Ünnepelj velünk!

prositMottó:Hiszen föltételezem rólatok,
hogy az én örömöm a ti örömötök is, mindnyájatoké.” (2Kor 2,3)

Úgy alakult, hogy a múlt hétvégén háromszor is hallottam Jézus három példabeszédét az elveszett bárányról, az elveszett drachmáról és a két fiúról. Harmadszorra figyeltem fel arra a mozzanatra, hogy a pásztor, az asszony és az apa örömét meg akarja osztani másokkal is. Azt hiszem, ez a hangulatfestőnek tűnő elem nagyon is fontos szerepet tölt be a példabeszédek helyes értelmének megtalálásában, főleg, ha jó összefüggésben szemléljük. Szerintem ugyanis nem pusztán arról van szó, hogy a pásztor, az asszony és az apa annyira örül, hogy ezt nem tudja magában tartani, hanem ennél jóval többről. Bővebben

Reklámok

Közös ügyek

megcsinaljukMottó:Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok.
Nem nevezlek többé szolgának benneteket,
mert a szolga nem tudja, mit tesz ura.” (Jn 15,14-15)

A mai evangéliumban a két testvér története hangzik el, amelyet az emberek többsége csak úgy ismer: a tékozló fiú története. Ezt a példabeszédet sokan, sokféleképpen elemzeték már, én most egy olyan vetületéről szólnék pár szót, amelyre Sári hívta fel a figyelmet, és ami engem személyesen is megérintett: az idősebb fiú szolgának érzi magát az apja mellett.

Bővebben

Tizenkilencre lapot húzni

viharbanMottó:Ezért remélj az Úrban és légy erős,
légy bátorsággal és bízzál az Úrban!” (Zsolt 27,14)

Vannak Jézusnak olyan példabeszédei, amelyek olyan ismertek, hogy még a nem hívők is ismerik, vagy legalábbis – talán tudtukon kívül – utalnak rájuk. Az egyik ilyen a talentumokról szóló példabeszéd, amelyben sokan a protestáns gazdasági etika, a nyugati kapitalista világ szemléletének alapját látják. Ugyanakkor sok katolikus hívő számára ez a példabeszéd meglehetősen idegen, hiszen a nyerészkedés gondolata idegennek tűnik az evangéliumi szegénység gondolatától. Pedig ez a példabeszéd elsődlegesen nem is a haszonszerzésről szól.

Bővebben