Vak düh

babylon's_endMottó:Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik,
a lelket azonban nem tudják megölni!
Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve
a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!” (Mt 10,28)

A Párizsban elkövetett gyilkosságok hírét megdöbbenéssel és félelemmel fogadta a nyugati sajtó, az európai közvélemény – és hitem szerint minden jószándékú muszlim ember. Az Iszlám Állam fellengzős közleményben üdvözölte a történteket, mintha valami nagy hőstettet hajtottak volna végre; a félelmet és pusztítást ünneplik, míg az Irgalmas Istenre hivatkoznak – ez az ellentmondás mindennél világosabban tanúsítja, hogy fennhangon hirdetett hitvallásukkal szemben valójában nem hisznek Isten létezésében, hiszen nem félnek tudottan hazugságot állítani róla: aki ugyanis örömét leli a pusztításban, nem lehet irgalmas, viszont aki irgalmas,  nem örül a pusztításnak. Van ugyan olyan transzcendens erő, aki azt állítja magáról, hogy isten, jótevőként tünteti fel magát és mégis örömét leli a pusztulásban – csakhogy ő nem az Egyetlen, Igaz és Örökkévaló Isten, hanem a Sátán, a Hazugság Atyja, aki gyilkos is, mert nem tartott ki az Igazságban!

Látnunk kell azonban, hogy ami Párizsban történt, nem a legsúlyosabb azon gaztettek közül, amelyekkel az utóbbi időben szembesülnünk kellett, és nem is a legveszélyesebb fajta. Amit az iszlámra hivatkozó nemzetközi terrorszervezetek tesznek, a tehetetlen vak düh megnyilatkozásai, amelyek kétségkívül sok szenvedést és bajt hoznak a világra, de ez a vak tombolás sohasem tart sokáig, hiszen a világ törvénye Noé óta nem változott: “Aki embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét, mivel Isten saját képmására teremtette az embert” (Ter 9,6). Az még kérdés, hogy az oroszok, a NATO, a törökök, az irániak, a felbőszült szíriai nép vagy saját lázadóik fogják-e betölteni ezt a törvényt rajtuk, de ez tulajdonképpen mindegy is. Istennek ugyanis nincs szüksége emberi fegyverekre és képzett harcosokra, hogy megtorolja az ártatlanul kiontott vért, hiszen az akkori világ egyik legjobb hadseregét, az egyiptomit is érdemi emberi közreműködés nélkül semmisítette meg a kivonuláskor.

A terroristák azonban nem gondolnak erre, hiszen valójában ateisták; Isten létét vallják ugyan, de nem veszik komolyan, vagy legalábbis, alaposan lebecsülik Őt, akit állítólag védelmeznek (micsoda hallatlan gőg azt hinni, hogy Isten a mi védelmünkre szorul!). Mennyivel bölcsebb Szent Pál, amikor ezt mondja: “Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: ‘Enyém a bosszú, én majd megfizetek’ – mondja az Úr.” (Róm 12,19). Igen, a mi igazságszolgáltatásunk mindig töredékes és esendő, ellenben Isten elég bölcs és hatalmas, hogy kinek-kinek tettei szerint fizessen meg, irgalmassága és igazsága mértéke szerint; nem szorul rá a mi önkényes közbeavatkozásunkra.

Ráadásul nemcsak lebecsülik az Istent, de még meg is lopják, hiszen amit Isten nevében elvesznek mástól (vagyont, szabadságot, nőt) azt szétosztva maguk között a maguk hasznára, kényelmére és gyönyörére fordítják. Pedig ha valamit Isten nevében harcolva vesznek el hadizsákmányként, az az Istené, hiszen a győzelmet nem az ember, hanem Isten vívja ki; abból tehát senki más nem húzhat megérdemelten hasznot, egyedül az Isten. Saul királyt is azért vetette el az Isten, mert a szent háborúban szerzett zsákmányt magának tartotta meg (1 Sám 15,8-9); aki Istenért harcol, legjobb esetben is csak eszköz Isten kezében, és éppúgy nem jár neki rész a zsákmányból, miként a kardnak sem a harcos kezében. Persze ha e harcosok nem Isten nevében, hanem az erősebb jogán veszik el mindezt , és Istenre csak a jogszerűség látszata kedvéért  hivatkoznak, akkor “csak” istenkáromlók, hiszen Istent rágalmazzák, amikor a rablás felbujtójának tüntetik fel, holott semmi része nincsen benne.

Ezzel azonban választás elé állítanak minden valóban istenfélő muszlimot. Ha az Iszlám Állam ideológusainak hisznek, és elfogadják, hogy az az iszlám helyes értelmezése, amit ők hirdetnek, akkor ennek a vallásnak már semmi köze az Isten által kinyilatkoztatott, de az ember természetébe is belerótt parancsokhoz (ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, ne hazudj stb.); az ilyen isten már nem lehet azonos a Mózes, Jézus és Mohamed által hirdetett Istennel, hiszen az Ő legfőbb jellemzője az irgalma, és követőitől elsősorban e parancsok megtartását kéri számon;  ha tehát hűek akarnak lenni a próféták által hirdetett Istenhez, nincs más választásuk, minthogy elhagyva ezt az iszlámot a keresztény hitre térnek. Ha viszont nem hisznek az erőszak, félelem és gyűlölet prófétáinak, mert felismerik, hogy ezek nem az Isten, hanem az Ellenség kedvelt eszközei, akkor pedig ki kell nyilvánítaniuk, hogy nem lesznek annak szolgái, akit a mekkai zarándoklaton szimbolikusan évről-évre megköveznek: a dzsihád számukra nem a pusztítást, hanem az igazságosságért való bátor kiállást és áldozatvállalást jelenti, amelyet az Isten akaratában való megnyugvás, az Istentől megszabott külső körülmények békés és engedelmes elfogadása, az Istenbe vetett feltétlen bizalom szellemében nem erőszakos, hanem szellemi eszközökkel folytatnak.

Persze egyik út sem lesz könnyű, hiszen az Ellenség célja a mind nagyobb pusztítás, mert tudja, hogy ebben a harcban nem győzhet, így az emberiség felett aratott győzelemmel nem, csak az emberiségnek okozott minél több szenvedéssel “vághat vissza” bosszúból az Isten megváltó irgalmáért. A legjobban annak örül, ha a keresztények és a muszlimok egymást ölik; attól viszont rettenetese fél, hogy a csatazaj elül, és az emberek nem a maguk igazát hangoztató hamis prófétákra, hanem Isten hívó szavára figyelnek, és elkezdik követni azt, mert ha az emberek közelednek Istenhez, közelebb kerülnek egymáshoz is, a vallási indítékra hivatkozó gyűlöletet pedig felváltja a másik őszinte keresésből eredő hitét megbecsülő türelem, az egymás iránti jószándék, és akkor számára beszűkül a pusztítás lehetősége…

Persze akkor, ha a terroristák újabb fészke megsemmisül, nagyon alázatosnak kell lennünk, és nem szabd ezt a fegyverek erejének, a haditechnikának vagy a nyugati, liberális világ győzelmének tekintenünk, hiszen bárki harcol is a csatatéren, csak Isten törvényét tölti be, és ezért győzelmét is csak Istennek köszönheti. Ha mégis maguknak tulajdonítják a győzelmet és a maguk hasznára akarják fordítani, nekik is szól az intés: “a kezedbe adtam őket, de te nem voltál irántuk könyörülettel, még az öregekre is súlyos igát raktál, és azt gondoltad: „Örökre úrnő leszek.” Soha nem hánytad-vetetted meg szívedben, és nem gondoltad meg, hogy mi lesz ennek a vége. Hallgass hát ide, te könnyűvérű, aki oly biztonságban élsz és azt mondod szívedben: „Én vagyok, és rajtam kívül nincsen más, én nem leszek soha özvegy, és a gyermektelenséget nem ismerem.” Bizony utolér mind a kettő, hirtelenül, egyetlen napon. A gyermektelenség és az özvegység rád nehezedik teljesen, és nem segítenek varázsigéid, sem a hathatósnak hitt igéző szózatok. Mily vakmerő voltál gonoszságodban, amikor így szóltál: „Nincs senki, aki látna.” Ez az okoskodás és nagy tudományod vezetett téged félre. Azt is mondtad magadban: „Én vagyok, és rajtam kívül nincsen más.” Ezért rád tör majd a csapás, s nem háríthatod el varázslattal. Rád ront a veszedelem, s nem fordíthatod el magadtól. Hirtelen ér utol a romlás, még mielőtt eszedbe vehetnéd.” (Iz 47,6-11).

Ne felejtsük tehát azt, hogy a terrorizmus csak egyike a minket fenyegető veszélyeknek, és talán nem is a legnagyobb. A terrorizmus elsősorban a testünket veszi célba, de vannak olyan káros jelenségek, amelyek jóval alattomosabban a lelkünket fenyegetik. Ha tehát a terrorizmust vissza is tudjuk szorítani, nem nyugodhatunk meg. Ha látjuk, hogy a terroristák vagyonán áldozataik szabad gyermekei osztoznak, ez ne hamis biztonságérzettel töltsön el minket, hanem  szent félelemmel az Isten hatalma és igazságossága iránt. Ne gondoljuk, hogy a mi vétkeink gyümölcsei sohasem fognak beérni: az erkölcsi törvények aláásása, az eltűrt hazugságok, amelyekkel a rosszat jónak mondják és a jót rossznak,  a kereszténység kiirtása a közéletből mind-mind megtermik méltó gyümölcseiket. A társadalom elöregedése, a társadalmi különbségek és feszültségek növekedése, a szélsőséges eszmék terjedése, a mindent eluraló korrupció és a senki által nem választott klikkek uralma napjaink tapintható valósága.

Ki kell mondanunk: az utolsó órában vagyunk, hogy megállítsuk az összeomlást. A helyzet azért nem teljesen reménytelen, mert ha valóban vissza akarunk térni Európa keresztény gyökereihez, és így megmenteni azt a mai világunkból, ami valóban érték, számíthatunk Isten segítségére, hiszen: “Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr, az Isten –, nem lelem kedvemet az istentelen halálában. Inkább annak örülök, ha az istentelen letér útjáról és él. Térjetek meg, térjetek le gonosz utatokról! Miért akartok meghalni?” (Ez 33,11). Ehhez azonban bátran és mielőbb  cselekednünk kell, mert bár számomra nem kétséges, hogy Európa 500 év múlva (még egy rossz hír az Iszlám Államnak: a világ végét nem lehet kiprovokálni) is keresztény lesz, nekünk egyáltalán nem mindegy, hogy ez a nagy keresztényüldözést követően muszlim hitről keresztény hitre tért arabok és pastuk nyugati világ romjain felépült kultúráját, vagy a mi kultúránk keletről bevándorolt, jórészt keresztény hitre tért csoportokkal gazdagodott világát fogja-e jelenteni.

De mit tehetünk mi, egyszerű emberek? Először is, meg kell erősödnünk a hitünk iránti elkötelezettségünkben, őszinte bűnbánattal, áldozatkész szívvel kell harcolnunk bűneinkkel, és jótettekkel kell tanúságot tennünk arról, hogy számunkra fontos Isten ügye. Másodszor, nem szabad hagynunk, hogy elhallgattassanak minket, amikor az Evangéliumról, a kinyilatkoztatott és természetes igazságokról beszélünk; bátran fel kell vennünk a kesztyűt, és alkalmas érvekkel meg kell védenünk az igazunkat a vitában, és nem szabad engedni, hogy természetellenes, hazug ideológiákat (gender mainstreaming, politkai korrektség stb.) erőltessenek ránk. Harmadszor, a jog eszközeivel is harcolnunk kell az igazságosságért, a korrupció, a társadalmi különbségek igazságtalan elosztásból eredő növekedése és a társadalmi szolidaritás gyengülése ellenében. Végül naponta imádkoznunk kell azért, hogy Isten vigye ismét diadalra ügyét a mi földrészünkön is: térítse keresztény hitre azokat, akik még nem hisznek Krisztusban (ideértve a muszlimokat is!), a keresztények mind jobban ragaszkodjanak Isten szavához, hitükhöz,  és váltsák tettekre azt, az országok vezetői pedig – megszabadulva a kapzsiság és hatalomvágy ártó szellemétől – bontsák le a halál és a selejtezés kultúráját, és helyébe építsék fel az igazságosság, a szolidaritás és a szubszidiaritás elvén alapuló társadalmi rendet, amelyben a jólét nem gyanús kapcsolatokból és vesztegetésből, hanem a becsületes munkából és takarékosságból fakad.

Amíg tehát joggal gyászoljuk a terrorizmus áldozatait, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ki áll valójában a történtek mögött, és hogy a leghatékonyabb válaszcsapás nem egy-két támaszpont vagy kiképzőtábor porrábombázása (bár katonailag erre is szükség van), hanem az, ha megerősítjük keresztény elkötelezettségünket, visszatérítjük Európát keresztény gyökereihez, és az Egyház kapuját tárva nyitva hirdetjük az Örömhírt a betelepülőknek és a már itt élőknek.

Ez a mi munkánk, és nem is kevés …

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: