Oly’ nehéz a választás VII. – Van-e választás?

Mottó:Ne tartózkodjatok egymástól,
legföljebb közös megegyezéssel egy időre,
hogy azt imádsággal töltsétek.
Azután térjetek vissza egymáshoz,
nehogy a sátán megkísértsen benneteket,
mivel nem tudtok megtartóztatásban élni.
” (1Kor 7,5)

Legutóbbi bejegyzésemben a katolikus fiatalok házasságra való felkészítése kapcsán a keresztény individualizmus veszélyeire hívtam fel a figyelmet, és utaltam arra, hogy a rosszul felfogott szerzetesi lelkiségnek az Egyház pasztorációs gyakorlatára e téren gyakorolt befolyása milyen károkat okozott. Mostani bejegyzésemben azt szeretném kicsit megvilágítani, hogy szerintem miért elhibázott a “hagyományos” pasztorációs megközelítés,  és melyek azok a szempontok, amelyek alapul szolgálhatnának e téren is a megújulásra.

Bizonyára mindenki, aki katolikus körökben forog, hallotta már a nemiséggel kapcsolatos azon tételt (ami a pasztorációs gyakorlatot is irányítani hivatott): “Tisztán a házasságig, hűségesen a sírig!“. Ez egy nagyon fontos tételmondat, amely mély igazságot hordoz, azonban egyben tévútra is vezethet. Most nem arról van szó, hogy ez a tételmondat a tisztaság fogalmát túlságosan leszűkíti (lényegében a teljes szexuális önmegtartóztatásra, holott a katolikus erkölcsteológia ismeri az állapotbeli tisztaság fogalmát, ami a házasságban éppen nem a teljes szexuális önmegtartóztatást jelenti), hanem arra, hogy elsikkad egy nagyon fontos momentum: az, hogy nem puszta tartózkodásról van szó.

A szexuális önmegtartóztatás képessége ugyanis nem magától értetődő mindenki számára, minden korban és minden életállapotban, így bár az erkölcsi törvény, amely megszabja a helyes szexuális viselkedés határait változatlan,  de annak megtartása különböző helyzetekben más-más eszközöket igényel. Sajnos a hazai sztár-morálteológusok ez utóbbiról szinte alig vesznek tudomást, és a világi tudományok eredményeit is csak szelektíve használják fel, pedig a helyes keresztény nevelés kulcsa mindenképpen az egységes és oszthatatlan igazság – amelynek a morálteológia, biokémia és a világi pszichológia egy-egy vetületét tárja fel.

Ez látszólag nagyon eretnek nézetnek tűnik, tehát lássuk, mit mond a Szentírás! “Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik. A kicsapongás veszélye miatt azonban legyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje. A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, hasonlóképpen az asszony is férjével szemben. Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége. Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy azt imádsággal töltsétek. Azután térjetek vissza egymáshoz, nehogy a sátán megkísértsen benneteket, mivel nem tudtok megtartóztatásban élni. Ezt engedményként mondom, nem parancsként. Szeretném ugyanis, ha mindnyájan olyanok volnátok, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat. A nem házasoknak és az özvegyeknek ezt mondom: Jó, ha úgy maradnak, mint én is. De ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni. A házasoknak meg nem én parancsolom, hanem az Úr: A feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét.” (1Kor 7,1-10).

Szent Pál – aki szerint amúgy a teljes szexuális önmegtartóztatás jobb, mint a házasság – lényegében azt mondja itt ki: mivel az emberek többsége nem tud a teljes szexuális önmegtartóztatás állapotában élni, ezért jobb, ha a szexuális vágyaik kielégítése érdekében megházasodnak, és a házasság keretei között kielégítik egymás szexuális igényeit. Ami itt szerintem a lényeges ugrópont: az emberek többsége nem tud a teljes szexuális önmegtartóztatás állapotában élni. Ez nagyon fontos, mert sokan vádolják az Egyházat azzal, hogy erkölcsteológiája a természetes szexuális ösztönök elfojtására épül, ami a pasztorális gyakorlatra talán igaz, de itt láthatjuk, hogy nem tanbeli eredetű. Igaz, hogy Szent Pál azt mondja, hogy “Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha Lélekkel megölitek a test szerinti tetteket, élni fogtok.” (Róm 8,12-13) Itt nem a szexuális vágyról beszél Szent Pál, hanem a bűnről!

Tudomásul kell vennünk, hogy egy olyan puskaporos hordón ülünk, amelynek a kanócát már meggyújtották. Ki gyújtotta meg? Nem, nem a Sátán, aki a bűn útjára akar hajszolni minket, hanem Isten: “Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: ‘Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.’ …” (Ter 1,28) Ez Isten első parancsa az emberhez, amit a bűnbeesés nem törölt el, csak megvalósítását sokszor kisiklatja a bűn. Mivel Isten akarata dolgozik benne, a szexuális vágy sodró erejű, amelynek különleges kegyelem nélkül nem lehet tartósan ellenállni, ha eljött a megvalósítás ideje. És itt van az első pont, amelyre a pasztorális gyakorlatnak jobban kellene figyelnie, mert itt követi el szerintem a legnagyobb hibát.

Az embert a Jó Isten úgy teremtette meg, hogy kb. 10-12 éves korban megkezdődik a nemi érés, az ember 18 és 25 éves kora között van biológiai értelemben a csúcson, és a nők 40-45 éves korukban lassan terméketlenné válnak. A  természettörvény szerint a csúcsidőszakba kellene esnie a házasságkötésnek és az első gyermekek nemzésének, hogy egészséges gyerekek szülessenek, és legyen elég ifjonti erő a felnevelésükhöz. Ezt évszázadokig követte is a gyakorlat, és nem is volt különösebb gond, ami a házasságig tartó önmegtartóztatást illette. De most különböző (valójában mondvacsinált) indokokkal jó tíz-húsz évvel kitoljuk a házasságkötés időpontját, és csodálkozunk, hogy a fiatalok nem várnak a házasságkötésig. Pedig ez a legfőbb bűnre vezető alkalom! Mit is mond a Szentírás: “A saját ciszternádból igyad a vizet, csak azt, ami a saját kutadban buzog fel. Forrásaid ne csorduljanak ki, patakjaid vize se ömöljön a közösség terére. Egyes-egyedül a tieid legyenek, és rajtad kívül senki máséi. Legyenek áldottak a forrásaid, örülj ifjúkori feleségednek: kecses szarvasünő és bájos zerge! Veled beszélgessen, nyugodj meg a keblén, és szerelmétől légy szüntelen részeg. Miért kellene, fiam, másba bolondulnod, idegen nő testét ölelgetned?” (Péld 5,15-20)

Az első és legfontosabb feladat tehát az, hogy a fiatalokat felkészítsük arra, hogy 18-25 éves korukra megtalálják a párjukat, és házasságot kössenek. Ez természetesen nem megy úgy, ha a nemi érést követő első időszakban azzal hárítjuk el a fiatalok szexuális érdeklődését, hogy “kicsi vagy még te ehhez”. Igen, a szexuális együttléthez még igen, mert a házassághoz és különösen a gyermeknemzéshez még érzelmileg éretlenek, de a párkapcsolatok kialakításához nem! Éppen ebben az időszakban működhet jól a párkapcsolatok gyermekkora, ahol a vonzódás kifejezése az együtt töltött idő, a becéző szavak, a nagy beszélgetések, és amikor még egy kézen fogva járás, egy ajakra adott csók, egy ölelés is tökéletesen kielégítik a fiatalok igényeit. Igen, ebben az időszakban kell elkezdeni megkeresni a későbbi házastársat, megtanulva közben, hogy miként kell egy kapcsolatot kialakítani, fenntartani, ápolni, megjavítani, illetve normálisan befejezni. Személyes tapasztalatom is az, hogy akik egyházi közösségben ebben az időszakban kezdték az ismerkedést, nagyon sokan végül össze is házasodtak, és a legnormálisabb és legkiegyensúlyozottabb házasságban élnek!

Hangsúlyozni kell azt, hogy a fiatalokat a tisztaságra hivatkozással sem szabad megfosztanunk a tartalmas, egészséges szexuális tartalommal is (!) bíró kapcsolatok lehetőségétől. Ha előbb a puskaporos hordóra utaltam, most legyen szabad egy másik képpel élnem: egy férfi vagy nő és a másneműek közti kapcsolat dinamikája leginkább egy kondenzátorra hasonlít: ha a két lemez túl közel van, záródik az áramkör, és folyton kisül; ha a két lapot távolabb helyezzük el, a kisülés (feltételezve a folyamatos töltés-utánpótlást) később következik be, de nagyobb erejű lesz. Amire ezzel utalni akarok: a fiatalok eltávolítása egymástól azért, nehogy köztük szexuális kapcsolat jöjjön létre, nem jó stratégia, amely hosszabb távon megbosszulja magát. A szexuális késztetések mindenképpen jelentkeznek, hiszen Isten áldása gondoskodik az utánpótlásról (Morlin atya mondásával: a szexuális ösztön az, amit fél órával az ember halála után úgy kell bottal agyonverni), a kérdés csak az, hogy miként tudjuk tartósan kezelni a helyzetet.

Megtehetjük, hogy hermetikusan elzárjuk egymástól a rendes fiúkat és lányokat (a kondenzátor-lapokat távolabb helyezzük); a szexuális együttlét akut veszélyét elháríthatjuk, de kérdés, mi ennek az ára? Ma az interneten a pornográf tartalmak bárki számára elérhetők, az önkielégítésekhez sem kell társ; a feszültség csökken, de közben hibás szexuális minták rögzülnek. De lehet, hogy kialakul egy kettős élet: rendes lányokhoz/fiúkhoz tiszteletből nem közeledik a fiatal, de alkalmai szexuális partnerekkel azért hébe-hóba tapasztalatokat szerez, ami később is fennmaradhat prostituáltak vagy szeretők formájában. Lehetséges az is, hogy elfojtja a vágyait, de amikor ezek végül felszínre törnek, az már a teljes kontrollvesztés állapota, amely szexuális perverziókban vagy szerelmi ámokfutásban ölt testet. Mindegyik túl nagy ár, amelyet azért kell megfizetnünk, mert a nevelők maguk sem tudják helyesen elhelyezni a szexualitást az emberi élet összefüggéseiben.

A szexualitásnak két oldala van: az érzékei és az érzelmi, és a jól megélt szexualitás ezek egyensúlyára is épül. Ha a szexualitásnak csak az érzéki oldalát kezeljük elfojtással és az érzelmi elemet pedig teljesen feláldozzuk ennek oltárán, akkor szinte biztos a kudarc. Ha azonban az érzelmi oldalt megfelelően fejlesztjük, akkor az érzéki oldal is jóval kevésbé veszélyes. Jó tudni: a legtöbb fiatal szeretet-éhségből szalad egymás karjaiba: nem tudják megfelelően kifejezni az érzelmeiket, ezért csakhamar a testi kapcsolatra lépnek, viszont az érzéki oldal túlságosan hangsúlyos volta és az érzelmi oldal elhanyagolása nem tudatos hiányérzetet kelt, ami a testi kapcsolat továbbfejlesztésére indít – de mivel felborul az érzéki és érzelmi oldal, ez nem tudja megoldani a problémát, sőt, csak ront a helyzeten. Ha azonban a kapcsolat érzelmi része is egészségesen fejlett, az egyes “lépcsőfokok” kiélvezésére nagyobb a késztetés: ha a fiú udvarias és figyelmes, a lány rajongva és szeretettel beszél a fiúval, akkor szeretetük bizonyítására kevésbé kell a testi szerelem jeleit adni. (Ez persze fordítva is igaz: az a lány, aki nem tudja kimutatni a rajongását szavakkal, pillantással, apró gesztusokkal, előbb-utóbb kénytelen valami mást adni, ha meg akarja tartani a fiút – aki csak a szeretetére vágyik, és erről szeretne megbizonyosodni …)

Persze, a szexualitás érzéki vonatkozásai eleve úgy vannak kitalálva, hogy a házasság célját szolgálják, vagyis a szexuális érintkezés potenciálisan mindig a közösülés felé mutat, soha nem elég belőle, és szoros kötődést hoz létre a felek között, ezért a felkészülési időszakban nem árt az óvatosság. De más az óvatosság, és más az aggályosság. Ha a keresztény udvarlásnak kialakul egy megfelelő kultúrája, és a felkészülési idő nem túl hosszú, akkor a fiatalok nem kockáztatják a kapcsolatot és a lelki békéjüket azzal, hogy áthágják a kereteket. Az egymás iránti szeretet és figyelem számtalan gesztusa, ideértve a kisebb testi gesztusokat (a másik megérintése, megsimogatása, átölelése, egy puszi, egy gyors csók stb.) is, bőségesen elégségesek a vágy fenntartásához és ahhoz, hogy a másiknak ne legyen hiányérzete. A felkészülési időszakban tehát időről-időre (ha nem is kielégítve, de) ilyen módon megetetve a szexuális vágyakat (amely végső soron egy másik nemű emberre irányulnak) elkerülhetőek a hosszabb távú káros következmények.

Természetesen ez csak addig igaz, amíg a felkészülési időszak nem húzódik nagyon el. Egy kamasz könnyen belátja az értelmével, hogy még nem érett a gyerekvállalásra, és igazából nem is vágyik még gyerekre. Ha tehát elfogadja, hogy a nemi együttlét erről (is) szól, akkor legalábbis amíg az értelme működik, és felelősségteljesen cselekszik, nem törekszik a mind teljesebb testi kapcsolatra azzal (sem), akit szeret. De ugyanez egy dolgozó embernél már nem áll. Egy egészséges dolgozó ember, különösen ha saját háztartással rendelkezik, már minden téren alkalmas a gyermekvállalásra, és arra, hogy megházasodjék. Az aktív szexuális életének tehát egyetlen valós, ésszerű gátja lehet: ha nincs házastársa. Ez persze sürgetheti a házasodásra, de ahhoz értelemszerűen ketten kellenek, és ha ez a törekvés nem vezet sikerre, akkor nagyon veszélyes helyzet jön létre. Nem csak arról van szó, hogy a kielégítetlen vágyak nyomása alatt gyorsan, ész nélkül megházasodik, hanem arról, hogy addig is, amíg nem házasodik meg, keres valakit, akivel szexuális életet élhet. Míg tehát egy kamasznál bölcs dolog lehet arra inteni, hogy még várjon akár éveket a házassággal, egy idősebb embernél ennek nincs értelme, sőt, sokszor katasztrofális eredményre vezet.

 

(Folytatjuk.)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: