiből áll, ahol nyilván csak a csoportot vezető hím párosodhat, de az alfa-hím fogalma eredetileg nem erre utal.

Ugyancsak fontos, hogy ahol van alfa-hím, ott a csoportban csak egy ilyen van, és nem több; ezen kívül a többi hím sem egyenrangú, hanem köztük is van egy hierarchia; a béta-hím tehát nem egy pária, hanem a második a rangsorban, akiből idővel általában alfa-hím lesz; az etológiai “vesztes” az omega-hím, aki a rangsor legutolsó helyén helyezkedik el (bár idővel ő is lehet akár alfa-hím is). Az alfa-hím e minősége nem feltétlenül biológiai adottságaiból adódik. Bár a vezető helyet néha harcok során szerzi meg az alfa-hím, ez egyáltalán nem minden faj esetén van így. Vannak olyan állatfajok, ahol bizonyíthatóan a többi hímmel való együttműködés képessége emeli az alfa-hímet a többi hím fölé (vagyis ez a hím tud leghatékonyabban “szövetségeket kötni”, vagyis a többiek társas viselkedését úgy manipulálni, hogy azok alávessék neki magukat), de például a szabadon élő farkasoknál – szemben a fogságban összezárt farkasokkal, ahol harc árán dől el a vezető szerep – az alfa-hím és az alfa-nőstény egyszerűen a szülőpár, mert a farkasfalka tipikusan a kölykeikből áll. Rendkívül érdekes, hogy a farkasoknál például a hímek és nőstények külön hierarchiát alkotnak, és ez a két hierarchia bonyolult kapcsolatban áll egymással. Megfigyelték például azt is, hogy a vadászatról visszatérő alfa-hím előtt az alfa-nőstény általában a behódolás jeleit mutatja, mire a hím egy kis ételt vet oda a nősténynek; az alfa-nőstény előtt ugyanakkor az alacsonyabb rangú hímek hódolnak be (No igen, anyuval nem jó tréfálni …)

Mindezt az emberi társadalomra alkalmazva rögvest kiviláglik, hogy a vulgáris alfa-hím elmélet sántít. Először is, a férfiak társadalma sem osztható “alfákra” és “bétákra”, ennél az emberi társadalomnak is sokkal bonyolultabb hierarchikus szerkezete van. Másodszor, azok a férfiak, akiket az elmélet alfa-hímnek tart, a valóságban a legritkább esetekben állnak a férfi-társadalom hierarchiájának az élén; általában éppen nem arról híresek, hogy a többi férfi elismerné elsőbbségüket vagy vezető szerepet töltenének be; sőt, inkább éppen a hierarchiában betöltött hátrányos helyzetüket kompenzálják a hódításaikkal. Ahogyan a nemi erőszak nem a szexuális vonzalomról szól, hanem a másik felett gyakorolt hatalomról, úgy a futó kapcsolatok is inkább a “kihagyhatatlan alkalom”-ról szólnak, mint a szexuális vonzerőről. Kétségtelen, hogy ezek a férfiak sokszorok mesterek abban, hogy elhitessék a nőkkel: ők a “kihagyhatatlan” vagy “egyszeri” alkalom, de ettől még ez nem lesz igaz (no jó, annyiban az alkalom egyszeri, hogy ezek a férfiak ritkán kitartóak, és ha nem kapják meg rövid időn belül, amit akarnak – és erőszakkal nem akarnak próbálkozni – gyorsan odébbállnak).

Miért terjed mégis ez az elmélet? Azért, mert valami igazság mégis van benne: a nők a párválasztás során – kétmillió éves hagyományként – valóban ösztönösen törekszenek a férfi-hierarchiában kedvező pozíciót elfoglaló társat találni. Ez összefügg a hagyományos nemi szerepekkel, mert egyfelől a nő csoporthierarchián belüli helyzetét hagyományosan általában a férfi hierarchiában elfoglalt helye határozta meg (hiszen a nő a férfi társaként vált a csoport tagjává), másfelől a nők és gyermekeik (állati eredetű fehérjével való) ellátásáról a társul választott férfi gondoskodott (bővebben l. : Nemek háborúja II. – A kezdeti hadállások).

A nő számára tehát egy megfelelően megválasztott társ hagyományosan társadalmi presztizst és létbiztonságot jelentett – és jelent ma is. Ugyanakkor látnunk kell, hogy az egzisztenciális szempontból “megfelelően megválasztott társ” mást jelenthet rövid-, közép- és hosszútávon, illetve a biztonság szerepétől vagy a kölcsönösség lététől függően. Ennek megfelelően a nők is többféle, ezen belül is együttműködésen vagy zsákmányoláson alapuló evolúciós stratégiát alakítottak ki ennek a célnak az eléréséhez.

Létezik rövidtávú stratégia, amely a hierarchiában adott időpontban vezető szerepet betöltő férfit célozza meg; ennek zsákmány elven alapuló, meglehetősen veszélyes változata, amikor a mindenkori vezető szerepet betöltő férfi a “célpont”. A közép- és hosszú távú stratégiák ezzel szemben nem egy időpillanatra összpontosítanak, hanem figyelembe veszik a férfiak hierarchián belüli mozgását. Középtávú stratégiaként jónak tűnik a gyorsan emelkedő, “szépreményű” ifjak (vagy kevésbé ifjak) választása, bár a gyors karriert gyakran stagnálás vagy gyors zuhanás szokta követni. A hosszútávú stratégiák ezzel szemben arra összpontosítanak, hogy a férfi a biztonságot minél hosszabb ideig tudja biztosítani. Erre remek “alany” lehet egy olyan férfi, aki lassan, de biztosan lépeget a pályán, vagy akinek az ambíciói korlátozottak, ez ugyanis megóvhatja őt attól, hogy idő előtt a hierarchián belüli pozícióharcok áldozata legyen. A túl szegény vagy élhetetlen férfi választása esetén a megélhetés veszélybe kerül, a túlságosan gazdag és sikeres esetén viszont fennáll a veszélye annak, hogy a nőnek másik nővel kell osztoznia a férfin (a hagyományos társadalmakban mindenképpen), hiszen ezen a szinten több nő tartása már státusz-szimbólum.

Természetesen a jó stratégia akkor vezet tartós sikerre, ha megfelelően alkalmazzák, vagyis ha a nő helyesen méri fel a férfitársadalom hierarchiájának szerkezetét, belső mozgását és az egyes férfiakban meglévő lehetőségeket. Egyrészt, minden közösségben vannak informális vezetők, akik sokszor a formális vezetők mellett, “tanácsadóként” jelentős befolyással rendelkeznek, és csaknem egyenrangúak a formális vezetővel; ha a nő csak a formális hierarchiát tekinti, akkor ezt a “szürke közkatonát” esetleg kiselejtezi, holott lehet, hogy a közösség legbefolyásosabb és legállandóbb tagja. Másrészt, a férfiaknak ugyanúgy különböző stratégiáik vannak a “megfelelően megválasztott társ” megszerzésére, ami sokszor nehezíti a nők tisztánlátását. Sok férfi – hiányosságait pótlandó – igyekszik jobbnak (csábosabbnak, gazdagabbnak, hatalmasabbnak, szeretetreméltóbbnak, kiválóbbnak, okosabbnak  stb.) mutatni magát a valóságosnál, míg más férfiak – a szilárd kapcsolat reményében – éppen ellenkezőleg, igyekezenek valós képet mutatni magukról, megint mások esetleg bizonyos szempontból kevésbé jónak mutatják magukat, mert ezzel akarják elriasztani maguktól a zsákmányoló stratégiát követő nőket, bízva abban, hogy a számukra megfelelő társ elég okos ahhoz, hogy ennek ellenére őket válassza.

Persze a párválasztásban nemcsak tudatos elemek vannak, de egy kellőképpen tudatos férfi vagy nő a kedvező hierarchikus helyzetben lévő “nagyvad”-hoz való ösztönös vonzódását egy megfelelően megválasztott és alkalmazott stratégia keretei között tudja tartani. A megfelelően alkalmazott és megválasztott stratégia feltételezi a másik személyről kialakított reális képet, segít a helyén kezelni a másik erényeit és hibáit, és ha megfelelő önismerettel párosul, ami a saját ambíciók tudatosítását és ellenőrzését is magában foglalja,  mindez csökkenti a nagy csalódások és kiábrándulások veszélyét, és előmozdítja a felelős döntés meghozatalát. Mindez persze nem kis feladat, meglehetősen sok odafigyelést, önuralmat és őszinteséget (tehát erőfeszítést) igényel, ráadásul a hosszútávú, együttműködésen és kölcsönösségen alapuló stratégiáról sokszor úgy tűnik, hogy sikertelen, hiszen a rövidtávú stratégia gyakran hamarabb célt ér, hiszen eleve rövid távra tervezték. A tartósan boldog és szilárd párkapcsolat azonban majdnem mindig a hosszútávú stratégia gyümölcse, vagyis a jelentős befektetések hosszabb távon itt is megtérülnek.

Lehet tehát divatos az aktuális celebbel járni, de az ilyen kapcsolatok gyorsan és csúnyán bomlanak fel; egy lekiismeretes, szerény ember ezzel szemben elsőre talán nem tűnik jó választásnak, de harminc együtt töltött év után már a külvilág is irigyelni fogja. Pedig a külvilág nem is sejtheti, hogy valójában mennyire értékes egy ilyen társ – csak a társa, akit harminc éve tiszta szívből, egész lényével szeret …

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: