Az én szabadságom a te szabadságod? IV.

becsületkasszaMottó:Az emberiség törvényeiben feljegyzéseket készít magának
kivesző erkölcsi érzékéről, kivesző értékrendjéről”. (R. v. Jhering)

Előző bejegyzésemben a keresztény szabadságeszményről szóltam: adottságaink és körülményeink korlátai között, a nehézségek ellenére is tudatosan a lehetséges jót, sőt jobbat választani, ez által kifejleszteni erényeinket és úgy tenni a jót, ahogyan csak mi tudunk jót tenni. Felmerül azonban egy ellenvetés: lehet, hogy reális és emberszabású ez a perszonalista emberkép és szabadságfogalom, csakhogy erre nem lehet (demokratikus) társadalmat építeni, mert a korlátok elfogadása aláveti az embert annak, aki a korlátokat felállítja, így a szolgaság elfogadásához, a zsarnoki rendszerek kiépüléséhez vezet.

Csakhogy ez egyáltalán nincs így. Egyrészt, a korlátok elfogadása minden jogrendszer alapja, a zsarnokság tehát – hacsak nem magából a jog létéből eredeztetjük, mint a marxisták –  nem eredhet a korlátok elfogadásából – legfeljebb a korlátok önkényes felállításából, amely valójában a korlát-állítókkal szembeni korlátozások áthágását jelenti. Másrészt, a korlátok felállítása nem történhet teljesen önkényesen, mert a jog  – Kelsen állításával ellentétben – nem pusztán a normák ideális világában létezik, hiszen a társadalom hús-vér valóságában  hat; és az olyan jogrend, amely ez utóbbi képességét elvesztette, többé már nem tekinthető létezőnek.Az érvényesíthetetlen kötelezettségek a gyakorlatban nem léteznek, így azok tételezése értelmetlenné válik; az emberi viselkedést pedig az azok helyébe lépő más szabályok fogják meghatározni.

Látnunk kell, hogy a jog sajátos célja, az igazságos társadalmi rend kiépítése, amely egyszerre ideális (mert a maga tökéletességében nem valósítható meg), ugyanakkor gyakorlati cél (a jogrendszer társadalmi elfogadottsága és állékonysága függ attól, mennyit tud megvalósítani ebből a célból), meghatározza a jogi korlátok felállításának gyakorlatát. Egy jogrendszer sem tud tartósan fennmaradni, ha az alapvető társadalmi elvárásoknak a gyakorlatban hosszabb távon sem tud elfogadható mértékben megfelelni; de hogyan tudna a jog céljainak egy olyan jogrendszer, amelynek kialakítása során az emberi természet sajátosságait figyelmen kívül hagyják?

Így noha kétségtelen, hogy az állam, mint legfőbb jogi tekintély a jogszabályokat elvben szabadon határozza meg, vagyis elvben szabadon szabhatja meg az emberi szabadság jogi korlátait, de ez csak elméletben van így, mert az emberek elsősorban nem a törvényeknek kívánnak megfelelni, hanem boldogok akarnak lenni. Ha a jogi kötelezettségek körét az állam helyesen szabja meg, akkor azok teljesítése esetén is biztosított az emberek boldogulása. Ebben az esetben az emberek nem éreznek szükségképpen késztetést a jogi kötelezettségeik megsértésére, kevesebben, illetve ritkábban sértik tehát meg a jogszabályokat, és a jogsértések szankcionálása is könnyebb, hiszen  kevesebbszer kell kényszerrel fellépni, ráadásul az állami kényszer hatását a társadalom rosszallása is felerősíti. Ha azonban a jogi kötelezettségek tartalmát az állam rosszul szabja meg, akkor egyrészt az emberek boldogság-igénye szükségképpen ütközik a jog betartásának parancsával, amely nagyszámú jogsértést eredményez a nélkül, hogy a társadalom ezt elítélné, másrészt ha sikerülne is a jogszabályok érvényesülését kikényszeríteni, akkor ennek még súlyosabb következményei lesznek: az adott állam alattvalói ugyanis elvesztik azt a hajtóerőt, amely szükséges az alkotáshoz, ezért az adott társadalom gazdasági és kulturális hanyatlásnak indul, és előbb-utóbb a környező társadalmak prédájává válik.

Azt ugyanakkor látni kell, hogy “tökéletes jogrendszer”, amely minden társadalomban egyaránt biztosítja az igazságos társadalmi rend kiépülését és az emberek boldogulását, nem létezik. Ennek egyik fő oka – azon túlmenően, hogy az ember viselkedését nem lehet tökéletesen szabályozni, mert ehhez számba kellene venni minden lehetséges esetet, és minden esetre tökéletes megoldást kellene adni, ami emberileg lehetetlen – az, hogy a szabályozás tartalma szükségképpen függ attól a közegtől, amelyben érvényesül. A gyakorlati tapasztalat ugyanis az, hogy minél jobban betartják az emberek a jogszabályokat, annál kevésbé van szükség azokra, pontosan annál kevésbé aprólékos jogszabályokra van szükség, mert nem kell különböző biztosítékokat beépíteni a rendszerbe a jogszabályok megkerülésével szemben; ha pedig az emberek a jogaik gyakorlása során – a jog szabályain felül annak elveit is figyelembe véve – óvakodnak embertársaik érdekeit megsérteni, és azok figyelembe vételével cselekszenek, akkor nagyobb szabadságot lehet nekik biztosítani, és nem kell a joggal való visszaélés tilalmát széles körben szelepként működtetni.

Ezt a tapasztalatot nemrég valaki így foglalt össze: “amíg diktatúrában éltünk és nem voltunk szabadok, mindenki azt csinált, amit akart, most pedig, hogy szabadok lettünk, tele vagyunk szabályokkal”. Igen, a nagyobb elméleti szabadság adott esetben több korlátot jelent – ha a szabadság nem a korlátok elfogadásával, hanem azok tagadásával és áthágásával jár együtt. A törvény ugyanis csak a valóban szabad embereknek való; a rabszolgák törvénye a korbács. Lélekben csak rabszolga az, aki csak akkor hajlandó betartani a törvényt, ha az államhatalom szemét érzi magán, és félnie kell a szankció kiszabásától. Ebben az esetben viszont az állam a szabadság korlátozásával tud csak érvényt szerezni a törvények: fokozza tehát az ellenőrzést, szigorítja a szabályokat, és könyörtelenebbül szabja ki a szankciókat.  Aki valóban szabad, akkor is betartja a törvényt, ha senki sem ellenőrzi, és semmilyen szankció sem fenyegeti, egyszerűen azért, mert a saját lelkiismeretének tartozik azzal, hogy mindig helyesen cselekedjék. Az ilyen emberben az állam is megbízhat; minél általánosabb ez a magatartás, annál kevésbé érzi az állam szükségét annak, hogy mindent ellenőrizzen és mindent szabályozzon.

Azt ugyanakkor tapasztalatból elmondható, hogy vannak olyan alapvető értékek, amelyek védelme nélkül az állam nem tudja tartósan biztosítani a jogrendszer stabilitását. Hangsúlyozom, hogy itt értékekről, és nem alanyi jogokról beszélek; az államnak többféle lehetősége is van ezek védelmére, nem feltétlenül az, hogy peresíthető alanyi jogként tételezi őket, és nem feltétlenül mindig ugyanolyan tartalmú védelemben kell ezeket részesíteni. Ezeknek az értéknek a elszigetelt, enyhébb sérelme önmagában persze önmagában még egyetlen jogrendszert se döntött meg, de ha azok megsértése olyan gyakorlattá válik, hogy már nem számítanak valóban védettnek, az a jogrendszer olyan fogyatékossága, amely – ha nem orvosolják – nagyon hamar társadalmi robbanáshoz vezet. Ilyen érték például az emberi élet, a tulajdon vagy a család; létezhet olyan társadalom, amely ezeket nem biztosítja mindenkinek alanyi jogként, de amelyik nem részesíti ezeket valós védelemben, az nem maradhat fenn tartósan.

Még az olyan társadalmak is, amelyek tagadták a jogegyenlőséget, sőt a rabszolgák jogalanyiságát is, valamelyest még akár a rabszolgák számára is biztosították ezeket: a római jog például védte a rabszolga személyes vagyonát (ami jogilag nem is az övé volt, hanem a gazdájáé), akár a gazdájával szemben is; a rabszolga élete felett a gazdája ugyan rendelkezett, de ha ok nélkül ölte meg, ennek akár büntetőjogi vagy szakrális következményei is lehettek; számos rabszolgatartó társadalom törvénye tiltotta a rabszolgacsaládok szétválasztását stb.. Nem elvi alapon persze: egyszerűen azért, mert gyakorlatban belátták, hogy ezek önkényes elvétele lehetetlenné teszi az ésszerű együttműködést a társadalmon belül. Ezeket a középkori-kora újkori természetjogi gondolkodás alapvető emberi jogoknak nevezte, és az emberi természetből vezette le; de ha jobban belegondolunk, lényegében a Tízparancsolat második táblája szól ezekből: ne ölj, ne lopj, ne kívánd a másét!

Ez az a pont, ahol az erkölcs és a jog összeér: az erkölcsi szabályok semmibevétele – ha a jog nem lép fel ellene – a jogrendszert ássa alá, ugyanakkor az erkölcsi szabályok által megtámogatott jogrendszer szilárd alapokon áll. (Ez nem csoda, hiszen a helyes erkölcsi szabályrendszer a boldogság “használati útmutatója”,  így az azokat áthágó jogrendszer nyilván akadályozza az ember boldogulását, míg az azoknak megfelelő biztosítja a boldogulás lehetőségét.) Ha tehát a jogalkotó a jogi korlátok felállítása során tiszteletben tartja és részint jogrendszer alapelveiben, részint a tételes szabályokban tükrözteti az alapvető erkölcsi szabályokat, figyelembe véve a társadalom aktuális állapotát és azt, hogy milyen intézkedések szükségesek az emberek egymással szembeni védelme érdekében, akkor – még ha nem is alkot tökéletes rendszert – de alapvetően helyesen szabja meg az együttélés kereteit. Egy ilyen jogrendszer szabályai pedig, ha a szabadság helyes felfogásával párosulnak, akkor tartósan és különösebb kényszer nélkül képesek biztosítani a társadalmi békét.

Éppen ezért nem helyes az a megközelítés, amely a nagyobb szabadság legnagyobb ellenségét az államban látja, hiszen a nagyobb szabadság engedése egyik feltételének, a helyes erkölcsi felfogásnak is megfelelő önkorlátozás hiánya biztosan nem kizárólag, illetve főleg az állam hibája; az államon legfeljebb azt lehet számon kérni, ha az alapvető erkölcsi szabályokat sértő jogrendszert épít ki. De a nagyobb felelősség a miénk: nekünk kell úgy élnünk a szabadságunkkal, hogy az állam alappal bízhasson meg abban, hogy a nekünk adott szabadsággal nem fogunk magunk és mások kárra visszaélni. A jog által nyújtott szabadság legnagyobb ellenségei tehát azok, akik nem tanulnak meg helyesen élni szabadságukkal, és szabadságukat nem a lehetséges jobb választása és az erények kifejlesztése, hanem a korlátok áthágása vagy ledöntése révén tudják csak megélni. Mi ne kövessük őket!

Legyünk a szabadság harcosai, és válasszuk a jót, hiszen ha a világot és a társadalmat nem is áll hatalmunkban megváltoztatni, de magukon alakíthatunk; ez a legnehezebb, de a leghatékonyabb forradalom! És ki tudja, hátha követőnk is akad …

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: