Apokalipszis beavatottaknak III. – Az Utolsó Ítélet harsonái

harsonás angyalMottó:Akár meghallgatják, akár nem hallgatják
– mert hiszen lázongó nemzedék ez –,
megtudják, hogy próféta van közöttük.” (Ez 2,5)

Előző bejegyzésemben a pecsétek feltörését tekintettem át, amelynek tanulsága az volt, hogy az Isten terve fokozatosan, a világban munkálkodó jó és rossz megtapasztalása révén tárul fel előttünk. A mai bejegyzésemben továbblépve az Utolsó Ítélet Harsonái zengenek a fülünkbe, mintegy figyelmeztetve minket arra, hogy az Ítélet Napja közeledik.

A következő szakaszt egy égi istentisztelet előzi meg: “Jött egy … angyal, megállt az oltár előtt, aranyfüstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádásával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa előtt állt. Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádásával felszállt az Isten elé. Most az angyal fogta a füstölőt, megtöltötte az oltár parazsával, és leszórta a földre.” (Jel 8,3-5). Ez is egy nagyon fontos rész: az angyal közvetíti a kiválasztottak kéréseit (ez visszautal az ötödik pecsét feltörésére) Isten felé, majd nyomban közli is Isten válaszát: az oltárról földre szórt parázs ugyanis Isten igazságos ítélete, amelyben a keresztényüldöző Világ részesül (ez a harsonákra utal).

A hét harsona megfújása Isten figyelmeztetéseit közvetíti a világ fejé; a hét angyal tulajdonképpen riadót fúj, amellyel felhívja az emberek figyelmét a közelgő ítéletre azért, hogy még amíg lehet, megtérjenek. Az első négy harsonaszó (Jel 8,7-12) a természet részleges pusztulása, azonban nem ez az igazán súlyos figyelmeztetés (Jel 8,13). Az ötödik harsonaszó a Sátán azon működése, amellyel az Istentől elszakadt embert reménytelenséggel tölti el, és annyira gyötri, hogy inkább a halált kívánja, mint az életet (Jel 9,1-12). Ez az első “jaj”. A hatodik harsonaszó a barbár világból (az Eufrátesz a Római Birodalom és Kelet határvonala volt) származó erőszak elszabadulása, amely az emberek tömeges pusztulásával jár (Jel 9,13-19), de a “többi ember, aki nem halt meg a csapások alatt, mégsem tért meg gonosz tetteiből“. Ez utóbbi megjegyzésből kitűnik, hogy e csapások valódi célja, hogy az emberek Istenhez forduljanak, felismerve azt, hogy Isten ellenségei – akiket Isten eddig féken tartott – a pusztulásukra törnek (az Abbadon név jelentése – ezzel a névvel jelöli az ötödik csapás irányítóját János – “a Pusztító” ).

Mivel a csapások eredménytelennek bizonyulnak, megérkezik a végítélet angyala, kezében a kibontott könyvtekerccsel, és kihirdeti Isten ítéletét: „Nincs többé haladék! Azon a napon, amikor a hetedik angyal megfújja a harsonát, beteljesedik az Isten titka” (Jel 10,1-11). Ezután a látnoknak le kell nyelnie a könyvtekercset, amitől a gyomra keserű lesz, de a nyelve édes mint a méz. Ez a kép Ezekiel próféta meghívására emlékeztet: “láttam, hogy egy kéz nyúlt felém, és lám, egy könyvtekercs volt benne. Kigöngyölte előttem, és kívül is, belül is tele volt írva. Ez volt ráírva: „Siralom, panasz és jajszó.” Így szólt hozzám: „Emberfia, amit itt találsz, azt edd meg, edd meg ezt a tekercset és menj, szólj Izrael házához.” Kinyitottam a számat, s megetette velem a tekercset, és azt mondta nekem: „Emberfia, gyomrod eméssze meg, és egész belső részed teljen el ezzel a tekerccsel, amit adok neked.” Megettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz. Akkor ezt mondta nekem: „Emberfia, indulj, s menj el Izrael házához és hirdesd nekik a szavaimat! ” (Ez 2,9-3,4)

Ezután következik a templom felmérésének és a két tanú küldetésének képe (Jel 11,1-14). Mindkettő az Egyház szimbóluma, és annak korlátozott ideig tartó (“negyvenkét hónapig“; “ezerkétszázhatvan napig“: ennyi ideig tartott a szentély meggyalázása a Makkabeusok idején) megpróbáltatására utal, amely a külvilággal való kapcsolatában méltatlan helyzetbe hozza (“a templom külső udvara … a pogányoké lesz, akik a szent várost negyvenkét hónapig tiporják“; “szőrzsákba öltözve “), de feladata elvégzésében nem tudja megakadályozni. “Amikor befejezik tanúságtételüket (a hatodik harsonaszó után, amikor már mindenkit megtérített, akit lehet), a vadállat feljön a mélységből, harcra kel ellenük, legyőzi és megöli őket. …Holttestüket sokan fogják nézni a népek, törzsek, nyelvek és nemzetek közül három és fél napon át, nem engedik, hogy tetemüket sírba tegyék. Ezen a föld lakói ujjonganak és vigadnak, és örömükben ajándékot küldenek egymásnak, hiszen ez a két próféta gyötrelmére volt a föld lakóinak. ” Ezt sokan úgy értelmezik, hogy az istenellenes politikai hatalom végül elpusztítja az Egyházat, ha azonban a Templom felmérésének képére, valamint Jézus ígéretére (Mt 16, 18) gondolunk, talán inkább csak arról van szó, hogy sikeresen megakadályozza az Egyház evangelizációs tevékenységét, de intő jelként meghagyja az Egyház magatehetetlen (feladata ellátására képtelen) tetemét, hogy megünnepeltesse a saját győzelmét.

Ez a győzelem azonban csak rövid ideig tart, hiszen “három és fél nap elteltével az Istentől az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták őket, azokat nagy félelem fogta el. Az égből hangos szózat hallatszott: „Gyertek fel ide!” S ellenségeik szeme láttára egy felhőn fölszálltak az égbe. Abban az órában heves földrengés támadt, a város tizedrésze romba dőlt, a földrengés következtében hétezer ember meghalt, a többit pedig félelem fogta el, és dicsőséget zengtek az ég Istenének.”  Mivel a nagyváros, amelyre János utal, Jeruzsálem (“ahol Urukat is keresztre feszítették“), a judaizmus központja, annak lakói a Krisztusban nem hívő izraeliták, akiket az Egyház újjászületésével egyidejűleg ugyan elér az isteni büntetés (“a város tizedrésze romba dőlt, a földrengés következtében hétezer ember meghalt“), de ennek eredményeként megtérnek: az Egyház újjáéledését látva végre elismerik, hogy az Egyház Isten szavát hirdeti. Ezzel ér véget a második “jaj”.

Ezt követően a mennyben felhangzik a hetedik harsonaszó, és kihirdetik Krisztus egyetemes uralmát: “Urunk és Fölkentje megszerezte az uralmat a világ felett, és uralkodni fog örökkön-örökké!” és az ítéletet, miként a huszonnégy vén (Izrael tizenkét törzsének atyja és a tizenkét apostol) meghirdeti: „A népek ugyan felbőszültek, de eljött haragodnak és a halottak fölötti ítélkezésnek ideje. Jutalmazd meg szolgáidat, a prófétákat, a szenteket és akik félik nevedet, a kicsiket és a nagyokat egyaránt! A föld megrontói meg pusztuljanak!” (Jel 11,17-18). Az ítéletben Isten szentsége válik nyilvánvalóvá, ezért “Megnyílt az égben az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban“. (Jel 11,19)

Láthatjuk tehát, hogy az Isten a rossz megengedése révén figyelmeztetni akarja az embert, hogy térjen meg; a gonosz munkálkodása ugyan látszólag rendkívül hatékony és sikeres, de az Isten tervét nem tudja meghiúsítani, sőt még az Egyház feladatának elvégzését sem. Vannak azonban olyanok, akik a figyelmeztetés hatására sem térnek meg, ezek számára mindez hiábavaló, és ezzel magukra vonják az ítéletet.

(Folytatása következik!)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: