Ünnepelj velünk!

prositMottó:Hiszen föltételezem rólatok,
hogy az én örömöm a ti örömötök is, mindnyájatoké.” (2Kor 2,3)

Úgy alakult, hogy a múlt hétvégén háromszor is hallottam Jézus három példabeszédét az elveszett bárányról, az elveszett drachmáról és a két fiúról. Harmadszorra figyeltem fel arra a mozzanatra, hogy a pásztor, az asszony és az apa örömét meg akarja osztani másokkal is. Azt hiszem, ez a hangulatfestőnek tűnő elem nagyon is fontos szerepet tölt be a példabeszédek helyes értelmének megtalálásában, főleg, ha jó összefüggésben szemléljük. Szerintem ugyanis nem pusztán arról van szó, hogy a pásztor, az asszony és az apa annyira örül, hogy ezt nem tudja magában tartani, hanem ennél jóval többről.

Ez az elem Lukács sajátja, mert Máténál az elveszett bárány példázata így szól: “Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet? Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek.” (Mt 18,12-13). Lukácsnál azonban a pásztor “összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is – mondja –, mert megtaláltam elveszett bárányomat!” (Lk 15,6), az asszony pedig “összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is – mondja –, mert megtaláltam elveszett drachmámat!” (Lk 15,9).

Ez a két példabeszéd azonban még kifejezetten csak a mennyekben tapasztalható örömre és az angyalok örömére utal, de a harmadik, a két fiúról szóló példabeszéd már kicsit másra is. Itt is megjelenik persze az öröm megosztásának mozzanata: “Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.” (Lk 15,23-24) Ez az örömünnep nagyjából megfeleltethető az előző két példbeszédben megjelenő ünneplésnek. Itt azonban megjelenik egy nagyon fontos, új elem: az idősebb testvér viszonya az örömünnephez: “Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni.“(Lk 15,25-28).

Jézus ezt a három példabeszédet a farizeusoknak és írástudóknak mondta el, akik “méltatlankodtak miatta: „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük.””  (Lk 15,2). Az idősebb fiú magatartása az ő magatartásuknak felel meg: Isten örül annak, hogy a vámosok és bűnösök  megnyílnak Jézus szavaira, és elindulnak a megtérés útján, de a farizeusok és írástudók nem osztoznak az örömében, sőt, megharagudnak Jézusra, mert olyat tesz, ami számukra igazságtalannak tűnik, hiszen mintha Jézus semmibe venné az ő hűségüket, és minden szeretetével a bűnösök felé fordulna. Ma is sokan vannak, akik nem ismerik fel: Isten egyszerre igazságos és irgalmas.

Az, hogy a farizeusok és írástudók mennyire tévednek abban, hogy Jézusnak (és általa Istennek) csak a bűnösök a fontosak, kiderül a példabeszéd folytatásából: ” …, ezért az apja kijött és kérlelte. … Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”” (Lk 15,28;31-32) Az apa az idősebb fiút is be akarja vonni az ünneplésbe, de nem pusztán azért, mert nem akarja, hogy duzzogásával elrontsa a hangulatot, hanem azért, amiért a pásztor és az asszony a barátait, barátnőit is magához hívja: mert a szeretet azt jelenti, hogy közösek a céljaink, az együtt örülünk a másik örömének is. Fontos mozzanat az is, hogy míg a tékozló fiút az idősebb testvér így jelöli meg: “ez a te fiad“, addig az apa így: “ez a te öcséd“, vagyis ő éppúgy a tiéd (a te véred), mint az enyém.

 Jézus tudja jól, hogy a farizeus mozgalom kezdetben arra szerveződött, hogy lelkileg megújítsa Izraelt, és újból szent néppé legyen a Törvény és az arra épülő, azt védő hagyományok megtartása révén; a farizeusok e mellett térítő tevékenységet is folytattak (Mt 23,15). Itt éppen arra hívja fel a figyelmüket, hogy ha valóban Izrael megtérésén fáradoznak, akkor örülniük kellene, hogy bűnös nemzettársaik a megtérés útjára lépnek. Az ünneplés annak a nagy változásnak szól, ami ezeknek az embereknek a lelkében végbement (“ halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült“), és nem a bűnös életmódnak, amelyet (korábban) folytattak. Jézus itt tehát lényegében Isten barátainak, hűséges fiainak mondja a farizeusokat és írástudókat, és a közös célra utalással akarja őket bevonni a bűnösök megtérése felett érzett örömébe.  Szó sincs tehát arról, hogy megbélyegezné őket, pusztán hozzáállásuk téves voltára akarja felhívni a figyelmet.

Jézus minket is arra hív, hogy osztozzunk örömében. A búcsúbeszédében is így tanít: “Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök. ” (Jn 15,7-11) Ne felejtsük el a jótetteinkben és a kísértés ellen folytatott harcainkban nem vagyunk egyedül, mert Isten “érdekelt” abban, hogy ne valljunk kudarcot, és bő termést hozzunk; de nemcsak arról van szó, hogy Isten meg akar dicsőülni általunk, hanem arról, hogy ő maga akar minket részesíteni abban az örömben és dicsőségben, amely a Gonosz elleni győzelméből fakad.

Ne zárkózzunk tehát el, és ne érezzük mellőzve magunkat, ha Isten irgalmasságának egy-egy nagy tette folytán egy megtérő bűnös kerül az érdeklődés előterébe, inkább örüljünk együtt Istennel, amiért közös tervünk, az Isten országának megvalósulása halad előre. A helyes keresztény öntudat éppen abban áll, hogy az Isten üdvözítő tervét a magunkénak érezzük, és tudjuk, hogy jótetteink, imáink és a kísértések felett aratott győzelmeink e nagy terv megvalósításának eszközei. Higgyük el, hogy Isten ugyanígy magáénak érzi személyes életünk nagy terveit, és nem feledkezik meg arról, hogy kéréseinket meghallgassa, és ha jobban is örülnek egy megtérő bűnösnek, de ugyanolyan, ha nem bensőségesebb szeretettel tekintenek arra, aki hűségesen törekszik Isten útján maradni.

Nem azt akarja Atyánk, hogy tékozoljunk, hanem hogy együtt örüljünk vele, ha testvérünk élve megúszott egy ilyen veszélyes kalandot …

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: