Miért mondasz engem jónak?

bőségszaruMottó:Miért mondasz engem jónak?
Senki sem jó, csak egyedül az Isten.” (Mk 10,18.)

A mai evangéliumi részletet a “gazdag ifjú” címmel ismertetik a közkeletű bibliamagyarázatok, és ennek kapcsán a gazdagság veszedelmeiről szólnak, hiszen a történet szereplője egy gazdag ember, aki – legalábbis azon nyomban, amint erre Jézus felhívja – nem tud lemondani nagy vagyonáról. Én most mégsem ezen gondolkodtam el, hanem Jézus viselkedésén.

A történet ugye arról szól, hogy valaki az úton megszólítja Jézust: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”. Jézus meglehetősen barátságtalanul letorkolja: “Miért mondasz engem jónak? … Senki sem jó, csak egy: az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Érdekes, hogy ez a párbeszéd mindhárom szinoptikus evangéliumban szerepel, méghozzá lényegében ugyanazzal a tartalommal. Ezt magyarázhatja, hogy nagyon fontos tanításról van szó, azonban csak Márk változata elég részletes ahhoz, hogy megértsük Jézus mozgatórugóit a beszélgetés során.

Kezdjük azzal, hogy Jézus nem egyszerűen kóborol valahol tanítókörútja során, hanem már élete nagy útján halad – Galileából Jeruzsálem felé. A tanítványoknak már megmondta, hogy kereszthalála elébe megy. Ezen az úton különböző emberekkel találkozik; először a farizeusokkal, akik a válással kapcsolatban faggatják – csalárd szándékkal; aztán asszonyokkal találkozik, akik gyermekeiket viszik hozzá – babonás hittel (azt akarták, hogy “érintse meg őket”); a következő, akivel találkozik, ez a gazdag ember (Márk szövegében nem utal semmi arra, hogy fiatal lenne, sőt, az, hogy kora ifjúságára utal, inkább azt a benyomást kelti, hogy legalábbis középkorú ember lehetett); ezután harmadszor jövendöli meg szenvedését, aztán Jakab és János kérik maguknak az első két helyet – értetlen hittel, végül a két jerikói vak (vagy Bartimeus) kéri, hogy gyógyítsa meg – igaz hittel.

Így érthető, hogy Jézus, amikor látja a gazdag (előkelő) ember kicsit színpadias hódolatát (“odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: ‘Jó Mester! …’“) Először csak egy szokásos hízelkedőnek nézi, aki a sikeres, tanítványok által követett, ünnepelt vándorprédikátortól kéri a varázsszert, egyben mutatva a tömegnek, hogy ő bizony az örök életre akar jutni! Ennek megfelelő nyerseséggel válaszol neki: mit hízeleg neki az Istennek kijáró tisztelettel; egyébként nincs más biztos recept, meg kell tartani az Isten parancsait.

Ez az ember azonban nem egy szokásos hízelkedő; van benne annyi alázat, hogy ne sértődjön meg a visszautasítástól, viszont elég bátor ahhoz, hogy öntudatosan kijelentse: kora ifjúságától megtartja a parancsokat. Egy alázatos és állhatatos ember áll tehát Jézus előtt – az igaz ember kérdezi tehát Őt az örök élet titka felől. “Jézus ránézett és megkedvelte.”  Igen, jól értjük: Jézus a hízelkedőre ügyet sem vet, mintegy foghegyről válaszol neki, de az igaz emberre rátekint; ez az ember már felkelti az érdeklődését. Megkedveli ezt az embert, aki nem azzal jön, hogy “Nézd én megtartottam a parancsokat, tehát akkor nekem jár az örök élet, nemdebár?”, hanem még mindig kutatja az örök élet útját – hiszen úgy érzi, még igaz tettei által sem vált érdemessé arra, hogy üdvözüljön.

Jézus tehát megkedveli ezt az embert, és válaszol a kérdésére. Értsük jól: Jézus itt nem általános tanítást ad, hanem ennek az embernek mutat irányt, aki a parancsok megtartása ellenére is elégtelennek tartja igyekezetét. Miért? Mert tudat alatt érzi, hogy erkölcsileg kifogástalan élete ellenére valami gátolja az Istenhez vezető úton, ezért van hiányérzete, és ezért kutatja az örök életre vezető utat. Jézus pedig rátekintve, mintegy felmérve személyiségét rámutat erre az akadályra: a vagyonára, amelyhez túlzottan ragaszkodik. Azt, hogy Jézus az elevenjére tapintott, jól mutatja, hogy leverten távozik: még nem érett meg arra, hogy megszabaduljon ettől az akadálytól, de Jézus legalább megmutatta neki az útirányt.

Az Evangélium ezek után levonja a tanulságot: nehéz a gazdag embernek bejutnia az Isten országába. Vegyük azonban észre, hogy itt nem csupán a vagyon birtoklásának veszélyeire hívja fel a figyelmet Jézus. Szinte bármi akadályt képezhet ugyanis az Istenhez vezető úton: a tudás, a hatalom, a szépség, a gyönyör; mindazok a javak, amelyekről úgy gondoljuk, hogy a miénk,  és amelyekről nem merünk lemondani – mert attól félünk, hogy akkor örökre elveszítjük azt.  De miért is gondoljuk ezt? Ennek megvilágítására egy pillanatra térjünk vissza Jézus első kérdésére: “Miért mondasz engem jónak?”

Jézus foghegyről odavetett válasza a kortársak szemében helyes szerénységnek hathatott, hiszen visszautasítja az Istennek kijáró dicséretet; mi azonban tudjuk, hogy Jézusban maga Isten jött közénk, így a dicséret “jó helyre ment”. Miért utasítja mégis vissza Jézus? Mert azt hiszi, hogy akitől származnak, csak hízeleg. Jézus válasza tehát azt jelenti: “Ha egyszer nem hiszed, hogy Isten Fia vagyok, miért mondasz engem jónak?“. Jézust a hamis dicséret éppúgy sérti, mint a gúny, főleg ha ártó szándék van mögötte, hiszen a farizeusok is így szólítják meg, amikor az adófizetés kapcsán kelepcébe akarják csalni: “Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, és nem veszed tekintetbe az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját.” (Mk 12,14). Nem elég, hogy sarokba akarják szorítani, de még hülyének is nézik, ha azt hiszik, hogy ilyen arcátlan hízelgés mesterkélt voltát nem ismeri fel.

Jó ha tudjuk, hogy Jézus nekünk, mai keresztényeknek is felteszi a kérdést: “Miért mondasz engem jónak?“. Talán félelemből, holott legszívesebben azt kiabálnád,  hogy “Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj!” (Jer 20,7), vagy “Értelmetlen dolog az Urat szolgálni, és mi haszna annak, hogy megtartottuk parancsait, és bűnbánatban jártunk a Seregek Urának színe előtt?” (Mal 3,14), esetleg „Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!” (Iz 49,14), netán “Mily rég nem veszed le tekinteted rólam! Arra sem hagysz időt, hogy nyálam lenyeljem. Vétkeztem? Mit tettem? … Támadó kedvednek miért vagyok céltábla? Miért vagyok terhedre? Miért nem bocsátod meg a bűneimet, vétkem fölött miért nem hunysz szemet? ” (Jób 7,19-20), de mégsem teszed, mert félsz, hogy ha megsérted, kegyetlen bosszút áll rajtad? Vagy csak megszokásból, mintegy az Isten vezetékneveként használod a Jó Isten megnevezésben (ahogy a Krisztus nevet a Jézus mellett)? Ez talán még rosszabb, mint az előző, hiszen: “se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.” (Jel 3,15-16).  Vagy azért mondod jónak, mert el akarod fogadni az Egyház tanítását, bár nem vagy róla teljesen meggyőződve? Esetleg filozófiai belátásból: a jó az, ami célunkhoz segít; a legfőbb cél az üdvösség, és Isten ahhoz segít hozzá, ezért a Legfőbb Jó. Vagy hiszed, mert megtapasztaltad, hogy jó?

Az tehát, hogy miért mondjuk Istent, illetve Jézust jónak, valójában arra világít rá, hogy milyen várakozásaink, elvárásaink vannak Istennel szemben. A legfőbb ajándék, amit kaphatunk tőle, az az örök üdvösség, ez nem vitás; az élet nehézségei közepette azonban mi szeretnénk a földi életünket is bebiztosítani, és nagyon gyakran attól függően tartjuk Istent jónak, hogy miként gondoskodik földi életünkről.  Persze mi szeretjük magunkat jobbnak feltüntetni, mint amilyenek vagyunk, és azt mondani, minket csak az örök üdvösség érdekel; de titkon azért haragszunk az Istenre, mert az örök élet feltételéül azt szabja, hogy földi életünket szenvedések közepette éljük le, örökös bizonytalanságban, dicséret nélkül. Hiszen lám-lám, mindig emeli a tétet, miként a gazdag ifjú esete is mutatja: előbb a parancsok megtartását kéri, aztán meg a vagyon szétosztását, utána talán a vértanúságot. Csoda-e, ha kicsit úgy érezzük magunkat, mint a szamár, aki elé répát lógatnak, hogy menjen előre? De hát jónak mondhatunk-e egy ilyen Istent?

Ezért nagyon fontosak azok a kérdések, amelyeket az apostolok tesznek fel Jézusnak, különösen Péter kérdése (“Nézd, mi mindent elhagytunk, mi lesz a jutalmunk?”), bár ez kifejezetten kalmár-szelleműnek  hat ilyen előzmények után. Itt azonban egy nagyon fontos kérdésről van szó: ha az üdvösséghez elegendő a parancsok megtartása, mi a jutalma annak, aki ezen felül – mint ez a gazdag ember, ha teljesíti Jézus felhívását – még a javairól is lemond? Jézus egyáltalán nem sértődik meg a kérdésen, sőt, több mint megnyugtató választ ad: az ember semmiről sem mond le úgy, hogy az Isten azt százszorosan meg ne jutalmazná már itt a földön – noha e  jutalom még veszélyben van az üldözések miatt, ami viszont az Ellenség műve, nem az Istené. Jézusnak ez az ígérete összecseng azzal, amit a hegyi beszédben mondott: “Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (Mt 6,31-33).

Isten tehát nem azért kéri, hogy a felé vezető úton hagyjuk el ezt-azt, mert választás elé akar minket állítani, hogy Őt vagy a javainkat választjuk-e (mint egy féltékeny feleség: “Szeretsz? Biztos szeretsz? Biztos csak engem szeretsz?”), hanem azért, hogy ezek ne akadályozzanak az előrehaladásban, egyúttal gondoskodik arról, hogy ha szükségünk van rá, akkor a rendelkezésünkre álljanak. A keresztény ember nem azért tud tehát könnyebben lemondani ezekről, mert nem tartja ezeket értéknek, hanem azért, mert tudja: nem örökre veszíti el ezeket, mert Isten a kellő időben kamatostul visszaad mindent.  Isten tehát nem kifosztani akar minket (illetve a gazdag embert), hanem egy nagy utazásra hív, amelynek megkezdéséhez hátra kell hagynunk, amink van, de cserébe mindvégig Isten költségén utazhatunk.

Végig kell gondolnunk, mit válaszolunk arra, ha Jézus a mellünknek szegezi a kérdést: Miért mondasz engem jónak? Hízelgésből? Megszokásból? Teológia tételként? Vagy igaz, mély meggyőződésből?

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: