Tanulni, tanulni, tanulni

altalanos-iskolaMottó:Nem az iskolának, hanem az Életnek tanulunk.

Időről időre felbuzog a vágy a pedagógustársadalomban, illetve az oktatási kormányzatban, hogy megreformálja az általános iskolák tanrendjét. Örök vitatémának tűnik,  hogy mit tanítsanak a gyerekeknek, és mekkora óraszámban. A cél mindig a minél hatékonyabb oktatási rendszer kiépítése: minél kevesebb óraszámban minél hasznosabb tudást átadni. Hogy mi a hasznos a tananyagban, arról már megoszlanak a vélemények: ki a kevesebb tényadat, ki a kevesebb elmélet mellett tör lándzsát, esetleg az érintett tudományterületek számát szűkítené. Az alábbiakban egy új szempontra hívnám fel a figyelmet: arra, hogy mire is szolgál a valójában a hagyományos tantárgyak  oktatása, milyen kézségeket kívánt ezzel az egykori oktatáspolitika kifejleszteni a nebulókban. Azt hiszem ugyanis, hogy az oktatási reform e szempont figyelembe vétele nélkül csak a tananyag csonkolására számíthatunk, minőségi javulás nélkül.

A legegyszerűbben felismerhető szerepe a matematika oktatásának van: ez –  az alapvető számtani és mértani ismeretek átadásán túlmenően – a gyermekek logikai kézségeit hivatott fejleszteni. A szöveges feladatok, majd egyenletek például a lényeges tényadatok és a köztük fennálló összefüggések felismerését, elvont tételekké alakítását és ebből általánosítható következtetések levonását tanítják meg; ezen túlmenően például a másodfokú egyenletek arra is, hogy egy problémának nemcsak egy, hanem kettő, vagy akár végtelen megoldása is lehet, de az is lehet, hogy nincs megoldása. Ez utóbbi azért fontos, hogy a gyerekek felismerjék: egy helyes megoldás felismerése nem jelenti valamennyi helyes megoldás felismerését, illetve a megoldás hiánya nem feltétlenül jelez hibát.  De azt is megtanulják, hogy a végeredmény és a hozzá vezető út egyaránt fontos, és az egyébként helyes végeredmény nem igazolja a helytelen, hibás eljárást, ugyanakkor a helyes eljárás csak akkor igazolja a végeredményt, ha az alapadatok hitelesek. Ennek a szakmai és politikai viták vagy a közügyek intézése során egyaránt komoly gyakorlati következményei vannak.

A történelem oktatásának az a szerepe, hogy a közügyek intézésére alkalmas, felelősségteljes politikai döntésre képes választópolgárokat neveljen. Sokan kifogásolják, hogy miért a csatákat, a politikai és társadalmi kérdéseket állítjuk a történelem-oktatás középpontjába; ennek magyarázata éppen itt keresendő. A történelemórán a diákok a különböző társadalmi és politikai megoldások kifejlődését, azok működését és következményeit ismerhetik meg. Ez egyrészt számos, mai különbségre választ ad, másrészt megérlelheti a felismerést, hogy mely politikai megoldások, milyen társadalmi viszonyok azok, amelyek nem képesek tartós társadalmi berendezkedést és békét biztosítani, és melyek azok, amelyek hosszabb távon, krízishelyzetekben is alkalmasak lehetnek biztosítani a társadalom fennmaradását. Ez az ismeret megóv a demagóg szólamok befogadásától, hiszen a történelmi példák alapján a választópolgárok felismerik, hogy ezek a látszólag tetszetős megoldások hova vezetnek (háborúk, belső elnyomás, polgárháborsú, stb.). Nem csoda, hogy bizonyos politikai körök nem szívesen veszik a tényalapú, politikai összefüggéseket feltáró történelem-oktatást, és helyébe szívesen állítanák a divattörténetet …

Az irodalom és az azt kiegészítő művészettörténet (rajz) és ének-zene oktatás elsősorban az esztétikai érzék és az érzelmek kifejlesztésének eszköze, egyben a kulturális kódok átadásának eszköze. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy aki nem ismeri az európai kultúrkör nagy történeteit, az nem fogja érteni az európai kultúrát, illetve annak tárgyi emlékeit. Ezért nyilvánvalóan elhibázott a pusztán kronologikus, az egyes művészeti stílusokra és a művészekre koncentráló, művészettörténeti-stilisztikai megközelítés ezen a területen, amely a kutatók számára lehet bármily kedves, de nem visz közelebb az európai kultúra megértéséhez, minthogy sok esetben marginális jelenségekkel foglalkozik.
Sokkal helyesebb lenne a tematikus feldolgozás, amely egyes témák megjelenését, majd továbbélését venné alapul; kétségtelen, hogy ez az európai kultúra zsidó és keresztény gyökereinek mélyebb feltárását (konkrétan: a Szentírás és a legendáriumok bővebb ismertetését) jelentené, ami sokak harcos ateista meggyőződését sértheti, de ettől függetlenül jóval hatékonyabb lenne. Megjegyzendő, hogy a kötelező olvasmányok mellett jó lenne ajánlott olvasmányokra és más művészeti ágak kapcsolódó alkotásaira is utalni egy-egy téma kapcsán. Például a gyűrű és a kard szimbolikája kapcsán az Edda daloktól a Niebelungenlieden keresztül Wagner Ring-ciklusáig és Tolkien Gyűrű-trilógiájáig húzódik az ív; a vízözön története a Gilgames-eposztól a Biblián keresztül jut el az európai kultúrába, vagy a trójai háború kapcsán szót lehet ejteni Homéroszról, Vergilius Aeneiséről vagy a középkori Trója-mondakörről. De utalhatnánk József történetére, amely a Bibliából származik, majd számos festmény, zenemű mellett Thomas Mann: József és testvérei könyvén át az erről készített filmekig követhető nyomon.
Tekintettel arra, hogy számos mondás, szólás eredete a Bibliára megy vissza, ezért nem lehet megspórolni ezek bővebb ismertetését – nyilván nem teológiai, hanem pusztán (?) irodalmi termékként. De ne felejtsük el, hogy a legtöbb európai irodalmi alkotó munkáiban megjelennek ezek az európai kulturális kódok, és a legtöbb modern, ma már az irodalmi kánon részévé vált költő, író munkái sem érthetők helyesen ezek ismerete nélkül (gondoljunk csak Ady: Illés szekerén című versére, vagy Babits Jónás könyvére …)
Mivel az irodalom oktatásának az érzelmi nevelés is feladata, azokat a műveket is érdemes témaként górcső alá venni, amelyek valamilyen érzelmet írnak körül, amellyel a tanulók későbbi életük során találkozni fognak, és a stilisztikai szempontú elemzés helyett inkább ezekre az érzelmekre kihegyezni a magyarázatot. Így lehetne beszélni a féltékenységről, kisebbrendűségi érzésről és a rágalom hatásairól az Othello kapcsán, vagy az árulásról és bűnhődésről a Macbeth kapcsán, vagy a bosszúról számos irodalmi mű, köztük a Hamlet kapcsán stb. Ezeket az érzelmeket az irodalmi alkotások sokszor rendkívül érzékenyen és jól érhető formában dolgozzák fel, és ezeket a mai lélektani ismeretekkel is megvilágítva adhatnánk a hallgatóknak nem szájbarágósan moralizáló, mégis hasznos ismereteket az érzelmekről, azok helyes megéléséről, illetve kóros formáiról.
Természetesen valamiféle kronologikus rendnek ebben a feldolgozásban is helye van, hiszen az egyes témák a történelem egy-egy pontján jelentek meg, és az európai kultúra gazdagodása során különböző stílusok jelentek meg, amelyek keretei között a nagy témák egy részét újra feldolgozták, illetve új, sajátos témák jelentek meg. Az egyes stílusokat viszont szerintem nem érdemes olyan részletességgel kötelezően megtanítani, hanem a fő szerzők és művek mellett itt is inkább célszerű utalni a többi kapcsolódó műre; ha valakit megragad a kor stílusa, úgyis utánaolvas, illetve utánanéz.
Az iskolai oktatásnak  nem az egyes témához kapcsolódó valamennyi mű ismertetésére kellene kiterjedni, hanem alapvetően a legfontosabb forrásokra, és felvillantani, hogy akit megragadott a téma, hol találhat rá a feldolgozásokra; ez inkább csinál kedvet ezek megismeréséhez, mint a kötelező olvasmányok rendszere. Ezért is lenne rendkívül fontos a művészeti tárgyak valamiféle integrációja, vagyis az, hogy különböző művészeti ágak alkotásai összefüggésükben jelenjenek meg, nagymértékben a fentebb vázolt tematikus keretbe ágyazottan. Ennek az az előnye is meglenne, hogy a tanulók felismerhetnék, hogy ugyanazt az érzelmet, témát milyen sokféleképpen lehet feldolgozni.

A természetismereti tárgyak (biológia, fizika, kémia, földrajz) a mindennapi, gyakorlati életben adnak jó iránytűt a diákok kezébe. A biológia egyrész segít kialakítani a környezettudatos, a természetet szerető és tisztelő szemléletet, másrészt fontos szerepe van az egészségmegőrzés terén. Akinek ugyanis van valami hozzávetőleges képe az emberi szervezet működéséről, annak könnyebb a saját szervezete jó karbantartásához szükséges feltételek felismerése, és egy bizonyos fokig immunissá válik a sarlatánok legvadabb hazugságaival szemben. A fizikai és kémiai ismeretek a különböző anyagok, vegyszerek tulajdonságairól és a minket körülvevő gépek működéséről nyújtanak a gyakorlatban is hasznos ismereteket,  azon túlmenően, hogy világunk alapvető összefüggéseiről is adnak egy áttekintés. A földrajz pedig tágítja a látóhatárunkat, egyben számos politikai, külpolitikai és külgazdasági kérdés hátterét is megvilágíthatja.

Jól látható, hogy a klasszikus közismereti tárgyak célja alapvetően az érett, a világban tájékozódni képes ember kinevelése, aki felelősségteljesen tud dönteni választópolgárként, magánemberként  érti, kezelni és gazdagítani tudja az érzelmeit és az európai kulturális hagyatékot, egyben jól tájékozódik az őt körülvevő világban. Az ilyen ember a felelős, művelt és művészetkedvelő,a világra nyitott és érdeklődő polgár, aki nélkül polgári demokratikus államrend és társadalom nem építhető fel.

Jól gondolja tehát meg az oktatáspolitika, hogy a hatékonyság nevében mit mellőz a tananyagból, és mit tart fontosnak megtartani, esetleg gazdagítani …

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: