Keresztúton (II.)

Mottó: “Egymás terhét hordozzátok!” (Gal 6,2)

Legutóbbi bejegyzésemben azt a kérdést jártam kissé körül, hogy milyen helyzetbe kerül az, aki szenved, és ehhez képest hogyan nem szabad közelednünk egy szenvedő emberhez. Most egy kicsit továbblépve azt venném szemügyre, hogy – a felebaráti szeretet szellemében – hogyan viszonyuljunk a szenvedő embertársainkhoz. Természetesen nem merném állítani, hogy birtokában vagyok a teljes és támadhatatlan válaszoknak, így csupán bizonyos szempontokat szeretnék ennek kapcsán felvillantani.

T. T. T.

Mottó: “A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.” (1Kor 13, 4-7)

Nem tegnap történt, mégis jól emlékszem, amikor az egyik kedves tanárom, aki a polgári jog gyakorlatot tartotta számunkra, az egyik – egyébként jeles – zárthelyi dolgozatom jobb felső sarkára három betűt írt “T. T. T.”. A titokzatos rövidítést meg is fejtette számomra, amikor a leckekönyvet írattam alá: “Több is telne tőle!”.  Igen, azt hiszem, mi keresztények is sokszor úgy érezzük, hogy feladatunkat jól oldottuk meg, hiszen több-kevesebb sikerrel kerüljük a bűnt, igyekszünk megbocsátani az ellenünk vétkezőknek, és jót tenni még ellenségeinkkel is. Mégis valószínű, hogy a mi Urunk – méltányolva ugyan erőfeszítéseinket – néha bizony-bizony szívesen felírná az égre ezt a három betűt.  Nem azért, mert nem jó az irány, hanem azért, mert ezzel is bátorítani akar a jóra.