Oly’ nehéz a választás VII. – Van más választásunk?

Mottó:Ne tartózkodjatok egymástól,
legföljebb közös megegyezéssel egy időre,
hogy azt imádsággal töltsétek.
Azután térjetek vissza egymáshoz,
nehogy a sátán megkísértsen benneteket,
mivel nem tudtok megtartóztatásban élni.
” (1Kor 7,5)

Legutóbbi bejegyzésemben a katolikus fiatalok házasságra való felkészítése kapcsán a keresztény individualizmus veszélyeire hívtam fel a figyelmet, és utaltam arra, hogy a rosszul felfogott szerzetesi lelkiségnek az Egyház pasztorációs gyakorlatára e téren gyakorolt befolyása milyen károkat okozott. Mostani bejegyzésemben azt szeretném kicsit megvilágítani, hogy szerintem miért elhibázott a “hagyományos” pasztorációs megközelítés,  és melyek azok a szempontok, amelyek alapul szolgálhatnának e téren is a megújulásra.

Bizonyára mindenki, aki katolikus körökben forog, hallotta már a nemiséggel kapcsolatos tételt (ami a pasztorációs gyakorlatot is irányítani hivatott): “Tisztán a házasságig, hűségesen a sírig!“. Ez egy nagyon fontos tételmondat, amely mély igazságot hordoz, azonban egyben sokszor tévútra is vezethet. Arról van szó, hogy ez a tételmondat a tisztaság fogalmát túlságosan leszűkíti (lényegében a teljes szexuális önmegtartóztatásra), holott a katolikus erkölcsteológia ismeri az állapotbeli tisztaság fogalmát (ami a házasságban éppen nem a teljes szexuális önmegtartóztatást jelenti). A tisztaság ugyanis nem a szexualitástól való tartózkodás, hanem az emberi szexualitás  helyes megélése – amely kortól és életállapottól függően más-más magatartásformákat követel meg.

A teljes szexuális önmegtartóztatás, illetve az arra való képessége sem magától értetődő mindenki számára, illetve minden korban és minden életállapotban, így bár az erkölcsi törvény, amely megszabja a helyes szexuális viselkedés határait, alapjában véve egyetemes és változatlan,  de annak megtartása különböző helyzetekben más-más eszközöket igényel; ezért is utal rá a Katolikus Egyház Katekizmusa, hogy a tisztaság erénye ismeri a növekedés törvényét. Sajnos a hazai sztár-morálteológusok ez utóbbiról szinte alig vesznek tudomást, és a világi tudományok eredményeit vagy kirekesztik vizsgálódásuk köréből, vagy csak szelektíve használják fel, kizárólag annak érdekében, hogy “természettudományos” alátámasztásul szolgáljanak a szabályoknak. Nagy kár, mert egy összetettebb megközelítés közelebb vihetne a tisztaság szélesebb körű gyakorlati megvalósításához.

Ha ez látszólag nagyon eretnek nézetnek tűnik, lássuk, mit mond a Szentírás! “Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik. A kicsapongás veszélye miatt azonban legyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje. A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, hasonlóképpen az asszony is férjével szemben. Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége. Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy azt imádsággal töltsétek. Azután térjetek vissza egymáshoz, nehogy a sátán megkísértsen benneteket, mivel nem tudtok megtartóztatásban élni. Ezt engedményként mondom, nem parancsként. Szeretném ugyanis, ha mindnyájan olyanok volnátok, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat. A nem házasoknak és az özvegyeknek ezt mondom: Jó, ha úgy maradnak, mint én is. De ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni. A házasoknak meg nem én parancsolom, hanem az Úr: A feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét.” (1Kor 7,1-10).

Szent Pál – aki szerint amúgy a teljes szexuális önmegtartóztatás jobb, mint a házasság – lényegében azt mondja itt ki: mivel az emberek többsége nem tud a teljes szexuális önmegtartóztatás állapotában élni, ezért jobb, ha a szexuális vágyaik kielégítése érdekében megházasodnak, és a házasság keretei között kielégítik egymás szexuális igényeit. Ami itt szerintem a lényeges ugrópont: Szent Pál is elismeri, hogy az emberek többsége nem tud a teljes szexuális önmegtartóztatás állapotában élni. Ez nagyon fontos, mert sokan vádolják az Egyházat azzal, hogy erkölcsteológiája a természetes szexuális ösztönök elfojtására épül, ami a pasztorális gyakorlatra talán igaz, de itt láthatjuk, hogy nem tanbeli eredetű.

Tudomásul kell tehát vennünk, hogy – képletesen szólva – egy olyan puskaporos hordón ülünk, amelynek a kanócát már meggyújtották. Ki gyújtotta meg? Nem, nem a Sátán, aki a bűn útjára akar hajszolni minket, hanem Isten: “Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: ‘Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.’ …” (Ter 1,28) Ez Isten első parancsa az emberhez, amit a bűnbeesés nem törölt el, csak megvalósítása siklik sokszor félre. Mivel Isten akarata dolgozik benne, a szexuális vágy sodró erejű, amelynek különleges kegyelem nélkül nem lehet tartósan ellenállni, ha eljött a megvalósítás ideje. És itt van az első pont, amelyre a pasztorális gyakorlatnak jobban kellene figyelnie, mert itt követi el szerintem a legnagyobb hibát.

Az embert a Jó Isten úgy teremtette meg, hogy kb. 10-12 éves korban megkezdődik a nemi érés, az ember 18 és 25 éves kora között van biológiai értelemben a csúcson, és a nők 40-45 éves korukban lassan terméketlenné válnak. A  természettörvény szerint a csúcsidőszakba kellene esnie a házasságkötésnek és legalább az első gyermekek nemzésének, hogy egészséges gyerekek szülessenek, és legyen elég ifjonti erő a felnevelésükhöz. Ezt évszázadokig követte is a gyakorlat, és nem is volt különösebb gond, ami a házasságig tartó önmegtartóztatást illette. De most különböző (valójában mondvacsinált) indokokkal jó tíz-húsz évvel kitoljuk a házasságkötés időpontját, és csodálkozunk, hogy a fiatalok nem várnak a házasságkötésig. Pedig ez a legfőbb bűnre vezető alkalom!

Az első és legfontosabb feladat tehát az lenne, hogy a fiatalokat felkészítsük arra: 18-25 éves korukra találják meg a párjukat, és kössenek házasságot . Ez természetesen nem megy úgy, ha a nemi érést követő első időszakban azzal hárítjuk el a fiatalok egymás iránti, szexuális töltetű érdeklődését, hogy “kicsik vagytok még ti ehhez” (ami azt a leszűkítő világi értelmezést tükrözi, hogy a szexualitás a fajtalanságtól a közösülésig terjed – holott a férfi/női mivolt és a férfi-nő kapcsolatok sajátosságai is e körbe esnek). Igen, az eső időszakban a fiatalok testi szerelmének beteljesülése még valóban korai, hiszen az ahhoz Isten terve szerint szervesen hozzátartozó házassághoz és különösen a gyermekvállaláshoz még érzelmileg és társadalmilag éretlenek, de a párkapcsolatok kialakításához már nem!

Sőt, éppen ebben az időszakban működhet jól a párkapcsolatok oly sokszor hiányolt “gyermekkora”, amikor a tényleges testi kapcsolat szerepe valójában még másodlagos, mert a vonzódás kifejezése az együtt töltött idő, a becéző szavak, a nagy beszélgetések, és amikor még egy kézen fogva járás, egy ajakra adott csók, egy ölelés is tökéletesen kielégítik a fiatalok testi igényeit. Igen, már ebben az időszakban el kell kezdeni keresni a későbbi házastársat, valódi, eleven kapcsolatokban megtanulva, hogy miként kell egy kapcsolatot kialakítani, fenntartani, ápolni, megjavítani, illetve normálisan befejezni. Személyes tapasztalatom is az, hogy akik egyházi közösségben ebben az időszakban kezdték az ismerkedést, nagyon sokan végül össze is házasodtak, és a legnormálisabb és legkiegyensúlyozottabb házasságban élnek!

Hangsúlyozni kell azt, hogy a fiatalokat a tisztaságra hivatkozással sem szabad megfosztanunk a tartalmas, egészséges (!) szexuális tartalommal is (!) bíró kapcsolatok lehetőségétől, mert hosszabb távon nagyon nagy károkat okozhatunk – éppen a tisztaság rovására. Ha előbb a puskaporos hordóra utaltam, most legyen szabad egy másik képpel élnem: egy férfi vagy nő és a másneműek közti kapcsolat dinamikája leginkább egy kondenzátorra hasonlít. Ha a kondenzátor két ellentétes töltésű lemeze túl közel van egymáshoz, könnyedén záródik az áramkör, és a kondenzátor folyton kisül, és a lemezeken nem tud elegendő töltés felgyűlni (olyan ez, mint a zárlat) – ilyen a jórészt csak a folytonos kiélt testi kapcsolatra korlátozódó kapcsolat. Minél távolabb helyezzük el a két lemezt egymástól, annál nagyobb töltés gyűlik fel a lemezeken, vagyis a kisülés (feltételezve az egyenletes töltés-utánpótlást) később következik be, de nagyobb erejű lesz. Lehet tehát nagyon messzire helyezni a két lemezt, de ennek végeredménye – hacsak a töltésmennyiség valamilyen módon nem távozik el – egy drámai erejű kisülés lesz.

Amire ezzel utalni akarok: a különnemű fiatalok eltávolítása egymástól azért, nehogy köztük szexuális kapcsolat jöjjön létre, nem jó stratégia, amely hosszabb távon megbosszulja magát. A szexuális késztetések mindenképpen jelentkeznek, hiszen Isten áldása gondoskodik az utánpótlásról (Morlin atya mondásával: a szexuális ösztön az, amit fél órával az ember halála után úgy kell bottal agyonverni), a kérdés tehát nem az, hogy hogyan kerüljük el vagy késleltessük a fiataloknál a szexuális érdeklődés, majd vágy megjelenését, hanem az, hogy ha jelentkezik, miként tudjuk tartósan egészséges mederben tartani.

Megtehetjük persze, hogy – a hagyományos módszer szerint – hermetikusan elzárjuk egymástól a “rendes” fiúkat és lányokat (a kondenzátor-lapokat távolabb helyezzük); a szexuális együttlét akut veszélyét ezzel persze elháríthatjuk, de kérdés, mi ennek az ára? Ma az interneten a pornográf tartalmak bárki számára elérhetők, az önkielégítésekhez sem kell társ; ilyen módon a feszültség csökken, nem kell félni a nemkívánt terhességtől és a nemi betegségektől, de közben hibás szexuális minták rögzülnek.

De lehet, hogy a fiatal kettős életet kezd élni: a tilalmat a “rendes” lányokra/fiúkra korlátozza, akikkel tiszteletből/megfelelésből/félelemből nem létesít testi kapcsolatot (legfeljebb plátóit), de “olyanféle”, alkalmai szexuális partnerekkel azért gyakorlati tapasztalatokat szerez (sok helyen ez volt a “polgári modell” a fiúk számára); ez a viselkedés rögzülhet, és házasságkötés után is fennmaradhat prostituáltak igénybevétele vagy szeretők tartása formájában.

Végül lehetséges az is, hogy a fiatal tudatosan elfojtja a másik nem tagjai iránti szexuális érdeklődését és vágyait, csakhogy ez természetellenes, ezért egyrészt jelentős lelki erőket emészt fel, másrészt elzárja a lehetőségét annak, hogy a fiatal megtanulja megfelelő mederben tartva megélni a saját szexualitását, ami azért baj, mert egyre növekvő feszültségben fog élni: kielégületlen vágyai és akaratereje folyamatosan egymásnak feszülnek, és ha a vágyak javára billen az erőegyensúly, az már általában a teljes vagy legalábbis jelentős mértékű kontrollvesztés állapota, amelyben a vágy kielégítése – különösen, mert hiányoznak a szexualitás egészséges megéléséhez szükséges készségek (vagy lehetőségek) – szexuális perverziókban vagy szerelmi ámokfutásban ölt testet.

Láthatjuk, hogy mindegyik túl nagy ár, amelyet azért kell megfizetnünk, mert a nevelők sokszor maguk sem tudják helyesen elhelyezni a szexualitást az emberi élet összefüggéseiben. Egyrészt el kell fogadni, hogy a szexuális érdeklődés és vágy hozzátartozik az emberségünkhöz; önmagában nem bűnös, de ahhoz, hogy helyes mederben tartsuk, meg kell tanulnunk egészségesen megélnünk a saját nemiségünket. Ehhez pedig figyelembe kell venni egyrészt a férfi és női szexualitás különbségeit, másrészt, hogy az ember testi, lelki és szellemi dimenzióval is bír, és a szexualitás az egész embert (nem csupán a testi vonatkozásait) jellemzi, harmadrészt azt, hogy az ember társas lény, és az önazonosságát a kapcsolataiban éli meg, sajátosan rá jellemző “szerepei” ennek keretében értelmezhetők.

A gyakorlatban ez annak tudatosítását is jelenti, hogy az emberi szexualitásnak két oldala van: az érzéki (testi) és az érzelmi (lelki-szellemi), és a jól megélt szexualitás ezek egyensúlyára is épül. Az már az Isten zsenialitása, hogy (hagyományosan, általában) a nőknél az érzelmi vonatkozások iránti igény tudatosabb, míg a férfiaknál az érzéki, és ha mindketten kölcsönösen a másik tudatos igényeire (is) figyelemmel vannak, akkor fognak nem tudatos igényeik is kielégülni, vagyis az önzetlenség itt hosszabb távon, közvetlenül is kifizetődik. Ha az egyensúly tartósan felborul (bármely okból), akkor tudatos vagy nem tudatos hiányérzet alakul ki, ami szétrobbanthatja vagy legalábbis kisiklathatja a kapcsolatot.  Ebből a szempontból az a nagyobb baj, ha a hiányérzet, illetve annak oka nem tudatosul, mert a fel nem ismert baj eleve rossz megoldásokra vezet (szakítás, a tudatosan hangsúlyozott oldal további erősítése, a saját igények előtérbe helyezése stb.).

A szexualitást a testi vonatkozásokra leszűkítő felfogás miatt sokan nem veszik észre, hogy a fiatalok elszigetelése egymástól vagy azzal jár, hogy  az egyensúly felborul (bizonyos testi kapcsolatra szükség van, ha az érzelmi kapcsolat szorossá válik), vagy azzal, hogy a testi kapcsolat elkerülése érdekében nem engedjük a kapcsolat érzelmi oldalát sem kifejlődni – ami a kapcsolódás és elköteleződés hiányosságaihoz vezet, ami megakadályozhatja a későbbi házasságot vagy a majdani házasságban is párkapcsolati problémákhoz vezet. Ráadásul, ha a fiatalok nem tanulják meg a szexualitás két oldalát a kapcsolatnak megfelelő egyensúlyban tartani, akkor ez könnyen oda vezethet, hogy az érzelmi kapcsolat kiüresedését, elkorcsosulását látva pánikba esnek, és a hiányt túl szoros testi kapcsolat létesítésével kompenzálják (túl).

Jó tudni: a legtöbb fiatal valójában nem csillapíthatatlan szexuális vágytól hajtva, hanem más okokból, elsősorban a pozitív visszajelzések hiánya miatt (tehát szeretet-éhségből) szalad egymás karjaiba. Akik nem tudják megfelelően kifejezni az érzelmeiket, csakhamar testi kapcsolatra lépnek, viszont az érzéki oldal túlhangsúlyozása és az érzelmi oldal elhanyagolása nem tudatos hiányérzetet kelt, ami viszont a tudatos oldal, vagyis a testi kapcsolat továbbfejlesztésére indít – és ezzel be is indul egy öngerjesztő folyamat. Ha azonban a kapcsolat érzelmi oldala is egészségesen fejlett, és egyensúlyban van a testi kapcsolattal, akkor egy sokkal kiegyensúlyozottabb kibontakozásnak lehetünk tanúi. Ha a fiú udvarias és figyelmes, a lány rajongva és szeretettel beszél a fiúval, akkor szeretetük bizonyítására kevésbé kell a testi szerelem jeleit adni. (Ez persze fordítva is igaz: az a lány, aki nem tudja kimutatni a rajongását szavakkal, pillantással, apró gesztusokkal, előbb-utóbb kénytelen valami mást adni, ha meg akarja tartani a fiút – aki csak a szeretetére vágyik, és erről szeretne megbizonyosodni …)

Persze, a szexualitás érzéki vonatkozásai eleve úgy vannak kitalálva, hogy a házasság célját szolgálják, vagyis a szexuális érintkezés potenciálisan mindig a közösülés felé mutat, soha nem elég belőle, és szoros kötődést hoz létre a felek között, ezért a felkészülési időszakban nem árt az óvatosság. De más az óvatosság, és más az aggályosság. Ha a keresztény udvarlásnak kialakul egy megfelelő kultúrája, és a felkészülési idő nem túl hosszú, akkor a fiatalok nem kockáztatják a kapcsolatot és a lelki békéjüket azzal, hogy áthágják a kereteket. Az egymás iránti szeretet és figyelem számtalan gesztusa, ideértve a kisebb testi gesztusokat (a másik megérintése, megsimogatása, átölelése, egy puszi, egy gyors csók stb.) is, bőségesen elégségesek a vágy fenntartásához és ahhoz, hogy a másiknak ne legyen hiányérzete. A felkészülési időszakban tehát a kapcsolat testi és lelki vonatkozásaink egészséges egyensúlyát fenntartva egy megfelelő ütemű kibontakozás mellett beérik a kapcsolat (vagy házasság lesz belőle, vagy mint párkapcsolat felbomlik ugyan, de gazdagítva a személyiséget),  és elkerülhetőek a hosszabb távú káros következmények.

Természetesen ez csak addig igaz, amíg a felkészülési időszak nem húzódik nagyon el. És itt jelentősége van annak, hogy mennyire meggyőzőek az értelem számára a kapcsolat mélységét megokoló érveink. Mert egy kamasz könnyen belátja az értelmével, hogy még nem érett a gyerekvállalásra, és igazából nem is vágyik még gyerekre. De ezt senki nem is várhatja el tőle. Ha tehát (legalább tudat alatt) elfogadja, hogy a nemi együttlét erről (is) szól, akkor – legalábbis amíg az értelme működik, és felelősségteljesen cselekszik – nem törekszik a mind teljesebb testi kapcsolatra azzal (sem), akit szeret. Egy kamasz teljes meggyőződéssel mondhatja arra a kérdésre, hogy miért nem él aktív szexuális életet azt, hogy “mert még nincs itt az ideje”.

De ugyanez egy dolgozó embernél már nem áll. Egy egészséges dolgozó ember, különösen ha saját háztartással rendelkezik, már minden téren alkalmas a gyermekvállalásra, és arra, hogy megházasodjék. Tulajdonképpen el is várható, hogy családot alapítson. Az ehhez szükséges aktív szexuális életének tehát egyetlen valós, ésszerű gátja lehet: ha nincs házastársa. Ez persze sürgetheti a házasodásra is, de ahhoz értelemszerűen ketten kellenek, és ha ez a törekvés nem vezet sikerre, akkor nagyon veszélyes helyzet jön létre. Nem csak arról van szó, hogy a kielégítetlen vágyak nyomása alatt gyorsan, ész nélkül megházasodik, hanem arról, hogy addig is, amíg nem házasodik meg, keres valakit, akivel szexuális életet élhet, vagy különböző pótszerekhez folyamodik – ami ugyebár ellentétes a katolikus morállal.

Míg tehát egy kamasznál bölcs dolog lehet arra inteni, hogy még várjon akár éveket a házassággal, egy fiatal felnőttnél vagy középkorú embernél ennek nincs értelme, sőt, sokszor katasztrofális eredményre vezet.

 

(Folytatjuk.)

Reklámok

One Response to Oly’ nehéz a választás VII. – Van más választásunk?

  1. Visszajelzés: Oly’ nehéz a választás IX. – Maradjunk kapcsolatban! | sartogrilu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: