A növekedés útján

leading_by_jesusMottó:Adjatok egy fix pontot,
és én kifordítom sarkaiból a világot!” (Arkhimédész)

A Szentírást a kiadók és fordítók előzékenyen fejezetekre, alcímekre és versekre osztották; vasárnaponként is csak egy-egy kisebb, jól láthatóan összetartozó részt hallunk az Evangéliumból. Néha azonban nem árt elgondolkozni azon, hogy az Evangélium szerzője milyen logika alapján helyezte egymás mellé az egyes részeket. Az elmúlt hetekben például egyre csak azon gondolkoztam, hogy hogyan is illik össze Lukács evangéliumának 17. fejezetében a mustármagos hasonlat és az úrról és szolgájáról szóló példázat. Nyilván nem véletlenül rakta ezeket Lukács egymás mellé, ráadásul a két részlet között nincs átvezető szöveg, így arra kell következtetnünk, hogy nagyon szorosan összetartoznak.

Az egész jelenet kiindulópontja az, hogy a tanítványok arra kérik Jézust “Növeld bennünk a hitet!“. Jézus azonban sem nem tagadja meg, sem nem ígéri meg a kérésük teljesítését, ehelyett azt mondja: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! – megteszi nektek.” (Lk 17,5) Jézusnak egy nagyon hasonló mondása szerepel Máténál, amikor az apostolok kudarcot vallanak az ördögűzéssel, és Jézustól kérdezik ennek az okát, mire Jézus azt feleli: “Kishitűségetek miatt. Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. ” (Mt 17,20) Szemmel láthatólag  itt Jézusnak egy olyan mondásáról van szó, amely nem egy konkrét történethez kötődik, inkább önálló életet élt a tanítványok emlékezetében, és egy látványos ellentétet fejez ki: a legcsekélyebb hit is elegendő ahhoz, hogy az ember számára a lehetetlen is lehetségessé váljék.

De mennyiben magyarázhatja ezt a mondás az a – csak Lukácsnál olvasható – példázat? Ez a példázat ugyanis első látásra egyáltalán nem illik ide, hiszen az a kötelességteljesítésről, az Isten iránti engedelmességről és alázatról szól: “Ki mondja közületek béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere gyorsan, ülj asztalhoz. Helyette nem ezt mondja-e inkább: Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, aztán majd ehetsz és ihatsz magad is? Megköszöni tán a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: ‘Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak kötelességünket teljesítettük.’ “(Lk 17,7-10) De mi köze ennek a hit erejéhez?

Azt hiszem, az értelmezést ott kell kezdeni, hogy a Jézus a dúsgazdag ember és a szegény Lázár története után a botránkoztatástól való tartózkodásra és a megbocsátásra hívja fel a tanítványokat. Az apostolok ezután kérik Jézust, hogy növelje bennük a hitet – talán azért, mert nem érzik magukat elég erősnek a botránkoztatástól való tartózkodáshoz és a megbocsátáshoz. Jézus válaszában lényegében azt mondja, hogy mindannak megtételére, amire felhívta őket, elegendő egy kevéske hit is; ezt követi a példázat, amelynek az a lényege, hogy előbbrevaló az úr kívánsága, mint a szolgáké, és az előbbi teljesítéséért a szolgát nem illeti külön köszönet, hiszen az a dolga, hogy megtegye, amit az úr kíván tőle. Vagyis: Isten parancsai előbbrevalók, mint az ember szükségletei, és előbbiek teljesítéséért nem jár külön dícséret. Jézus ritkán beszél ilyen keményen, és sohsem ok nélkül: most is egy közkeletű tévedést akar eloszlatni, amely megbéníthatja a tanítványokat.

Mivel köznyelvi értelemben a hit általános értelemben az értelem készsége arra, hogy valakitől valamit a személy tekintélye miatt igaznak fogadjon el, ezért sokan úgy gondolják, hogy a hit akkor igazi, ha valaki kételkedés nélkül elfogadja az Isten szavát, vagyis ha kételkedés nélkül úgy érezzük, hogy biztosak lehetünk abban: Istennel minden sikerülni fog. Következésképpen amint megjelenik valamiféle kétely, vagyis az a gondolat, hogy kudarcot vallhatunk, akkor ott baj van a hitünkkel. Előbb tehát meg kell szabadulnunk kételyeinktől, aggodalmainktól, hogy azt mondhassuk: a hitünk révén csodákra vagyunk képesek, és a lehetetlen is lehetségessé válik. Mivel azonban hit nélkül az Isten sem tud csodát tenni (Mk 6,5), ezért minél nagyobb dolgokat akarunk tenni, annál nagyobb hitre van szükségünk, ha viszont kicsi a hitünk, akkor nem is tudunk nagy dolgokat tenni. Csakhogy Jézus szerint ez nem így van: ahhoz, hogy csodát tegyünk, elég egy kicsinyke hit is. Akkor most hogy is van ez?

A helyes válasz megtalálásához vissza kell mennünk az őszövetségi gyökerekhez. A hitre használt héber szó (heamin) tulajdonképpen annyit jelent, mint ‘igent mondani Istennek‘. A hit tehát elsősorban akarati cselekedet: az ember válasza az Isten hívására. Isten szövetséget kínál az embernek: ígéretet tesz, de elvárásokat is támaszt. A hittel az ember mindkettőre igent mond: engedelmesen és állhatatosan teljesíti Isten parancsait, és bízik és reménykedik az ígéretek teljesülésében, mindezt azért, mert Isten tekintélye hitelesíti ezeket – akkor is, ha az emberi értelem nem tudja belátni ezek igazságát. Miért mond igent az ember az Istennek? Az Ószövetségben talán elsősorban azért, mert Isten igazmondó és igazságos; az Újszövetségben ezen felül hangsúlyozottan azért, mert Isten szereti az embert, és irgalommal fordul felé.

Ez viszont azt is jelenti, hogy az igazi hit nem arról ismerszik meg, hogy nincs mellette helye az emberi belátás hiányából fakadó  kételynek, a kudarctól való félelemnek, hanem arról, hogy  elindít és megtart a jótettek útján. Számtalan olyan szentet ismerünk, akik maguk is úgy érezték, hogy hitüket és reményüket csaknem teljesen felfalták az őket marcangoló kételyek, az örömtelenség és reménytelenség érzése (ilyen volt Teréz anya, vagy Liseux-i Teréz) – de ennek ellenére maradéktalanul betöltötték azt a hivatást, amelyre Isten meghívta őket. Mert bár sokszor maguk is úgy érezték, hogy elvesztették a hitüket, de az, hogy valamennyi, talán éppen csak egy mustármagnyi mégis megmaradt belőle, abból látszik, hogy mégis folytatták, amibe Isten indítására belekezdtek, és így csodás dolgok épültek a világban.

A hit nem egy érzés, a bizonyosság jóleső érzése, hanem az a mindig megújuló elhatározás, hogy megtesszük, amit Isten kér, és várjuk, hogy ígéretei teljesüljenek – akkor is, ha ezt is, azt is értelmetlennek érezzük.  Amikor a tapasztalatok azt sugallják, hogy úgyis hiába minden erőfeszítés, de az ember mégis folytatja a küzdelmet, az nem a hit hiányára, hanem éppen arra utal, hogy olyan mélyen gyökerező hittel állunk szemben, amely még saját józan eszére sem hallgat. Ne értsük félre: nem a vakmerő bizakodásról van szó, amikor az ember mind a munkát, mind a felelősséget istenre hárítja, hanem arról, amikor az ember akkor is megteszi, amiről úgy hiszi, hogy a kitűzött cél elérése érdekében Isten elvár tőle, amikor biztos a kudarcban. Miért teszi?

Talán azért, mert aki tudja, hogy a természet rendje szerint az ügy kudarcra van ítélve, és csak Isten közbeavatkozása változtathat ezen, viszont Isten úgy és akkor segít, ahogy akar, az szorosabb együttműködésre törekszik Istennel, jobban igyekszik a kedvében járni? Vagy csak egyszerűen annyira tanácstalan, hogy mit tegyen, ezért  halad tovább a kitaposott úton? Lehet, hogy egyszerűen arról van szó, hogy aki – akár saját magát baleknak tartva – engedelmeskedik Isten parancsának, valamilyen titokzatos módon rákap ennek az ízére? Vagy csak arról , hogy aki sokáig követte az Isten parancsait, az már-már mániákusan ragaszkodik ahhoz, hogy lemondása és engedelmessége jutalomért kiált, és nem akar éppen azelőtt kiszállni, hogy Isten elkezdené megjutalmazni? Mindegyikbe lehet valamiféle igazság.

Jézus azonban nem elemezgeti ezt, csak annyit mond, hogy ha ekkora hitünk van, ő már azzal is csodákat tud tenni. Nem a kételyek felszámolására hív fel bennünket, nem is ígéri meg, hogy ezeket ő maga veszi el tőlünk, hanem felszólít, hogy tegyük meg a kötelességünket, és ne várjunk ezért cserébe azt, hogy különleges elbánásban lesz részünk, vagyis gond és kétely nélkül élhetünk. Az üdvösség útja ugyanis nem ez. Jézus végigvezet minket az üdvösség útján, kételyek és kudarcok sziklafalai és szakadékai között is, de ehhez az kell, hogy hagyjuk, hogy vezessen minket. Előbb engedelmeskednünk kell neki, akkor is, ha nem látjuk át, mi a haszna annak, amit kér tőlünk, és csak később tapasztaljuk meg, hogy milyen határtalan szeretettel gondoskodik rólunk.

Mielőtt tehát vágyainkat betölthetnénk, Isten ügyét kell előbbre mozdítanunk, akkor is, ha mi előbb a magunk ügyét  szeretnénk biztosítani. De ne feledjük, hogy Jézus nem azt mondja: “ne egyél és igyál, hanem engem szolgálj“, hanem azt: “előbb szolgálj, aztán majd ehetsz magad“. Isten tervében benne foglaltatik a mi boldogságunk biztosítása is; lehet, hogy nem a mi erőfeszítéseink árán, hanem mások szolgálatából fakadóan, de ez nem is lényeges: amikor ezt a tervet szolgáljuk, akkor közvetve a magunk ügyét is előmozdítjuk, ezért ezzel nem Istennek teszünk szívességet, hanem csak kivesszük a részünket a közös célok megvalósításából  – többek között a saját boldogságunk érdekében is, ezért pedig nem jár ünneplés. Ahogy pedig a látszólag reménytelen helyzetekből kibontakozik az Isten terve, egyre könnyebb hinni abban, hogy Isten végül célhoz vezet minket.

Jézus tehát azt mondja valójában, hogy a hit növelésének egyetlen útja, ha elkezdünk a hit szellemében élni, vagyis tetteinkkel igent mondani Isten parancsaira és ígéreteire – akkor is, ha értelmünk – tapasztalatinkra támaszkodva – és érzelmünk – a minket uraló hangulatok hatására – hevesen tiltakozik ez ellen. Istennek ez elegendő ahhoz, hogy csodát tegyen az életünkben, mert ha engedelmeskedni akarunk neki, ő megadja az ehhez szükséges erőt és alkalmat, hiszen “hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok” (1Kor 10,13).

Mondjunk igent Isten parancsaira és ígéreteire, tegyük meg, amit parancsol nekünk, és sarkaiból fordíthatjuk ki a világot!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: