Nem fedezetlen váltó

garanciaMottó:Lelkem sóvárogja segítségedet,
és szavadban bizakodom.

Szemem eped ígéreted után;
mikor vigasztalsz meg?
” (Zsolt 119,81-82)

Mindenszentek ünnepén az Egyház Jézus hegyi beszédének az elejét adja elénk okulásért, amelyet az egyházi köznyelv csak a Nyolc Boldogságnak nevez. Gyakran emlegetjük úgy, mint amely a kereszténység új tízparancsolata, egy-egy tételét még a nem hívők is ismerik. De valóban jól értjük azt, amit Jézus itt mond nekünk? Valóban hisszük, hogy amit Jézus itt mond, azt komolyan gondolja? Vagy úgy gondoljuk, hogy Jézus csak egy katalógust nyújt az elvárt magatartásformákról – elkötelezettség nélkül?

Azt hiszem  ahhoz, hogy jól értsük ezt a szakaszt, először is célszerű elhelyezni az eredeti szövegösszefüggésében. A Máté szerinti evangélium Jézus működésének kezdeteiről meglehetősen szűkszavúan számol be; az első nagy beszéd, amelyet a gyógyításairól és tanításáról már jól ismert Jézus mond, éppen a hegyi beszéd.  Ennek az elején hangzik el ez a szövegrész (Mt 5,3-12); ezt követi a “Ti vagytok …”- részlet (Mt 5,13-16), majd beszél a Törvény beteljesítéséről (Mt 5,17-48), a követendő magatartásformákról egyes helyzetekben (Mt 6,1-7,23), végül a homokra és sziklára épített ház hasonlatával (Mt 7,24-27) zárja a beszédét. Jézus tehát ígéretekkel kezdi a tanítását, aztán megszabja tanítványai feladatát a világban, tisztázza a viszonyát a Törvénnyel, majd gyakorlati tanácsokat ad a mindennapi élethez, és figyelmezteti őket annak szükségességére, hogy az általa hallottakat ültessék át a gyakorlatba.

Maga a “Nyolc Boldogság” valójában hét meghökkentő ígéret; a hetedik annyira hihetetlen, hogy Jézus megismétli és bővebben kifejti. Itt a hangsúly az ígéreten van, és csak a moralizáló szemlélet helyezte át a mondatok súlypontját az  első tagmondatra. Jézus hét nagyon is konkrét ígéretet fogalmaz meg, mielőtt bármilyen elvárást fogalmazna meg tanítványaival szemben. Miért? Azért, mert Jézus nem az önmegváltók egyletének vezetője, hanem a Teremtő, Törvényhozó és Gondviselő Isten követe, aki az Isten által megálmodott rendet akarja visszaállítani a világban – erre utal a Miatyánk második kérése (“Legyen meg a Te akaratod amint a mennyben, úgy a földön is!”) is. Jézus ígéretei azt az üzenetet hordozzák, hogy a látszat ellenére a világban rend van.

A boldogmondások valójában arra utalnak, amit Malakiás prófétánál olvashatunk a csalódott igazak és az Úr párbeszédéről: “Keményen beszéltetek ellenem – mondja az Úr. … Azt mondjátok: „Értelmetlen dolog az Urat szolgálni, és mi haszna annak, hogy megtartottuk parancsait, és bűnbánatban jártunk a Seregek Urának színe előtt? Most, lám, boldognak mondhatjuk a kevélyeket; akik gonoszságot műveltek, azoknak jól megy a soruk. Próbára teszik az Istent, és semmi bántódásuk nem esik.” Így beszéltek egymás között azok, akik az Urat félik. De az Úr figyelt rájuk és meghallotta őket: … “Azon a napon, amelyet készítek – mondja a Seregek Ura –, tulajdonommá lesznek. Megszánom majd őket, mint ahogy az ember megszánja fiát, aki őt szolgálja. Akkor ismét meglátjátok, mi a különbség az igaz és a gonosz között, mennyire más, ha valaki az Istent szolgálja, és ha nem. … Nektek …, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, sugarai üdvösséget fognak árasztani“. (Mal 3,13-21.)

Jézus boldognak mondja az igazakat, sőt azt is megmondja, mi lesz a jutalmuk. Az egyes ígéretek szorosan és szervesen kapcsolódnak az igazak kiemelt tulajdonságaihoz, erről most bővebben nem szólnék, bár az első két boldogmondással korábbi írásaimban (Boldogok a lélekben szegények!, Az erősek gyöngesége, a gyöngék ereje) már foglalkoztam. Amit ezúttal kiemelnék az, hogy Jézus boldogmondásai olyan ígéretek, amelyek beteljesüléséért maga az Isten áll helyt. A magyar fordításban nem tükröződik eléggé, de az ígéretek egy részét passzív igealakban fogalmazza meg az evangélium, amely mint divinum passivum az Istenre, mint cselekvőre utal (értelemszerűen úgy lenne tehát fordítható, hogy: “Boldogok, akik szomorúak, mert Isten majd megvigasztalja őket. … Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert Isten majd eleget tesz nekik. Boldogok az irgalmasok, mert Isten majd nekik is irgalmaz. …. Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak hívja majd őket“); a fennmaradó ígéretek tartalma pedig olyan, amely eleve feltételezi az Isten cselekvését.

Ebben a szövegösszefüggésben kell értelmeznünk azt a körülményt, hogy Jézus olyanokat mond itt boldognak, akik a világban éppen a kiemelt tulajdonságuk miatt hátrányt szenvednek a gonoszokkal szemben. Jézus a Hegyi Beszéd elején ezzel éppen arra utal, hogy Isten személyesen és gazdagon megjutalmazza azt, aki az Ő útján járva hátrányt szenved a Világ gonoszsága miatt; ennek fényében tűzi ki a feladatunkat (sónak, hegyen épült városnak, világosságnak lenni), és erre tekintettel szab törvényt és fogalmaz meg velünk szemben követelményeket. Isten tehát nem úgy ad nekünk feladatot és fogalmaz meg elvárásokat, hogy ne lenne tisztában annak nehézségeivel, vagy ne venné komolyan a veszteségeinket; éppen ellenkezőleg: Isten tisztában van ezekkel, és ígéretet tesz arra, hogy semmit nem veszítünk el úgy, hogy ő azért ne nyújtana bőséges kárpótlást. Jézus tudja, milyen bőkezű az Isten, amikor az övéit megjutalmazza, ezért mondja boldognak azokat, akik most kárt szenvednek az Isten ügyéért.

Ha Jézus ezt mondta, mi sem gondolhatjuk azt: Isten azzal szórakozik, hogy fokozatosan, apránként megfoszt minket mindentől, ami nekünk kedves, csakhogy próbára tegye hűségünket egy ködös, jövőbeli jutalom bizonytalan ígéretével – miként a kegyes moralizáló szemlélet köntösébe bújt Ellenség sugallja. Aki ugyanis javainkat elveszi tőlünk, hogy hűségünket próbára tegye, nem a minket szerető, ránk gondot viselő Isten, hanem éppen az Ellenség, aki mindent megtesz, hogy elszakítson minket Istentől. Jézus világosan beszél: Isten kárpótol minket, és azt adja meg nekünk, amiben a gonoszság ármánykodása miatt nem lehetett részünk: a szegény az Isten gazdagságát, a szelíd ember az uralmat a saját földje felett, a szomorú a  vigasztalást, az igazságkereső az igazságot, az irgalmas az irgalmat, a tiszta szívű (aki sok minden(ki)t “nem ismert meg”) az Isten bensőséges ismeretét, az üldözött az örök hazát. Persze nem azonnal, de bizonyosan.

Rajtunk áll, hogy Jézusnak hiszünk-e, vagy az Ellenségnek …

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: