Jézussal az úton

keresztutMottó:Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában,
úgy fogják fölemelni az Emberfiát is,

hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda,
hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,14-16)

Nagypéntek van, Krisztus kínszenvedésének és halálának az emléknapja. Az Egyház Jézus szavaira (“eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, akkor majd böjtölnek” Mk 2, 20) emlékezve gyászol ezen és a következő napon, ezért nincsenek szentmisék, csak egy igeliturgia péntek este. Szép szokás azonban a keresztúti ájtatosság, amelynek keretében a hívek Jézus szenvedésére emlékezve igyekeznek felszítani magukban az elhatározást a megtérésre. Ezúttal – rendhagyó módon – én is ilyen útra hívok mindenkit.

1. Jézust halálra ítélik

Ibis ad crucem.“- hangzik a szikár ítélet a római helytartó szájából. De mondott mást is: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok” (Mt 27,24). Az igaz ítélet a törvényből ered, és szigora a bűnösre sújt le, de itt maga a bíró nyilvánítja ki, hogy ítélete igazságtalan. Akár így, akár úgy, a halálos ítélet végül mégis kimondatott.

Tragikus hős Jézus, akit ellenségei ármánya romlásba dönt? Az lenne, ha nem tudnánk, mit mondott Pilátusnak: „Nem volna fölöttem hatalmad, ha onnan felülről nem kaptad volna.” (Jn 19,11). A bíró itt nem Pilátus, hanem az Atya, és az ítélet valójában így szól: “A bűn zsoldja a halál” (Róm 6,23), hiszen ez következik Isten parancsából: “A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.” (Ter 3,16-17). És Isten okkal mondhatja a halálraítélt emberiség felett, hogy “vére ontásában én ártatlan vagyok“, hiszen: “életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok” (MTörv 30,19.). Az ítélet azért éri mégis Jézust, mert Isten Fia emberré lett, hogy az emberiség képviseletében engedelmesen alávesse magát az ítéletnek, és így az emberiség elkerülje a bűn igazi büntetését, a test és lélek halálát, az örök kárhozatot. Jézus a mi büntetésünket szenvedte el, hogy mi élhessünk.

2. Jézus vállára veszi a keresztet

Jézus kivégzése eszközét maga viszi a kivégzés helyére. A kereszt nem csupán a halál és szenvedés, hanem a gyalázat jelképe is: a kereszthalál a lázadó rabszolgák szörnyű büntetése. Az elítélt hátára kötözött kereszt végighordozása a városon azt a célt szolgálja, hogy az elítélt gyalázatáról mindenki tudomást szerezzen, és a közönség megvetéssel és elborzadva forduljon el a bűnöstől.

A bűn következménye nem csupán a halál és a szenvedés, hanem a gyalázat is: annak bizonyítéka, hogy az ember nem érdemli meg az Isten szeretetét, hiszen fellázadt ellene, miként azt a Sátán Isten előtt hangoztatja (Jel 12,10). A teremtmény gyalázata azonban a Teremtőt is sérti; Jézus azzal törli ezt el, hogy engedelmesen vállára veszi az emberiség büntetésének jelképét, majd engedelmes marad a gyalázat, szenvedés és halál ellenére is, hogy mindenki lássa Isten szeretetének mértékét és az Istenben bízó ember erejét.

3. Jézus először esik el

Jézus nem is az egész keresztet, hanem csak a keresztnek a rövidebb ágát, az ún. patibulumot viszi; az egész nem nehezebb egy átlagos gerendánál. Egy gyakorlott ácsmester számára nem könnyű, de nem is elviselhetetlen teher. Csakhogy Jézust előzőleg véresre korbácsolták, és a sok kis apró sebből szivárgó vérrel együtt szökik el testéből az erő. Megtántorodik, megbotlik és a földre zuhan; a hátára kötözött gerendával nem tudja felfogni az ütés erejét, a gerenda felhorzsolja a hátát, kificamítja a vállát, míg a tompítatlan ütés megsérti a térdét. De Jézus feláll, és folytatja az útját: a test erejét az akarat erejével pótolja, hogy betölthesse küldetését.

Az élet terhei a bűntelen ember számára nehezek, de bírnánk őket, hiszen “Hűséges az Isten, aki erőtökön felül nem hagy megkísérteni” (1Kor 10,13). A bűnök azonban megsebzik emberi természetünket, elpazarolják erőinket, és elviselhetetlenné teszik a terheinket, ami újabb, még súlyosabb következményekkel járó bukásokhoz vezet. De Jézus, aki maga is szembesült a gyengeséggel, tudja ezt, és megértő irgalommal fordul felénk, amikor érezzük, hogy erőnk elégtelen, de buzdít, hogy keljünk fel, és induljunk tovább; a kudarcok ugyanis nem mentesítenek kötelességeink alól, így a bukások ellenére is kinek-kinek végre kell hajtania azt a feladatot, amellyel Isten bízta meg.

4. Jézus édesanyjával találkozik

Gúny tárgya lettem ellenségeimnek, szomszédaimnak szégyenük, barátaimnak félelmük.” (Zsolt 30,12)  Ha a gyermek szenved, vele szenved az édesanyja is:  keresztet hordozó Jézus láttán beteljesedik Simeon jóslata, amit Máriának mondott: “a te lelkedet is tőr járja át ” (Lk 2,25). De itt nemcsak anya és fia találkozik, hanem az Úr Fölkentje és az Úr szolgálóleánya: szívük fáj egymás szenvedése láttán, de nemcsak a szenvedés köt őket össze, hanem az Isten akaratának való engedelmesség is. Az anya fékezi fájdalmát, hogy ne gyengítse fiát, és az teljesíteni tudja az Atya akaratát.

A bűn következményeinek hordozása közben is ad mellénk Isten olyan embereket, akikkel szövetségessé tesz minket az Isten ügyének szolgálata. A jó szülő, házastárs, barát, gyermek mind-mind abban segít, hogy Istent szolgáljuk, és nem zúgolódik, ha kívánságainak teljesülése Isten ügye miatt szenved késedelmet. Hiszen az emberi kapcsolatokat, különösen a házasságot, ezért hozta létre az Isten: “Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” (Ter 2,18). Nekünk is az a feladatunk, hogy jó segítőtársai legyünk a körülöttünk élőknek, és kérjük Istent, hogy küldjön nekünk jó segítőtársakat.

5. Cirenei Simon átveszi a keresztet

Az egyik arra menő embert, a cirenei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszerítették, hogy vigye a keresztjét.” (Mk 15,21) A katonák parancsnoka, látva a botladozó Jézust, úgy dönt, nem kockáztat (vagy talán a római pietas megnyilvánulása ez?). Parancsot ad a katonáknak, hogy oldozzák le a gerendát az elítélt válláról,és hozzák utána; de mivel egy katona se szeret cipekedni, viszont joga van a poggyászát vitetni egy mérföldre bárkivel, ezért a katonák fognak valakit a tömegből, hogy vigye a keresztet. A névtelen tömegből kiragadott ember kényszerből segít, de ez az út örökre megváltoztatja az életét: névtelen bámészkodóból tanú lesz, akinek nevét jól ismerik a római egyházban.

Látszólag kürenéi Simon az, aki segít Jézusnak, pedig valójában Jézus viszi Simon és minden ember helyett a gyalázat, szenvedés és halál keresztjét. A bűn büntetésének nagyját, a kínhalált átvállalta tőlünk, de néha nekünk is részt kell vállalnunk a bűn következményeinek hordozásából. Amikor a bűn következményei ránk nehezednek, akkor gondoljunk arra, hogy most mi is a kürenéi Simon szerepébe kerültünk, akit kényszerítettek arra, hogy kicsit vigye a keresztet; és ha embertársunkat látjuk alatta görnyedni, jusson eszünkbe Szent Pál intése: “Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét!” (Gal 6,2). Ha így teszünk, névtelen tömeg-emberből Krisztus kereszthalálának és feltámadásának tanúi leszünk, akiknek neve fel lesz írva az Élet Könyvében.

6. Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát

Ahogy Jézus botladozik a katonák között, cirenei Simon kíséretében Jeruzsálem utcáin, körülötte hatalmas, lökdösődő tömeg alakul ki a bámészkodókból, közönyösökből és gyalázkodókból. De a legenda szerint valaki kilép a tömegből, hogy megtörölje a szenvedő arcát: egy asszony, akinek jótettét Jézus azzal hálálja meg, hogy arcképét kendőjén hagyja.

A bűn szolidaritása csak addig tart, amíg a bűn következményei nem válnak nyilvánvalóvá. A cinkosok hamar ellenségekké válnak, vagy közönyösen nézik egykori társuk vergődését. Nem puszta rosszindulatról van szó, egyszerűen a bűn nem hoz létre igazi közösséget, csak érdekszövetségeket, ahol valójában mindenki a maga javára törekszik. Az igazi közösség ott jön létre, ahol a másik baját akkor is enyhíteni akarjuk, ahol abból semmi hasznunk, sőt amikor a másikhoz semmi közünk. De ha így teszünk jót, akkor tettünkben Isten arca ragyog fel, “aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is.” (Mt 5,45).

7. Jézus másodszor esik el

Jézus ismét megtántorodik és elesik: az akaraterő, amely eddig ellensúlyozta a test gyöngeségét, már nem bizonyul elégségesnek ahhoz, hogy testét megtartsa. A korbácsütések nyomán keletkezett sebekből szivárgó vér egyre jobban elgyengíti, és most már fáradt is. De most már nincs rajta a teher, ezért kezét maga elé tartva kisebbet esik, de most már ez az esés is jobban fáj a kimerült testnek. Jézus mégis felkel, hogy folytassa útját, noha már megtapasztalhatta: az akaraterő itt már nem elég.

A bűn szörnyű következményei közé tartozik, hogy folyamatosan rombolja a személyiségünket, az emberi természet erőforrásait. Emberileg nézve csak lefelé vezet az út: egyre kevesebb eredményt érünk el egyre nagyobb erőfeszítéssel, mert bukásaink egyre nagyobb kárt okoznak lelkünkben. Hányszor volt, hogy valóban komolyan elhatároztuk, hogy szakítunk a bűnnel, vagy egyik másik bűnös szokásunkkal. És harcoltunk, és áldozatokat hoztunk, egy darabig ki is tartottunk, de egyszer csak akaratunk csődöt mondott: visszaestünk a bűnbe. Ne essünk kétségbe! Jézus maga is átélte az akarat elégtelenségnek riasztó tapasztalatát, ezért értékeli a mi kudarccal végződő, mégis hősies küzdelmeinket is. Az ő szemében a kudarc nem veszi el az erőfeszítés értékét, és nem ment fel a feladat végrehajtásának kötelezettsége alól.

8. Jézus szól a siránkozó asszonyokhoz

A keresztút során a tömegben asszonyok és vannak, akik sírva és jajgatva szánakoznak Jézus felett. Színpadias viselkedés, amit elvártak a kegyes és tisztességes asszonyoktól, pedig az igazi részvét néma döbbenet. De Jézus nem akar felszínes szánalom tárgya lenni, hiszen ő Jel, akinek ellentmondanak, és ebből az ellentmondásból katasztrófa bontakozik ki: önjelölt messiások lépnek fel, akik kiprovokálják a szeretett város, Jeruzsálem pusztulását; erre figyelmeztet Jézus.

A világban mi is rengeteg szörnyűséget látunk, amelyen megbotránkozva vagy részvéttel sopánkodunk, de vajon ilyenkor eszünkbe jut-e a magunk felelőssége és sorsa? A bűn látható következményei hatására a megtérés mellett döntünk-e, vagy lerázzuk magunkról a felelősséget, és örökké másokra mutogatunk? Jézus arra figyelmeztet, hogy a bűn ellen folyó nagy küzdelemnek nem lehetünk puszta szemlélői, mert ez a harc a mi bőrünkre megy.

9. Jézus harmadszor esik el

Hiába az akarat végső, szinte fanatikus megfeszítése, a terhek könnyítése, a Názáreti Jézus már saját teste súlyától is összerogy. Talán ez az a pont, amikor a római százados eldönti, hogy véget vet ennek a barbár komédiának, és a római pietas nevében megadja a kegyelemdöfést az elítéltnek. De Jézus mégis felkel, hogy folytassa útját a kínhalálba: nem az életét védi, csak a feladatára gondol, amelyet el kell végeznie.

Ismerjük azt az érzést, amikor már annyira belefáradtunk a terhek hordozásába, hogy mikor megszabadulunk tőlük, már nem tudunk neki igazán örülni? Amikor azt érezzük: már késő, mert addigra megtört az erőnk? Jézus ismeri, és ha mi haragszunk is rá ilyenkor, amiért nem segített előbb, ő nem haragszik ránk, hanem megértően bátorít: nincs még minden veszve; ha meg is tört az erőnk, az Istentől kapott feladatunk teljesítése nem hiúsulhat meg.

10. Jézust megfosztják ruháitól

A kereszthalál szerves része, hogy nem elég az elítéltet megölni és megkínozni, de meg is kell alázni, ezért az elítélteket teljesen mezítelenül feszítették keresztre, hogy kiszolgáltatottságukat ezzel is növeljék, hiszen a ruha védi a testet, és kifejezi a társadalmi hovatartozást is; a mezítelen embernek nemcsak a teste van kitéve az elemek hatásának, de társadalmilag is kitaszított, hiszen eltűnnek róla a hovatartozás jelei, bár zsidóknál megmarad a körülmetélés jelét, amely az Úrhoz kapcsolja őket, de ami gúny tárgya a pogányok előtt. Jézust ezért keresztre feszítése előtt mezítelenre vetkőztetik: a köztiszteletben álló, szemérmes rabbi most a gúnyolódó, kíváncsi tekintetek céltáblájává lesz.

Ismét az Ember áll a Fa alatt – mezítelenül, de most nincs menekülés a kiszolgáltatottságból eredő félelem elől. A bűn miatt az ember végessége fájdalmasan válik nyilvánvalóvá; a felelősség tudata szégyenérzetet kelt, az Istenbe vetett bizalom elvesztése pedig félelmet. De aki most itt a keresztfa alatt áll mezítelenül, önként szolgáltatta ki magát, hogy engedelmeskedjék az Isten akaratának, mert bízik az Isten szeretetében. Igen, az Isten fia kiszolgáltatta magát az ember szabadságának, hogy megmutathassa: semmilyen ellene irányuló vétek, még ha saját létében fenyegeti is, nem alkalmas arra, hogy az Isten szeretetét kioltsa az ember irányában.  És Istennek ez a szeretetet az, amely a belé vetett bizalom alapja lehet, és segíthet abban, hogy szembeszálljunk a kiszolgáltatottság bénító érzésével.

11. Jézust keresztre szegezik

A kereszthalál kínhalál: nem elegendő az elítéltet megölni, úgy kell ezt megoldani, hogy közben minél jobban szenvedjen. A katonák, miután összeállították a keresztet, rászögezik Jézust; a szögeket a csuklókba és a bokába, a fő érző-idegpályákba verik, így az elítélt a légszomj vagy a fájdalom kettősségben vergődik, amíg bírja erővel. Ezután megemelik a keresztet, hogy a helyére billentsék; nagy rázkódással csusszan a lyukba, ahol kiékelik. Ezután a feje fölé szögezik a vádat tartalmazó táblát: “a názáreti Jézus, a zsidók királya”. Jézus a kereszten alig tudja mozgatni a tagjait: a kezét és a lábát a szögek tengelyén kicsit el tudja ugyan forgatni, de ez csak arra elég, hogy néha egy kis levegőért megemelkedjék, majd a végtagok iszonyú fájdalma miatt visszaejtse magát.

A bűnt gyakran csak akkor vesszük komolyan, amikor következményei már a szabadságunkat fenyegetik, vagyis amikor azokat mi szenvedjük el. A bűn következménye a tehetetlenség kínzó érzése, akár áldozatként, akár tettesként találkozunk vele, hiszen a bűn nem épít, csak rombol. De Jézus részt vállalt a mi tehetetlenségünkből, hogy felszabadítson minket a bűn hatalma alól. A kereszten folyó haláltusája során teste korlátozott mozgása az életét hosszabbította meg, és az így nyert időben megmutatta, mire képes az ember, még ilyen helyzetben is, ha Isten ügyét szolgálja. Mert mindig van valamekkora mozgástér arra, hogy a jót, vagy legalább a jobbat válasszuk, hiszen Isten szabadnak teremtett minket.

12. Jézus meghal a kereszten

Jézus háromórás végvonaglása után elégedetten nyugtázta: “Beteljesedett.“, majd felkiáltott: “Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!“. Jézus utolsó két szava a győzelem és a bizalom szavai. A halál, szenvedés és gyalázat jelképe az engedelmesség győzelmének helye lesz: Jézus elvégezte a feladatot, amivel az Atya megbízta, és most már az Atya feladata, hogy Jézus számára igazságot szolgáltasson. A körülállók számára tragédia, ami történt, de Jézus számára mégsem az.

A bűn és következményei elleni harc végigkíséri a földi életünket, egészen a halálig: “a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.” (Ter 3,17-19) A bűn által megsebzett világ szenvedésekkel teli, és a bűn elhatalmasodása elhozhatja a földre a poklot, ezért is dönt úgy az Isten: “nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!” (Ter 3,22) Isten örök életet akar adni az embernek, de nem akarja véglegesíteni a bűn által megfertőzött állapotát. A halál a lehetőségek, de egyben a kísértések végét is jelenti; ezért aki a halálig kitart, elmondhatja, hogy ellenállt a csábításnak; Isten szerető irgalma pedig majd gondoskodik a sebek begyógyításáról, ha az ember engedi, hogy Isten megadja neki az üdvösség ajándékát.

13. Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe helyezik

A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. ” (Jn 19,31.) A főpapok, akik nem törődve a törvénnyel, hamis vádakkal a római helytartó kezébe adtak egy embert, hogy feszítse keresztre, hirtelen aggályosan követni kezdik a Törvényt: “éjszakára ne maradjon holtteste a fán, még aznap temesd el. Mert az akasztott ember Istentől átkozott, s nem teheted földedet, amelyet az Úr, a te Istened ad neked örökségül, tisztátalanná.” (MTörv 21,23) Félnek a beszennyeződéstől, ezért nem mennek be a pogány helytartó palotájába, ezért siettetik az elítéltek halálát. De nem mindenki ilyen közülük; van két előkelő tanácstag, Arimatheai József és Nikodémus, akik tudatosan vállalják, hogy a holttest érintésével beszennyezik magukat, de kapcsolataik és gazdagságuk révén mégis megszervezik Jézus temetését.

Az aggályos lelkiismeret látszólag hallatlanul jámbor emberek sajátja, akik patikamérlegen mérik saját tetteiket, de valójában a gőg és kegyetlenség melegágya. Aki a tökéletesség mértékén méri magát, lelke mélyén azt hiszi, hogy eredendően tökéletes, és nem mer szembenézni törékeny, esendő voltával. Magatartását a hiúsága mozgatja, és önző módon csak magával foglalkozik; a kis hibákat azért nagyítja fel, mert nem mer szembenézni a valóban nagy problémákkal. Az egészséges lelkiismeret gyökere a szeretet, a másikra irányuló, tapintatos jóakarat; ez segít megtalálni a mértéket, hogy mikor fontos megtartani a szabályokat, és mikor szabad áthágni azokat. Aki szereti az Istent, megtartja parancsait, de úgy, ahogyan azt Isten értette: felismerve a sürgető szükséget, okosan felhasználva a lehetőségeket, vállalva a megszégyenülést is.

14. Jézust eltemetik

Jézus holttestét levették a keresztről, testét egy új lepelre helyezik, állát felkötik, szemére aprópénzt tesznek, fejére kendőt kötnek, kezeit keresztben ágyékára helyezik; a holttest megkenésére nincs idő, ezért a fűszereket egyszerűen a holttest mellé teszik, majd ráhajtják és rákötözik a leplet, majd sietve a közeli sírboltba viszik. Nincsenek siratóasszonyok, az asszonyok távolabbról figyelik, mi történik, a férfiak gyorsan és csendben dolgoznak. Beszennyeződnek, nem ehetnek este a húsvéti bárányból, de számukra fontosabb, hogy az Úr Felkentje ne egy meszesgödörben vagy egy tömegsírban végezze. Különben is; a sebtében végzett temetés hiányosságait majd a szombat elmúltával pótolják …

A halálban a legszörnyűbb a feledés; ezért is mondogatták a marxisták, hogy a munkásmozgalom hősei a munkásosztály emlékezetében élnek tovább, mert úgy tartották, hogy az hal meg igazán, akit elfelednek. Jézus barátai, akik tehetetlenül nézték végig megkínzását és kivégzését, most nem mérlegelnek; ha életét nem tudták megmenteni legalább a végtisztességet megadják neki, még ha ezzel ki is zárják magukat az ünnepből. Az olyan igaz embereket követik ebben, mint Tóbit, aki az ünnepi ebédet is félbehagyta, hogy egy ismeretlen izraelitát eltemessen.  A maguk részéről megadják neki azt a tisztességet, ami az igaz embernek kijár – még ha ez nem is az a fényes, pompás temetés, amivel egy királyt búcsúztatnak, és nem az a dicsőség, amiben Isten részesíti, amikor feltámasztja halottaiból. Tőlünk telhető módon nekünk is meg kell adnunk embertársainknak azt, amire joggal tarthatnak igényt, még akkor is, ha e miatt esetleg le kell mondanunk valamiről, amire joggal vágyunk. Isten azonban nem felejti el, hogy meghoztuk ezt az áldozatot …

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: